Kelet-Magyarország, 2003. október (63. évfolyam, 229-254. szám)
2003-10-08 / 235. szám
2003. október 8., szerda •líof'fcw HÁTTÉR /3 Haraszin Gyula tiszada- dai polgármester vezette önkormányzat segítsége révén az általános iskolások ingyen tankönyvhöz, az óvodások ingyen kellékekhez jutottak, még 145 középiskolás kap fejenként 6 ezer, és 14 egyetemista 10 ezer forint támogatást. 0 A megyéről szóló vetélkedőn mérték össze tudásukat a záhonyi Dr. Béres József Középiskolai Kollégium diákjai. A száz indulóból Veres Tibor (Eperjeske) lett az 1., Máté István (Beregszász) a 2., és Szalai György (Nyírbátor) a 3. helyezett. ízlés dolga Nyéki Zsolt e-mail: nyeki@kelet.szon.hu M int a mesében: volt egyszer egy mosolygós barack (használjuk most ezt pontos fajtanév helyett), s nagyon szerették az emberek. Keresték a boltokban, mert ízével egyetlen társa sem vetekedett, húsa puha volt s lédús. Olyan barack volt ez, amelyet széles tányér vagy csap fölé hajolva kellett enni, mert bizony kissé ragacsos lett az ember keze tőle. Mégis ezt vette mindenki a sarki zöldségesnél, aki pedig ezt vette át a környék gyümölcstermesztőitől. Aztán a közelben megjelentek a nagy bevásárlóközpontok, s hatalmas gondolái között szinte mindent megtaláltak a környéken lakók. Ráadásul a legtöbb terméket olcsóbban, hiszen a nagy tömegben forgalmazott áruféleségek beszerzési ára jócskán csökkenthető. Csakhogy ezek a nagy bevásárlóközpontok nem akartak a könnyen törődő, puha, kényes barackkal foglalkozni - nekik a kemény, a tárolást sokáig tűrő barack kellett. Még akkor is, ha annak íze meg sem közelítette azét a bizonyos mosolygósét. A mindennapi dolgaik beszerzése közben a nagy áruházakhoz szokott emberek eleinte keresték kedvencüket, de mert hogy a polcokon mindig csak a kemény barack pöffeszkedett, lassan beletörődtek elvesztésébe. A mosolygós barack gondos kertészei is eltűntek, vagy kivágták fáikat és olyat ültettek helyébe, melynek termését eladhatták az áruházaknak. Ezt a történetet egy osztrák uniós szakértő mesélte el nemrégiben megyénk gyümölcstermesztői előtt, ezzel példázva, hogyan diktált új ízlést hazájában a megváltozott, globalizálódó kereskedelem. Törvényes? Az. Szegényebbek lesznek az emberek? Mindenképpen. A világ forgását azonban nem lehet megállítani, de az űrt éppen olyan kistermelők és magánkereskedők tölthetik be, mint amilyenek megyénkben is élnek. Óraállítás: Mondd Lajos! Nem volna kedved azt az 1 órát beállítani? (Rajz: Ferter János) Utcára vonulnak-e az egészségügyiek? Jogokat és európai béreket szeretnének Kovács ÉVA e-mail: kovacseva@kelet.szon.hu Nyíregyháza (KM) - Az egészségügy helyzete mindnyájunk ügye. Az orvosi ellátás színvonalát, a kórházak felszereltségét, a gyógyítók hangulatát és a gyógyszerek árát egyaránt a bőrünkön érezzük meg. Ráadásul a legrosszabbkor, olyankor, amikor egyébként is kiszolgáltatottak, betegek vagyunk. Érdekeikért harcolnak A hírek szerint a gyógyítók úgy kívánják érvényre juttatni véleményüket, hogy utcai demonstrációt, később sztrájkot tartanak. A Magyar Orvosi Kamara és az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezete ragaszkodik ahhoz, hogy törvényi garanciát kapjanak az egészségügyi dolgozók jogállásáról szóló törvény megszületésére. Helytelenítik, hogy a Parlament egészségügyi bizottsága támogatja azt a kormány- párti módosító indítványt, amely megváltoztatná az egészségügyi dolgozók jogállásáról szóló előterjesztés címét, s Az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről címet viselné. Éger István, a MOK elnöke lapunk kérdésére válaszolva nemrég úgy nyilatkozott: garanciát szeretnének arra, hogy lesz egy, az orvosok