Kelet-Magyarország, 2004. január (64. évfolyam, 1-26. szám)

2004-01-06 / 4. szám

2004. január 6., kedd Ketelwllagyaforsxóg HAZAI TÁJAKON /4 0 Parkolóbérlet. Sokan igyekeztek már az év első munkanapján megváltani az idei parkolőbérleteket Nyíregyházán. Azok megnyugtatására, akik eddig még nem tudtak időt keríteni rá, megnyugta­tásul közöljük: a 2003. december 31- éig érvényes parkolóbérletek január 15- éig használhatók. 0 Bál a balettért. A Balett Kultúráért Alapítvány játékonysági bált rendez ja­nuár 24-én Nyíregyházán, a Honvéd ut­cai Alvégesi Művelődési Házban. Érdek­lődni a 20/9231-218-os számon lehet. 0 Busz a Vásártérre. A Tokaji úti Vá­sártér januárban és februárban hétfői napokon zárva tart. Emiatt az 1A jelzé­sű járatok az Autóbuszállomás és a Vá­sártér között nem közlekednek. VENDÉGSOROK * Az ifjúság fejlődése, az utánpótlás ne­velése - amióta az eszem tudom mindig az egyik legfontosabb célkitűzés volt. Kü­lönösen ilyenkor, a költségvetés tervezése időszakában, amikor a keretszámok között több mint húsz nevesíti, hogy mire is kel­lene költeni az ide szánt forintokat. Egy kiadvány szlogenjeként megfogalmazzák, hogy „Minden ötödik forint a gyerekekre! Szépen hangzó, racionális érv is, csak amikor az ember magába néz, talán egy pillanatra elgondolkodik, hogy milyenné is neveltük ezt az ifjúságot? Talán ott len­ne a mi példánk, vagy másoké előttük, vagy össztársadalmilag felmutatható pél­da, mely sok bizonytalansági tényezőt is felvet. Valahogy ezt a bizonytalanságot nehezen kezeljük, s az anyagi javak közvetlen juttatásával nem biztos, hogy jó irányba tartunk. A gyermek nevelése a család mellett többnyire a bölcsődében, óvodában, iskolában történik. Az említett forintok ott fejtik ki elsősorban jótékony hatásukat. Az emberi együttélésre, s a nyelv megismerésére való törekvés. E fo­lyamatokban nagy hiányosságokat látok. Egyes kimutatások szerint az elmúlt száz évben jelentősen átalakult a magyar nyelv. Ez nem baj, hiszen fejlődnie kell. Gond, hogy a nyelvújításkor eredendően magyar szavak, melyek sok más rokonér- telmú'vel együtt biztosították a fogalmat, melyekért létrehozták a nyelvújítók - el­tűnnek. A szükséges szakmai kifejezések mellett zsargonok, vagy „egyféle vulgáris konyhanyelv uralkodott el, melynek nyo­mán elsekélyesedik a gazdag tartalom, beszűkül a szótár, sematizálod ik a nyelv. A mi korosztályunk még meglepődik, ha ezt a nyelvet hallja a tömegközlekedés járművein, s az egyes új szavak mögötti cselekedetek lehangolóak. Olyan szavak kezdik értelmüket homályba burkolni, mint udvariasság, embertársi tisztelet és megbecsülés, megértés, részvét, türelem. Az Európai Unió tagjaként a „nyelvé­ben él a nemzet"-re is készülődni kell. Egy pohár víz, vagy „kedves édesanyám" biztosan szépen hangzik minden nyelven, de nekünk mégiscsak magyarul a legszeb­ben. Vajon ebben a költségvetésben a nyelv ápolására, s az ifjúság ilyen tartal­mú nevelésére mennyi van? TÜSKÉS SAROK Elhajlított korlát a Bujtoson A Bujtosl-tó mellett már jó ideje csúfítja a városképet ez az elhajlított korlát (Fotó: