Kelet-Magyarország, 2003. november (63. évfolyam, 255-278. szám)
2003-11-11 / 262. szám
2003. november 11., kedd 0 A Pszichotikus Betegek Érdekvédelmi Egyesülete november 11-én 14 órakor tartja összejövetelét a Sóstói úti kórház tanácstermében. Dr. Pollák Csaba adjunktus a gyógyítás újdonságairól számol be. 0 Továbbképzés pedagógusoknak. A nyíregyházi Kazinczy Ferenc Általános Iskolában november 11-én, kedden 14 órától alsós matematika és művészeti városi munkaközösségeknek tartanak továbbképzést. Szerdán ugyanitt a biológia munkaközösségeket várják. 0 Népfőiskolái disputa. November 12- én 17 órai kezdettel Ennek a városnak voltam írója címmel Pethő József tart előadást Krúdyról Nyíregyházán, a Római Katolikus Főplébánián. 0 Deák és a kiegyezés. November 11- én 14 órától a nyíregyházi helyőrségi klubban dr. Kovács Ilona középiskolai tanár tart előadást. A helytörténetírásról Mint lapunk első oldalán írtuk, dr. Takács Péter egyetemi docens a helytörténetírásról elmondta: az elsősorban az ott élő emberek, közösségek, kisebb-na- gyobb térségek, tájegységek hétköznapi életéről, a társadalmi mozgásról szól. Megbízható forrásul szolgál az úrbéri perek, s nem utolsó sorban az egyházi levéltárak iratanyaga, ez utóbbit egyelőre még nem kezeli a helytörténettel foglalkozók mindegyike a maga rangján. Ritkán használják az urbáriumok forrásanyagát is, igaz ennek háttere, hogy latinul íródtak, másrészt csak az országos levéltárban fér- hetők hozzá. Dr. Nagy Ferenc igazgató elmondta: forradalmi változás előtt állnak, hiszen hamarosan a megyei levéltár hatalmas anyagának jelentős része hozzáférhető lesz a kutatók számára az interneten is. Véget ért „Most számítógépet nyerhet” nyereményjátékunk. A képen a boldog nyertes, Krakkó Károly. A nyereményt Kereső Magdolna marketingvezető adja át. (Fotó: Racskó Tibor) Szobrászok a Gödörben Nyíregyháza (KM) - Nyíregyházi, de Pesten élő tagja is van a fiatal képzőművészekből alakult MEDER csoportnak Had- házy Gergely szobrászművész személyében. A fiatal képzőművészekből álló csoport tagjainak alkotásaiból nyílt kiállítás november 8-án 18 órakor a Gödör klubban (V. kér. Erzsébet tér). A kiállítás december 4-ig látható minden vasárnaptól csütörtökig 14 és 24 óra között. MEGYEI TÜKÖR /5 Összefogással a megye idegenforgalmáért A turizmusban érdekelt önkormányzatok még több embernek adnának megélhetést Nyíregyháza (KM - Cs. K.)- A térségből huszonegy település polgármesterét hívták meg a Bencs-villába arra a megbeszélésre, amelynek célja az volt: összehangolni a programokat, hogy erősítsék, ne pedig gyengítsék, kioltsák egymást. Azért is fontos még az egyeztetés, mert különböző pályázatoknál feltétel az is, hogy a program szerepeljen a megyei rendezvénynaptárban. Tavaly már tartottak egyeztető megbeszélést. A turisztikai szakemberek úgy vélik, jelentősen megnövekedett a megyei rendezvények száma, ennyire talán nincs is szükség. Nyírségi Ősz Bevezetőben Csabai Lászlóné, Nyíregyháza polgármestere elmondta: jó kezdeményezés volt a Nyírségi Ősz rendezvénysorozat újraélesztése, amelybe több település is bekapcsolódott. Érdekessé, széppé, megyei sajátságokkal telivé kell tenni, amitől turisztikai értékké válhat. Javasolta: az őszi után érdemes tavaszi illetve nyári rendezvénysorozatot összeállítani, amelyekkel már ki lehetne lépni Európába is. Gazda László, a megyei önkormányzat elnöke úgy vélte: az elmúlt Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) - Az ingatlan alapú befektetéseket biztonságosnak ítélik a tőkével rendelkezők. Ezt bizonyítja a Raiffeisen Ingatlan Alap tapasztalata is, hiszen vagyona az egy évvel ezelőtti indulásnál jegyzett 3 milliárd forinttal szemben több mint ötszörösére, 16 milliárd forintra növekedett.- A hazai ingatlanalapok kedvező befektetői fogadtatását jelzi, hogy az itt kezelt vagyon napjainkra meghaladta az 56 mil- liárdot. Ez tíz hónap alatt 250 száNyíregyháza (N. L.) - A megyei munkaügyi központ programot állított össze a romák felzárkóztatására. A program megvalósítására a munkaügyi szervezet pályázatot írt ki, a közelmúltban az eredményhirdetés így hangzott: A pályázatot a Nyírdinamika Kft. és a Keleti Ébredés Közhasznú Szervezet nyerte meg. A program megvalósítása december elején kezdődik. A közhasznú szervezet kuratóriumának elnöke, Lőkös Sándor elmondta: az akció keretében roma közösségfejlesztő assziszten6-7 évben lezárult a gyermekkor, következik a serdülőkor, amikor át kell gondolni, hogyan tudnak összefogni közös célokért például a turizmusban érdekelt önkormányzatok, hogy még több ember élhessen meg belőle, vagy jusson kiegészítő jövedelemhez. zalékos növekedési ütemnek felel meg - mondta el a sajtó képviselői előtt hétfőn Balogh András, a Raiffeisen Befektetési Alapkezelő Rt. vezérigazgatója Nyíregyházán. Kifejtette: az uniós csatlakozás hatásaként a régió ingatlanpiacának pezsdülését várja. Piac és integráció- Az