Kelet-Magyarország, 2004. január (64. évfolyam, 1-26. szám)

2004-01-19 / 15. szám

2004. január 19., hétfő Özönvíz Brazíliában. Legalább 28 em­ber vesztette életét Brazíliában a tavaly december közepe óta tartó heves esőzé­sek következtében. Minas Gérais-ban 14 ember eltűnt, 45 település csaknem 7400 lakosa vált földönfutóvá. Megrongá­lódtak a közutak és a hidak is az özön­vízszerű esőzésben. Tóba vesztek. Tíz emberrel a fedélze­tén az Erie-tóba zuhant egy egymotoros kisrepülő szombaton az Erie-tóban fekvő kanadai Pelee-szigetnél. Másodpercekkel a felszállás után a pilóta segélykérő jel­zést adott le, de a kapcsolat rögtön meg­szakadt az irányítótoronnyal. Csak rá ne fázzanak. Kilencven hölgy és ugyanennyi férfiú vett részt egy fran­cia cég Bikini a jégen elnevezésű divatbe­mutatóján a svájci Lausanne-ban. Az amatőr modellek fizetsége az volt, hogy megtarthatták a fürdőruhákat. (Fotó: EPA) Felszínre hozott fekete doboz Sarm-es-Sejk (MTI) - Felszínre hozták szombaton az egyik fekete dobozát annak a repülőgépnek, amely január 3-án zuhant a tengerbe Sarm-es-Sejk egyiptomi üdülő­város közelében; a tragédiának 148 halott­ja volt. A Flash Airlines egyiptomi légitársaság Boeing 737-300-as típusú chartergépének két fekete doboza volt. Ezek egyikét talál­ták meg ezer méterrel a Vörös-tenger fel­színe alatt, de egyelőre nem tudni, hogy a repülési adatokat tartalmazót, vagy azt, amely a püótafülkében elhangzott beszél­getéseket vette fel. A szerencsétlenség valószínűleg műsza­ki okból következett be, de pontos okát csak a fekete dobozok adatainak ismere­tében lehet megállapítani. A tragédia ál­dozatai közül 134 francia turista volt. r~, ; n Nagy a feje, ezért búsuljon a ló. Külön­ben is, én még csak csikó vagyok... (Fotó: Gerő Tamás) .........., ....mmmmmmmmk MEGÉR EGY MOSOLYT Bók a köbön- Drágám, mondjál nekem valami szépet! - kéri a feleség a férjétől.- Olyanok a fogaid, mint a csillagok...- Jaj, édesem, ennél szebb bókot életem­ben nem hallottam. Folytasd!- Sárgák, és messze vannak egymástól. További viccek: humor.szon.hu Leállították az „égi mobilszolgáltatást” A mennyei SMS-ek helyett marad az ima Hatos ikrek születtek Grand Rapids (MTI) - Hatos ikrek születtek az egyesült ál­lamokbeli Grand Rapids város­ban (Michigan). A négy kisfiú és két kislány a terhesség ható­dik hónapjában látta meg a nap­világot, valamennyiük állapota kritikus. Az eset amiatt is érdekes, hogy az egyik csecsemő, John Paul már január 7-én világra jött, testvérei viszont több mint egy héttel később, négyen pén­teken, az utolsó egy pedig szom­baton született meg. Az újszülöt­tek súlya 667 és 935 gramm kö­zött van. Az édesanya szülés utá­ni állapota jó - közölte szomba­ton a városi kórház szóvivője. A Van Houten család, a 29 éves Ben és a 26 éves Amy szep­temberben tudta meg, hogy gyer­mekáldás elé néznek. A tanító­nőként dolgozó asszony előzőleg meddőségi kezelésen esett át. Kész cirkusz. Stephanie monacói, hercegnő a 28. nemzetközi cirkuszfesztivál egyik zsűritagjával. (Fotó: EPA) Helsinki (MTI) - Megszűn­tek péntektől a „mennyei SMS-ek” Finnországban. Az ügyfelek üzenetenként 1,20 euróért (320 forintért) küld­hették el imáikat, és kérhet­ték ki az égiek véleményét ügyeik alakulásáról. A mobüos szolgáltatásokat fi­gyelő állami hivatal követelésére ugyanis a szolgáltatás azonnali leállítására kötelezték azt a céget, amely Jézus szavainak tűnő, írá­sos válaszokat kínált egy bizo­nyos telefonszámra SMS-ként el­küldött imákra. „Nem juthatsz be Isten országába, ha nem követed az Űr akaratát sokkal inkább, mint a papokat és a fáraókat” - hangzott például az egyik nem ép­pen személyre szabott válasz. A