Kelet-Magyarország, 2003. november (63. évfolyam, 255-278. szám)

2003-11-08 / 260. szám

Vígjátéki helyzetek A Móricz Zsigmond Színház a Figaró házas­ságát mutatta be./6. Emléktáblát kap az iskolaalapító Jubilál a tiszalöki Teleki Blanka Gimnázium, pénteken szalagavatóval zárul a program./3. Változékony idő várható. ÁRA: 64 Ft, előfizetőknek: 42 Ft A tűzoltók nagy erőkkel vonultak ki a Nyu­gati térre (Foto: Szegő Péter) Aluljárótűz a Nyugatinál Budapest (Inform Média) - Megbénult a forgalom tegnap délelőtt Budapesten a Nyugati téren, miutánt egy üzlethelyiség kigyulladt az aluljáróban. A teljes felszíni forgalom leállt, a metrószerelvények nem álltak meg a Nyugatinál, s az aluljárót le­zárták. A sűrű, fekete füstben a tűzoltók­nak hőkamerával sikerült behatárolni a tűz pontos helyszínét, összesen 11 embert kellett az aluljáróból kimenekíteni, közü­lük öten kerültek kórházba és egy súlyos füstmérgezett rendőr is. A nagy aluljárót a bevásárlóközponttal összekötő folyosón egy bőrdíszműves üzletben keletkezett a tűz, ez terjedt át aztán a kirakodó standok­ra, illetve a további üzlethelyiségekre. A forgalom csak kora délutánra állt helyre a környéken. Aggódnak a brüsszeliek Brüsszel, Budapest (MTI) - Lehetséges, hogy az Európai Bizottság aggodalmát fe­jezi ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének átszervezésére beterjesztett törvényjavaslat miatt - jelentette egy ma­gát megnevezni nem akaró brüsszeli tiszt­ségviselőre hivatkozva a Reuters. A tervezet a Reuters által idézett forrás szerint csökkenti a PSZÁF függetlenségét. Elfogadhatatlan a hallgatás - mondta a brüsszeli illetékes, hozzáfűzve, hogy Frits Bolkenstein, az EU belső piaci kérdések­ben illetékes biztosa közlemény nyilvános­ságra hozatalát fontolgatja az üggyel kap­csolatban. A Pénzügyminisztériumban úgy tájékoztatták az MTI-t, hogy ez ügyben semmilyen hivatalos jelzést, értesítést nem kaptak az Európai Uniótól, és így reagál­ni sem kívánnak a Reuters jelentésére. 9 770133 205061 0 3260 KELET-MAGYARORSZÁG SÍ 4401 Nyíregyháza, Postafiók 47 © (42) 501-510 leset az Alföld ' 4 4 V V* 4 44 4 4 4 4 4 444 4 4 4-4 4 444 444 4 4 4 4 4 4444 Mezőgazdasági kibocsátás összesen, légiók szerint, 2002-ben {miííió forint) Kőzép-Magyarorszag Közép-Dunántúl Nyugat-Dunántúl Dél-Dunántúl Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld (írásunk az 5. olaloif LX. évf., 260. sz. SNAPLÓ 2003. november 8., szombat Javítani a nehéz sorsú emberek esélyeit Szociális munkásokat köszöntöttek és tüntettek ki Nyíregyházán, a megyeházán Nyíregyháza (KM - K. É.)- A szociális helyzet jelentős mértékben meghatározza az emberek esélyeit. Aki ne­héz körülmények közül in­dul, élete döntő szakaszában nehezen is boldogul. Ez a gondolat volt a fő jellem­zője annak a tanácskozásnak, amely pénteken Nyíregyházán a Megyei Szociális Intézmények Szakmai Egyesületének szerve­zésében zajlott. A Szociális mun­ka napja alkalmából tartott ren­dezvényen Gazda László, a me­gyei közgyűlés elnöke megnyitó beszédében úgy fogalmazott: a szociális munka megtalálta a maga helyét a társadalom rend­szerében, ami egyszerre bánat és öröm: bánat, hogy egyre több a rászoruló, a mások segítsége nél­kül élni képtelen ember, s öröm, hogy számukra mégis létezik tá­mogatás.- A szociális munkások tevé­kenységüket az általános el­szegényedéshez kénytelenek iga­zítani, s igencsak szomorú, hogy feladataik minden törekvés el­lenére napjainkban is szapo­rodnak. Mindannyiunk erköl­csi kötelessége megtenni min­dent azért, hogy mások ne kín­lódjanak, ne érezzék rosszul ma­gukat - zárta szavait Gazda László. Csabai Lászlóné, Nyíregyhá­za polgármestere a megjelentek előtt arról a tarthatatlan helyzet­ről beszélt, amely napjainkat jel­lemzi. Amíg a Nyugat-Dunántú- lon mindössze 3-4 százalékos a munkanélküliség, s ott már csak az nem dolgozik, aki beteg, vagy nem akar, addig a mi megyénk­ben, az országnak ebben a kele­ti felében sajnos éppen más a helyzet: igen sokan vannak, akik hiába próbálnak munkát, megél­hetést keresni. /5. Díszmadár-kiállítás nyílt tegnap a Hunyadi Mátyás Általános Iskolában. (Fotó: Elek Emil) Habsburg Ottó, a Nem­zetközi Páneurópai Unió el­nöke Magyarország az EU küszöbén címmel tegnap Mátészalkán tartotta előadá­sát, szombaton Vásáros- naményban folytatja prog­ramját. (Fotó: Koncz Nóra) Hirdetés lőgipö»' Egyes őszi-téli cipők ,yi engedménnyel, •j amíg a készlet tart! Nyíregyháza, Bethlen G, u. 1. (postával szemben) Pecsét az Electrolux szerződésére Befejeződtek a beruházási előkészületek, kezdődhet a gyárépítés Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) - Egy több milliárdos beru­házás előkészületi munkáit zárták le pénteken szerző­déssel Nyíregyháza polgár- mesteri hivatalában.- Amikor több várossal együtt megtettük ajánlatunkat az Elect­rolux vállalatnak, kemény ver­senyhelyzetben találtuk magun­kat. Ennek megfelelően kemény tárgyalássorozat vette kezdetét, amelyben sikerült bebizonyíta­nunk: itt lesz a legjobb helye a svéd multinacionális cég legú­jabb gyárának - tekintett vissza Nyíregyháza polgármestere, Csa­bai Lászlóné. Hozzátette: hosszas egyezteté­sek végéhez érkeztek ugyan, de a munka neheze csak most kez­dődik. A Nyíregyházi Ipari Park területén megtehetik az első ka­pavágásokat a 65 millió eurós (1 euró = kb. 260 forint) értékű be­ruházás kivitelezői, s a tervek szerint egy év múlva már az el­ső hűtőgépek elkészültéről adha­tunk hírt. Ehhez pontos határ­időket kell tartani, amelyben az engedélyezési eljárás gyorsasága is meghatározó szerephez jut. Egyhangú volt a döntés Az Electrolux Csoport felső ve­zetésének elismerését Takács Já­nos vezérigazgató tolmácsolta, kiemelve a program előkészítésé­ben részt vevő szakemberek kor­rekt és pontos munkáját. Fontos­nak tartotta, hogy a képviselők szakmai vitáját egyhangú döntés követte, mert ez jó hátteret te­remt az együttműködéshez. A szerződés aláírásának ünnepélyes pillanata (Fotó: Elek Emil) !

Next

/
Thumbnails
Contents