Kelet-Magyarország, 2004. január (64. évfolyam, 1-26. szám)
2004-01-27 / 22. szám
2004. január 27., kedd M«t*»llafpiwsi6g MINDENFELŐL / 2 RÖVIDEN 0 Colin Powell amerikai külügyminiszter és az orosz vezetők egyaránt elégedetten nyilatkoztak tegnapi moszkvai megbeszéléseikről. Mindamellett az amerikai-orosz viszonyban továbbra is szép számmal maradtak nyitott problémák, így az oroszországi sajtószabadság is. 0 Ne Irakban. Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat vezére állítólag felszólította szervezetének támogatóit, hogy Irak helyett inkább Szaúd-Arábiában, Kuvaitban, Katarban és Bahreinban támadjanak meg amerikai célpontokat. Konstruktív, tiszta kampányt! Budapest (MTI) - Horn Gyula, az MSZP európai parlamenti választási kampányának irányítója és Schmitt Pál, a Fidesz listavezetője folyamatos kapcsolatot tart annak érdekében, hogy ha szükséges, az EP- választási kampány során közösen lépjenek fel az esetleges lejárató, személyeskedő hangnem ellen. Minimum a nemzeti minimumot „Kezdeményeztem, hogy egy nemzeti minimumot dolgozzunk ki a közös európai politikai értékek érvényesítése érdekében” - mondta Horn Gyula. A volt miniszterelnök közölte: Medgyessy Péter kormányfő négyszemközti találkozót kíván szervezni a rendszerváltás utáni három volt miniszterelnökkel, köztük Orbán Viktor Fidesz- elnökkel „az európai uniós ügyek és az országot foglalkoztató kérdések” témájában. „A létező legeurópaibb kampányt kell folytatni, konstruktív és tiszta hangnemben” - hangsúlyozta Schmitt Pál. A leningrádi blokád áttörésének hatvanadik évfordulójára és az áldozatok százezreire emlékeznek az orosz díszőrség tagjai és a nem felejtő helybéliek. (Fotó: EPA) Egy Magyarország létezik Budapest (MR) - A nemzeti konszenzusra törekvő politizálás szükségességére helyezte a hangsúlyt a miniszterelnök Deák Ferenc felújított mauzóleumának átadásakor. Medgyessy Péter a Fiumei úti temetőben elmondott beszédében a többi között úgy fogalmazott, hogy a magyarok számára nincs kétféle nemzeti érdek, mert nincs két nemzet, mint ahogy két ország sem. Egy Magyarország van, amely bal és jobb, falu és város, kisebbség és többség, gyerekek és felnőttek Magyarországa. A Fiumei úti temetőben Beer Miklós, váci megyés püspök szentelte meg a felújított mauzóleumot, ahol a közjogi méltóságok, köztük Mádl Ferenc főhajtással és koszorúzással tisztelegtek a haza bölcse emléke előtt. Rendkívüli, de szimbolikus ülés a Házban Gazdasági megfigyelők szerint már elkészült az új megszorítócsomag munkaváltozata ÉRVEK ÉS ELLENÉRVEK: a pénzügyekről A MEGHIÚSULT VITANAPRÓL: TAulai András, volt államtttkAr: • Nem a kormányt, hanem a két frakció, az MSZP és az SZDSZ vezetését terheli a felelősség, amiért ez a fontos vita elmaradt. A miniszterelnöktől vártunk volna választ, de ő meg sem jelent az ülésen. Nem tudtuk meg, hogyan képzelik el a megszorításokat, kiket fog érinteni. Kuncze Gábor, az SZDSZ frakcióvezetője: • Mi is egyetértünk azzal, hogy vitázni kell az új megszorításokról, de ehhez ismerni kell az új pénzügyminiszter terveit. Azért nagy a hiány, mert egyik ciklus kormánya sem vállalkozott arra, hogy leépítse a mindenkiről gondoskodó államot. Alacsonyabb adókra, és jóval kisebb kiadásokra van szükség. Budapest (ÉKN - Sz. P.) - Az „eredeti forgatókönyvnek megfelelően” zajlott le az Országgyűlés tegnapi rendkívüli ülése. Vagyis a kormánypárti képviselők nem szavazták meg a napirendet. így a Fidesz által kezdeményezett ülésen csupán a napirend előtti felszólalások hangzottak el. Az ülés napirendjének egyetlen határozati javaslatát, amelyet Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezető-helyettese nyújtott be, A 2004. évi költségvetés valódi számairól és a várható megszorító intézkedésekről címmel. Majd máskor A kormánypárti képviselők egyébként az ülést megelőzően a költségvetési bizottság rendkívüli ülésén sem vettek részt. Szerintük ugyanis további szakmai vitákra mód lesz a kijelölt pénzügyminiszter költségvetési bizottsági meghallgatásakor is. Az előterjesztés szerint „a kialakult gazdasági-pénzügyi helyzetre tekintettel” az Országgyűlés felkérte a kormányt, adjon magyarázatot a költségvetési irányszámok változására, és február 15-ig írásban számoljon be a parlamentnek az államháztartási hiány nagyságáról, továbbá adjon tájékoztatást arról, milyen számításokon alapul és a társadalom mely rétegeit érinti a kijelölt pénzügyminiszter által bejelentett „120 milliárd forintos megszorítóintézkedés-csomag” . Teljhatalmú miniszter? Közben megfigyelők szerint már el is készült a megszorítócsomag munkaváltozata. Úgy tudják, egyelőre a minisztériumok fejezeti előirányzatait és működési költségeit szorítaná meg a kijelölt pénzügyminiszter. Draskovics Tibor a tettekben „teljhatalmat” kapott azzal, hogy hangsúlyosan esik szó gazdasági kabinetbeli vezető