Kelet-Magyarország, 2003. október (63. évfolyam, 229-254. szám)

2003-10-15 / 241. szám

2003. október 15., szerda EURÓPAI UNIÓ /8 E Joschka Fischer német külügyminiszter az EL) kor­mányközi konferenciáját is beárnyékoló huzavona lát­tán a hamburgi Európa- kollégium megalapításá­nak 50. évfordulóján mondott beszédé­ben felszólította az európai államokat, hogy túlzott nemzeti érdekek hangsúlyo­zásával ne sodorják veszélybe az integ­ráció sikerét. Konzervatívak. Az Európai Unióhoz jö­vőre csatlakozó tíz ország fiataljai erő­sen Európa-pártiak, de meglehetősen konzervatív nézeteket vallanak nyugati társaikhoz képest társadalmi kérdé­sekben - derül ki egy közvételény- kutatásból. z Magyarul tanulnak. Az Európai Unió Socrates-Lingua2 programjának három évre szóló támogatásával kezdték el ké­szíteni 2001-ben azt a magyar nyelvi tananyagot, amely alapján Finnország több mint harminc városában és Észtor­szágban rendszeresen magyar nyelvi tan­folyamokat szerveznek. TÉVHIT ÉS IGAZSÁG TÉVHIT: Ha nem tudunk angolul, né­metül vagy franciául, akkor az Európai Unióban lemaradunk. IGAZSÁG: Az Európai Unió hivatalos nyelvként ismeri el az összes tagállam hi­vatalos nyelvét. A jelenlegi unióban 11 hi­vatalos nyelv van (plusz az írek eredeti kelta nyelve félhivatalos), a bővítés után 21 lesz. Ez azt jelenti, hogy minden uniós állampolgárnak joga van az anyanyelvén „szólnia az EU-hoz” - olvasnia a hivata­los dokumentumokat, fordulnia az Euró­pai Bírósághoz, az Európai Ombudsman­hoz. Az európai intézményekben vala­mennyi hivatalos nyelvet lehet használni, egy magyar képviselő tehát beszélhet ma­gyarul az Európai Parlamentben: folyama­tos szinkrontolmácsolás yan minden nyelvre. A napi munkában persze ez nem mindig érvényesül, és egyre inkább teret nyer az angol. Az EU bővítéséről és a ratifikációs fo­lyamatról tartottak konferenciát a tagál­lamok, a csatlakozó és a tagjelölt orszá­gok parlamenti elnökeinek részvételével a napokban az Országházban. A képen: Szi­li Katalin záróbeszédet mond. (Fotó: MTI) Letölthetők az Európai Füzetek Budapest (KM) - A Stratek honlapjá­ról letölthető az Európai Füzetek sorozat eddig megjelent 47 kötete. A füzetek a csat­lakozási tárgyalások fejezeteit mutatják be szakértők által közérthetően. A Miniszterelnöki Hivatal Stratégiai Elemző Központjának honlapjáról letölthe­tőek a csatlakozási tárgyalások fejezeteit bemutató Európai Füzetek sorozat eddig elkészült kötetei. A kiadványok célja, hogy közérthetően bemutassák az adott - nyug­díjtól a magyar diplomák értékén át a dísz és gyógynövényágazatig terjedő - tárgya­lási fejezetet. Az Európai Füzetek sorozat különszá- maként olvasható a Konvent által előké­szített és a thesszaloniki csúcstalálkozón vitára alkalmasnak talált alkotmányterve­zet magyar fordítása is, amelynek végle­ges formába öntését a tagállamok és a csat­lakozó országok októberben kezdik meg. IfWlA* Stratek: a Miniszterelnöki Hivatal háttérln- - tézménye, sok hasznos Információval, köz­tük az Európai Unióról hozzáférhető dokumentumokkal httD://www.stratek.hu/ Regionális együttműködés az EU új határain Konferenciák a megyei közgyűlés és a megyeszékhely önkormányzatának