Kelet-Magyarország, 2003. október (63. évfolyam, 229-254. szám)

2003-10-09 / 236. szám

2003. október 9., csütörtök KÖZBIZTONSÁG /IO A balesetek 20 százalékát okozták ittas járművezetők Ha kellett, földön, vízen, levegőben jelen voltak és lecsaptak a szabályszegőkre 0 Ittasan távozott. Koccanás után el­hagyta a helyszínt egy személygépkocsi kedden a 41-es főúton. A járművet nem sokkal később Nyíregyháza belvárosá­ban állították meg, a sofőr innen is meg­próbált távozni. A járőrök előállították a férfit a kapitányságra, ahol a vizsgálat ittasságot állapított meg. E A hölgy nem volt józan. Nem állt meg a közúti ellenőrzést végző rendőrök jel­zésének egy autós Nagykállóban. A szin­tén ittasnak bizonyuló sofőrt is a megye- székhelyen tartóztatták fel, majd állítot­ták elő. Nem csak a férfiakra jellemző az ilyen típusú szabálysértés; egy itta­san vezető hölgyet a nyíregyházi Búza téren igazoltattak szerdán hajnalban. „Laza motorosok”. Tornyospálca bel­területén rendszám és forgalmi nélküli motorkerékpár ütközött össze egy sza­bályosan közlekedő teherautóval. A mo­toron két 16 éves fiatalember ült, bu­kósisakot nem viseltek, a kétkerekűt it­tas állapotban vezető fiú súlyosan meg­sérült. Nyíregyháza (KM - F. A.) - Ha minimálisan is, de az elő­ző év hasonló időszakához ké­pest két százalékkal csökken­tek a közlekedési balesetek megyénkben. A halálos áldo­zatok száma is kevesebb volt. Erről is beszélt Kovács Gábor alezredes, a Megyei Baleset­megelőzési Bizottság (MBB) ügy­vezető elnöke, amikor a szerdán megtartott MBB ülésen beszámolt a megye közlekedésbiztonsági helyzetéről - majd így folytatta: júliusig mintegy 10 százalékos emelkedés volt tapasztalható a balesetek számában, majd a nyár elején bevezetett folyamatos köz­lekedési akciók hatására mostan­W* Kábítószer a betörőnél Záhony (KM) - A Záhonyi Rendőrkapi­tányság október 7-én őrizetbe vett egy 25 és egy 30 éves tiszamogyorósi férfit, akik megalapozottan gyanúsíthatok, hogy aznap reggelre virradóra betörtek egy komorói presszóba. A tettesek 185 ezer forint értékű italt, cigarettát és más árut tulajdonítottak el, valamint feltörték a játékautomatákat, melyekből 217 ezer forintnyi százforintost loptak el. A nyomozás adatai szerint a két személy megalapozottan gyanúsítható a kö­zelmúltban a környéken elkövetett más ha­sonló bűncselekményekkel is. A fiatalabb férfi ellen kábítószerrel való visszaélés miatt is indult eljárás, ugyanis a házkuta­tások során a záhonyi rendőrök lefoglaltak 11 tasak kábítószergyanús anyagot, vala­mint a bűncselekményekből származó pénzt és más bizonyítási eszközöket is. A nyár elején el­rendelt közlekedé­si akciósorozat teljesítésében me­gyénk az élen járt. Tamás György Lajos .................................................w ra sokat javult a beleseti helyzet. Október 7-ig összesen 821 szemé­lyi sérüléses közlekedési baleset történt a megye területén, ebből 42 halálos kimenetelű és 50-en vesztették életüket. Az előző év­Unokáját zaklatta Mátészalka (KM) - A Máté­szalkai Rendőrkapitányság sze­mérem elleni erőszak bűntetté­nek megalapozott gyanújával vett kedden őrizetbe egy 61 éves helybeli férfit. A nyomozás ada­tai szerint a gyanúsított október 4-én négyéves nevelt lányunoká­jával fajtalankodott, valamint ez év nyarán egy 13 éves lányt pró­bált fogdosni. ben 51 halálos balesetben 58-an haltak meg. Aggasztó, hogy 153 ( előző 126) esetben ittas járműve­zető volt az