Kelet-Magyarország, 2003. november (63. évfolyam, 255-278. szám)

2003-11-07 / 259. szám

2003. november 7., péntek Itfet^Magyaitasiág MEGYEI TÜKÖR /5 BÉREK 0 A lakásügyi kormánymegbízott, Csa­bai Lászlóné tart fogadóórát ma 14 és 16 óra között az MSZP nyíregyházi szék­házában (Jókai tér 4.). Bejelentkezni, ér­deklődni előzetesen a 42/404-937-es telefonszámon lehet. 0 Kocsikulcsot találtak csütörtök dél­után Nyíregyházán a Búza téri parkoló­ban. A tulajdonos a szerkesztőség por­táján (Dózsa György u. 4-6.) átveheti. 0 Az egészségről és a megelőzésről lesz szó a november 8-án 9 órától kezdő­dő nyílt napon a Városmajori Közösségi Házban. Az első év az alapozásé Nyíregyháza (KM - Cs. K.) - A nyíregy­házi önkormányzat egyéves munkáját érté­kelte az MSZP csütörtöki sajtótájékoztató­ján Tukacs István alpolgármester és Szokol Tibor városi frakcióvezető-helyettes. A kampány még nincs olyan távol, a nyíregyháziak emlékezniük kell arra, mit ígértek, s mennyire jutottak - vélik a szo­cialisták. Az első év az alapozás - a tervek, koncepciók, pályázatok elkészítésének - idő­szaka, továbbá feladat a megkezdett beru­házások folytatása, befejezése. Különböző viszonyok Emlékeztettek arra: azt Ígérték, előnye lesz majd a megyeszékhelynek abból, ha a kormány és a város „színe” megegyezik. En­nek egyik bizonyítéka: az elnyert állami for­rások nagyságrendje egy év alatt közel annyi, mint a megelőző 3 évé együttvéve. Nyíregyháza élhető város, mely alkalmas célpont keletre. Kiterjedt kapcsolatrendsze­re, kiépített, működő intézményhálózata van. Korrekt és kiegyensúlyozott - s ez ko­rábban nem volt jellemző - a megye és a város kapcsolata. A közgyűlésen belül vi­szont hagyományosnak nem nevezhetően nem jó a kapcsolat, ellenzéki frakciókkal ilyen hűvös még nem volt. Ennek nem fel­tétlen az, önkormányzat működési körülmé­nyei, hanem az országos politika mindenre rátelepedő szembenállása lehet az oka - hangsúlyozták. Polgármesteri kapcsolatok Mint lapunk első oldalán a Szatmári Friss Újság munkatársának a Kelet-Ma- gyarország számára küldött tudósításában olvasható: megyénk hetven polgármestere tartózkodik kétnapos tapasztalatcserén Ro­mániában. A szabolcsi polgármesterek Szat­márnémetiben találkoztak Szatmár önkor­mányzatainak vezetőivel, valamint számos helyi polgármesterrel. Elsősorban kötetlen, asztal melletti beszélgetések során igyekez­tek megismerni egymás településeit, az ön- kormányzati rendszerek sajátosságait, és ke­resték az együttműködési lehetőségeket. Több polgármester szerint a tegnapi ese­mény akár testvértelepülési kapcsolatok kezdete is lehet, arra viszont mindenképp jó volt, hogy olyan kapcsolatok szülessenek, melyek révén a megyei és a helyi önkor­mányzatok közös pályázatokkal igényelhes­senek támogatást az Európai Uniótól. SZERINT Ön szerint valóban a megfenyegetés miatt lépett vissza Fáky Lászlóné Demecserben? A leadott voksok aránya: Mai kérdésünk: Ön szerint fedezi-e a felemelt nyugdíj az idei áremeléseket? linei 'MbI'M Szavazatát leadhatja: Konferenciával ünnepel a magyar tudományosság Hétfőn huszonkét szekcióban százhatvan előadás hangzik majd el Nyíregyháza (KM - N. I. A.) - November 11-én hetedik al­kalommal rendezik meg me­gyénkben a tudomány napját. Az idei tanácskozás A humán erőforrások szerepe, fejlesztésé­nek, hasznosításának lehetőségei az Európai Unióban címet viseli. A plenáris ülésszak előadói - dr. Veress József egyetemi tanár, dr. Dinya László egyetemi tanár, dr. Béres Csaba egyetemi docens, dr. Balogh Árpád