összefogásával Nyíregyháza (KM - M. S.) - Magyarország európai uniós csatlakozásával egyre fonto­sabb lesz a határokon átíve­lő regionális együttműködés. Ez különösen hazánk keleti határai mentén fontos. A megyei közgyűlés és Nyír­egyháza önkormányzata ennek előmozdítására egy konferencia- sorozatot kezde- :'j 77 ményezett. Az EuroKapocs el­-v nevezésű kezde­|BK ményezés első, nyitó konferen- ciáját október ' 16-17-én Nyír­egyházán tartják „Elválás vagy együttélés: az EU új határain át­nyúló regionális együttműködé­sek kilátásai” címmel, a Külügy­minisztérium támogatásával. Mint Gazda László, a megyei közgyűlés elnöke elmondta, azért kezdeményezték a rendezvényso­rozatot, és vállalták is el egyben a rendezést, mert elképzeléseik szerint megfelelően szolgálja me­gyénk és városunk kapcsolatai­nak fejlesztését más határon tú­li megyékkel és városokkal, kel­lően illeszkedik a magyar külpo­litika, ezen belül a regionális po­litika eszközrendszerébe jól kap­csolódik hazánknak az Európai Unióban kibontakozó aktív sze­repvállalásához is. Fontos, hogy az EuroKapocs élvezi minden határon túli és külföldi szereplő bizalmát és tá­mogatását. Diplomaták, politikusok A konferencián neves külföldi és hazai szakértők lesznek jelen, képviselteti magát az EBRD (Eu­rópai Újjáépítési és Fejlesztési Bank), az Európa Tanács, Euró­pai Határrégiók Egyesülése. A szervezők ukrán, orosz, román, cseh, szlovák küldötteken, zömé­ben diplomatákon kívül fogad­nak brit, finn, svéd, osztrák ven­dégeket is. n ................................. Kezdeményezésünk illeszkedik a magyar külpolitika, ezen belül a regionális politika eszközrend­szerébe, kapcsolódik hazánk Európai Unióban kibontakozó aktív szerepvállalásához. Gazda László Csütörtökön délután négy óra­kor, a megyeháza dísztermében tartják a nyitó ceremóniát. A nyitó beszédet Bársony András, a Külügyminisztérium politikai államtitkára tartja. A tanácskozás szekciókban folytatódik. „Az EU új határai­nak kezelése: a regionális együtt­működést érintő rövid- és közép­távú következtetések” című té­ma vitáját a Belügyminisztérium helyettes államtitkára vezeti. Itt már bejelentette felszólalását Ausztria határőrparancsnoka, az ukrán határőrség és a magyar vámhivatal illetékese, valamint a magyar külügyminisztérium konzuli osztályának vezetője. Zárónyilatkozat készül Pénteken két szekcióban cse­rélnek eszmét a résztvevők: „Re­gionális kilátások: az EU új ha­tárai mentén kialakult regioná­lis együttműködések jelenlegi ál­lapota - az EU-bővités lehetősé­gei és kihívásai”, valamint „Eu­rópai kilátások: Határon átnyú­ló regionális együttműködések - a nemzetközi jog és az EU re­gionális politikájának fejlődése” címmel. A konferencia a tervek szerint zárónyilatkozat elfogadásával zárul. Európai tanulmányok A Nyíregyházi Főiskola Európai Ta­nulmányok Központjának célja, hogy az intézmény tanári és nem tanári szakjain tanuló hallgatók, valamint a város és a megye különböző szakmai csoportjai megismerkedjenek az Euró­pai Unió integrációs törekvéseivel, gazdasági, társadalmi, jogi és intézmé­nyi rendszerével, ezek működésével és célkitűzéseivel. Az ETK önálló könyv­tárában a hallgatók