okozó. Miattuk ketten meghaltak, 54 súlyos és 97-en kön­nyű sérülést szenvedtek. Egyre több gondot jelentenek a külföl­diek, rendkívül rossz műszaki ál­lapotban lévő járművekkel érkez­nek hazánk területére. Állandó rendőri jelenlét Ez felveti a kérdést: a határon egyáltalán, hogyan engedik be őket hazánk területére? Ennek a problémának megoldása lehet, hogy a jövőben a határon, a köz­lekedési felügyelet és a rendőrség munkatársa is ellenőrizze a „ké­tes kinézetű” járműveket. El­mondta még az alezredes, hogy az őszi-téli átállással összefüggésben már a héten is várható demonst­ratív közlekedési akció, amikor, egyéb szempontok mellett, fő cél­pont a járművek műszaki állapo­tának vizsgálata lesz. Dr. Pásztor Miklós ezredes, vá­rosi kapitány elmondta: a megyé­ben előforduló balesetek közel fe­le a nyíregyházi kapitányság il­letékességi területén történik, ami komoly feladatot ad az állo­mánynak. A megyeszékhely köz­lekedési helyzete ismert, azt rend­őrségi szempontból sem könnyű kezelni. Az állandó rendőri jelen­lét miatt augusztusban mintegy Hirdetés Tanácskozik az MBB 44 százalékkal kevesebb baleset történt, mint az előző év hasonló időszakában. Az év első kilenc hó­napjában a halálos esetek száma 8-ról 6-ra, a súlyos sérültek 64-ről 52-re és a könnyű sérültek szá­ma 131-ről 111-re mérséklődött. 70 millió forint bírság Tamás György Lajos ezredes az MBB elnöke, megbízott főkapitány azt hangsúlyozta, hogy az ORFK által nyár elején elrendelt közle­kedési akciósorozat teljesítésében megyénk az élen járt. Ha kellett, földön, vízen, levegőben jelen vol­tak és lecsaptak a szabályszegők­(Fotők: Fullajtár András) re, a körözött személyekre, vagy éppen az illegálisan itt tartózkodó külföldiekre. A nyár folyamán le­zajlott közlekedési akciókban - a külső segítőkkel - összesen mint­egy 3 ezren vettek részt. Mintegy 35 millió forint helyszíni bírságot szabtak ki, de ekkora összeg befi­zetése várható a feljelentésekből is. Hozzátette az ezredes, hogy a balesetek 20%-át okozták ittas jár­művezetők. http:/ hirek.szon.hu Bővebben a témáról. Hirdetés _ Hozzánk * ismerőiként I Jljtiraa* fordulhat pénzügveivel Lakáshitelek- Otthonteremtés megkönnyítése, meglévő otthon felújítása, bővítése- Kedvező kamatozás, személyre szabott konstrukciók- Gyors, rugalmas, helyi ügyintézés Nálunk Ön is megtalálja a legkedvezőbb megoldást. Lakáshiteleink Önnek szólnak. TAKAREKSZOVETKEZET Nem halogatható tovább egy versenyképes szolgáltató vállalat megteremtése. A mobilpostai rendszer szeptemberi bevezetésével elindult a Magyar Posta (MP) Rt. modernizációs programjának há­lózat-korszerűsítési szakasza. Ennek révén az elkövetkezendő 3-4 évben az állami tulajdonú vállalat európai uniós szín­vonalúra kívánja emelni szolgáltatásait és hatékony, nyereséges működésre törekszik. Mindez a társaság gyökeres átala­kításét feltételezi, amely fájdalmas lépésekkel is együtt járhat. Ám - mint Szabó Pál vezérigazgató lapunknak fogalma­zott - ez az egyetlen esély arra, hogy a társaság versenyképes szolgáltatóvá váljék, megállja a helyét a 2009-ben be­következő postai liberalizáció után is, ettől az időponttól a MP elveszti valamennyi monopóliumát a postai szolgáltatás terén. ^ A Magyar Posta számára a túlélést jelenti a modernizációs program következetes végrehajtása, különösen uniós csat­lakozásunkat követően — hangsúlyozta Szabó Pál. A Magyar Posta Rt. vezérigazgatója szerint itthon elmaradt az az