Kelet-Magyarország, 2004. január (64. évfolyam, 1-26. szám)

2004-01-28 / 23. szám

2004. január 28., szerda VASMEGVERI KÖRKÉP /7 Nyírségi kiadás HÍREK 0 Nagy Gézánét bízták meg az idősek otthona ve­zetésével áprilisban. Az in­tézményvezető Nyírtass és Vasmegyer között ingá­zik nap mint nap. 0 Távolban a teleház. Az internet-hoz­záférés lehetősége adott a településen. A távlati tervek között szerepel egy te­leház létrehozása. 0 Váljék a donorokat. Hétfőn 13 és 16 óra között a polgármesteri hivatalban tart kihelyezett véradást a Vöröskereszt megyei szervezete. Készül a játékgarázs . A három cso­portban hetvennégy óvodást nevelnek. Mazurák Györgyné vezetésével készülnek az iskolaérettségi vizsgálatra, valamint a féléves szülői értekezletre. Képünkön a nagycsoportosok éppen játékgarázst építe­nek. Gyöngyösiék veretlenek A lehető legmélyebbről kezdte újra a fut­ballcsapat. A 2001/2002-es idény tavaszi foly­tatásában már nem lehetett találkozni a vas- megyeriekkel a bajnoki kiírásban, sőt, a legutóbbi idényt teljes egészében kihagyták. Nyáron aztán újjáéledt a klub. A megyei ne­gyedosztályban Gyöngyösi Mihály játékos­edző vezetésével neveztek be, és az őszt ve­retlenül zárták. Mind a kilenc meccsüket megnyerték, 39-7-es gólkülönbségük impo­náló. A házi gólkirály a nagyhalászi Vadas Nagy Krisztián lett huszonegy góllal. Mind a játékosok, úgy a vezetők és az edző is anyagi jutattás nélkül végzik a munkájukat. A fő szponzor az önkormányzat, erejéhez mérten a helyi hútőház és a papírúzem is támogatja a futballistákat. Aranyeső: aranyminősítés A száraz tény: öt esztendeje immár arany­eső áztatja a környékbeli népzenei feszti­válokat. Fél évtizede alakult a kizárólag höl­gyekből álló Aranyeső Népdalkor Vasmegye- ren, amelynek jelenleg kilenc állandó tagja van. Borsuk Jánosné- ra záporoztak a kérdé­sek az Aranyesőre vo­natkozóan, válaszait az alábbiakban foglal­juk össze:- Egyrészt helyi rendezvényeken veszünk részt, másrészt pedig rendszeresen ott vagyunk a környe­ző népzenei fesztiválokon is. öt aranymi­nősítésünk bizonyítja, hogy jó úton járunk, és elismerik a munkánkat. Be kell valla­ni, hogy nehézséget okoz a repertoár összeállítása, e téren a megyei pedagógiai intézettől kapunk segítséget. Nyáron szak­irányú továbbképzésen lehettem, a szigli­geti népzenei táborban sok hasznos tapasz­talatot szereztem. Egy hónap pihenő után feltöltődve hamarosan újrakezdjük a pró­bákat. Én már nagyon várom... A tisztítóteleppel tisztulhatna a kép A tavalyihoz közel hasonló összeggel kell számolniuk, viszont az árak azóta emelkedtek Ladányi Tóth Lajos Vasmegyer (KM) - Az idő­sek otthonának kibővítése, va­lamint az óvoda és a konyha felújítása olyannyira leterhel­te az önkormányzatot, hogy jóformán csak a zavartalan működtetésre futja a keretből. Természetesen a fejlesztések­ről nem mondtak le, ám a kitö­rési lehetőségek behatároltak. Az idősek otthona úgy szépülhetett meg, hogy az önkormányzat tíz »..................................................... Mihamarabb szilárd burkolatra lenne szükség, ezért pedig pályáznunk kell. Vass Imre Jelenleg ezzel a módszerrel szállítják a szennyvizet a településről (Fotók: a szerző) .....................................................w éves lejáratú hitelt vállalt be, és ki kellett gazdálkodni az óvodai felújítás esetében is az önrészt. Aszfaltot az útalapra- Óriási gondot jelent a szenny­víz elhelyezése, egy tisztítótelep megépülése sokat segíthetne a problémánkon. Jelenleg Nyíregy­házára, Demecserbe vagy Ibrány- ba kell elszállítani a kiszippantott szennyvizet. Tiszatelek gesz­torságával, Besztereccel és Tisza- ráddal közösen továbbra is pályá­zunk a szennyvízhálózat létesíté­sére, ám már öt éve sikertelenül próbálkozunk - sóhajtott nagyot Vass Imre polgármester. - Né­hány út csak útalappal van ellát­va, mihamarabb szilárd burkolat­ra lenne szükség, ezért pedig pá­lyáznunk kell. Eddig 8-9 közhasz­nú munkást alkalmazhattunk a munkaügyi központ jóvoltából. Pénzügyi koncepció- Dolgozunk az idei költségve­tésen, miután egyeztettünk az in­tézményvezetőkkel, február elején a képviselő-testület elé kerül a község pénzügyi koncepciója. Az előzetes kalkulációk szerint a ta­valyihoz hasonló összeggel kell számolnunk, viszont az