nagy érdeklődéssel forgatják az EU-s kiadványokat. (Fotó: Elek Emil) Vetélkedő iskolásoknak: „Jövőnk, az Európai Unió” Tizenhárom település huszonhat iskolájából jelentkeztek fiatalok Nyíregyháza (KM) - Az Eu­rópai Információs Pont szep­temberben hirdette meg kö­zépiskolásoknak szóló vetél­kedősorozatát „Jövőnk, az Európai Unió” címmel. Az iroda a megye 57 középisko­lájába juttatta el a felhívást, az­zal a szándékkal, hogy egy jó han­gulatú, játékokkal tarkított prog­ram keretében hívja fel a diákok figyelmét a közelgő csatlakozásra. A kezdeményezés sikerrel járt, 13 település 26 iskolájából érkeztek be a jelentkezési lapok a megadott határidőre. Sok iskola több csa­pattal is benevezett a versenyre, így az október 28-i selejtezőn 48 csapat méri majd össze tudását az Európai Unióról. A megye külön­böző régióiból benevezett csapa­tok négy csoportra bontva írják meg a feladatlapokat, négy külön­böző helyszínen; Nyíregyházán, Mátészalkán, Vásárosnaményban és Ibrányban. Minden csoportból öt csapat jut tovább az elődöntő­be, melyre november 25-én kerül majd sor. (A következő település­ről érkeztek jelentkezési lapok: Nyíregyháza, Tiszavasvári, Ti- szadob, Ibrány, Nyírbátor, Bak- talórántháza, Demecser, Záhony, Fehérgyarmat, Vásárosnamény, Kisvárda, Mátészalka, Csenger.) Országjelentés Budapest (KM) - Az Eu­rópai Bizottság utolsó moni­toring jelentése azt vizsgál­ja, hogy a tíz csatlakozó or­szágban milyen ütemben ha­lad a felzárkózás, elsősorban a jogharmonizáció és az in­tézményfejlesztés területén. A külügyi államtitkár sze­rint nem valószínű, hogy a magyar dokumentum nagy meglepetéseket tartalmazna. Országjáró körúton az EUvonal Nyíregyházán október 17-19. között lesznek Budapest, Nyíregyháza (KM) - A Külügyminisztérium október 4-én Budapesten és tíz vidéki nagyvárosban indította útjára az Európai Információs Pontokkal és a Pillar Alapítvánnyal közö­sen szervezett EUvonal Tájékoz­tató Napokat. Nyíregyházán - korábbi hír­adásunkkal ellentétben - október 17-19. között várják a Nyír- Plazában az érdeklődőket aján­dékokkal, EU-s totókkal, kiadvá­nyokkal és egyéb programokkal. A tájékoztató napokon az Euró­pai Unióval és Magyarország csatlakozásával kapcsolatos tájé­koztatást és az EUvonal ingye­nes szolgáltatásait kívánják is­mertebbé tenni. A helyszíneken az érdeklődők kérdéseket tehetnek fel az EUvonal munkatársainak és ki­vételesen hétvégén is érdeklőd­hetnek az EUvonal központi te­lefonszámán. Amennyiben azon­nali választ nem tudnak adni, három napon belül telefonon, e- mailben vagy levélben küldik meg válaszukat. Schuman-díjasok. Nagy Krisztina, a Magyar Televízió brüsszeli tudósítója és Schweitzer András, a Heti Világgazda­ság című hetilap munkatársa kapta idén a Robert Schuman- díjat, az Európai Bizottság magyarországi delegációjának elis­merését. A képen: Nagy Krisztina kitüntetése. (Fotó MTI) Hirdetés Megugrott a kamat! 3 hónapos lekötött forintbetét éves kamatlába (EBKM) 5 millió forinttól magánszemélyeknek. Érvényes: 2003. szeptember 10-tői visszavonásig. VSÖNtr KŐNNtm t | Raiffeisen IBANK Nyíregyháza,. Víz u. 46. © 06-40-48-48-48 j www.raiffeisen.hu

Next

/
Thumbnails
Contents