Sipeki Péter) Jól vizsgáztak Jól vizsgáztak a leendő tanító nénik hétfőn a Nyíregyházi Főiskolán. A január 30-ig tartó félé­vi megmérettetés nagy részén az ügyesebbje már túl van és gyűjti az erőt a kövekező félév­hez. Képünkön a negye­dik évfolyamos, tanító szakos Módis Tímea örül csoporttársaival az újabb jeles vizsgának. (Fotó: Balázs Attila) II; 4 Megújul, láthatóbbá válik a gyűjtemény Január végére tervezik a kibővített vízügyi múzeum megnyitását Nyíregyházán Nyíregyháza (KM - Gy. L.)- Az Országos Vízügyi Fő- igazgatóság 1962-ben rendel­te el a tájmúzeumok létreho­zását. A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóságon még abban évben megkezdték a gyűjtemény létrehozását. Elek Andrásáéval, a gyűjte­mény mai vezetőjével egy kicsit a múltról is beszélgetett a Ke- let-Magyarország munkatársa. A Nyírvíz palotában- Az igazgatóságunkon a mú­zeum létrehozásával annak ide­jén Mokos Sándor igazgatóhe­lyettes főmérnököt bízták meg - mondja Elek Andrásné. - Ebben a munkában jelentős segítséget nyújtott Gyikó Gyula szakasz­ig.......................... Láthatóbbá válik januártól az egyre gazdagabb gyűjte­mény. Elek Andrásné .................................................II mérnökség-vezető is. A területen működő vízügyi társulatok, a jogelőd hivatalok és az igazga­tóság számos írott és tárgyi em­lékkel járult hozzá a gyűjtemény gazdagításához. Mokos Sándor hirtelen halála után Lengyel Ist­ván nyugalmazott osztályvezető, valamint Nyárádi Mihály nyu­galmazott muzeológus rakták le a gyűjtemény alapjait és kezdték meg az érdemi munkát akkor még a Nyírvíz palotában. Felvet­ték a kapcsolatot a nagy elődök hozzátartozóival, életrajzi ada­tokat, térképeket, tárgyakat, fest­A technikatörténeti múzeum Nagyecseden (Fotók: a szerző) ményeket és különböző fotókat gyűjtöttek.- Aztán 1976-ban a vezetés döntése alapján megszüntették a gyűjtemény kezelését. Tíz évig porosodott az anyag a raktárban, mely idő természe­tesen alapos nyomot hagyott raj­ta. Aztán 1986-ban Diczházy Ist­vánná nyugalmazott csoportve­zetőt nevezték ki a gyűjtemény kezelésére, melyet 1996-ig vég­zett. A gyűjtemény tovább gaz­dagodott, majd 1989-ban kapott működési engedélyt, és a Nyír­víz palotából az 1. sz. szakasz- mérnökség Móricz Zsigmond ut­cai székházéba költözött. Az anyagból 1989-94-ig a Jósa And­rás Múzeumban kiállítást ren­deztek „A Felső-Tisza-vidék múltja” címmel. Fontos a múlt ápolása- A vízügyesek mindig fontos­nak tartották a műit ápolását. A nagyecsedi szivattyútelepet pél­dául 1994-ben Péchy Lászlóról nevezték el. Az 1970-es árvíz 25. évfordulóján Fehérgyarmaton nyílt kiállítás, melyen Varjú Je­nő művészi fotói mutatták be az árvíz pusztítását. Emeletről a földszintre- Jómagam 1997-ben kaptam felkérést a gyűjtemény kezelé­sére. Ez időtől máig számtalan esemény történt: 1997-ben avat­ták Balogh Géza művésznek az 1947-es gátszakadás emlékét megörökítő alkotását Tivada­ron, 1998-ban Nagyecseden lét­rehozták a technikatörténeti kiállítást. Még abban az évben vette fel a tiborszállási általá­nos iskola Péchy László nevét. A