Kelet-Magyarország, 2003. október (63. évfolyam, 229-254. szám)

2003-10-28 / 251. szám

2003. október 28., kedd M&mmqfmmá® HÁTTÉR /3 I HÍREK 0 Tanárok kiállítása. November 7-ig lát­ható Nagykállőban a Beszterczey Alap­fokú Művészetoktatási Intézmény peda­gógusainak alkotásaiból nyílt kiállítás. 0 Fogadóóra. A Nyugdíjbiztosítási Igazga­tóság ügyfélszolgálatot tart csütörtökön Kisvárdán a Polgármesteri Hivatalban és Mátészalkán a VMK-ban 9-13 óra között. 0 Roma Népfőiskola. A II. Roma Nép­főiskola sorozat következő előadása ok­tóber 29-én szerdán 10 órától kezdődik, a Huszár lakótelepi közösségi házban. NÉZŐPONT Minőség és piac Galambos Béla e-maii: galambos@inform. hu A mezőgazdasági termelők, a magyar gazdák pártján állva együttérzek az egyik évről a másikra kiszámíthatatlan áringado­zásokkal kínlódó, magát hol a mennyben, hol meg a poklok bugyrában érző meggy­termelővel. Szívemen viselem a szeretet­tel, s persze hozzáértéssel megtermelt szép és jóízű almáját tíz ládájával, keser­vesen elméricskélni kényszerülő almater­melő sorsát. Sőt, mindazon gazdatársával együtt durran be az agyam, akiket mélysé­gesen sért az olyan, néhány esetből általá­nosító, a demagógiát sem mellőző (egyéb­ként lapunk „SMS a Keletnek" rovatában megjelent) vélemény, hogy például: „az almatermesztők mind milliomosok". Ked­vem szerint szólt az egyik almáskert tulaj­donosa, aki így üzent vissza válasz-SMS- ében: „Mit érünk a minőséggel, ha szinte lehetetlen értékesíteni?" Neki ugyanis teljesen igaza van, az ér­tékesítés terén még meglehetősen nagy gubancok vannak a magyar élelmiszerpia­con. Ennek talán legalapvetőbb oka a ter­melők elkülönültsége, divatos kifejezéssel élve, atomizáltsága. Ha máshonnan nem, hát iskoláskori osztályverekedésekből, vagy az utána kö­vetkező tanári „megtorlásokból" ismert le­het: egyenként könnyen elbánhat velünk az ellenfél, de ha összefogunk, s nincs ki eláruljon minket... Nos, ezért kezdtek megyénkben is a különböző termékeket előállító gazdálkodók termelői csoportok létrehozásába, legújabban pedig a tejes gazdák lázas szövetkezetszervezésbe. Egy minél nagyobb szervezettségű, a terméke minőségére igényes tejszövetke­zettel persze nem csak a tehéntartók jár­nának jól. Reményeim szerint a fogyasz­tókkal együtt én is, aki ki nem állhatja például azt, ha a felbontott dobozos tej a hűtőszekrényben másnapra tejnek látszó tárggyá, epeízű fehér méreggé változik. Együttműködés A napokban a Csehor­szági Ceske Budejovi- cei Dél-Bohémiai Egye­tem rektora, Dr. Ing. Frantisek Strelec és a Debreceni Egyetem rek­tora, Prof. Dr. Imre László a Nyíregyházi Egészségügyi Főiskolai Kar nevében öt évre szóló együttműködési szerződést irt alá, amely hallgatói és okta­tói cserét jelent a jövő­ben a két intézet kö­zött. Terveznek közös kutatói munkákat is. (Fotó: amatőr) Segítő keresztapák az üzletben A Kelet-Flandriából indított program a kisvállalkozásokra is épít Feldolgozósor a kálmánházi baromfiüzemben: a hálózatot kis- és kö­zépvállalkozások, illetve nagyvállalatok építik (Fotók: Nyéki Zsolt) Nyéki Zsolt e-mail: nyeki@kelet.szon.hu Nyíregyháza (KM) - A kis- és középvállalkozások fej­lesztésének újszerű módja bontakozik ki megyénkben: a flamand kezdeményezésű Plato program a hálózatépí­tésből indul ki. Olyan hálózatról van szó, amelyben fontos szerephez jut­nak a „keresztapák” - ám mie­lőtt bárkinek hátsó gondolatai ébrednének, gyorsan le kell szö­gezni: ebben az esetben sikeres nagyvállalatok e cím birtokosai. A nagyok irányításával- A Plato program tulajdon­képpen cégek tulajdonosainak, vezetőinek teremt üzleti fóru­mot, hogy megvitathassák a gaz­dasági élet napi eseményeit. A kis- és középvállalkozók nagyobb cégek képviselőinek irányításá­val csoportos tanulás, tanács­adás, tapasztalatcsere és hálózat­építés részeseivé válnak - utal a legnagyobb vonzerőre Nagyné Varga Katalin, a Szabolcs-Szat- már-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara titkára. A kamara a Plato Magyaror­szág program főkoordinátora, tit­kára pedig a Plato hazai minta- programjának meghonosítója. Megyénkben már kiválasztot­ták a projekt kétszer 20 kisvállal­kozóját, akik két megyei „kereszt­apa” szárnyai alatt szerezhetnek tapasztalatokat üzletviteli, szer­vezetfejlesztési kérdésekben. Felkészítő tréning A kisvállalkozói csoportokat ez év decemberében véglegesítik a Kelet-flandriai Kereskedelmi és Iparkamarával egyeztetve. A csoportok kialakításának szem­pontjai közül a titkár kiemelte a cégméretet, a földrajzi elhe­lyezkedést és a működés idejét. Következő lépésként a főkoordi­n........................... A kisvállalkozói csoportokat a flamand szakértőkkel egyeztetve alakítjuk ki. Nagyné Varga Katalin ..........................ff nátor októberben és november­ben személyesen keresi fel a je­lentkezőket és egyeztet az egyé­ni elképelésekről. A közelmúltban Kelet-Fland- riában járt egy szakértői csapat s vett részt olyan tréningen, amelyen a programkoordinátoro­kat és a „keresztapákat” készí­tették fel szerepükre. Komoly támogatás euróbán A flamand kormány a költ­ségek 80 százalék finanszíroz­za 220 ezer euró erejéig, a me­gyei Kereskedelmi és Iparka­mara pedig 55.000 euró összeg­ben járul hozzá a kiadások fe­dezéséhez. A programhoz még korlátozott számban jelentkez­hetnek megyei kis- és közép- vállalkozások. A KSH ELEMZÉSEIBŐL Kiskereskedelem hálózattal Jelentősen Közép-Magyarországon bővült Kedden közgyűlés Nyíregyházán Nyíregyháza (KM) - A múlt heti ünnepi köz­gyűlés után ma délután egykor ismét összeül Nyíregyháza képviselő­testülete. Napirenden szerepel a négyéves program időará­nyos végrehajtásáról szóló beszámoló, újra tárgyalnak a városi alapítású kitünte­tések elnevezéséről, az Elec- trolux-szal kötendő megál­lapodás jóváhagyásáról, a Báthory laktanya hasznosí­tásáról, a lakbérrendelet változtatásáról, használt la­kások vásárlásáról bérlakás céljára. Tájékoztatót hall­hatnak a képviselők a für­dőberuházás tervezett üte­mezéséről, továbbá tárgyal­nak Sóstón magánóvoda lé­tesítéséről. A meghívón a fentiekkel együtt összesen 25 téma szerepel. Nyíregyháza (KSH - Mala- kucziné Póka Mária) - Az ország kiskereskedelmi üzlethálózatá­nak 2003 első negyedévében elő­ször tapasztalt mérséklődésével egyidejűleg a megyében az üzle­tek száma kissé tovább bővült, a növekedés üteme azonban las­sult. Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gyében 2003. március végén 9554 kiskereskedelmi üzlet működött, az egy évvel korábbinál 145-tel több. Intenzív alapítás Az összevont üzlettípusokat te­kintve csak az élelmiszer- és élel­miszer jellegű vegyes üzletek szá­ma lett kevesebb, de a textil-, ru­házati és lábbeli üzletcsoporton belül is mérséklődött a cipő- és bőráruszaküzletek, valamint a textilüzletek előfordulása. Ugyan­akkor továbbra is intenzív az iparcikk jellegű vegyes üzletek alapítása, melyekből az egy év­vel korábbinál 18 százalékkal több működött. Említésre méltó a bútor-, műszakicikk- és vas­áruüzletek egy év alatti - 5 szá­zalékos - számbeli bővülése is. Átlagosnál mérsékeltebb Az ország kiskereskedelmi üz­lethálózatának 5,9 százaléka mű­ködött a megyében az első ne­gyedév végén. Az üzletek ezer la­kosra jutó száma annyi volt, mint országosan. Az üzletek 57 százalékát egyéni vállalkozók működtették. Az első negyedévet általában az átlagosnál mérsékel­tebb üzletnyitások és magasabb üzletbezárások jellemzik, melyek során országosan az üzletek mintegy 4 százaléka cserélődött ki. Az első negyedévben az or­szág nagyobb régióit tekintve je­lentősebb számban csak a közép­magyarországi régió (ezen belül döntően Budapest) üzlethálózata bővült. Koncert az aulában Nyíregyháza (KM) - Újabb koncertteremmel gaz­dagodott a megyeszékhely, amikor felavatták a Nyír­egyházi Főiskola Bessenyei- auláját. A hatalmas, ezer­személyes termet akuszti­kailag alkalmassá tették koncertek rendezésére is. Az első koncert - amelyet a főiskola és a Filharmónia Kelet-Magyarország Kht. rendez - október 29-én, szerdán este hét órakor kez­dődik. A hangversenyen Arvo Párt: Miserere és Mo­zart: Requiem című művei hangzanak el a Debreceni Kodály Kórus, valamint a debreceni Filharmonikus Zenekar előadásában. Kar­igazgató Török Ágnes, vezé­nyel Erdei Péter. Díjnyertes kórházi pályaművek Nyíregyháza (KM) - A 2002-es évben a Jósa András- pályázatra benyújtott pálya­művek értékelését tartják október 30-án csütörtökön. A Jósa András Megyei Kórház sebészeti tömbjében tartandó eredményhirdetésen a legjobb pályaművek hangzanak majd el. Szó lesz azokról az újabb lehető­ségekről is, amelyek egyes daga­natos betegségek kezelésében jö­hetnek szóba, előadás hangzik el a gyermekek szemsérüléseinek gyógyításáról, és számos más, ér­dekes szakmai kérdésről is. Ezernyi színben. Öröm most az erdőkkel, fasorok­kal szegélyezett utakat jár­ni, hisz a természet ezernyi színben pompázik. Képünk a Sóstófürdőre vezető úton készült. (Fotó: Balázs Attila)

Next

/
Thumbnails
Contents