Kelet-Magyarország, 2003. október (63. évfolyam, 229-254. szám)
2003-10-11 / 238. szám
2003. október 11., szombat MEGYEI TÜKÖR /5 0 Nyílt nap. A Miskolci Rendészeti Szak- középiskolában október 14-én, kedden 9-től 13 óráig nyílt napot tartanak, melyre várnak minden olyan - érettségi évében járó - középiskolást, aki elhivatottságot érez a rendészeti szakmák iránt. A nyílt nap második időpontja november 4-én lesz. 0 Kiállítás. Bíró Tamás nyíregyházi és Broczkó Barna tokaji festőművészek kiállítása látható Nyíregyházán, a Szakszervezetek Házában. 0 Lelki elsősegély. A hét végén, szombaton és vasárnap 18 órától 23 óráig hívható a Telefonos Lelki Elsősegély Szolgálat a 06-80/505-555-ös ingyenes számon. Női tagozat. Pénteken megalakult a Fidesz-MPSz női tagozatának szabolcs-szat- már-bereg megyei szervezete. Képünkön Vígh Ilona országgyűlési képviselő, a tagozat elnöke, Szabóné Derecskéi Erzsébet a regionális alelnöke és Juhász Istvánné a megyei elnök az alakuló ülésen. Zöld felületeink védelmében Gávavencsellő (KM - S. M.) - Megalakult a Fidesz zöld tagozata festői környezetben, Gávavencsellő szívében. Jobb helyszínválasztás elképzelhetétlen lett volna egy természetvédelem központú tömörülés alakuló ülésének, mint a Lónyai-főcsator- na és a Tisza ölelésében elterülő Gávavencsellő, ahol első alkalommal találkozott a Fidesz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei zöld tagozata. Az alakuló ülést megelőző tájékoztatón, Medgyesy Balázs országos elnök és Parragh Dénes alelnök a megye természeti értékeiről szólva csak legekben tudott beszélni, hiszen megyénk páratlan természeti kincsekkel rendelkezik. Ám ennek megőrzése számtalan feladat elé is állítja az embereket. Mindanyiunkat, hiszen értékeink megőrzése környezetünk megismerése és óvása valamennyiünk feladata. A zöld tagozat legfontosabb célja, hogy értékközösséggé bővüljön,mely természeti kincseink védelméért dolgozik majd - hangsúlyozták a résztvevők. Európa legnagyobb nyereménye Mint első oldalunkon olvahatták szenzáció számba megy a magyarországi ötös lottó mostanra már 3,5 milliárdosra „hízott” nyereményalapja. Az olaszok szerencsésebben ikszeltek, gazdára lelt a 20,8 millió eurós (kb. 5 és fél milliárd forint) főnyeremény, s mivel Angliában „csak” 9 millió font (nagyjából 3,3 milliárd forint) az aktuális főnyeremény, e héten a magyar ötös lottó az öreg kontinens és a brit szigetvilág vezető szerencsejátéka! S hogy mennyi is az a 3,5 milliárd forint? Nos, tízezresekből hosszában 52 kilométer messzire, illetve 68 méter magasba vezetnének az összerakott bankók. De szempont lehet az is, hogy országunkban ebből az összegből egy-egy települési ön- kormányzatnak nagyjából egymillió forint jutna! Persze mindez csak játék. S mert a lottó, jellemzően, nem az önkormányzatok, települések kollektív játéka, maradnak az egyéni kísérletezgetések, a baráti csoportosulások próbálkozásai. A jelek szerint ebben most sem lesz hiány. S hogy ötösben lesz-e? - csak és kizárólag Fortuna a megmondhatója - mondta Gál Mihály. Almások tiltakoztak Elégedetlenek az almatermesztők, írtuk az első oldalon. Fülöp István idézettel kezdte mondandóját: „Európába, de mindannyian!” Márpedig a termesztők a csatlakozás vesztesei lesznek, ha nem kapnak segítséget az államtól. Simon Miklós az agrárkormányzat és a kormány működésével kapcsolatban általános kritikákat fogalmazott meg, Borkó Károly pedig arra figyelmeztetett: a termelők létalapját veszélyeztetik az átgondolatlan intézkedések. Mindeközben a megyei Gazdakörök tagjai Nyírtura és Nyírbogdány között félpályás útlezárással hívták fel magukra és követeléseikre a figyelmet. Mint délutánra kiderült: csendben, nyugodtan történtek az események, az arra járókat almával ajándékozták meg, akik szívesen fogadták a gyümölcsöt. Hasonlóképpen köszönték meg a gazdák a forgalom irányításában segédkező rendőrök közreműködését is - tájékoztatta lapunkat Jakab Ferenc elnök. Lassították a forgalmat A Zilahi-alapítvány díjazottjai Nyolcszáz pályázó közül választotta ki az érdemes 12 fiatalt Nyíregyháza (KM) - A dr. Zilahi József Emlékalapítvány kuratóriuma immár negyedik alkalommal döntött a jól tanuló, tehetséges megyei fiatalok támogatásáról. A kuratórium mintegy 800 pályázó közül választotta ki az érdemes 12 fiatalt. A támogatottak közös jellemzőjük, hogy szociálisan hátrányos helyeztük ellenére mindannyian kimagasló tanulmányi eredményt értek el. A dr. Zilahi József-ösztöndíja- kat ünnepélyesen tegnap adták át a Lugas Hotelben. A kuratórium ezáltal összesen 825.000 forint támogatást juttathatott el a rászoruló megyei diákok részére. Az ünnepségen