el­mozdulás, kitörés, ami az európai postákat jellemezte, amikor is a posta és a távközlés különvált. „A mienkhez hasonló országokban közel sincs ekkora hálózatú, ekkora létszámú posta. Mi helyben jártunk eddig. Elma­radtak például a vállalat számára létfontosságú informatikai fejlesztések. Az elmúlt 13-14 évben a posta hálózati szer­kezete és belső felépítése a régi maradt. Nem csökkent az itt dolgozók létszáma sem. Ma, amikor hétmillióan használ­nak mobiltelefont és ennek következtében a távirat-, a képeslapfeladások száma folyamatosan csökken, amikor a pos­tákon igénybe vett faxszolgáltatás gyakorlatilag megszűnt, amikor a posta árbevételének 85 százalékát 300 hivatal ad­ja a meglévő 3200-ból, nem lehet tovább halogatni a posta átalakítását" - jelentette ki a főpostás. Szabó Pál kifejtette: a vállalat átalakításának nem célja, hanem következménye az, hogy bizony lesznek olyan dolgo­zók, akiknek a jövőben nem tud munkát adni a Magyar Posta Rt. Ugyanakkor fontos — jegyezte meg -, hogy nem hagy­juk magukra őket. A vállalat a közelmúltban együttműködési megállapodást kötött a Foglalkozáspolitikai és Munka­ügyi Minisztériummal, aminek értelmében a munkakügyi központok kiemelt figyelmet fordítanak a postások újra elhe­lyezkedésének támogatására, képzésére, átképzésére. Felvették a kapcsolatot olyan munkáltatókkal is, amelyeknél már most van felvétel, vagy új munkahelyek teremtését tervezik. A Magyar Posta vezérigazgatója a közeljövő legfontosabb feladatai közül kiemelte azt, hogy az állami szolgáltató válla­lat végre mérni tudja saját tevékenységének hasznosságát. Ma ugyanis nem tudják, hogy például egy feladott levél kéz­besítése mennyi nyereséget, adott esetben veszteséget hoz a társaságnak. Ennek ismerete nélkül pedig nem lehet a költ­ségeket racionalizálni. Mivel a nemzetközi tendenciáknak megfelelően Magyarországon is csökken a levélforgalom, amely a posta árbevételének 44 százalékát teszi ki, csak így lehet eredményesebbé tenni a vállalat működését. A vezérigazgató kiemelt feladatnak tekinti még a postai hálózat átalakítását. Ma a társaság árbevétele koncentráltan je­lentkezik. Ez azt jelenti, hogy a még meglévő 2900 postahely jószerével kézbesítési tevékenységet folytat, felvételi for­galmuk folyamatosan és radikálisan csökken. Ezek a hivatalok veszteségesen dolgoznak. Vagyis sürgősen el kell dönte­ni, hogy a többi között a szociális, illetve közszolgáltatási szempontokat figyelembe véve ezen posták közül hányat tar­tanak meg a jövőben, mennyit váltanak fel a mobilpostai rendszerrel, illetve adják oda az önkormányzatoknak, vagy más országos hálózathoz kötve (Penny Market, Coop), vállalkozási formában működtetik tovább. A hálózat racionalizálásá­val párhuzamosan összevonják a régióigazgatóságokat. Első menetben a hatból hármat hoznak létre, majd két éven be­lül azokat is megszüntetik, szerepüket a körzeti posták veszik át. így egyszerűsödik a szervezet, mérséklődik a túlszabá­lyozottság. Gondoljunk csak arra, hogy jelenleg a vezérigazgató és a kézbesítő között tizenhét vezetési szint vanl Arra a kérdésünkre, hogy milyen esélyt ad a modernizációs program végrehajtására, hiszen ezzel elődei is megpróbál­koztak, nem túl nagy sikerrel, Szabó Pál kijelentette: bízom benne, hogy végre megmozdul az állóvíz és a Magyar Pos­ta egyre inkább hasonlóvá válik az EU-postákhoz. „Kezdetben a mobilpostai rendszer bevezetésének ötletét - alapvetően érzelmi