infrastrukturális feltételek javulása és az uniós határok keletre tolódása révén egyre több cég telepszik meg a régióban, s ez az ingatlanbefektetők számára is fejlesztési lehetőségekkel kecsegtet. A következő seket képeznek és állítanak munkába. A három évig tartó programot a megyei munkaügyi központ finanszírozza. Cél, hogy az asszisztensek közreműködésével harminc településen minél több roma gyermek járjon óvodába, váljon iskolaéretté, végezze el a 8 általános iskolát, s ha lehet tanuljon tovább. A program keretében a szülők átképzését és munkába állását is támogatják. Értékelés negyedévenként Példamutató fiatal és középkorú romák közül választják ki az asszisztensképzés hallgatóit. A képzés egy évig tart. Az első félJavaslatot tett a megszűnt Nyír- tuorist után megyei idegenforgalmi hivatal létrehozására. Közönséget várnak Hangsúlyozta: a lovas-, kerékpáros-, horgászturizmusban értékei rejlenek a megyének. néhány évben főként az ipari és logisztikai ingatlanok piacán számíthatunk növekvő érdeklődésre - tette hozzá Kóródy László, a bank régióvezetője. A társaság értékesítési vezetője, Csorna András szerint hazánk európai integrációjának ingatlanpiacra gyakorolt hatása vegyes képet mutat majd, nem lehet egyértelműen értéknövelő vagy csökkentő szerepről beszélni. Az viszont tény, hogy az ingatlanszövetkezetek csődhulláma erősítette az ellenőrizhető, pénzintézeti háttérrel rendelkező alapok iránti bizalmat. év után a hallgatók munkaszerződést köthetnek, bérüket a munkaügyi központonttól, az önkormányzatokon keresztül kapják. A vizsgák után „ifjúságvédő- és nevelő” szakképesítést kapnak, s a program keretében még két évig dolgozhatnak. A munkaügyi központ a szakképzést végző Nyírdinamika Kft.-vel közösen negyedévente értékeli a program teljesítését. Szükség esetén korrekciókat hajtanak végre. Számítanak a lemorzsolódásra és a szükségszerű szelektálásra, ezért decemberben kétszer 20 fős osztályban kezdik meg az asszisztensek képzését. Hanusz Árpád, a Falusi Turizmus megyei szervezetének elnöke elmondta: fontos feladat különválasztani azokat a rendezvényeket, amelyek a helyi lakosságnak szólnak (ezek a falunapok) és azokat, amelyek a nagy- közönségnek, a turistáknak. Bővítési kampány Nyíregyháza (KM) - Nagyszabású információs kampányt indított az Európai Bizottság azért, hogy a kis- és középvállalkozások a lehető legjobban meg tudják ragadni az Unió bővítéséből adódó lehetőségeket. A kampány keretében nyújtott szolgáltatásokat az Unió üzleti tanácsadó hálózata, az Euro Info Centre (EIC) irodahálózat koordinálja. Speciális szolgáltatás A PRIMOM Alapítvány által működtetett nyíregyházi Euro Info Centre - speciális tanácsadó szolgáltatással segít. Ilyenek az EU-s lehetőségek; üzleti klubok, rendezvények a régió vállalkozásai részére speciális témakörökben (EU belső piac, minőségbiztosítási követelmények, adózás, forrásszerzési lehetőségek). A szolgáltatásokat igénybevevő vállalkozások az EU integrációra való felkészítést szolgáló (üzleti, jogi, piaci, menedzsment) információkhoz juthatnak hozzá, hogy ezáltal is képesek legyenek az uniós bővítés szakaszában a lehetőségek maximális kihasználására. További információ az egyes Mwm W% szolgáltatásokkal kapcsolatban: PRIMOM - Euro Info Centre 4400 Nyíregyháza, Víz u. 21/B. Tel./fax: 42/414-188: A csalóka „ingatlanlufik” kidurrantak A csődhullám a befektetések iránti érdeklődést erősítette Felzárkózhatnak harminc településen A hároméves programot a munkaügyi központ finanszírozza 2-002,^,/Vu ^ Kiss Gyula nem lep vissza ítélkezett már bíróság szavazat vásár lás miatt Demecser (KM - S. M.) - Nem lép vissza a polgármester-választástól Kiss Gyula, - a híresztelések ellenére - nyomatékosították a jelölő szervek tegnap késő délután Demecserben. A Becsület napjának nevezték november 16-át a Kiss Gyula polgármester-jelölt támogatói tegnapi nyilvános sajtótájékoztatójukon. Úgy gondolják: annak ellenére, hogy egy jelöltje van a választásnak, a szavazatok száma szól majd amellett, hogy a város lakói változtatást akarnak, és szakmai vezetőt településük élére. Szabados József, az MSZP bak- talórántházi választókerületi elnöke lejárató kampánynak nevezte politikai ellenfeleinek módszerét. A Fidesz-kampány stratégiájáról szólva elmondta: Demecserben is hasonló vesztegetésről szólnak a hírek, ahogyan Baktalórántházán történt a 2002- ben, ahol a bíróság is megerősítette a szavazatok vásárlásának tényét, azzal, hogy Ifi. Benkő Tibor alpolgármestert első fokon egy évig terjedő szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtását két évre felfüggesztette. Szabados József úgy véli: ez a fiatalember is a Fidesz tisztességtelen kampánymódszerének áldozata. Matiné. Gyermekelőadáson a szegedi Mini S’ínház társula- ; i ta mesejátékot mutatott be vasárnap a Kúdy Vigadóban. (Fotó: Elek Emil) A jövő évi programokról tárgyaltak a települési, megyei vezetők