Kelet-Magyarország, 2003. szeptember (63. évfolyam, 203-228. szám)
2003-09-23 / 222. szám
2003. szeptember 23., kedd Wm MINDENFELŐL /2 RÖVIDEN 0 Mádl Ferenc köztársasági elnök Görögországba látogat. A ma, kedden kezdődő háromnapos látogatásnak célja a görög-magyar kapcsolatok fejlesztésének előmozdítása. A köztársasági elnököt útjára elkíséri a felesége, Dalma asszony is. 0 Diákhitel külföldre is. Az oktatási tárca tervei szerint 2005-től a külföldön tanuló magyar diákok is részesülhetnének diákhitelben - mondta Magyar Bálint az Európai Dékánok Szövetségének konferenciáján. Azt is hangsúlyozta: cél a Magyarországon tanuló külföldi diákok számának növelése is. 0 Medgyessy Péter kormányfő ma Bukarestbe látogat, ahol román kollégájával, Adrian Nastasé- val várhatóan aláírja a kedvezménytörvény romániai alkalmazásáról szóló megállapodást. 2003-ban ez lesz a hatodik Medgyessy- Nastase megbeszélés. „Hamarosan horogra akad Szaddám Húszéin” Bagdad (MTI) - A Kurdisztáni Hazafias Szövetség (PÚK) véleménye szerint legkésőbb egy hónapon belül horogra akad Szaddám Húszéin volt iraki elnök. Az amerikai hadsereg két hete már nagyon pontos értesüléseket kapott a megbuktatott diktátor moszuli tartózkodási helyéről, de Szaddám Huszeinnek az utolsó pillanatban sikerült kereket oldania - állította vasárnap Ádíl Murád, a PUK-ot irányító Dzsalal Tala- bani három helyettesének egyike. „Az amerikai erők 22 helikoptert küldtek, amelynek zaja felriasztotta és el tudott szökni” - mondta Murád az iraki fővárosban a dpa német hírügynökségnek nyilatkozva. Tűzpárbaj, házrombolás Hebron (MTI) - A Hamász szélsőséges palesztin szervezet egyik körözött fegyverese életét vesztette hétfőn a ciszjordániai Hebronban izraeli katonákkal vívott tűzharcban. A katonák harckocsikkal és terepjárókkal zárták körül kora reggel a házat, ahol a palesztin szemtanúk elmondása szerint az álarcos fegyveres elbarikádozta magát. Az izraeli katonai rádió korábban arról számolt be, hogy a szóban forgó személy „egy iszlám szervezet katonai szárnyának fontos tisztségviselője” lehet. Az izraeli egység földgyaluval lerombolta a házat, amelynek romjai között megtalálta a közelebbről nem azonosított fegyveres holttestét. A hadsereg előzőleg megerősítette, hogy „Hebron térségében folyamatban van egy katonai akció, amely a Hamász terrorista infrastruktúrája ellen irányul”. Egy palesztin asszony házát a földdel teszik egyenlővé szeptember 22-én (Fotő: mti) „Helyesen döntöttek, akik csatlakoztak” George Bush amerikai elnök ismét Irakról fog szólni az ENSZ-közgyűlés őszi ülésszakán Washington (MTI) - Bush elnök kedden az ENSZ értésére fogja adni, hogy helyesen döntött, amikor a Biztonsági Tanács felhatalmazása nélkül indított háborút az iraki rezsim ellen. Arra fogja buzdítani a világ- szervezet tagállamait, hogy katonákkal és pénzzel segítsék az elnyomó rezsimtől megszabadított ország stabilizálását és újjáépítését. „Világosan meg fogom mondani, hogy helyesen döntöttem, és azok is helyesen döntöttek, akik csatlakoztak hozW ................................................. Ki kell dolgozni az alkotmányt, választásokat rendezni, s csak ezt követheti a hatalom átadása. George Bush zánk” - jelentette ki az elnök a Fox News hírtelevíziónak. Bush elnök kedden az ENSZ Közgyűlésének őszi ülésszakán mond beszédet. Most is igyekszik majd meggyőzni a háború fő bírálóit az újjáépítés sikerének a fontosságáról: kétnapos New York-i útján találkozni fog Jacques Chirac francia elnökkel és Gerhard Schröder német kancellárral is. Az elnök