tájékoztató füzet a gyűjte­ményről 2000-ben jelent meg. A 2001-es épületrekonstrukciót követően a gyűjtemény az első emeletről a földszintre költö­zött, s ezáltal tágultak a lehe­tőségek, hogy úgy mondjam lát­hatóbbá tehető a gyűjtemény, melynek megnyitását január végére tervezzük. Meg kell még említeni, hogy a szakminiszté­rium támogatása lehetővé tet­te az anyagok állagmegóvását, illetve restaurálását. ARCKÉP Lukács Nikolett „csodabogár” Mátészalka (KM - K. N.) - Csodabogár vagyok - jel­lemzi magát nevetve a má­tészalkai Esze Tamás Gim­názium végzős diákja, Lu­kács Nikolett. A miértre a bemutatkozó be­szélgetést felváltó közvetlen hangú, nők között szokásos csevely közben derül fény: a széles látókörű gimnazistát minden érdekli. Hihetetlen mértékű tudásvágya a szélső­ségek említésével szemléltethe­tő leginkább: a rockzenétől az operáig, az ír drámairodalom­tól az indiai költészetig, a fil­mektől a történelemig szinte bármilyen témában otthonosan mozog.- Angol tagozatos osztályban kezdtem, majd átmentem a né­metet emelt szinten tanulók csoportjába és második év vé­LukáCS Nikolett (Fotó: a szerző) gére mindkét nyelvből megsze­reztem a középfokú nyelvvizs­gát - említi csak úgy melléke­sen a végig kitűnő bizonyít­vánnyal büszkélkedő Nikolett, s a szabadidejében végzett el­foglaltságok ismertetésére tér át. Lelkes szerkesztője az isko­laújság film- és könyvajánló rovatainak, valamint nosztal­gia szlogenű rádióműsorával a régi dallamok gimnáziumi kö­rökben való megszerettetésére vállalkozott. Az írás, az olva­sás és a zenehallgatás az intéz­mény falain kívül is a minden­napok elmaradhatatlan tevé­kenységeinek része, amelynek már nyomai is fellelhetők. Két regény, számtalan novella, il­letve a kedvenceknek (Oscar Wilde-nak és Freddie Mercury- nak) ajánlott több kötetnyi vers bizonyítja Nikolett ráter­mettségét és alkotókedvét. Egyetemre készül- Szeretem az irodalmat, a művészeteket és a történelmet, s bár jogi tanulmányokra ké­szülök, egyetemi tanárként tu­dom leginkább elképzelni a jö- vőmet - emeli ki homlokát ráncolva, majd mosolyogva te­szi hozzá: hasonló céllal vezé­reltetve (a tudás átadásának vágyával) szívesen ismerteti már most meg diáktársait a tankönyvekből kimaradt, álta­la érdekesnek tartott informá­ciókkal. Vélemények a bővítésről Nyírbátor (KM) - A Fel­ső-Tisza-vidéki Környezetvé­delmi Felügyelőség értesíti az érintetteket, hogy a BÁTOR TRADE KFT. regio­nális biogázüzem bővítését tervezi a nyírbátori telephe­lyén. A létesítmény megva­lósítása környezeti hatás- vizsgálat hatálya alá tarto­zó tevékenység, az ügyben a felügyelőség határozata alap­ján részletes környezeti ha­tástanulmány készült. A lé­tesítmény engedélyezésével kapcsolatban a felügyelőség 2004. február 4-én 16.30-kor Nyírbátor város polgármes­teri hivatalának dísztermé­ben (Nyírbátor, Szabadság tér 7.) közmeghallgatást tart, ahol az érintettek megtehe­tik, vagy - a közmeghallga­tás időpontjáig a felügyelő­séghez, vagy Nyírbátor vá­ros önkormányzatához - be­nyújthatják észrevételeiket. . . ■

Next

/
Thumbnails
Contents