Kelet-Magyarország, 2003. november (63. évfolyam, 255-278. szám)
2003-11-05 / 257. szám
2003. november 5., szerda GAZDASÁG /8 Állásmustra. Közel 50 cég több mint 500 állásajánlattal várja az érdeklődőket november 5-én is a Budapesti Műszaki Egyetemen (BME) rendezett integrált felsőoktatási állásbörzén. Főleg a frissen végzett illetve néhány éves tapasztalattal rendelkező fiatal szakembereket várják műszaki, informatikai, gazdasági, jogi vagy egészségügyi diplomával. Csökken. A londoni Nemzetközi Olajtőzsdén (IPE) a decemberi szállítású északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 34 centtel 27,36 dollárra csökkent hétfőn. A Brent decemberre hétfő reggel hordónként 27,97 dollár volt a londoni Nemzetközi Olajtőzsdén (IPE), 27 centtel drágább a pénteki zárónál. Erősebb. A bankközi devizapiacon kedden reggel 7,42 százalékon állt a forint a sáv erős oldalán, 35 bázisponttal erősebben a hétfő délutáni helyzeténél. Az eurót reggel 261,40/70 forinton jegyezték, szemben a hétfő délutáni 262,30/50 forintos árral. A dollár reggel 228,20/50 forintot ért, míg előző nap 225,70/226,00 forinton jegyezték. Bankhírek: kamat és hozam A Raiffeisen Bank Lakossági Üzletága 1999-ben indult, jelenleg 44 bankfiókkal várják országszerte a lakossági ügyfeleket, akik száma mára elérte a 150 ezret. A jelenleg futó személyi kölcsön kampányában a bank elengedi az utolsó havi törlesztőrészletet, ha ügyfele legalább 36 hónapra veszi fel a kölcsönt, amelyet később késedelem és előtörlesztés nélkül törleszt vissza. Lekötött forintbetétei közül pedig a piacon legmagasabbnak számító, 9,3%-os éves kamatot fizeti az 5 millió feletti, 3 hónapos lekötésekre. A CA IB Alapkezelő Rt. a HVB Bank Hungary Rt.-vel (Interneteknek: www.caib.hu illetve www.hvb.hu) együttműködve, CA Tőkegarantált Alap néven új befektetési alapot indított. A magyar piacon újdonságnak számító konstrukció október 28-tól számítva 3 héten át jegyezhető. Az 3 éves futamidejű, ez idő alatt akár 80 százalékos hozamot eredményezni képes, zártvégű befektetési alap 100 százalékos tőkegaranciát nyújt, a visszafizetési garancia a HVB Bankcsoportnak köszönhetően teljes és korlátlan. Komposzt. Nagy tömegben is komposztálják a lakossági szerves hulladékot az orosi hulladéklerakó-telepen. (Fotó: Balázs Attila) Határidők cégvezetőknek November 5.: Gyakorított áfa bevallása, befizetése, visszaigénylése; Adójegy. Elszámolható üzemanyagárak A Magyar Közlöny 108-as számában megjelent az október 1. és december 31. között alkalmazható üzemanyagárakról szóló APEH-közlemény. Eszerint a számla nélkül elszámolható üzemanyagárak a következők: a 95-ös benzinnél 240, a 98-asnál 249, a keveréknél 239, a gázolajnál pedig 210 forint literenként. Foglalkoztatást segítő támogatás Október 15-étől hatályos az a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszteri rendelet, amely a korábbiakhoz képest szélesebb körű támogatást biztosít azon munkáltatók számára, amelyek vállalják 45. életévét betöltött munkavállalók képzését vagy munkanélküliek részmunkaidős foglalkoztatását. Ellenőrző pont Magyarország európai uniós tagságára készülve az agrártárca 3,3 milliárd forintos költséggel az országban tíz határ- átkelőhelyen alakít ki uniós növény-egészségügyi határkirendeltséget. Ebből eddig négyet adtak át, közte október 22-én a záhonyit, amelynek épületét az ünepségre meghívott vendégek között megtekintette Tom Glaser az Európai Bizottság magyarországi főtanácsosa (bal szélen szemüvegben), Eke István az FVM illetékes osztályvezetője (a kép előterében balról) és Szanyi Tibor az FVM politikai államtitkára (a két hölgy mögött). (Fotó: Galambos Béla) Az esélyt segítenek jobban kihasználni Sokat remélnek a vezetők és szakemberek az ITDH most megnyílt kirendeltségétől Galambos Béla e-mail: galambos@kelet.szon.hu Nyíregyháza (KM) - Újabb, ezúttal nyíregyházi irodával bővült az ITDH Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. regionális iroda- hálózata. Azt, hogy az ITDH Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei képviseletének létrejöttétől milyen eredmén ........................ Még ebben az évben tervként szerepel egy ro mán-magyar üzletember- találkozó megszervezése. Kovács Béla ...................................ff nyék remélhetők megyénk fejlődése szempontjából, prominens személyek is megfogalmazták a múlt pénteki ünnepélyes megyeházi megnyitón. Kivételes helyzetben- Az Európai Unióba történő jövő május elsejei belépés után új korszak kezdődik térségünk életéBírság előtt CD Budapest (KM) - Az év második felétől új előírások léptek életbe a munkaügyi ellenőrzésekre. Az ellenőr kibővített jogkörébe tartozik az összes, munkavállalói szerződéssel és/vagy megbízási szerződéssel dolgozó foglalkoztatott ellenőrzése, a szerződések formai és tartalmi ellenőrzése, munkaügyi iratok lefoglalása három napra. Az új szabályoktól eltérő munkáltatókra akár 6 millió forintos bírságot is kiszabhatnak. A hatékony felkészülést segítve a Fórum Média Kiadó Kft. gondozásában jelent meg egy CD, amely gyakorlati segédleteket is tartalmaz az új ellenőrzési előírások jogszerű és gyors alkalmazásához. Boros siker Hamburgban Budapest (KM) - Borkóstolóval egybekötött gasztronómiai esten mutatkoztak be október végén a legsikeresebb magyar borok Hamburgban. A 16 magyar bortermelő 30 csúcsborát ismerhették meg a vendégek, köztük a legnagyobb áruházláncok, légi- társaságok és nemgetközi szállodaláncok beszerzői. A rendezvényt az FVM AMC Kht. 3 millió forinttal támogatta. ben - jelezte Gazda László a megyei közgyűlés elnöke. - Bár eddig az egyik legelmaradottabb megyeként szerepeltünk, reményeink szerint kivételes helyzetbe kerülünk a schengeni határnyitás után. Velünk együtt az ország egész észak-keleti térsége - Hajdú- Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén megyék is - ugyanebbe a helyzetbe kerül, amelyet akkor sikerülhet jól kihasználnia a gazdasági élet résztvevőinek, ha támaszkodnak az ITDH szervezetére, kihasználják a hálózat nyújtotta lehetőségeket - fejtette ki Gazda LászVan hozzá hálózata Az ITDH Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. a feladatainak hatékony elvégzését kiterjedt irodahálózat segíti, amely a budapesti központon kívül 32 külképviseleti, 16 belföldi, valamint 8 határon túli képviseletből áll. Az ITDH már több sikeres befektetést menedzselt, aminek következtében közel 200 munkahely létesült eddig, s új abbéikról is folynak a tárgyalások. ló, annak a várakozásának is hangot adva, hogy az ITDH befektetéseket hoz majd a megyébe, újabb munkahelyeket teremtve. Személyes kapcsolatban Csabai Lászlóné a megyeszékhely polgármestere korábbi, még a debreceni ITDH kirendeltséggel kialakított jó együttműködésre hivatkozott, a Flextronicsnak a nyíregyházi Ipari Parkba telepítésében nyújtott segítségük kapcsán. Mint mondta: szükséges a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. nyíregyházi jelenléte a valóban hatékony, mindennapi személyes kapcsolat tartása érdekében. A város számít az iroda munkájára, a remélhetően jó együttműködésre, tette hozzá a polgármester. Az ország tizenhatodik, immár nyíregyházi regionális irodája létrejöttében Veres János, pénzügyminisztériumi államtitkár szerepét is megemlítő dr. Lenditzky Péter ITDH vezérigazgató a kht. feladatait hangsúlyozta.