Kelet-Magyarország, 2003. október (63. évfolyam, 229-254. szám)
2003-10-06 / 233. szám
2003. október 6., hétfő Árokba borult. Vasárnap délután Ti- szavasvári és Józsefháza között borult árokba egy ukrán kisbusz a 36-os főúton. A gépjármű a kanyarban megcsúszott, majd az út menti árokba borult. Az autóban utazók egyike súlyos mfg a másik könnyebb sérüléseket szenvedett. 0 Kamion-találkozó. A határ irányába tartott egymás mögött két orosz rendszámú kamion vasárnap hajnalban. Az elől haladó kamion sofőrje megállt, ám a hátul érkező társa későn észlelte, és nekiment a kollégának. Az ütközés nyomán személyi sérülés nem történt. Nem étté túl a gázolást Nyíregyháza (KM) - A kórházi kezelés ellenére október 1-én elhunyt az a kétéves kislány, akit szeptember 15-én a nyíregyházi vasútállomás előtti zebrán édesapjával együtt sodort el egy pótkocsis teherautó. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztálya a kórháztól pénteken kapott jelzés alapján a vizsgálatot halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt folytatja a sofőr ellen. Rádőlt a korhadt faág Nyíregyháza (KM) - Menet közben szakadt egy faág egy autóra Nyíregyházán, a Család utcán szombat délután. A sofőr lélekjelenlétének köszönhetően személyi sérülés nem történt. A Család utcán tartott az Orosi út felé egy Reanult 18 óra körüli időben, amikor a 164. számú ház közelébe ért, egy korhadt faág nagy reccsenés- sel szakadt le. A gépkocsivezetőnek még annyi lélekjelenléte maradt, hogy félrekor- mányzással a totális karambolt elkerülje, de a nagy súlyú ág így is teljesen összeroncsolta a kocsi tetőzetét. A korhadt ágat a tűzoltók távolították el az útból. A szerencsés szerencsétlenség (Fotó: Pusztai Sándor) Hirdetések Eltolta a konténert Rejtélyes baleset történt vasárnap hajnalban Nyíregyházán a Szántó Kovács János utcában. A lakók hatalmas pukkanásra ébredtek az utca elején, amikor egy Opel típusú személygépkocsi eddig tisztázatlan körülmények között nekiment egy szemetes konténernek, majd a mellette lévő villanyoszlopnak ütközve állt meg. Szemtanúk szerint az ütközést követően egy fiatal hölgy szállt ki a kocsiból, majd sietősen elhagyta a helyszínt. Vélhetően az ő iratait, okmányait találták a kocsiban. A nyomok alapján megsérülhetett, életét a kinyüó légzsák menthette meg. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja. (Fotó: Fullajtár András) Halál a folyóban és kútban A holttestet a Tiszában másnap találták meg Tiszadobon, Ura (KM) - Pénteken este Tiszadobon egy 43 éves kazincbarcikai férfi elmerült a Tiszában, amikor megpróbált átúszni. Holttestét másnap találták meg. Szombaton Ura községben egy 47 éves férfi holttestét emelték ki saját kertjében álló kútjából. Bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel. A Mátészalkai Rendőrkapitányság államigazgatási eljárásának eddigi adatai szerint a vízbe fulladt férfi előző nap eshetett a kútba. Fele szénből dupla haszon Vásárosnamény (KM) - A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság csalás vétsége miatt ismeretlen tettesek ellen rendelt el nyomozást. A rendelkezésre álló adatok szerint a nyírmadai sértett szeptember végén 40 mázsa szenet vásárolt egy IFA teherautóval érkező ismeretlen személyektől. Később lemérte