árak azó­ta emelkedtek. Névjegy Vass Imre, Vasmegyer polgármestere Tavalyelőtt választották meg a község vezetőjének, előzőleg a mezőgazda­ság területén tevékenykedett Születési hely, idő: Beszterec, 1953. május 10. Pályafutása: mezőgazdasági technikum (Debrecen, 1971), tíz évet dolgozott a kemecsei állami gazda­ságban, majd egyéni gazdálkodó lett, utána hat esz­tendőn át a vasmegyeri hűtőház termeltetési vezető­je lett, polgármesterré választása előtt családi vállal­kozóként tevékenykedett. Családi állapota: nős, három gyermeke van (Júlia 24, Imre 22, Enikő 20 éves), felesége mérlegképes köny­velő Hobbija: a természetfilmek és az útleírások Osztály, vigyázz! Harmadikosok sorakoznak Kosztyu Gábor testnevelésóráján Mór megtette kötelességét.. Vasmegyer a Nyírség és a Rétköz találkozásánál fek­szik. Beszterec, Kék, Nyír- bogdány, Kemecse és Tiszarád határolja. A hagyomány szerint Me- _____________ gyér vezér­A község címere vette a nevét, 1466- tól szerepel Vasmegyerként írásos formában. Egy 1597-es feljegyzés arról tanúskodik, hogy 42 háza, 52 családja, 248 lakosa volt a településnek, a családok közül 1 pap, 4 ne­mes, 22 paraszt és 25 zsellér. Az egyházi anyakönyv alap­ján 1815-ben is csak 299 a lé- lekszám 62 családban. 1909- ben Lichmann Mór vásárol­ta meg a község földterüle­tének egyharmadát és Besz- terec-Kék határának egy ré­szét, összesen 3000 kát. hol­dat. A legmagasabb 1949-ben volt a lakosság száma: 2087 fő. 1939-ben a Lichmann féle uradalom területén egy kon­zervgyár épült, ami a község­ben termelt zöldségféléket és gyümölcsöt dolgozta fel a vi­lágháború idején. Az alsósok egyénileg bújnak jelmezbe a februári farsangon Ebben a tanévben először az elsősök egész napos oktatásban részesülnek a Megyer Vezér Általános Is­kolában. Az újításnak kedvező volt a fo­gadtatása. Már az elsősök is ta­nulják az angol nyelvet, a hato­dikosok egy része pedig harma­dik esztendeje németül gyakorol. Összesen kettőszázhuszonegy diák jár hozzájuk, akik tíz tanu­lócsoportban kapnak helyet.- Országos felmérést végeztek a közelmúltban, és a tantárgyi igazgató, aki egy mórahalmi öt­lettől vezéreltetve javasolta a ta­nítók fájának megalkotását, és a megyében először szeptember­re el is készült az újdonság. Az iskola 1983-ban épült, és hat esz­tendeje vette fel Megyer vezér nevét.- Hagyományosan február utolsó péntekén rendezzük az is­kolai farsangot. Ezúttal azt sze­retnénk, ha az alsósok egyénileg, a felsősök pedig zömmel csopor­tosan bújnának különböző jelme­zekbe - tette hozzá Baloghné Torhán Éva igazgatóhelyettes. kimutatatásokat kézhez kapva elmondhatjuk, hogy átlag feletti Országos viszony­latban is átlag fe­letti eredményeket mutattunk fel. Szabóné Balázsy Sára .......................................................w eredményeket mutattunk fel - mondta Szabóné Balázsy Sára Példát mutatnak a kimutatások Telt ház: tizenkilencen laknak az idősek otthonában Nehéz volt az intézményi életet elfogadtatni, mára viszont jelentősen változott a helyzet Eleinte még toborozni kel­lett az idősek otthonának la­kóit, az utóbbi időben vi­szont már egyre többen van­nak a várakozólistán. Tavalyelőtt bővítették ki az idősek klubját, és 2003 nyarától idősek bentlakásos otthonaként funkcionál az intézmény, ahol ti­zenkilencen laknak.- Pályázat útján bíztak meg, és úgy érzem, hogy befogadtak, sikerült közvetlen hangnemet kialakítani a munkatársakkal és az otthon lakóival - jegyezte meg Nagy Gézáné. - Nehéz volt az intézményi életet elfogadtat­ni, ódzkodtak tőle, mára viszont változott a helyzet. A tizenegy nénin és a nyolc bácsin kívül mások is szeretnének az otthon lakói lenni, ám ennél több igényt nem tudunk teljesíteni. Egészségmegőrző és felvilágo­sító előadásokat szerveznek a la­kóknak és a klubtagoknak. Ugyanis Márton Lászlóné veze­tésével továbbra is működik az idősek klubja. A Látás fontossá­ga, valamint a Beszéljünk bátran az időskorban jelentkező inkon­tinens panaszokról címmel szer­veztek előadásokat. Megünnepel­ték az intézmény megnyitásának 100. napját. Csak hölgyek dolgoz­nak az otthonban, amennyiben karbantartási munkát kell végez­ni, a közhasznúakra számíthat­nak. A Kelet-Magyarország gyakorta előkerül a klubhelyiségben

Next

/
Thumbnails
Contents