egyetemi tanár - a kérdéskör különböző, de rendkí­vül fontos vetületeit elemzik majd. A 11-13.30-ig tartó plenáris ülés után délután 15 óraikor huszonkét szekcióban zajlik majd a tanács­kozás. Az egyes szekciók helyszí­nei: Nyíregyházi Főiskola, a Deb­receni Egyetem Egészségügyi Fő­iskolai Kara, Szent Atanáz Görög Katolikus Hittudományi Főisko­la, Megyei Pedagógiai, Közműve­lődési Intézet és Továbbképző Központ. A különböző tudományos mű­helyekből százhatvan előadást nyújtottak be, amelyeknek szer­kesztett és lektorált változatai külön kötetben is megjelennek majd. százéves szuieiesnap. A sóstói Lovas János immár századik születésnapját ünnepelte. A jeles alkalomból tegnap Csabai Lászlóné, Nyíregyháza polgármestere is köszöntötte. (Fotó: Cservenyák Katalin) Kell egy saját szám a támogatáshoz A tízjegyű azonosító nélkül meg se moccanhat a termelő Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.)- Új nyilvántartási számot kell szerezniük a mezőgazda- sági termelőknek ahhoz, hogy a jövőben agrártámogatást igényelhessenek. Ez az Európai Unió közös ag­rárpolitikája magyarországi vég­rehajtásának egyik intézkedése, melyet az FVM Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Hivatala a gazdák számára a lehető legegyszerűbb módon igyekszik végrehajtani.- November 10-19. között vala­mennyi településen fórumot tar­tunk a falugazdászok, a hivatal dolgozói és az agrárkamarai ta­nácsadók közreműködésével. A tájékoztatók után a termelőknek Szabadlábon Debrecen (HBN) - Szabadláb­ra helyezte csütörtökön Ruszó Gyula ezredest, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság felfüggesztett gazdasági igazgató­ját a Központi Ügyészségi Nyo­mozóhivatal. Mint Győrfi Attilától, az ezre­des ügyvédjétől megtudtuk, vé­dencét Ruszkó Gyulát négy rend­beli hivatali visszaéléssel, csalás kísérletével és hivatali vesztege­téssel gyanúsítják. A csütörtö­kön benyújtott szabadlábra he­lyezési kérelmet elfogadták, ugyanis már nem veszélyezteti a nyomozás eredményességét - mondta az ügyvéd. Értesülésünk szerint a megyei rendőrfőnök ma jelenti be a szin­tén korrupciós ügyek miatt, to­vábbra is előzetes letartóztatás­ban maradó Kiss János alezre­des, közbiztonsági igazgató utó­dát. A poszt várományosa - egyelőre megbízott vezetőként - Csurka László alezredes. lehetőségük lesz nyilatkozni ar­ról, hogy kérik-e vagy sem ada­taik uniós rendszerű felvételét és n ............. A hétfőn kezdődő fórumok alkalmá­val most egy aláírás elegendő lesz a nyilvántar­tásba vételhez. Csongrádi Zoltán ...........................................................» kezelését - tudtuk meg csütörtö­kön Csongrádi Zoltán helyettes hivatalvezetőtől és Magyar Mik­lós vezető falugazdásztól. Az uniós előírások szerint tá­mogatást csak regisztrált terme­lő kaphat. A regisztrációs szám egy tízjegyű azonosító, melynek hiányában sem támogatási kérel­met, sem pályázatot nem nyújthat be a termelő. A regisztráció során a termelőnek nem kell kérdőívet kitölteniük, azokat kitöltve kap­ják meg egy példányban. Az el­lenőrzés illetve javítás után aláírásukkal nyilatkoznak, hogy kérik a nyilvántartásba vételüket. Ezt november végéig egysze­rűen megtehetik a falugazdászok­nál, akiknél minden nyomtatvány megtalálható. A jövő hónaptól azonban már egyénileg kell eljut­tatniuk a nyilatkozatokat a Mező- gazdasági és Vidékfejlesztési Hi­vatalhoz. Szigorúan ellenőizött.. Az első oldalon tudósított sóstói polgármester konfe­rencián a Belügyminiszté­rium főosz­tályvezetője felhívta a polgármeste­rek