szolgáltatás mindössze egy hóna­pig működött, a szolgáltatókat el­lenőrző hivatal ugyanis felfigyelt rá, és azonnali hatállyal leállítot­ta. „Az efféle mobilszolgáltatások ellentétben állnak minden alapve­tő erkölcsi normával” - hangsú­lyozta a hivatal szóvivője. Megszakított kapcsolat Mint az üzeneteket továbbító Mobile G Host cég illetékese el­mondta, ők csak közvetítették „Jézus válaszait”, az üzeneteket egy nekik bedolgozó vállalkozás szerkesztette, de azonnal megsza­kítottak azzal a céggel minden kapcsolatot, amint kiderült, hogy az állami hivatal leállíttatja a szolgáltatást. Szavazatokat gyűjt. A kisvárdai Gróza Melin­da (21) a Miss Cyberspace internetes országos szép­ségversenyen október szé­peként gyűjti a szavazato­kat az év szépe cím el­nyeréséért. (Fotó: Balázs Attila) Sokba kerülhet a légkör felmelegedése A kedvelt európai síparadicsomoknak radikális változásokra kell felkészülniük A nagy orosz télnek nem nagyon árt a globális felmelegedés (Fotó: epa) Párizs (MTI) - Sokba ke­rülhet a légkör felmelegedé­se és a népesség öregedése az európai téli üdülőhelyek­nek, amelyek évi 18-20 mil­liárd eurós bevételükkel két­szer akkora forgalmat mond­hatnak magukénak, mint a világ összes többi síparadi­csoma együttvéve. Az utóbbi évtizedekben a ko­rai hóolvadás egyre többet ol­vaszt le a bevételekből. Svájci számítások szerint az átlaghő­mérséklet emelkedése következ­tében 20 év alatt 12 nappal csök­kent a síszezon hossza az alpesi országban. Egy grenoble-i tanulmányi központ szerint 1,8 Celsius-fokos átlaghőmérséklet-emelkedés ese­Bécs (MTI) - Bizonyosan van oka annak, hogy a leg­több kövér gyerek Ausztria keleti felén él, míg a legnyu­gatibb tartományokban, Vorarlbergben és Tirolban a legalacsonyabb a túlsúlyos gyerekek aránya. Anita Rieder bécsi egyetemi professzor terjesztette elő azokat az adatokat, amelyek azt mutat­tén a hószezon az Északi-Alpok­ban 170 napról 135-re, a Déli-Al­pokban 120 napról 90-re, a Pire­ják, hogy a legtöbb dundi és du­ci osztrák gyerek az ország kele­ti felén, míg a legtöbb sovány a nyugatin él. Még a lányoknál is A professzor asszony adatai szerint például a 6 és 18 éves kor közötti fiúk körében a három leg­keletibb tartományban: Stájeror­szágban, Alsó-Ausztriában és Burgenlandban 33-34 százalékos neusokban éppenséggel 130 nap­ról 70-re csökkenne 1500 méter magasságban. a túlsúlyosak aránya, míg a leg­nyugatibb Vorarlbergben és Ti­rolban 23-26 százalék. Az ugyanehhez a korcsoport­hoz tartozó lányok esetében is a keleti tartományok felé billen a mérleg nyelve, hiszen Burgen­landban, az ország legkeletibb tartományában 31 százalék a túl­súlyosak aránya, míg a legnyu­gatibb tartományban, Tirolban csak 19 százalék. A téli üdülőhelyeknek alkal­mazkodniuk kell az új körülmé­nyekhez, például a pályákat al­kalmassá kell tenniük arra, hogy kevés hó esetén is működjenek: ma átlagosan 70 centiméteres hó kell a kényelmes lesikláshoz, megfelelő talajegyengetéssel, gyepültetéssel azonban akár 20 centiméter is elég lehet. Várják a „laposakat” A síszezon javára szolgál ugyanakkor a közlekedési háló­zat bővülése, különösen a nagy sebességű vasútvonalak kiépülé­se: ez gyarapítja az európai sí­terepek szerelmeseinek 35-40 mü- lió fős táborát, mivel a síelők „laposabb” országokból is né­hány óra alatt a pályákhoz ér­hetnek. Elmosta. Egy nő gázol a térdig érő vízben az új-zé- landi Tamworthben január 17-én. Ezen a napon mint­egy 2000, a tamworthi countryzenéi fesztiválra összegyűlt embert kellett kimenekíteni. (Fotó: epa) A helyes táplálkozás is fontos tudomány Ausztriában a keleti országhatár felé kövérebbek a gyerekek

Next

/
Thumbnails
Contents