Kelet-Magyarország, 2004. január (64. évfolyam, 1-26. szám)

2004-01-03 / 2. szám

2004. január 3., szombat GENERÁCIÓK /8 Negyven év után találkoztak ismét Már csak azért is emlékezetes számom­ra a 2003-as esztendő, mert annak nyarán 40 év múltán találkozott a „nagy csapat” - emlékezett vissza Bocskay István.- A nyíregyházi Tölgyes Étteremben gyűltek össze a Hatzel téri, 110. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézetben 1963-ban vég­zett III/12. villanyszerelő és fényképész osz­tály volt tanárai és tanulói. Sajnos, taná­raink és diáktársaink közül többen örökre eltávoztak. A rendhagyó osztályfőnöki órán Koczkás István osztályfőnök elmondta, hogy két dolog miatt is érdekes a találkozás: mert 43 évvel ezelőtt nemcsak mi, diákok léptünk be először az intézmény kapuján, hanem ő is. Diplomája megszerzését köve­tően nekünk tartotta az első óráját szakta­nárként és osztályfőnökként. Felidézték a csínytevéseket- Bánszki István tanár úr a tőle megszo­kott szellemes történeteket, a magyar nyelv szépségét, gazdagságát méltatva emlékezett az akkori időkre. Ugyanúgy néhány francia idézettel fűszerezte mondanivalóját, mint oktatásunk idején. Gulyás János tanár úr­ral, az akkori nehézatlétika művelőjével felemlegettük az iskolai sportéletet, és a Ti- szavasvári úti diákpálya hangulatát, az ott rendezett versenyek eredményeit. Kusnye- rik István oktatónkkal a szakmai igényes­ségről, a szakma becsületéről és a gyakor­lati munka során elkövetett csínytevésekről is szó esett. Jókat nevettünk ezeken a már- már feledésbe ment, oktatónkat néha bosszantó dolgokon. Péter Imrénét, Giziké nénit otthonában kerestük fel. Elbeszélget­tünk az akkori oktatási gyakorlatról, amely által minél szélesebb ismeretanya­got próbált átadni az adott területen. Nosztalgikus hangulatban sztorlztak (Fotó: amatőr) Yachtot ajándékozott karácsonyra Egymillió fontért vett yachtot kará­csonyra kedvesének David Beckham. A WestelPress jelentése szerint a Real Madrid első számú csillaga nem érte be ennyivel, a „hajócska mellé járt egy Bent­ley Continental és még néhány méregdrá­ga apróság. Barátaik szerint David min­dent megtesz, hogy együtt tartsa családját. Amikor Madridba költözött, a házasságuk nehéz napokat állt ki. Victoriának ugyan­is London és New York között kellett új­raépítenie a karrierjért. SLÁGERLISTA Hazaiak____________________________________ 1. Varga Zsuzsa: Rázd még (1.) ___________ 2. V-Tech: Ne múljon el (2.) ______________ 3. Hooligans: Királylány (6.) 4. Ákos: Ölelj meg újra (7.) 5. Charlie & Király Linda: Játszom, ahogyan lélegzem (3.) 6. Baby Gabi & Lányi Lala: Őrült szerelem (4.) 7. Crsytal: Jég a tűzben (5.) ______________ 8. Desperado: Rajtad múlik (9.) ___________ 9. Zsédenyi Adrienn: Szeress most (-)_______ 10. Fiesta: Aki elmegy, ugye hazatér (-) ______ Külföldlak ,______________________________ 1. Kate Ryan: Desenchantée (1.) __________ 2. Panjabi MC: Jogi (2.) _________________ 3. Madonna: American Life (3.) ___________ 4. Kylie Minogue: Slow (5.)_______________ 5. Britney Spears: Me Against The Music (6.) 6. Shania Twain: Ka-Ching! (7.)____________ 7. Busta Rhymes & Mariah Carey: I Know What You Want (8.)__________________ 8. Beyoncé Knowles: Crazy In Love (9.) ______ 9. The Rasmus: In The Shadows (-) ________ 10. Dido: White Flag (-)__________________ Magnókazettát nyert Molnár Gábor (Tiszalök), Kiss Tibor (Vásárosnamény), Szabó Ildikó (Nyírbátor). A Rocky üzlethálózat ajándékát Kertész Ágnes kisvárdai olvasónk nyerte. Továbbra is várjuk tippjeiteket három-három hazai, illetve külföldi dalra. A beküldési határidő: január 9. A slágerlista vasárnap délelőtt a nyíregyházi rádióban hallható. „Mákjuk” van a kisvárdai polgároknak A tizenharmadik élőzenei rockeseménnyel zárták az évet a Művészetek Házában Kisvárdát mindig is szokás volt Szabolcs-Szat- már-Bereg megye rockfővá­rosaként emlegetni. A 70-es és a 80-as években minden nagynevű magyar rock­zenekar megfordult a Várszínpa- don, így többek között az Ome­ga, az LGT, a Piramis és a Hobo Blues Band is. A Skorpió együt­tes talán legjobb albumának bo­rítójára az ősi kisvárdai várfa­laknál készült fotót választotta. Előfordult az is, hogy az Omega egy nap alatt kétszer lépett fel a nagy érdeklődés miatt. De járt itt például a híres lengyel SBB jazzrock zenekar is. Csiba Lajos, Komjáthy György nem egy ama­tőr zenekart zsűrizett az akkor­tájt szervezett rockzenei verse­nyeken. Aztán jó néhány