figyel­mét a nem­zeti szenny­víztisztítási program fon­tosságára, mely elvárá­sa az EU-nak. Móré László arról is szólt, hogy új minő­ségként jelenik meg a támo­gatások felhasználásának el­lenőrzése, mely a közfeladat ellátásának hatékonyságát is felügyeli majd. Pályázati lehetőségek Varga Sándor a Pénzügy­minisztérium főosztályveze­tője az Építkezés költségve­tésének nevezte a jövő évi büdzsét. Egyrészt azért, mert az európai uniós csat­lakozás nyújtotta pályázati lehetőségek rányomják a bé­lyegüket a fejlesztésekre is, akár 310 milliárd forint is befolyhat ily módon az or­szágba. Továbbá elmondta: többek között a címzett és céltámogatás mellett, kis­térségi támogatások, vala­mint a létszám és bérügyek­ből történő átcsoportosítás is fejlesztésre fordítható. Felhívta azonban a telepü­lésvezetők figyelmét arra, hogy nem szerepel a jövő évi költségvetésben az úgyneve­zett „bérhiki” alap, mely az elmúlt évben a tervezett 3 milliárd forint helyett, 7 mil- liárddal támogatott mintegy félezer önkormányzatot. Fidesz és az önkormányzatok A büdzsé 150 milliárdos hiányt jelent Nyíregyháza (KM - K. É.) - Soha még ilyen nehéz helyzetben nem voltak az önkormányzatok, mint eb­ben az esztendőben. Ráadásul a jövő évben to­vább romlik a helyzet, hang­zott el a Fidesz tegnapi sajtó- tájékoztatóján. Karakó László országgyűlé­si képviselő úgy fogalmazott: a Medgyessy-kormány jóléti tár­sadalmat ígért, erről azonban szó sincs, hiszen még ma is hiányzik az egyértelmű gazda­ságpolitika, a vidékfejlesztés pedig rendkívüli módon lema­radt. A költségvetés minőségét beszédesen jellemzi, hogy kö­zel százötvenmilliárdos hiányt jelent, s hogy ahhoz csak a Fi­desz 1450 módosító indítványt nyújtott be. Simon Miklós az Állami Számvevőszék jelenté­sére hivatkozva azt mondta, hogy a költségvetés a reálérté­kű támogatást sem biztosítja, nemhogy az áremelkedéseket. De még az inflációt sem köve­ti. Ennek következtében a jövő évi, a hiány, az eladósodás és a leépítés költségvetése lesz. Teljesíthetetlen feladat Marschalkó Pál önkormány­zati képviselő az uniós támo­gatásokról szólva kijelentette: a támogatások megszerzése ne­héz, olykor teljesíthetetlen feladatok elé állítja az önkor­mányzatokat, hiszen azok nin­csenek felkészülve erre, az igencsak magas önerőt pedig pénzhiány miatt képtelenek előteremteni. Jogsegélyszolgálat Nyíregyháza (KM) - Ingyenes jogsegélyszolgálatot indított a Si­ketek és Nagyothallók Országos Szövetségének megyei szervezete. Csütörtökönként 10 és 12 óra kö­zött várják a hallássérülteket Nyíregyházán, a Szabolcs u. 2. sz. alatti székházba^ Egyben kérik az ügyfeleket, szerdánként 16 óráig jelentkezzenek be a 30/2901- 422-es telefonszámon. Hirdetés Tél 2003. - Utazás Kiállítás 2003. november 8-9-én 10-18 óra {özött a ‘Kfúdy Vigadóban. Sítúrák, egzotikus utak, karácsonyi és szilveszteri programok. Látogatóink között értékes nyereményeket sorsolunk ki. A belépőjegy ára: 300 Ft. 4400 Nyíregyháza, Sóstói út 75. Telefon: 42/594-100 www.krudwiaado.hu Hirdetés Feketén Garantált kamat rövid futamidővel! Biztonság + kiemelkedő hozam! HVB^Bank fehéren! További információért hívja: 06-40/50-40-50 www.hvb.hu | A HVB Group tagja 'Éves kamat a magánszemélyek által elhelyezésre keni» 2 hánapos nxtite betétekre, S millió forint feletti lekötés eseten 2003. november 3-tól. A betéti szerződés részletes feltételeit a Bank Betételhelyezési Üzletszabályzate tartalmazza A2 akció visszavonásig érvényes! HVB^Bank / Kokas Attiláné

Next

/
Thumbnails
Contents