nem tartja lényegesnek, hogy nagyobb politikai szerepet engedjen át az ENSZ-nek az amerikai határozattervezet megszavazásáért cserébe, bár hasznosnak ítélte, ha Pokolgépes merénylet. Amerikai nyomozók és iraki rendőrök vizsgálják annak a személy- gépkocsinak a roncsait, amelyben pokolgép robbant az ENSZ bagdadi székházának közelében szeptember 22-én. A merénylet következtében az elkövetőn kívül egy iraki biztonsági őr vesztette életét, a sebesültek számáról eltérőek a jelentések. (Fotó EPA) Bukarest (MTI) - Romániában négyszázezren igényeltek eddig a kedvezménytörvény alapján magyarigazolványt. Egyebek között ez derült ki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető elnöksége által a jogszabállyal kapcsolatban létre hívott központi tájékoztató iroda hétfői közleményéből. 2002 januárjától 2003. szeptember 19-ig Romániában 400 023 személy igényelt a határon túli magyaroknak nyújtandó kedvezményekről szóló törvény alapján magyarigazolványt, csaknem 32 ezer diákigazolványt, 4628 pedagógusigazolványt és 357 oktatói kártyát. Érdekes képet nyújtanak a közlemény adatai a magyarigazolványt igénylőkről abból a szempontból, hogy ki miÚjabb gyanúsított Svédországban Stockholm (MR) - Svédországban újabb emberről gyanítják, hogy köze lehetett Anna Lindh külügyminiszter meggyilkolásához. A dpa német hírügynökség svéd rendőrségi körökből úgy értesült, hogy az illető a már vizsgálati fogságban lévő gyanúsítottal együtt járt abban a stockholmi áruházban, ahol halálosan megsebesítették a politikust. Anna Lindh asszonyt szombaton helyezték végső nyugalomra. Marad az ítélet a Tocsik-ügyben Budapest (MTI) - Nincs változás a Tocsik-ügyben: a Legfelsőbb Bíróság ugyanis nem ítélte alaposnak sem Tocsik Márta, sem az ügyészség felülvizsgálati kérelmét a jogásznő polgári perében. A felülvizsgálati testület helyben hagyta a tavaly októbeLAPSZEMLE ri jogerős legfelsőbb bírósági döntést, amely szerint jogszabályt ugyan nem sértett Tocsik Márta sikerdíj-megállapodása az ÁPV Rt.-vel, de a 804 milliós sikerdíj sérti a társadalom értékítéletét, a jó erkölcsbe ütközik, ezért a szerződés semmis. Moszkva nem küld békefenntartókat Moszkva (MTI) Oroszország nem szándékozik békefenntartó katonákat küldeni Irakba - idézte Vlagyimir Putyin orosz elnököt az Interfax hírügynökség hétfőn. A héten az Egyesült Államokba utazó Putyin amerikai újságíróknak kifejtette: Oroszország ugyanakkor aláírja és végrehajtja az ENSZ Biztonsági Tanács iraki határozatát, ha az az orosz érdekek figyelembevételével készül el. „Lennie kell közös irányvonalnak...” Interjú Medgyessy Péterrel a Frankfurter Allgemeine Zeitungban Berlin (MTI) - „Semmilyen érdekünk nem fűződik egy olyan Európához, amelyben a különböző országcsoportok különböző sebességgel haladnak.” Medgyessy Péter miniszterelnök mondta ezt a FAZ-nak nyilatkozva. Az euróhoz való különféle hozzáállás nem jelent a kormányfőnek gondot, ám a közös kül- és biztonságpolitikában közös nevezőt kell találni. Az európai tető alatt - az Irak miatti ellentétek dacára is - lehetségessé kellene válnia a közös irányvonalnak.” „Nehezen tudom elképzelni, hogy egyes EU-tagországok, bár egy erős Európa szükségességéről beszélnek, nem hajlandók bizonyos nemzeti hatásköröket feladni.” Szerinte az EU-ban a legkülönfélébb csoportosulások, együttműködési formák lesznek. „Az a fontos, hogy ezek a csoportosulások ne váljanak zártkörű rendezvényekké, senki előtt se zárják be az ajtót” - közölte. Románia: 400 ezer magyarigazolvány A felmérés szerint a kérelmezők több mint 75 