eszten­deig már-már eltűntek a kisvár­dai színpadokról a nagy nevek, amikor is pár évvel ezelőtt egy helyi fiatalember, Mák István el­kezdett szervezkedni. Személyes kapcsolatainak köszönhetően 1999 szeptemberében tető alá si­került hoznia a Fekete Bárányok közös koncertjét. Említést érde­mel, hogy a három együttes ezt megelőzően tizennyolc évvel ko­rábban lépett fel együtt a hajó­gyári szigeten. Nyári rockfesztivál István 2003 előszilveszterén immáron a tizenharmadik élőzenei rockeseményre, jelesül a CODA együttes Deep Purple­és Led Zeppelin-estjére invitálta a Művészetek Házába a színvo­nalas élőzenét előnyben részesí­tő mindig nagyszerű közönséget. A mostani buli előhírnöke an­nak az idén nyáron kétnaposra tervezett rockfesztiválnak, ame­lyen tucatnyi jónevű banda fel­lépése várható. A megyei napilap A legnagyobbak legjobb nótáit ők adták elő az előszilveszterl bulin (Fotó: Farkas László) Jégkorongozo lány a káliéi tavon Az ő helye általában a kapuban van Pusztai Sándor Néhány fiatal csúszkált az óév utolsó napjaiban a nagy- kállói halastó vastag jegén. Ami szokatlan volt bennük, az a jégkorongütő a kezük­ben - ráadásul egyikük egy hosszú hajú lány. Fórián Irén nem bizonytalan­kodott a jégen, és ügyesen passzolgatta a pakkot jégkoron- gozó társainak. Kérdésünkre elmondta: a kö­zelben ez a tó a legnépszerűbb szórakozóhely, nyilvánvaló, hogy nyáron is itt töltik az időt, most pedig a befagyott jég kínál vál­tozatos mozgási lehetőséget. A jégkorong talán szokatlan sport az alföldi dombok között, de ez végül is nem domborzat, hanem jég kérdése, abból pedig legalább 25 centis páncél hízott a tóra. Élénk jéghokis élet A korizás is érdekesebb, ami­kor nemcsak úgy csúszik az em­ber ide-oda, hanem van benne valami más is. Ez annyira nem számít szokatlannak a tó környé­kiek között, hogy időről időre csapatokat szerveznek, és bizony Nagykállóban élénk jégkorongos életről lehet beszélni. Azt Irén is elfogadja, hogy a fiúk többsége ügyesebben bánik a hosszú ko­rongütővel, de azért őt sem kell előre leírni. Először 7-8 évesen fogott ütőt, érdekesnek tűnt a sportág is. Amikor csapatot ala­kítanak, az ő helye általában a kapuban van. Irén „ütős” sportágnak hódol (Fotó: a szerző) ÉLÓZENES MEGABULI Péntek Péntek MIh'MI Stttp«: Műm Szombat Hősiessel; AjiHiilcitok 450 ft A belepő araból 400 Ft 600 Ft a baipultban lefogyasztbató. HÉTKÖZI#, P: 19üO-23)3Wa • SZOMBAT -VASA RNAP; 1700-23 W-itt i IÜ : I LEBONYOLÍTÁSÁT VÁLLALJUK! .DyiívHiLV'íól '24 ónéin Egész estés fergeteges mulatság meglepetésekkel, élőzenével! HIRDETÉSEK A glóbusz aranyos díjasai A Cold Mountain című ameri­kai polgárháborús filmet jelölték a legtöbb Arany Glóbusz-díjra az idén - összesen nyolc kategóriá­ban nyerheti el az Oscar-díj elő­futárának tekintett filmes elis­merést. Clint Eastwood Mystic River című filmjét és Sofia Coppola Lost in Translation című alkotá­sát öt-öt kategóriában jelölték. A Hollywood Foreign Press, a hollywoodi külföldi újságírók szövetsége közzé tette jelöléseit a 13 filmes és 11 televíziós kate­góriában. Hadihajók fogócskája A legjobb drámai film kategóriában a Cold Mountain, a Gyűrűk ura - A ki­rály visszatér, a napóleoni idők két hadihajójának fogócskájáról szóló Ka­pitány és Katona, a Seabiscuit című, egy versenyló „pályafutásáról" szóló alkotás, és a Mystic River vetélkedik. A legjobb musical vagy vígjáték kate­góriában egyebek között a Nemő nyo­mában című rajzfilm, a Big Fish című családi történet és a Lost in Transla­tion című alkotás verseng. _____________ A legjobb drámai női főszereplőnek járó Arany Glóbuszra Nicole Kidman (Cold Mountain), Lima Thurman (Kill Bill) és Cate Blanche« (Veronica Guerin), Scarlett Johansson (Girl with a Pearl Earring), Charlize Theron (Monster) és Evan Rachel Wood (Thir­teen) színésznőket jelölték. A legjobb drámai férfi főszereplő Arany Glóbu­szára öt sztárt jelöltek: Russell Crowe (Kapitány és Katona), Tom Cruise (Az utolsó szamuráj), Ben Kingsley (House of Sand and Fog), Jude Law (Cold Mountain) és Sean Penn (Mystic River) színészeket. A díjkiosztó ünnepséget ja­nuár 25-én rendezik meg a Be­verly Hilton Hotel báltermében. Az Arany Glóbuszt - földgo­lyót mintázó, filmszalag ölelte aranygömböt - 1944 óta ítéli a hollywoodi külföldi újságírók szövetsége. A trófeaosztó szezont nyitja. Az Arany Glóbusz birto­kosai általában jó eséllyel tekint­hetnek az Oscar-díj két hónappal későbbi kiosztása elé.

Next

/
Thumbnails
Contents