Kelet-Magyarország, 2003. szeptember (63. évfolyam, 203-228. szám)

2003-09-30 / 228. szám

2003. szeptember 30., kedd EÄt^Mafpiwsiii MINDENFELŐL / 2 HÍREK 0 Erdő Péter prímás, esz- tergom-budapesti érsek a magyar egyház és nemzet iránti különös figyelem je- léneknevezte bíborosi je­------------------- lölését. II. János Pál pápa bejelentette, hogy új bíborosokat nevez ki, köztük a magyar Erdő Pétert. A 31 új fő­pap beiktatása október 21-én lesz. 0 Az intifádáról. Tévednek a szélsősége­sek, amikor fegyvereiket Izrael ellen for­dítják, s nem értik meg, hogy 2001. szep­tember 11-e óta megváltozott a világ - mondta Mohammed Dahlán, aki Abbász palesztin miniszterelnök kormányában a belbiztonsági ügyek államminisztere volt. 0 Merényletkísérletet élt túl sértetlenül egy iraki vezető - közölte hétfőn az ideig­lenes kormányzótanács egyik tagja. A síi­ta vallástudósnak, Dzsaláleddín asz-Sza- gírnak szerepe van az új alkotmány ki­dolgozásában. Hasznos magyar tanácsok Zágráb (MTI) - A horvát államfő nagyon hasznosnak nevezte a magyar tanácsokat Horvátország európai integrációjához. Stjepan Mesic Budapesten Mádl Ferenc köztársasági elnökkel folytatott megbeszé­lése után újságíróknak azt mondta: orszá­ga szeretné felgyorsítani csatlakozását az Unióhoz és a NATO-hoz, hogy ezzel az egész délkelet-európai régió felzárkózásá­hoz is hozzájáruljon. A két államfő egyetér­tett a kétoldalú gazdasági kapcsolatok bő­vítésének lehetőségében. Szorgalmazták magyar és horvát vállalkozók kölcsönös be­fektetéseit, valamint egyebek között vas­útvonalak modernizálásában, autópályák építésében és új határátkelőhelyek nyitá­sában való magyar-horvát együttműködést. Tizenöt halott Kasmírban Szrinagar (MTI) - Muzulmán fegyvere­sek hatoltak be hétfőre virradóra Pakisz­tán felől Kasmír India által ellenőrzött ré­szébe, és az indiai katonáikkal vívott tűz­harcban tizenöt fegyveres életét vesztet­te. Az indiai hadsereg közlése szerint a katonák a sűrű erdőben csaptak össze a fegyveresekkel, akik között állítólag ön­gyilkos merényletre készülők is vannak. Az indiai hírszerzés már a hétfői behato­lás előtt tudomást szerzett arról, 1600 fegyveres áll készen arra, hogy a Kasmírt elválasztó túzszüneti vonalon áthatolva in­diai területre vonuljon be. Az indiai had­sereg szóvivője szerint valószínű, hogy az összetűzés során megölt fegyveresek egy nagyobb csoporthoz tartoztak. A muzul­mán fegyveresek között olyan öngyilkos egységek is vannak, amelyek indiai veze­tők elleni támadásokra készülnek - idéz­te az AP az indiai hírszerzés értesülését. Palesztin tüntetők fejezik ki együttér­zésüket (szeptember 29-én a rámalláhi bí­róság előtt) Marwan Barghouthival, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő volt a „leve- zénylője” 26 izraeli meggyilkolásának. (Fotó: EPA) „Külső akarat” szolgálatával vádolják Kondor Katalin rádióelnököt zsarolta a Fidesz a szocialista párt képviselője szerint Budapest (MTI) - „Visszautasítom Újhelyi Ist­ván rágalmazó, becsületsértő állítását, s kijelentem, hogy soha senkit nem zsaroltam meg” - mondta Szadai Ká­roly hétfőn az MTI-nek. „Ez egy olyan beteges gondo­latmenet, amely elsősorban a kiagyalójára jellemző” - fogalma­zott a Magyar Rádió Közalapít­vány kuratóriumának elnöke Újhelyi István (MSZP) képvise­lő kijelentésére reagálva. A szo­cialista párti képviselő szerint fl- deszes politikusoknak olyan do­kumentum lehetett a kezében, amellyel sakkban tarthatták a Magyar Rádió elnökét. Újhelyi István hétfői sajtótájékoztatóján feltette a kérdést: volt-e „olyan papír” Kövér László volt titkos- szolgálatokat felügyelő miniszter és akkori személyi titkára, a rá­dió kuratóriumi elnökségének mai vezetője, Szadai Károly ke­zében, amelynek „nyilvánosság­ra kerülésétől tartott” Kondor Katalin. „Azt gondolom, hogy igen” - tette