százaléka nagykorú lyen alapon nyújtotta be kérelmét. Ezek szerint a kérelmezők több mint 75 százaléka nagykorú és csaknem kétharmaduk (63,35 százalék) valamely egyházhoz tartozás, 26,34 százalékuk RMDSZ-tagsági igazolás, 9,30 százalékuk pedig nyelvtudás, és csupán nem egészen egy százalékuk valamely civil szervezethez való tartozás alapján nyújtotta be igényét magyarigazolványra. a világszervezet segítene az iraki alaptörvény megalkotásában és a választások előkészítésében. Bush az amerikai határozattervezetről szólva kulcsfontosságúnak nevezte, hogy semmi se akadályozza a szuverenitás rendezett helyreállítását, vagyis szerinte először az alkotmányt kell kidolgozni. Szóljon hozzá! PARLAMENT Brókerbotrány: pártos huzakodás Az Országgyűlés ügyrendi bizottságában a kormánytöbbség megszavazta a kormánypárti módosító indítványok többségét a brókerbotrányt vizsgálóbizottságról szóló fideszes előterjesztéshez. Az SZDSZ azonban nem támogatta azt a szocialista javaslatot, hogy a testület elnökét a kormánypártok, alelnökét az ellenzékiek jelöljék, így a bizottság ezt nem szavazta meg. Az ellenzéki politikusok nem vettek részt a módosító csomagról történő szavazásban, illetve nemmel voksoltak. A fideszes Répássy Róbert szerint eleve házszabályellenes, hogy a kormánypártok módosítani akarják a Fidesz által javasolt eredeti vizsgálati célt. Az MSZP ugyanis a Fidesszel szemben nem egy, hanem visszamenőleg öt év történéseit kívánja kivizsgáltatni a Kereskedelmi és Hitelbanknál, valamint brókercégénél. Salamon László, a Fidesz alelnöke kompromisszumként azt javasolta, hogy két bizottság alakuljon: egy a Fidesz, egy pedig a kormánypártok kérdéseinek vizsgálatára. Tevékeny iraki ellenállás Hétfon reggel Ismét bomba robbant Irakban. Az autóba rejtett pokolgép az ENSZ bagdadi képviseletének székhaza mögötti parkolóban pusztított. \ Bagdadi jf| a km v nemzetközi isr repűlőtér A Jelentések két halottról és legkevesebb 10 sebesültről szólnak. Aug. 7.: A bagdadi Jordán követségnél egy bomba 10 embert ölt meg. Aug. 16.: Irak északi részén megrongáltak egy fontos olajvezetéket. Aug. 17.: A víz- és az elektromos hálózatot érte szabotázsakció. Aug. 19.: Egy teherautóba elhelyezett bomba 23 embert sebesített meg halálosan, köztük Sergio Vieiro de Mellot, ENSZ-megbízottat is. Aug. 29.: Nadzsaf városában a muszlint aktivisták egy autóba rejtett bőm ba felrobbantásával 95 ember életét oltották ki. j Szept. 2.: Egy bagdadi rendőrség előtt működésbe hozott pokolgép 14 embert sebesített meg. Szept. 20.: Rálőttek az iraki kormány- í zótanáus egy tagjára. _______________( © GRAPHIC NEWS t ream Kiadóvezető, felelős kiadó: Szabó Miklós (szabo@kelet.szon.hu). Főszerkesztő: Angyal Sándor (angval@kelet.szon.hu). Értékesítési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethne@kelet.szon.hu). Terjesztési vezető: Matyasovszkiné Buri Adrienn (adrienn.buri@kelet.szon.hu). Marketingvezető: Kereső Magdolna (j Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen: keletteri@kelet.szon.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1090 forint, negyedévre 3190 forint, fél évre 6090 forint, egy évre 11 690 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-970, e-mail: kelethird@kelet.szon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 0642/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: keiet@kelet.szon.hu Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 47. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Eiben Tamás. Telefon: 06-52/526-626. ISSN 0133-2058 X , 1|ÄATESZ