Gazda László a megyei közgyűlés elnöke emlékezett meg az alapítvány névadójáról, majd dr. Karakó László, mint a kuratórium tagja adta át a fiataloknak az alapítványi támogatásról szóló díszokleveleket. A tizenkét érdemes Egyszeri 25.000,- Ft-os támogatást kapott: Balázs Edina (Nyírbogát), Somogyi Ramóna (Tisza- kóród), Pólyák Lilla (Túrricse) Havi 7.000,- Ft-os ösztöndíjat kapott: Tóth Ferenc (Kállósem- jén), Tamás György (Csengerúj- falu), Tóth Mariann (Tiszabecs), Ésik Adrienn (Tarpa), Gyimesi Gergő (Nagykálló) Havi 10.000,- Ft-os ösztöndíjat kapott: Kelemen Rita (Gelénes), Szokolovszki Géza (Gávavencsellő), Körösi József (Kisvárda), Mokánszki István (Nyíregyháza) Az alapítvány köszönetét mond mindazoknak, akik adományaikkal és adójuk 1%-ának felajánlásával hozzájárultak az alapítvány közhasznú tevékenységéhez. Akiket segített a dr. Zilahi József Alapítvány a kuratóriumi tagok társaságában (Fotók: Balázs Attila) Komposztáló elsőként. Komposztáló telepet avattak elsőként az országban pénteken a Nyíregyházi Hulladéklerakóban. A 200 milliós beruházás eredményeként nem sokára zsákos komposztként árulhatják a város és környéke komposztálható zöld hulladékát. A termelői tüntetés más szempontból A felvásárlók profitjukból engedjenek át Nyíregyháza (KM) - Hiába vártam a tüntetők petícióját, nem jutott el hozzám - mondta Gazda László rendkívüli sajtótájékoztatóján pénteken délután az állami támogatásért tüntető almatermesztők megyeháza előtti demonstrációja utalva.- Egy éve köztudott, hogy léalmára az állam tavaly adott utoljára támogatást, mert minőségi alma termesztésében érdekelt - mondta a megyei közgyűlés elnöke. - Az exportra van, a tárolásra lesz támogatás. Ha a tüntetést szervezőket valóban a kistermelők sorsa érdekli, ahhoz maga is csatlakozik, azért maga is szót emelt. Önös célt nem támogat Ha azonban a szervezőket politikai megélhetésük, saját vállalkozásuk jövedelme foglalkoztatja, azt nem támogatja, javasolja viszont, hogy a felvásárolók, feldolgozók extraprofitjuk egy részét engedjék át a termelőknek. Hozzátette: sajnos, a korábbi támogatások jelentős része sem a termelőket, hanem a közvetítőket, feldolgozókat gazdagította. A vita legyen a parlamentben, az utcán pedig béke Lendvai Ildikó szerint 2004 a gazdasági konszolidáció, az építkezés éve lesz Nyíregyháza (KM) - Meggyőződésem, hogy 2004 a gazdasági konszolidáció, az építkezés éve lesz, s ehhez előteremtjük a szükséges pénzeket is. Lendvai Ildikó, az MSZP országgyűlési frakciójának vezetője mondta ezt péntek délutáni sajtótájékoztatóján Nyíregyházán. A gazdaság építésének szándékát tükrözi a kormány költségvetési javaslata is, de a szocialista frakció számos módosító indítványt készít elő, amelyek ezt az szándékot erősítik. A benyújtott tervek rendszerváltozás óta a legna- Lendvai Ildikó gyobb adó- és beruházástámogató kedvezményeket tartalmazzák. Nagyon jelentősek a munkahelyteremtést támogató kedvezmények. Mindeközben a kormány fő célja, hogy megőrizze az általános életszínvonalat, a nyugdíjasokét és a gyermekeket nevelőkét pedig emelje. A politikus azt mondta: mindezek forrása az igazságosság és a takarékosság lesz. Hozzátette: reméli, az ellenzék végre konstruktív indítványokat tesz. Szeretnék, ha a politikai viták színhelye ismét a parlament lenne, az utcán pedig maradna a béke - hangsúlyozta a vezető szocialista politikus, utalva az utóbbi időben eldurvuló megnyilvánulásokra. Lendvai Ildikó - aki tegnap este más szocialista politikusokkal - Demecserben választási rendezvényen vett részt, a sajtótájékoztatón az MSZP-SZDSZ jelen lévő közös jelöltjét, a pedagógus Kiss Gyulát ajánlotta a sajtó, a választók figyelmébe. Képzett menekültek Nyíregyháza (KM ) - Országos védelmi gyakorlatba kapcsolódott be megyénk október 9-10-én. Feltételezett menekültáradatról kellett a mieinknek villámgyorsan gondoskodni. A Megyei Védelmi Bizottság reggel 6-kor riasztotta a tíz helyi védelmi bizottságot és a 229 település polgármesterét. A képzeletbeli menekülteket négy befogadó helyen hallgatták meg a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal és a Nemzetbiztonsági Hivatal munkatársai. Az idegenek 10 százaléka orvosi ellátásra szorul, 5 százalékát kórházban kell ápolni. Minden elképzelhető helyzetet modelleztek. Dávid és Góliát Ekként titulálják az immár hagyományos labdarúgó-mérkőzést Nyírtelek és Nyíregyháza önkormányzatának csapatai között. Jó iram, remek beszólások jellemezték a péntek délutáni meccset, amely végül 1-1-es döntlennel ért véget. A játékot fehér asztal mellett értékelhették a csapattagok. A képen a nyírteleki szurkolók. (Fotó: Lefler György)