hozzá Újhelyi Ist­ván. A politikus szerint Kondor Katalinnak „éveken keresztül olyan külső akaratot kellett szol­gálnia”, amely egy demokratikus ország rádióelnökének „tényke­désében elfogadhatatlán”. „Kövér László, Szadai Károly tehát valamilyen titkot tartott eddig a kezében a rádió elnöké­vel kapcsolatban” - jelentette ki a szocialista képviselő. Szadai Károly az MTI-vei közölte: „A leghatározottabban kijelentem, hogy soha semmilyen formában ilyen vagy ehhez hasonló bármi­lyen titkosszolgálati dokumentu­mokkal nem tartottam sakkban senkit.” Az Újhelyi István által említett módszerek „elsősorban a baloldalra jellemzőek”, ugyan­is eddig minden ilyen ügynökpa­pír a baloldalról került elő, akár igaz volt, akár hamis - mondta a kuratóriumi elnök. Pufajkásnak nevezték Újhelyit Egy kiabáló csoport megaka­dályozta Újhelyi István MSZP- s képviselőt, hogy megtartsa hétfői sajtótájékoztatóját a Ma­gyar Rádió budapesti székhá­za előtt. A 20-30 főből álló cso­port „kommunistának” és „pu­fajkásnak” nevezte a politikust, s azt követelte, hogy menjen el a helyszínről, ne foglalkozzon Kondor Katalinnal, a Magyar Rádió elnökével. Újhelyi István a csoport tagjaitól megkérdez­te, honnan tudtak arról, hogy ♦ a rádió épülete előtt sajtótájé­koztatót tart, amire azt a vá­laszt kapta, hogy a polgári kö­röktől érkezett az információ SMS-ben. A szocialista képvi­selő újságíróknak úgy nyilatko­zott, hogy sajtótájékoztatóján nem Kondor Katalin múltjával, hanem a rádió jelenlegi helyze­tével szeretett volna foglalkoz­ni. Újhelyi István a történtek után elhagyta a helyszínt, saj­tótájékoztatóját a Képviselői Irodaházban tartotta meg. Szegénység Irakban. Sok gyerek árvult el a háború során, még több él nagy szegénység­ben, szemétben keresgélve, sokan nem járnak iskolába, idegen családok segítségére szorulnak - miközben Irak a Föld országai közül az egyik legnagyobb olajkészlettel rendelkezik. (Fotó: epa> Tiltakoznak az önkormányzatok Budapest (MTI) - Két hét múlva demonstrációkról dönt a Települési Önkor­mányzatok Országos Szövet­ségének elnöksége, ha addig legalább 20 milliárd forint­tal nem növekszik az önkor­mányzati szféra részesedése a jövő évi költségvetés ter­vezetében - nyilatkozta a szervezet elnöke hétfőn. Uniós romaképzés Budapest (MTI) - Roma­ügyi referensek, kisebbsé­gi önkormányzatok és civil szervezetek vezetőinek szó­ló uniós képzés szervezésé­ről állapodott meg hétfőn Budapesten Teleki László romaügyi politikai állam­titkár és Kóczé Angéla, az Európai Unió mellett mű­ködő Európai Roma Infor­mációs ‘iroda igazgatója. Elsőként romaügyi refe­renseknek rendeznének az uniós alapelveket, valamint a csatlakozás után általuk is alkalmazandó direktívá­kat oktató tréninget. Ezt követően pedig - már az ő bevonásukkal - adnák át a kisebbségi ön- kormányzati vezetőknek és civil szervezetekben tevé­kenykedőknek ezeket az is­mereteket. Támadás amerikai katonák ellen Haldfja (MTI) - Páncéltörő ra­kétagránátokkal támadást hajtot­tak végre hétfőn az iraki Haldí­ja közelében egy arra haladó amerikai konvoj ellen, s szem­tanúk szerint több amerikai ka­tona életét vesztette. A négy te­repjáróból és egy harckocsiból álló konvojt Haldíja és Ramádi települések között egy mellék- útón támadták meg. Különböző szemtanúk három, illetve hat ha­lott amerikai katonáról és több sebesültről számoltak be. Az amerikai haderő szóvivője az AFP-nek megerősítette a táma­dás hírét, de áldozatokat nem említett. Fallúdzsa közelében hétfőn egy másik amerikai kon­vojt is támadás ért: az iraki rendőrség és egy amerikai kato­na megerősítette ezt, de nem szá­moltak be áldozatokról. Szemta­núk azonban ez esetben is több amerikai sebesültről beszéltek. Az AFP helyi tudósítója egy ki­lőtt Humvee terepjárót látott a helyszínen. E héten: Bukaresti Magyar