a fűtőanyagot, és kiderült, hogy csak 18 mázsát rakodtak le nála. A bűncselekménnyel okozott kár 20 ezer forint. Hirdetés_______________________________________________________________________________________________________ A 40. hét eseményei a Budapesti Értéktőzsdén Felgyújtotta házát Érpatak (KM) - Több járművel indultak Érpatakra a tűzoltók péntek éjszaka, ugyanis lakóháztüzet jelentettek be, és tartani kellett a komolyabb személyi sérüléstől, illetve anyagi kártól. A házbeliek, illetve a közelben lakó rokonok elmondták, hogy az ott lakó férfi berúgott, majd hangoskodni és törni-zúzni kezdett. Végül ruhaneműket rakott egy kupacba és meggyújtotta azokat. A tűzoltók szerencsére időben érkeztek, így a tűz nem tudott elterjedni, és a házra sem terjedt át. Az anyagi kár nagyságát a vélhetően napokig tartó szárítás után lehet felbecsülni. A gyújtogató férfit a rendőrök előállították. A hét első napjaira jellemző mélyrepülés után a hét második felére magukra találtak a nemzetközi tőzsdék, így a legtöbb tőzsdeindex pozitív mérleggel zárta a hetet. A magyar piacon a korrekció kisebb mértékű volt, így a BUX teljesítménye nemzetközi összehasonlításban kedvezőnek tekinthető. Összességében az átlagos napi forgalom a héten 7,2 milliárd forintra emelkedett, ami 2 milliárd forinttal haladja meg az előző heti értéket. A forgalom főleg a hét második felében, az emelkedő piacon élénkült. A blue chipek közül a Mól és a Richter teljesítette túl a piacot, de relatív élénk forgalom mellett emelkedett az OTP is. A legnagyobb forgalmat (átlagosan napi 2,7 milliárd forintot) a befektetők a Mól részvényeire bonyolították, miután a héten nyilvánosságra került a kormány gázárakra vonatkozó terve. Ezek alapján a Mól egy differenciált gázáremelésre számíthat, amely nyomán a gázüzletág vesztesége várhatóan 15 milliárd forinttal csökken. A jövőre nézve pozitív hír, hogy a kormány elfogadta a gázárak rendezését is tartalmazó gázrendeletet, amely hosszú távon csökkenti a befektetők kockázatát. A kedvező hírek hatására a Mól 3,3%-ot emelkedett és 6330 forinton zárt. A legnagyobb mértékben a Richter erősödött a héten. A gyógyszeripari társaság 21 800 forinton zárta a hetet, ami közel 6%-os emelkedést jelent. A Richter jó teljesítménye annak a kedvező hímek köszönhető, miszerint az FDA engedélyezte a társaság flukonazol hatóanyagú gombaellenes készítményének forgalmazását. A piaci átlagtól enyhén elmaradt az OTP teljesítménye, azonban a banki részvény így is közel 1 %-ot emelkedett és 6660 forinton zárt. A technológiai szektorra jellemző pozitív korrekció nem érvényesült a Matáv esetében, mivel mire a nemzetközi távközlési részvények piacán pozitívra fordult a hangulat, a magyar telekom társaság pénzügyi igazgatója egy burkolt profitfigyelmeztetést tett közzé. A pénzügyi vezető nyilatkozata szerint a társaság rendkívül nehéz évet vár jövőre. A kisebb társaságok közül a piaci átlag felett teljesített a Graphisoft (+2,7%), a DEMÁSZ (+1,9%). A Rába (-4,8%), a Zalakerámia (—4,1%), a BorsodChem (-2,3%) és az Antenna (-1,9%) teljesítménye elmaradt a piaci átlagtól. A jövő héten a nemzetközi piacokon várhatóan német foglalkoztatási adat lesz a legmeghatározóbb makrogazdasági mutató. A héten napvilágra került amerikai mutatók a hangulati indexek romlását mutatták, így megrendült a gazdaság gyors fellendülésébe vetett bizalom. Az elkövetkező hetekben a vállalati eredmények illetve az eredményvárakozások határozzák meg a nemzetközi befektetési környezetet, ami azt jelenti, hogy a piacok vola- tilitása várhatóan emelkedik. A vállalati eredményekről szóló első hírek pozitív várakozásoknak adnak alapot. Amennyiben a nemzetközi piacokon nem következik jelentős negatív elmozdulás, a magyar tőzsdén folytatódhat az árfolyamok emelkedése. Véleményünk szerint a Mól árfolyamába fokozatosan épül be az elmúlt héten napvilágra került pozitivihir, így az olajipari társaság tovább emelkedhet. Az első technikai határ 6400-6500 forint körül van. Bár nehéz előzetesen felmérni az FDA által engedélyezel hatóanyag amerikai értékesítésének eredményhatásait, azonban úgy tűnik, hogy a piac a hírt az elmúlt héten túlreagálta, így nem lenne meglepő, ha a Richter árfolyama korrigálna a közeljövőben. 2003. 06. 23-ától 3 hónapos betét (500 E Ft felett) 7,25% (EBKM: 7,25%) A.SMN0KHMÍ csoport társult 4400 Nyíregyháza, Mártírok tere 9. Tel.: 42/314-450, fax: 42/313-118 Nyíregyházán kedvező feltételekkel KIADÓ: • 18-45 m2-es belvárosi Irodák. ELADÓ: • Belvárosi építési telek (3.203 m2) • Ipari övezetben lévő Ingatlan (11.503 m2), 3.000 m2-es épülettel. I Telefon: 30/998-7628 I ^ 396674 -y ' A KOVÁCS TÜZÉP N felvételt hirdet GÉPKOCSIVEZETŐI állás betöltésére. Borús időben is derűs, gyakorlott, leinformálható, becsületes emberek jelentkezését várjuk. Előnyt jelent a darukezelői vizsga és gyakorlat, valamint a targoncaxezelői engedély. Önéletrajzokat KOVÁCS TÜZÉP 4400 Nyíregyháza, Pazonyi út 30. alá kérjük küldeni. \ 1______________________399012 / Legjobb minőség topclean wßßmm! > Nadrág • Hellén; • Szoknya • Télikabát . Zakó • Pulóver • Blézer > Munkaruha • Ruha • Átmeneti kabát NYÍRPLAZA 4400 Nyíregyháza, Szegfű u. 75. Irodabútor gyártásban, forgalmazásban piacvezető cég területi képviselőt keres Szabolcs-Szatmár megye területére, vállalkozói formában. Ön az ideális jelölt, ha: • középfokú végzettséggel rendelkezik • van értékesítési tapasztalata, lehetőleg bútoripari területen • sikerorientált, kreatív •jó kapcsolatteremtő, kiemelkedő tárgyalókészségű •felhasználói szintű számítástechnikai ismeretekkel rendelkezik (Windows, Word, Excel) • rendelkezik saját gépkocsival, vezetékes és mobil telefonnal • Internetes kapcsolattartási lehetőség előnyt jelent! Jelentkezés módja: rövid szakmai fényképes önéletrajz megküldése az alábbi címre: GARZON BÚTORSTÚDiÓ 4024 Debrecen, Kossuth L. u. 42. Tel.: 52/449-117 • e-mail: gardis<g>garzon.hu c '» P-\ Döntés 48 órán belül • Kezes nélkül • Sorban állás nélkül A hitei felső határa 100 000 Fi. Egy példa a hitelkonstrukcióra: 65 000 Ft hitel felvétele esetén a heti törlesztés 3 757 Ft, 26 hetes futamidővel. További információért hívja hétfőtől szombatig a Provident Pénzügyi Rt.-t 7:30 és 20 óra között, egy helyi hívás díjáé boooo I 0640505050 1 ftpOftc THM: 227-438% PROVIDENT FINANCIAL vagy küldje el a HITEL szót és NEVÉT SIVIS-ben, és mi visszahívjuk: 06 20 555 50 50 A hirdetés nem minősül ajánlattételnek, a Provident a kölcsönt a saját feltételei szerint bocsátja