szerepéről, vélik többen. A kormány csak az új miniszter hivatalba lépését követően, február második felében tárgyalja a javaslatot. Újabb békefenntartók Táborfalva-Tatárszentgyörgy (MTI) - Az iraki békefenntartásban részt vevő magyar katonák újabb csoportját búcsúztatták el hétfőn a honvédség táborfalvi kiképzőbázisán. A külföldi szolgálatteljesítésre felkészített katonák februártól kezdődően májusig fokozatosan leváltják az iraki misszióban jelenleg részt vevő társaikat - mondta a honvédelmi miniszter. Juhász Ferenc szerint bebizonyosodott, hogy a magyar katonák nemzetközi elismerést kiváltva képesek teljesíteni a rájuk bízott feladatokat a békefenntartó munkában - mondta. „Az viszont nem volt kétséges, hogy a nemzetközi kontingens munkájába helyes volt bekapcsolódni.” „Madam Secretary” vagyis A miniszterasszony című könyvét dedikálja Rigában a korábbi amerikai külügyminiszter, Madeleine Albright. (Fotó: EPA; HÁTTÉR Nem ez volt az első (és utolsó) fiaskó Mindig az a parlamenti frakció a hibás, amelyik a másik oldalon ül Budapest (MTI) - Az Országgyűlés kormánypárti többsége - két szabad demokrata képviselő kivételével - nem szavazott, így a Ház ülését határozatképtelenség miatt be kellett rekeszteni. Az előző parlamenti ciklusban több alkalommal is előfordult ugyanez a helyzet: a kormánypártok nem szavazták meg a napirendet, így nem lehetett plenáris ülést tartani. Az MSZP és az SZDSZ azt követően, hogy az Országgyűlés az akkori kormánytöbbség szavazatával 1999-ben áttért a háromhetes ülésezési rendre többször is kezdeményezett rendkívüli ülést. „Az Orbán-Áder-Szájer Bermu- da-háromszögben ismét eltűnt a parlament” - mondta egyik alkalommal Kuncze Gábor (SZDSZ), hozzátéve: a Fidesz-többség erőszakkal belefojtotta a szót az ellenzékbe. Rendkívüli indokkal Az ellenzék csak akadályozni kívánja a parlament munkáját, amikor nem megalapozottan kéri az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását - hangzott el a Fidesz-, az FKGP- és az MDF- frakció akkori sajtótájékoztatóján. 1999. június 17-én az ügyrendi bizottság általános érvényű állásfoglalást hozott a rendkívüli ülések, ülésszakok ügyében. A testület kimondta: a napirend rendkívüli tárgyalása csak akkor indokolt, ha rendes ülésszak keretében történő megvitatása a közérdek sérelmét eredményező késedelemmel járna. Mtp://fgnimrfggn.hu Szóljon hozzá! Döntenek a magyar EU-biztosról Brüsszel (MTI) - A magyar kormány még ezen a héten dönt arról, kit kíván küldeni az Európai Bizottságba - közölte Kovács László külügyminiszter. Kovács László ezúttal sem kívánta elárulni, kik a szóba jöhető jelöltek. Az eddigi találgatásokban és sajtóértesülésekben Juhász Endrének, az integrációs ügyek koordinálásáért felelős tárca nélküli miniszternek és Balázs Péternek, a brüsszeli magyar állandó EU-képviselet vezetőjének a neve szerepelt a leggyakrabban. Halott fiának képével a kezében Haim Abraham, izraeli polgár. Beny Abraham holttestének kiadása is tárgya az izraeliek és a Hezbollah közötti tárgyalásoknak. (Fotó: EPA) Nem is akaiják elfogni Karadzicot? Szarajevó (MTI) - Valószínűtlen, hogy valaha is kézre kerülne az első számú boszniai szerb háborús bűnös, Radovan Karadzic, mivel a nemzetközi közösségből hiányzik a politikai akarat az elfogásához - véli a volt Jugoszláviában elkövetett háborús bűnök ügyében illetékes hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) helyettes főügyésze. Graham Blewitt, az ENSZ-tör- vényszék helyettes főügyésze a Dnevni Avaz című szarajevói lapnak adott interjút, és ebben kijelentette: semmi jel nem utal arra, hogy a boszniai szerbek egykori politikai vezetőjét valaha is letartóztatnák. „Nem történik semmi, ami alapján arra lehetne számítani, hogy valaha is őrizetbe veszik” - mondta. Besegít férje kampányába Judy Dean (jobbról), Howard Dean demokrata párti elnökjelölt-jelölt felesége férjuram kam- pánykörútján. (Fotó: EPA) ffmln i'iniiiffh -m** -n Fe,e,°8 kiadó: Szabó Miklós (szabo@kelet.szon.hul. ............. ' ' Főszerkesztő: Angyal Sándor (angyal@Kelel.SZPn.tm)- Kiadóvezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethne@kelet.szon.hu). Terjesztési vezető: Matyasovszkiné Buri Adrienn (adrienn.buri@kelet.szon.hu). Marketingvezető: Kereső Magdolna (kercso@kelet.szon Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: keletteri@kelet.szon.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1090 forint, negyedévre 3190 forint, fél évre 6090 forint, egy évre 11 690 forint. Hirdetósfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 0642/501-970, e-mail: kelethird@kelet.szon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 0642/501-973. E-mail: kelet@kelet.szon.hu Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 47. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Eiben Tamás. Telefon: 06-52/526-626. ISSN 0133-2058