és egészségügyi dolgozók jogállásáról szóló törvény, s hogy elvárják: a mindenkori politika vegye figyelembe véleményünket, amely elsősorban a lakosság érdekeit szolgálja, és csak másodsorban az ágazat dolgozóiét. Jogállás és pénz Cser Ágnes, az EDDSZ országos elnöke szerint az egészségügy privatizációját többéves társadalmi vitának kellene megelőzni, hogy az ne válhasson a versenypiac szabad prédájává. Mindent megtesznek, hogy az egészségügyben dolgozó 160 ezer közalkalmazott maga dönthesse el, hogy milyen jogviszonyban kíván dolgozni. ÉRVEK ÉS ELLENÉRVEK SZTRÁJK AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN: AKIK ELLENZIK: _________ Dr. Vojnik Mária, egészségügyi politikai államtitkár: • Tény, az orvosi, egészségügyi ellátás lehetőségei és a gazdasági lehetőségek között folyamatos ellentét I feszül. A nagy kérdés az, hogy hol tudunk közös nevezőre jutni. A minisztérium az utóbbi másfél évben elment a lehetőségek végső határáig. • Türelmet kérünk, célunk az, hogy jövőre minden pluszforrás az ágazatba jöjjön. Dr. Vadász Mária, a Megyei Közgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke: • Az egészségügyben dolgozók bérén bőven van javítani való, ráadásul az erkölcsi megbecsülés is elmarad I a kiérdemelttől. Mégsem helyeslem a demonstrációt. • A kormány világosan jelezte, elismeri az ágazat problémáit, s a gazdasági lehetőségektől függően igyekszik mihamarabb meg is oldani azokat. SZTRÁJK AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN: AKIK TÁMOGATJÁK: _______________ Dr. Dobai Csilla, nyíregyházi háziorvos (Centrum Párt): • Az orvosi szakma intelligens szakma, úgy gondolom, a jogok érvényesítésének is intelligensnek kell 1 lennie. • A magyar egészségügy helyzete egyértelműen politikai, nem pedig pénzügyi kérdés, egy nemzetgazdaságban pénz mindig arra van, amire a hatalom akarja. Dr. Balogh Gábor a Magyar Orvosi Kamara megyei elnöke: • Azt akarjuk, hogy a parlament ne a tárca által, hanem az általunk fontosnak tartott változatot, az or- | vosok jogállásról szóló törvényt fogadja el, s ahhoz az anyagi forrásokat is rendelje oda. • Ez lenne a garancia arra, hogy az orvosok nem vál- | hatnak kiszolgáltatottá, földönfutóvá. A MÁV vonalain 40 éve robognak a Szilik A hét végén kipróbálhatták a mozdony vezetést is a Vasúttörténeti Parkban Mikó Sándor a Szili vezéreként (Fotók: a szerző) Lefler György e-mail: lefler@kelet.szon.hu Nyíregyháza (KM) - Nemcsak a vasutastársadalom, de még az utazóközönség is „Sziliként” ismeri a most ünnepeltet. Igaz, csendes ünnepség részesei a közkedvelt Szilik, azaz a V43-as sorozatú villamosmozdonyok, amelyek némelyike immár 40 éve szolgál megbízhatóan a MÁV vonalain. „Beosztott mozdony” A Magyar Vasúttörténeti Park (Budapest, Tatai u. 95.) október 4-5-én különleges találkozóra hívta az érdeklődő nagyközönséget: a már említett Szili és az ugyancsak „szülinapos” M61-es sorozatú, svéd Nohab mozdonyok kiállítására, mely utóbbin bárki kipróbálhatta a mozdonyvezetés élményét is. Mindemellett remekül szórakozhattak a látogatók lóvasutozás, fordítókorongozás, hajtányozás, sínkerékpározás közben. A megelőző nap Tiszalök (KM - L. Gy.) - A Magyar Tartalékosok Szövetsége (MATASZ) országos és helyi (Tiszalök és körzete) szervezete kispályás labdarúgótornát rendez október 11-én, szombaton Ti- szalökön. A sportnap alkalmat ad katonapolitikai fórum megtartására, mi több, toborzásra is. Az eddig beérkezett nevezések alapján 34 felnőtt férfi-, 5 női és 5 ifjúsági (középiskolás) csapat mérkőzik meg a három helyszínen: a gimnáziumi, a Liget utcai és a Honvéd utcai pályán. A kópédig szakmai napot érdemelt ki a két jól bevált mozdony.