indíttatásból - sokan támadták, mára azonban mint lakosságbarát szolgáltatás bizonyított: nem jártak rosszabbul a kistelepüléseken élők, sőt, számos elő­nye van az új postai szolgáltatásnak. így például szeptembertől már azokba a falvakba is eljut a mobilpostás, ahová ed­dig nem járt és hivatal sem működött. Úgy gondolom, a postástársadalom többsége támogatja a megújulást, már csak annak okán is, hogy négyszáz munkatársunk 34 munkabizottságban dolgozott a bekövetkező változásokon. Ennek ered­ményessége már idén megmutatkozik, hiszen amíg a Magyar Posta 2001 -ben 4,5 milliárd forint, tavaly pedig 7 milliárd forint üzemi veszteséget produkált, ezt az évet már várhatóan 2 milliárd forintos adózás előtti nyereséggel zárjuk." „A 2003. évre vonatkozó bérmegállapodásban előirányzott 13. havi bér kifizetéséhez az év utolsó 3 hónapjában még sokat kell tenniük a postásoknak. Az első kilenc hónap árbevétele mintegy 1,5-2 százalékkal elmaradt az üzleti tervben rögzített 142 milliárd forinttól, de egy szigorú takarékossági csomag bevezetésével próbáljuk előteremteni a hiányzó összeget. Október végén, november elején már olyan előterjesztést tervezünk benyújtani a tulajdonos ÁPV Rt.-hez - ez tartalmazni fogja az első tíz hónap mutatószámait amelynek alapján, reményeink szerint engedélyezni fogja a teljesítményhez kötött tizenharmadik ha­vi bér kifizetését." Szabó Pál úgy véli, a modernizáció a lakosság számára pozitívumok egész sorát hozza magával. A többi között említet­te, hogy idén év végéig igyekeznek minden nagyobb postahivatalban bevezetni az egyablakos rendszert. Az ügyfelek így egy helyen fizethetik be csekkjeiket, adhatják fel leveleiket, vehetnek okmánybélyeget. Ezzel együtt várhatóan eny­hülnek, illetve megszűnnek az időnként kaotikus állapotok a hivatalokban. De tervezik az elektronikus postaszolgálat bevezetését is. Vagyis mielőtt kézbesítenék a különböző küldeményeket, telefonon felhívják, vagy interneten megkere­sik a címzetteket, hogy megtudják, mikor találhatók otthon. Megszüntetik a küldemények súly szerinti postai díjazását. A leveleknél kis, közepes és nagy kategóriákat vezetnek be és ennek alapján számolják majd a postai költségeket. Cso­magküldésre egységes dobozokat árusítanak a hivatalokban, ezek megvásárlása a postai kézbesítés diját is tartalmaz­ná. Gépjármű-biztosítást is köthetnek a jövőben az ügyfelek a postákon. Egységesítik a posta-shopok termékkínálatát. A hlrlapárusltás mellett mindenhol lehetne például mobiltelefonos feltöltő kártyákat, illetve különböző papír-frószer ter­mékeket vásárolni. Ugyanakkor lesznek olyan üzletek is, ahol a kereslet függvényében akár mobiltelefonokat vagy szá­mítógépes tartozékokat is kínálnak majd. A jelenleg Budapesten és öt megyeszékhelyen működő futárszolgálatot kiter­jesztik a nagyobb városokra is. Az utóbbi napokban sokat emlegetett postai privatizációról szólva Szabó Pál csak annyit jegyzett meg, hogy a magá­nosítás a vállalat életének egy állomása lehet, de ahhoz rendbe kell tenni a társaságot, meg kell teremteni versenyké­pességét. Csak a hosszabb távon, eredményesen működő vállalat után mutatkozhat érdeklődés. Ha lesz is privatizáció, a Magyar Posta Rt. akkor is többségi állami tulajdonban marad, csak a kisebbik részvénycsomag kerül eladásra az ér­téktőzsdén, kis- és intézményi befektetők részére. „Készült a Magyar Posta Rt. támogatásával a postai világnapra.1

Next

/
Thumbnails
Contents