Kelet-Magyarország, 2003. december (63. évfolyam, 279-303. szám)

2003-12-24 / 299. szám

2003. december 24., szerda Met$>Magy&7©még KARÁCSONY /7 VERS Reviczky Gyula Karácsony Szeretni nem bűn e hideg, Ez érdekhajszoló világba', Mert szeretett s nagy volt szive, Magdolnának meg lön bocsátva. Ő mondta ezt, az emberek Nagy vértanúja, messiása, Nem bűnös az, ki itt szeret, Szeretni nem bűn e világba1. Mit is tegyen, mit is tehet Az ember itt gömbjén a bűnnek?... Óh, boldog, a ki csak szeret, Mig egy csöpp vér erébe' lüktet. Óh, Betlehem szelid fia, Szived is megdobbant szeretve! S Magdolna benned annyira, E dobbanó szivet szerette. Ajándék Ez az ajándék is a karácsony- j fa alá kerül ma este. (Fotó: Balázs Attila) >■ ______________________________________i NOTESZLAPOK Zászlócsere a tűréshatáron Galambos Béla A két olasz farmer honfitársaik hangos bíztatására kivált az ötezres tömegből. A portugálok monoton „harci" dobolásától, a francia és spanyol gazdák sípolásától, az időközben megérkezett görögök üte­mes kiáltásaitól, és persze az effélékhez még kevéssé szokott magyar és lengyel termelők tekintetétől kísérve odaléptek a brüsszeli Európai Bizottság székháza előtt égnek meredő három hatalmas acélosz­lophoz. Rövid tanakodás után, a kisebbik tálján már társa nyakában is termett, s a középső zászlórúdnak magasában már ol- dozta is a fenn lengedező, csillagos kék EU lobogó kötelét. Na ebből mi lesz? Valami undorítóan ismerős, kezdődő gyomorremegéssel pil­lantottam föl a kávészín márványépület lépcsőin a tömeggel terpeszállásban far­kasszemet néző fekete ruhás brüsszeli ro- hamosztagosokra. Aztán a tüntetést több oldalról biztosító, az éppen zajló spontán zászlólevonást figyelő belga rendőröket kereste tekintetem, vajon náluk szakadni látom-e a cérnát. Semmi reakció. A tizenkét aranycsillaggal ékesített zászló időközben földre hullt és a két olasz már vonta is föl helyette a saját transzparensét, egy lepedőt, amelyre elő­zőleg - az európai dohánytermesztés el­sorvadásával járó intézkedés tervezete miatt - a közösségi agrárkormányzatot nem éppen dicsérő jelszavakat festettek. A tömeg hangosabban ujjongott, szá­momra úgy tűnt, még inkább vérszemet kap. Ám a rend őrei csak álltak, szinte derűsen szemlélve az eseményeket. A de- monstrálóknak pedig - mint végül kide­rült - eszük ágában sem volt valami olyat tenni, amivel átlépték volna azt a bizo­nyos képzeletbeli tűréshatárt. Hát igen, arrafelé már emberöltők óta gyakorolják a demokráciát... Mindig legyen ünnepe jókedvünknek is Régóta éreztem annyira szükségét, hogy családom társaságában feltöltődjek Nagy István Attila áoo 5)2.00 Tasnádi Csaba fáradtan huppan le kedvenc tonett székére. Van ugyan egy igazi vezetői ülőalkalmatossága is, de ez a sajátja, egy barátjá­tól kapta még kinevezésekor.- Hogy ne féltsem görcsösen a hivatalbélit - mondja fanyar mo­sollyal. A direktor négy éve igazgatja a színházat. Erről az időszakról kérdeztük. 1. Hogyan emlékszel a kezde­tekre? 2. Mi volt az elmúlt négy év legfontosabb szakmai vagy ve­zetői kihívása? 3. Mitől jó a színház társula­ta? Segít ebben a VIDOR? 4. Sokat beszélnek a színházak romló gazdasági helyzetéről. Mi a helyzet Nyíregyházán? 5. Pályázatot Írtak ki a szín­ház igazgatói posztjára. Meg­méretteted magad? 1. Amikor először rendeztem Nyíregyházán, a nevem mögött még ott volt, hogy fh., azaz főis­kolai hallgató. Ez volt a Bolha a fülbe című vígjáték. Akkor még Csikós Sándor irányította a szín­házat. Verebes István igazgatása alatt is sok megtisztelő felkérést kaptam. Amikor István bejelen­tette, hogy nem indul újra az igazgatói székért, a társulat meg­keresett és felkért, hogy pályáz­zak. Ez nekem akkoriban is na­gyon jól esett, több éves itteni munkám pozitív visszaigazolása­ként éltem meg, mind szakmai, mind emberi értelemben. Soha­sem szerepelt korábban távlati céljaim között, hogy igazgató le­gyek, rendezőként igen jól érez­tem magam. Persze az eleje volt a legrázó­sabb, hirtelen skizofrén helyzet­be kerültem: a kedvéit vendég­rendező státuszából a hatalmi pozíció letéteményesének helyze­tébe