- A Szili valóban univerzális, hiszen egyaránt alkalmas expressz-, gyors-, teher- és ingavonat továbbítására is - mondta Mikó Sándor mozdonyvezető, aki immár 23 éve vezeti e strapabíró zépdöntők és a döntők ez utóbbi helyen zajlanak majd, miként a reggel 8 órakor kezdődő megnyitót is itt tartják. A Himnusz után Kovács Gábor tiszalöki polgár- mester, illetve Deák János ny. vezérezredes, a Magyar Tartalékosok Szövetségének elnöke köszönti a részt vevő csapatokat és a megjelenteket. A jövő hadseregéről A délelőtt 9 órakor kezdődő fórumon Lőrincz Kálmán ny. vezérezredes tart előadást „Hazánk nemzetközi és biztonsági környezete, változásai a kilencvenes évektől” címmel. Az előadás masinákat. Gyakorta az ő révén juthatunk el a közkedvelt IC-vo- natokon a fővárosba, s onnan haza. - Annak idején a Szilin tanultam, illetve az elődjén, a V41-es és V42-es sorozatú mozdonyokon. A Szili a magyar vasút legjobb beszerzésének bizonyult. Nekem e gépek többet jelentenek, mint pusztán munkaeszközt. A sok közül is jó szívvel gondolok a 1144- es Szilire, amelyen 15 évig szolgáltam váltásban, négy kollégámmal együtt. A mi szóhasználatunk szerint a 1144-es úgynevezett „beosztott mozdony” volt, a szakma legjobbjai vezethették. Rugós szék, hűtőszekrény Havonta 13-14 szolgálatot adunk, s úgy 5 ezer kilométer körül teljesíthetünk. A pihenésre is érinti hazánk geopolitikai taglalását, haderőnk átalakításának szükségességét, az önkéntes haderőre történő átállást. E kérdések minden bizonnyal széles körű érdeklődésre tarthatnak számot, a szervezők számítanak a közép- és felsőfokú tanintézetek tanárainak részvételére is. A rendezvény ideje alatt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Hadkiegészítő Parancsnokság toborzósátrában választ kaphatnak kérdéseikre a katonaélet iránt érdeklődők, ugyanitt a MATASZ helyi képviselőjétől is lehet kérdezni. odafigyelek, a szolgálaton kívüli levezető kertészkedés mellett igyekszem a családdal évente üdülni. Az idők során folyamatosan javultak a munkakörülményeink, például jobban rugózó, kényelmes székekben ülünk, hűtőgép áll rendelkezésünkre, és a munkaruhánk is kényelmesebb, mi több, divatosabb lett. Szeretem ezt a munkát, a kollégáimat, közismert, hogy a mozdonyvezetők egy igen egységes csapat. Arra a kérdésre: milyen a mozdonyról átülnöm az autómba, csak azt válaszolhatom, hogy a mozdonyon ezerszer nagyobb biztonságban érzem magam, mint a zsúfolt közutakon. Ezt jól példázta a legutóbbi verseny is, amikor kiderült: vonattal lehet a leggyorsabban és legbiztonságosabban eljutni a fővárosba - mondta Mikó Sándor. Univerzális mozdony A MÁV 1963-ban kezdte meg a V43 sorozatú mozdonyok beszerzését és üzembe állítását. A mozdonyt német-francia nemzetközi gyártócsoport tervezte. A sorozat első darabjait (1001-től 1007-ig) külföldön gyártották, az 1008-1373 pályaszám közöttiek pedig már a Ganz Villamossági Művek és a Ganz-Mávag hazai gyártásában készültek. A MÁV szállítási teljesítményének döntő részét ma is ez az univerzális mozdony adja. Teljesítménye 2200 kW, végsebessége 130 km/óra. Aranylakodalom. A napokban ünnepelte házasság- kötésük ötvenedik évfordulóját a Nyírtelekhez tartozó Görögszálláson Hollósy Imre és Nagy Mária. (Fotó: amatőr) Ml KO SÁNDOR, mozdonyvezető A nyíregyházi Kossuth Lajos Szakközépiskola gépész tagozatán végzett 1979-ban. Munkahely: a MÁV Gépészeti Üzletág nyíregyházi telephelye, eddig mintegy 1,4 millió kilométert tett meg a mozdonyokkal. Család: nős, két középiskolás és egy általános iskolás gyermek édesapja, a család Nagykállóban él Tartalékosok a kezdő csapatban játszanak A tiszalöki országos focitornán katonákat is toboroznak .