- Az ITDH célja, hogy közvetlenül jelen legyen minden olyan térségben, ahol befektetési lehetőségek kínálkoznak, és ahol az üzleti szféra kapcsolatainak az élénkítése a cél. Különösen fontosnak tartjuk a térség befektetéseinek pontos feltérképezését, a tőke ide- vonzását és az exportképes árualapok külpiacra történő juttatását. ff .................. Fontos feladatunk a térség vállalkozóit gyakorlati tapasztalatokkal felvértezni azr EU tagságra. Dr. Lednitzky Péter .........*.......................................................» További feladatunk a térség vállalkozóit gyakorlati tapasztalatokkal felvértezni a közelgő EU-tag- ságra, illetve azt követően, már tagországként folyamatosan az aktuális változásokra - engedett bepillantást a megyénkben az új iroda által reprezentált kht. tevékenységébe Lenditzky Péter. Áz ITDH Kht. Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Képviseletének vezetője Kovács Béla szerint is kézenfekvő megyénkben a határ menti kapcsolatok fejlesztése éppúgy, mint a magyar vállalkozások tőkeexportjának elősegítése. Ez utóbbi érdekében az ITDH azt vállalja, hogy a érdekelt hazai vállalatokat nemcsak általános ismeretekkel látja el, hanem konkrét befektetési projekteket is eljuttatnak hozzájuk. Adócsökkentés, mint tőkevonzó erő A csatlakozó országok társasági adója jóval alacsonyabb az uniós átlagnál Budapest (MTI) - Az Európai Unióhoz csatlakozó közép- és kelet-európai államok további adócsökkentésekkel kívánják erősíteni verseny- és tőkevonzó képességüket. Néhány iparágban a cégek, az olcsóbb munkaerő miatt, már korábban Nyugat-Európából a keletközép-európai régióba telepítették át működésüket. Ebben a migrációban az adóverseny lehet a további hajtóerő. Felmérés a térségben Magyarország és Lettország csökkenti a társasági adót és várhatóan mások is követik őket - vélik az elemzők. A térség nyolc csatlakozó államában (Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Szlovénia, Magyarország, Litvánia, Lettország, Észtország) összehasonlítva a jelenlegi adórendszer főbb elemeit kiderül: a társasági adó jóval alacsonyabb az uniós és az OECD-átlagnál. Az áfa jelenleg a 18-25 százalékos sávban mozog. Hirdetés Lecsaptuk az utolsó havi törlesztőrészletet kölcsön összege 3 év 200 000 Ft 8 453 Ft 500 000 Ft 20 212 Ft 1 000 000 Ft 40 424 Ft 4 év 5 év 7 138 Ft 6 382 Ft 16 875 Ft 14 93$ Ft 33 751 Ft 29 875 Ft Példák az egyhavi törlesztőrészíetre, amelyből az utolsó havit most elengedjük: Raiffeisen Személyi Kölcsön Gyors hitelbírálattal, kezes és fedezet nélkül. Ráadásul most az utolsó havi törlesztőrészletet elengedjük. Hívja a 06-40-48-48-48-as telefonszámot ahol telebankáraink percek alatt elvégeznek egy előzetes hitelbírálatot, valamint tájékoztatják Ont a hiteligénylés feltételeiről és kondícióiról. Az akciós ajániat a 2003. október 20. és december 19. között igényelt, legalább 36 hónapos futom idejű Személyi Kölcsönökre vonatkozik feltétele a késedelem és előtörlesztés nélküli visszafizetés. Az igénylés időpontja az igénylőlapon szereplő banki érkeztető bélyegző dátuma. Kamat: kölcsonösszegsóvtól fuqgően évi 16,95%, 20,95%, 22.45%, 25,95% Akciós THM: 27,35% - 34,07% Nyíregyháza, Víz u. 46. VELÜNK KÖNNYEBB Raiffeisen BANK ® 06-40-48-48-48 j hitelek.raiffeisen.hu