csöppentem. Aztán jött az átköltözés a Művelődési Köz­pontba. Ki kellett alakítani az új játszási helyeket, megőrizni a látogatókat, tartani mindenki­ben a hitet és reményt, hogy lesz még nekünk új színházunk. A felújítás minden mozzanatánál ott voltam. Sikerült olyan épü­letet létrehozni, amely a közön­ség elismerésén túl a szaksajtó dicséretét is kivívta. Megugrott bérletesek 2. Nem tudok nehézségi sor­rendet felállítani. Fontos volt számomra, hogy zökkenőmentes legyen a színházi évad a felújí­tás alatt is. Maradjon meg a tár­sulat, jó erőkkel vonuljon fel a színpadra estéről estére. A felújí­tás utáni második évadban sem esett vissza a bérletesek száma, sőt: összesen huszonkétezren érezték szükségét, hogy előre biztosítsák helyüket az előadá­sainkon. Erre a színház történe­tében még nem volt példa. Évente hivatalosak voltunk a POSZT-ra, a veszprémi összmű- vészeti fesztiválra, a gödöllői majd a Bárka Színházban meg­rendezett Stúdiószínházi találko­zóra, és folyamatosan nagyon sok elismerést kapott a társulat. Az itt töltött tíz év munkájának betetőzése számomra az volt, hogy az idei Pécsi Országos Szín­házi Találkozón a szakmai zsű­ri a legjobb társulatnak járó cí­met nekünk ítélte oda, és a tizenhat kiosztott díjból négyet a Móricz Zsigmond Színház ho­zott el! Nyitott a közönség 3. Szeretetteljes a közeg, mely­ben dolgozunk. Az itteni közön­ség nyitott, nem elutasító, nem a negatívumokat keresi, biztat és támogat minket. Ez nagyon so­kat jelent a társulatnak. A szín­házunk földrajzilag egy kicsit messze van a szokásos pesti pénzkereseti lehetőségektől, a színészek így nehezen tudnak plusz feladatokat vállalni. Nem marad más, mint a szakmával, az alkotással való foglalkozás. Egy kicsit óhatatlanul össze van­nak zárva, van lehetőségük egy­más sokoldalú megismerésre, a sűrű közösségi létezésre. A VIDOR a színház szűkén vett szakmai megítélését nem be­folyásolta, de az tény, hogy a közfigyelem még jobban ránk irányult. Még a Szentendrei Teátrum vezetőjeként fogalmazó­dott meg bennem egy ilyen fesz­tivál ötlete, de akkor nem sike­rült rá pénzt szerezni. Úgy gon­doltam, hogy bár több tematikus fesztivál, találkozó van az or­szágban, de legyen ünnepe a vi­dámságnak, a derűnek is. Jó ér­zés volt, ahogyan a fenntartóink reagáltak erre a kezdeményezés­re. Kitűnő budapesti és vidéki társulatok is örömmel fogadták a meghívást és vettek részt eb­ben a játékos versengésben. So­kat jelentett a társulat számára is, hiszen láthatták a kollégákat, és azt, hogy szakmailag hol tar­tanak. A vendégek jó hírét vit­ték az itteni társulatnak és a vá­rosnak is. Örülök, hogy - az ere­deti szándéknak megfelelően - nem elit fesztivált hoztunk létre, hiszen számtalan kísérő rendez­vénye volt a VIDOR-nak, amelye­ket város- és megyeszerte ingye­nesen lehetett látogatni. Nem vé­letlenül a fesztivál szlogenje: A nevetés mindenkié! Tasnádi Csaba (Fotó: Elek Emil) 4. Bennünket sem kerülnek el a gondok, de bízom abban, hogy fenntartóink a lehetőségeken be­lül mindent megtesznek azért, hogy a színház továbbra is ered­ményesen működhessen. Mindig megnézzük, mennyi pénzünk van, s abból gazdálkodunk, ha törik, ha szakad, s ez egyáltalán nem könnyű. Vannak új terveim 5. Az évadnyitón már bejelen­tettem, hogy indulok a pályáza­ton. Elolvasva a korábbi dolgo­zatomat, kiértékelve az abban foglaltakat, nyugodtan nézek a tükörbe. Nincs miért szégyen­keznem és magyarázkodnom. Vannak új terveim, amelyeket még szeretnék megvalósítani ez­zel a társulattal, ezen közönség örömére. Tudatában kell lenni annak, hogy jövő májustól Nyír­egyháza Európa végvára lesz kulturális értelemben is, és eb­ből a kihívásból a színháznak is ki kell vennie a részét. Remélem, karácsonykor ki tu­dom magam pihenni. Nagyon sű­rű volt ez az ősz. A mindennapi vezetői teendők, az Őrült nők ket­recének próbái, az igazgatói pá­lyázat összeállítása, a központi költségvetési tárgyalások kapcsán is rengeteg energiám ment el. Jelenet az Őrült nők ketrecéből. Puskás Tivadar és Horváth László Attila (Fotó: Racskó Tibor) Mandán kezdte tanítói munkáját Vád Mihály A