Napok Vasárnap szabadtéri ünnepséggel végződik Bukarest (MTI) - Bukaresti Magyar Napok kezdődtek hétfőn a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) bukaresti területi szervezetének rendezésében. • A vasárnapig tartó esemény- sorozat keretében számos ren­dezvény várja az érdeklődőket a bukaresti Petőfi Sándor Művelő­dési Házban, az Ady Endre Lí­ceumban és a Calvineumban. A színvonalas előadások mellett a meghívottak és érdeklődők sportrendezvényeken, vetélkedő­kön, hagyományos bálokon ve­hetnek részt. Hétfőn este Demény Lajos történész tartott előadást a román főváros ma­gyarságának múltjáról a Magyar Köztársaság Kulturális Központ­jában, ahol erről a témáról fo­tó- és képkiállítás is nyílt. Mar­kó Béla, az RMDSZ elnöke ked­den a Calvineumban előadást tart az egyháznak, a civil szfé­rának és az RMDSZ-nek a helyi közösség életében betöltött sze­repéről. Csütörtökön a Petőfi Sándor Művelődési Házban tánc­ház lesz élőzenével, pénteken pe­dig a Bukaresti Petőfi Színkör előadja Zilahy Lajos egyik egy- felvonásos vígjátékát, majd Fe­kete Klára és Sigmond Attila ad gitárestet. A szombati nap a sportbajnokság jegyében telik. Vasárnap ökumenikus istentisz­telet várja a hívőket. Este sza­badtéri ünnepség és gasztronó­miai verseny zárja a Bukaresti Magyar Napokat. PARLAMENT Közpénzbizottság Parlamenti vizsgálóbizott­ság felállítását kezdeménye­zi az MSZP az előző kor­mány közpénzfelhasználá­sának ügyében. Keller Lász­ló az Országgyűlésben úgy vélte: a bizottság válaszolhat arra, hogy a Magyar Fejlesz­tési Bank, a stadionbeléptető rendszer, a Millenáris kht. és a Magyar Televízió eseté­ben milyen ellentmondások vannak a nyomozást meg­szüntető határozatok mö­gött. A szocialista politikus szerint az ügyészség ezek­ben az ügyekben azt üzen­te, hogy meg szabad károsí­tani az adófizetőket, csak azt minél magasabb szinten és minél nagyobb összegben kell megtenni. Legfeljebb tíz katona mehetne A Fidesz módosító indít­vány elfogadásához köti az afganisztáni magyar rész­vételről szóló országgyűlé­si határozati javaslat támo­gatását. Az Országgyűlés Külügyi Bizottságának ülé­sén elhangzott: a változta­tással bekerülne az előter­jesztésbe, hogy legfeljebb tíz magyar katona mehetne a NATO-parancsnokságok- ról Afganisztánba addig, amíg a szövetség vezeti az ottani műveleteket. LAPSZEMLE Azeri lap Szaddám Húszéin hollétéről Moszkva (MTI) - Az orosz külügyminisztérium nem tud arról, hogy Szad­dám Húszéin volt iraki dik­tátor állítólag Azerbajdzsán­ban tartózkodott, és onnan Oroszországba készült utaz­ni - idézett egy azeri lapér­tesülés kapcsán megszólalt külügyi forrást a The Moscow Times című orosz napilap hétfőn. A Yeni Musavat című vezető ellen­zéki azeri újság a minap azt írta, hogy Szaddám Húszéin augusztus 28. óta Észak- Azerbajdzsánban van, és onnan vasárnap Oroszor­szágba távozik. Az azeri lap „megbízható forrásra” hi­vatkozva közölte a hírt. Kiadóvezető, felelős kiadó: Szabó Miklós (szabo@kelet.szon.hu). Főszerkesztő: Angyal Sándor (gngygl@Keletszpn,hu). Értékesítési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethne@kelet.szon.hu). Terjesztési vezető: Matyasovszkiné Buri Adrienn (adrienn.buri@kelet.szon.hu). Marketingvezető: Kereső Magdolna (kercso@kel Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: keletteri@kelet.szon.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1090 forint, negyedévre 3190 forint, fél évre 6090 forint, egy évre 11 690 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-970, e-mail: kelethird@kelet.szon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@kelet.szon.hu Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 47. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Eiben Tamás. Telefon: 06-52/526-626. ISSN 0133-2058 ^ÄATESZ

Next

/
Thumbnails
Contents