Kelet-Magyarország, 2003. október (63. évfolyam, 229-254. szám)

2003-10-21 / 246. szám

2003. október 21., kedd SZÍNHÁZ /8 HÍREK Figaro házassága. Hetedik hete zaj­lanak a Figaro házassága című vígjáték próbái. A Tóth Miklós rendezésében szín­padra kerülő produkció sok nevetést ígér a közönségnek. Október 25-től színpa­don láthatjuk többek között Varjú Olgát, Puskás Tivadart, Horváth László Attilát, Kuthy Patríciát, Tóth Károlyt. Verseny. Kincskereső megyei próza­mondó versenyt rendez a nyíregyházi Mó­ra Ferenc Általános Iskola. A verseny ide­je: 2004. március 30. Érdeklődni az in­tézményben lehet. Csak németül. Általános iskolai né­met nyelvi megyei és városi versenyt ren­deznek a nyíregyházi Jókai Mór Általá­nos Iskolában. A benevezéseket novem­ber 1-jéig fogadják el. Idén is Mozart. Komoly szakmai elis­merés érte tavaly a Móricz Zsigmond Szín­ház fiatal színművészét, Mészáros Árpádot (balra), amikor megkapta a Mozart című muzikel címszerepét, melyet az idei évad­ban is műsorán tart a Budapesti Operett­színház. (Fotó: Racskó Tibor) Hirdetés ■■SEI1 www.s2on.hu 1 Bővebben a témáról. W A Szindbád olyan, mint maga a világ A néző értelmezhető cselekményt vár el a tánctól, amelynek viszonylatait már ismeri Nagy István Attila email: nagyia@kelet.szon.hu Nyíregyháza (KM) - Megle­hetősen nehéz és csekély kö­zönségsikerre számítható vállalkozás a Közép-Európai Táncszínház és a Móricz Zsigmond Színház közös pro­dukciója, a Szindbád. Rögtön az elején le kell szögez­ni, hogy a táncjáték rendkívül izgalmasan, autentikusan mutat­ta be az a világot, amelyet Krú­dy teremtett. Csakhogy ez a sej­telmesen kavargó, ízekből, illa­tokból, szeretetből, szerelemből, vágyakozásból és fájdalomból, nosztalgiákból építkező világ el­lenáll a színpadi feldolgozá­soknak. Tánc és játék A másik probléma a közönség és a tánc viszonyából fakad. Mint minden művészeti ágnak, így a táncnak is megvan a ma­ga formanyelve, kifejezési esz­közrendszere. Ennek ismerete alapvető jelentőségű akkor, ha a befogadás sikeréről van szó. A néző legtöbbször értelmezhe­tő cselekményt vár el a tánctól, történetet, amelynek viszonyla­tait már ismeri az epikus vagy drámai alkotásokból. A Szindbád esetében azonban erről aligha le­het szó. Pedig Horváth Csaba alkotói csapata már a Barbárok eseté­ben megmutatta, hogy kitűnően ismeri a tánc formanyelvét, így aztán most is pontosan rátalált az egyetlen lehetőségre. Krúdy világából egy mozzanatot emelt ki: Szindbád és a nők. Ez a kap­csolatrendszer tökéletesen alkal­mas arra, hogy megmutasson né­hány színt abból a gazdag palet­tából, amelyet a nagy író hasz­nált. A táncjátékban négy pár táncolta el ennek a hol titokza­tos, hol nyers, egyszer költőien légies máskor ösztönlényegű ero­tikának a stációit. Egy kis romantika Horváth Csaba látványterve­zőként, koreográfus-rendezőként is öntörvényű világot teremtett, amelynek, elemei szervesen il­leszkednek egymáshoz, s nem engedik, hogy egyetlen pillanat­ra is a könnyebb vagy felszíne­sebb elemek domináljanak. Mert igazat és valóságosat mondani csak fegyelmezetten lehet. De hát a nyolc táncos sem tör­ténetet jelenített meg nagy inten­zitással, hanem mindnyájunk belső lényegének kavargásából villantott fel néhány mozzanatot. A Szindbádos sejtelmesség, egy kis romantika jelen volt a tán­cosnők finom színű ruháiban, de még az arcjátékukban is. S köz­ben a táncjáték nem a hagyomá­nyos dramaturgia nyomán épít­kezik. Inkább Krúdy módszerét, a pointillista technikát követi, amely a részletek felrakását te­kinti fő feladatának, s az apró pontokból kellő „távolságtartás” után kirajzolódik a jelentés is. A szomszédomat nagyon za­varta a táncjáték. Valóságos tör­ténetet várt, egy kicsit Latino- vits Zoltán gőzölgő húslevesét a Huszárik-filmben. Engedje el magát, legyen egészen nyitott, ne az ismert történetre figyeljen, Jelenet az előadásból hanem arra, amit lát - próbál­tam halkan megnyugtatni. Va­lószínűleg nem sok sikerrel. Az alkotók általános, egyetemes mű­vet akartak létrehozni. Ezért (Fotó: Dúsa Gábor) Cserepes Károly zenéjében is csupán néhány magyar dallam remineszcencia volt, egyebekben a maga törvényei szerint épít­kezett. Öntörvényű világ Ezeregy éjszaka... Szindbádnak nincs egy li­neárisan elbeszélhető történe­te. Pontosabban: nagyon is sok, megszámlálhatatlanul sok „története” van, ha a történet szó egy semmi mással össze nem téveszthető hangoltság- nak, meghatározott állapotnak kifejezésére szolgál. Szindbád ugyanis a bennünk rejtekező érzékiség szimbóluma, olyan utazó, aki visszaköszön, bár­hol is találunk rá: ösztönéle­tünk sötétjében, vagy fino­mabb hangulataink révületé­ben. Nosztalgiázó hajlamunk szellője éppúgy övé, mint szenvedélyeink viharai. Szind- bád - a titokzatos, a kiszámít­hatatlan - bennünk, velünk él, kiküszöbölhetetlen életfeltéte­lünk tehát. Megszenvedtünk érte: ezeregy éjszakát virrasz- tottunk! Álmatlanságunk épp úgy mesélhetne róla, mint be nem vallott álmaink... PROFI KAPASZKODJON MEG! mm SÄ, •« Uz éti MEGOLDÁSOK hívja: 1234, majd válassza a 6, menüpontot! Szélessávú üzleti internet a lábáról! Az Axelero ADSL Profi kiszámítható, gyors es kényelmes üzleti internet-hozzáférés, amely fix havidíjért nagy sebességű, korlátlan letöltést és üzleti levelezést tesz lehetővé a telefon vagy a fax egyidejű használata mellett. Ne késlekedjen: csatlakoz­zon az ADSL Profi használókhoz 2ÖÖ3. október 9. és december 28. között, így a belépési díjon felül az év végéig esedékes havi- dijat is megtakaríthatja! www.axelero.hu vipsaíes#axelero.com yt axelero .. «HMM iMieíriPT • A MATÁV CSOPORT TÁGJA ff Iá

Next

/
Thumbnails
Contents