szülőház helyén lévő ház falán emléktáblát helyeznek el születésének 80. évfordulóján Tar János Hagyományos értelemben nincs kerek évfordulója Váci Mihálynak, de életében több olyan lényeges évszám van, amelyek meghatározóak. A Vitái család - Váci Mihály nagyszülei - 1903-ban költözött be Nyíregyházára, illetve a kis­teleki Ószőlő u. 42. sz. alatti ház­ba, ahol Váci Mihály született 1924 karácsony vigíliáján, ott­hagyva a sokszor megalázó, de az életlehetőség minimumát biz­tosító cselédéletet, az évenkénti más-más helyre történő költöz­ködést. Az árendás ház, a bi­zonytalan napszámos munka és kereset még rosszabb körülmé­nyek közé sodorta az immár öt­gyermekes családot. Az apa sze­retett volna változtatni a család sanyarú, sokszor elviselhetetlen sprsán, nyolc gyermekét, beteg feleségét itthagyva, „kitántorgott Amerikába”, elment örökre. Kegyetlen sorscsapás Váci Mihály szüleit nyolcvan évvel ezelőtt, 1923-ban érte a ke­gyetlen sorscsapás. A fiatal há­zaspár, hogy életüket elviselhe­tőbbé tegyék, éjt-napot eggyétéve dolgozott: harmadában-negyedé- ben földet művelt, tizedében-ti- zenegyedében aratott. Most hatvan éve annak, hogy Váci Mihály Váci Mihály befejezte tanulmá­nyait a Nyíregyházi Magyar Ki­rályi Állami Tanító Intézetben, s kezdte el tanítói munkáját a II. Mandán. Az életében ez a kény­szerpálya, kényszerítő tevékeny­ség 5-6 évig tartott, de a beteg­ségeket, a háború hányattatásait leszámítva csak három évig. Az 1943-as év nemcsak pályája, ha­nem súlyos betegségeinek kezde­tét is jelentették. Az 5-6 évi tanyasi tanítás ele­gendő volt ahhoz is, hogy oly szépen írja meg a tanyasi taní­tók életét, életvitelét, szerepüket a tanyasi emberek körében „Nincs nekünk más példabeszé­dünk, csak a tanító élete. Nem esik esténként annyi beszéd sem­miről, mint a tanítóról. Kalendá­rium a tette, biblia a szava. Me­sékben száll az emlékezete, toll­fosztókon a története. Szüreten is rája iszunk elsőt. Keresztelőn az ő neve az elsőszülött éke. Ha­lálos ágyon őt hívja a hívő... Bi­zony, talál jó szót a haldoklónak is. Koporsót ki kísér? Sírnál is van önkéntes kötelessége. Ható­ságunk ő, özvegyek hivatala, ár­vák gyámszéke.” Szenvedélyes szerelem ötven éve annak, hogy talál­kozott majdani feleségével, Ju­hász Máriával, „a szerelemben azzal az emberrel, aki szétszórt életem lobbanásait összefogta egy szenvedélybe, és aki nélkül szinte reménytelennek látszott nekivágni a költészet tévedező ösvényiről az irodalom sokfron- tú harcainak.” Az 1969-es év több szempont­ból is említésre méltó. Ebben az évben választották meg Váci Mi­hályt Szabolcs-Szatmár megye országgyűlési képviselőjének, amit haláláig a tőle telhető leg­nagyobb odaadással látott el. Sokszor, s főképpen halála után arra keresnek választ, vajon jót tett-e Vácinak a képviselőség? Erre egyértelműen nem lehet és nem is szabad válaszolni. Úgy gondolom, igen is, nem is. Igen, mert jobban megismerte a társa­dalmat feszítő ellentmondásokat, nem, mert akadályozta írói mun­káját, fejlődését. 1963-ban lett az Űj írás szer­kesztője. Itt érezte magát a leg­jobban, mert élete során ez volt számára a legtesthez állóbb mun­ka, amit haláláig nagy odaadás­sal és eredményesen végzett. 1973-ban kérelmezte az Ókis­teleki szőlő 42. szám alatti ház akkori tulajdonosa Váci Mihály szülőházának lebontását, amit a hatóság engedélyezett is. Bürokronéziában Huszonöt évvel ezelőtt ad­ták, adhatták ki Váci Mihály leghosszabb ideig írott - és befejezetlen - Utazás Bürok­ronéziában című „szatirikus korkép” műfaji megjelenésű művét, aminek kiadására 1964-ben szerződést kötött a költővel az egyik könyvki­adó. Miért nem jelenhetett meg a könyv? Azért, mert abban „a költő a bürokráciát és ivadékait: a korrupciót, a szolgalelkűséget, az elvte­len hajbókolást, a rangkór­ságot, a felelősségvállalás hiányát” írta meg. A mostani tulajdonos szóban és írásban hozzájárult, hogy a szülőház helyén lévő ház falán emléktáblát helyezzenek el, amit 2004-ben, a költő születésének 80. évfordulóján az illetékesek el is helyezhetnek.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents