Kelet-Magyarország, 2003. augusztus (63. évfolyam, 178-202. szám)
2003-08-08 / 184. szám
2003. augusztus 8., péntek Keleti Magyarország SPORT Szpari-vas és mágnes LELÁTÓ Rövid felkészülés után hosszú sorozat A közösség már jó, a csapat is az lesz Márton csapatkapitány látatlanban is az élbolyba várja a Szparit Mán László e-mail: man@kelet.szon.hu N/legható volt! Ott ültek a Szpari egykori sztárjai a gyönyörű lelátón, sokan visszapergették magukban az idő kerekét és látták, ahogyan évekkel, évtizedekkel korábban szereltek, cseleztek védtek és gólt lőttek a gyepen, amelyet szorgalmasan öntöztek a locsolófejek. Pilesük, Papp „Szuszka", Pokrovenszki, Harcsa, Eszenyi, Kozma, Moldván... sorolhatnánk a neveket, sokan ott voltak szerdán az új Spartacus szezon köszöntő ünnepi találkozóján. Joggal citálhatjuk az összejövetel elé az ünnepi jelzőt, hiszen ilyenre nem volt példa a piros-kék, sok nevet viselő klub, a Szpari történetében. Állította mindenki hogy példaértékű volt a gondolat, és bár a szervezésre nem sok idő maradt, a meghívottak közül sokan eljöttek, hiszen ilyen invitálásra régóta vártak és ilyet nem illő visszautasítani. Persze lesznek olyanok, akik majd zsörtölődnek, hogy ők nekik is ott lett volna a helyük, ám valamennyi egykori játékost nem lehetett volna meghívni A múlt, a jelen és a jövő képviselői találkoztak a stadionban, együtt volt a Szpari család és az összejövetelről a szurkolók sem maradtak távol. Sőt, ifjú vezetőjük a díszasztalhoz ülhetett, míg a legendás Szálkai Pál, Pali bá forgatókönyvön kívül kért és kapott szót. Ő még a régimódi, balhémentes drukkerek talán utolsó mohikánja, akinek miként valamennyi egybegyűltnek vágya: ismét NB l-es legyen a Szpari! Nem lesz könnyű, nem is biztos, hogy ez egyből teljesül. Az új csapatnak érnie kell, így a legfontosabb jelszó a türelem. Pali bá1 biztatta a fiúkat, hogy küzdjenek majd az utolsó leheletig és akkor visszatérnek a drukkerek is, mert a jó foci úgy vonzza majd vissza a nézőket a lelátóra, miként mágnes a vasat.... Vadonatúj csapat, vadonatúj mez - a képről csak Vadon kapus(edző) hiányzik Fotó: www.szpari.hu Huszák Géza az elvárásait nem helyezésben fogalmazta meg, a fő szempont a fegyelem Nyíregyháza (KM - B. T.) - A rajt elé nemcsak a szurkoló, a játékos is nagy várakozással tekint. A Nyíregyháza Spartacus tagjai közül Márton István csapatkapitányt szólaltattuk meg.- A felkészülésünk olyan szempontból jól sikerült, hogy komolyabb sérülés nem hátráltatta a munkát, el tudtunk menni edzőtáborba, és remélhetőleg a csapat is összeállt - kezdte a 6- os számot viselő kapitány. - A problémát az okozhatja, hogy több helyről állt össze a gárda, bár a volt kertvárosiak és szparisták között sosem feszült olyan ellentét, mint amilyenekről a városban hallani lehetett. Ismeretlen a mezőny- Emberileg ismerjük egymást jól, így közösségileg nem lesz semmi baj, de a pályán még jobA Szuperinfó Kupán a II. osztályúak és az amatőr sorozat képviselői állnak rajthoz Bodnár Tibor e-mail: bodnart@kelet.szon.hu Nyíregyháza (KM) - A szerda még az ünnepé volt (de jó is volt látni a legendákat) a Nyíregyháza Spartacusnál, szombattól pedig azért lehet tenni a jelenlegi NB I. B-s labdarúgóknak, hogy továbbra is legyen mit ünnepelni. A sorozat a Hévíz elleni hazai derbivel kezdődik, ám Huszák Géza edzővel a rajt előtti beszélgetés kapcsán még más is szóba került. Sokakat kipróbáltak- Nehézségeink ellenére el tudtuk végezni azt a munkát, amit a felkészülési időre terveztünk - jelentette ki a szerdától lovagi címmel is rendelkező tréner. - Legfőképpen pályagondjainkra kellett megoldást találni, és ezt a problémát a két hetes tiszavasvári edzőtáborozással sikerült áthidalni. A felkészülésnek ez volt a legmagvasabb része, itt kapták a legnagyobb terhelést a játékosok. A nyári alapozás egyik sajátossága, hogy rövid, nagy az átjáróház a csapatoknál, ezekkel mi is szembesültünk. Rengeteg játékos vált szabaddá, hozzánk is sokan bejelentkeztek, több embert ki is próbáltunk, ám a végére azért letisztult a kép, és kialakult a végleges keret. Góllövő kerestetik KM: Csapata néhány edzőmeccsen egy két meghökkentő eredményt is produkált. Ezek után sem veszítette el a munkába vetett hitét? H. G.: Nem, hiszen ezeknek az edzőmeccseknek éppen az a feladata, hogy fáradt állapotban jöjjenek elő a hibák. Azért mégis csak szerencsésebb, ha ilyenkor szembesülünk a problémákkal, mint akkor, amikor már tétre megy a játék. Nem mondom, bizne, hogy az elmúlt két év sikertelensége nem látszik majd meg a teljesítményén. Nyilvánvaló, hogy kardinális kérdés lesz a góllövés, és talán az sem titok, hogy Presingertől várjuk a találatok nagy részét. KM: Mi a konkrét elvárás a csapattal szemben? H. G.: Erre a kérdésre válaszolva inkább a magam szempontjait ismertetném. Olyan csapatot szeretnék a pályán látni, amely töretlen lelkesedéssel és taktikai fegyelemmel játszik majd. Nehéz most behatárolni az osztály erőviszonyait, meg aztán a mi csapatunkban rengeteg a fiatal játékos, akiket be kell építeni a gárdába. Bízunk benne, ez úgy sikerül, hogy közben az eredményességre sem lesz panasz. SffiBi&P sport.szon.hu Helyi és nagyvilági sport ban össze kell szoknunk. A „kívülről” érkezettek közül a több helyen is megfordult Preisinger Sanyin látszik, hogy nincsenek beilleszkedési gondjai, és remélhetőleg így lesz majd ez a fiata- labbakkal is. Játsszunk itthon vagy akár idegenben, mi minden mérkőzésen győzelmi reményekkel lépünk pályára - Nehézséget okoz, hogy a mezőnyt nem nagyon ismerjük, de látatlanban is az élbolyba vágyunk. Márton István (jobbra) bizakodó Nyíregyháza (KM - M. L.) - A nyári szünetet követően hamarosan ismét felbőgnek a motorok a máriapócsi RabócsiRingen, folytatódik a ralikrosszőrület. Újabb ünnepi futam következik, hiszen augusztus 20-án rendezik a Szuperinfó Kupát, amelyen az országos bajnokság II. osztályának képviselői és az országos amatőr sorozat pilótái állnak majd rajthoz. Csata az új aszfalton Miként azt már tudják a szakág szerelmesei, a pálya jelentős része űj aszfaltot kapott, amelyen szélvészként száguldhatnak a versenyautók. A borítás már nemzetközi mércével jegyzett, vezeti az üldözőbolyt a rabócsi- ringes Sutyor Szabolcs, illetve az azonos pontszámmal bíró Végh és Újfalusi előtt. A nyíregyházi Újfalusi Miklós, azaz „Pamacs” egyre jobb formában van, szerencsére a nagy technikai problémák is elkerülik, így joggal bízhat abban, hogy hazai pályán végre összejön minden és a bajnokság végén a dobogóról inthet majd le drukkereinek. Ehhez persze a Szuperinfó Kupán szuperautózásra lenne szükség... R II* iisxtálf nllíissi 1. Bognár Zsolt (Seat Ibiza) 60 2. Gorácz Béla (Opel Corsa) ______57 3. Pethő-Tótli Gábor (Lada 2107) 49 4. Sutyor Szabolcs (Skoda 130) 48 5. UJfalusi Miklós (VW Golf) 45 6. Végh Szabolcs (Renault Clio) 45 tos lesznek még bakik a bajnokikon, de talán nem annyi, mintha az edzőmeccseknek frissen mentünk volna neki. Olyan csapatot szeretnék a pályán látni, amely töretlen lelkesedéssel és taktikai fegyelemmel játszik majd. Huszák Géza ................................................» KM: Pár hete úgy nyilatkozott, hogy a védelem és a középpálya adott, a csatárosban viszont akadnak problémák. Mi változott azóta? H. G.: Valami hasonló a helyzet most is, bár Preisingert az utolsó pillanatban azért sikerült megszereznünk. Az ő személyében azt a csatárt szeretnénk a pályán látni, amelyik korábban ontotta a gólokat, és bízunk benráadásul a nézők kiszolgálását is nívósabbá tették a rendezők. Ami a közelgő viadalt illeti, a II. osztályúaknái igencsak kiélezett küzdelem várható. Az eddigi négy futam után Bognárt áll az élen a pontversenyben, ám a seatos pilóta nyomában ott száguldozik Gorácz, mindössze három pont köztük a különbség. Óriási csatára van kilátás a dobogó harmadik helyéért, hiszen erre a helyre négyen is pályáznak, köztük mindössze három pont a különbség. Jelenleg a ladás Pethő-Tóth Újabb ünnepi verseny következik Fotó: Mán László /9 SZPARi-KERET Kapusok 1 Balogh Zoltán 1975 ___________185/80 22 Fúlöp Róbert __________1974___________183/78 12 Vadon Lajos _________1961__________185/80 Védők \ 13 Ambrusz Árpád________1980____________189/82 23 Hegedűs Tibor _______1982__________189/80 10 Homann Rlchárd _____1970__________186/80 20 Lakatos István _______1980__________183/77 6 Márton István ________1978__________183/78 2 Szatke Zoltán________1968 __________187/80 3 Virágh Aladár _________1983____________178/74 Középpályások 17 Clp« Zoltán ___________1972____________177/70 15 Domokos Béla ________1968____________172/66 5 Illés Gyula ___________1982__________168/60 16 Karkusz Anasztáz 1973 ____________185/75 11 Kozma József _________1981___________178/76 21 Laskal Attila __________1984____________168/60 25 Müller Zsolt _________1984___________168/66 27 Szőke László_________1979___________182/70 7 Turóczl Mihály 1976___________179/73 Támadók 19 Balás Gergely ________1982___________188/81 4 Ignácz János _________1982____________184/76 18 Ignácz Zoltán_________1985 ___________182/76 8 Kocsis István _________1976____________178/72 14 Nagy Csaba __________1974____________180/80 9 Preisinger Sándor 1974 ____________188/82 A játékosok neve előtt a mezszámukat, utána a születési évüket valamint a magasságsúly adatokat tüntettük fel. ŐSZI MENETREND Augusztus 9.: ______________________Spartacus-Hévíz Augusztus 24.: _____________________RLAC Spartacus Augusztus 30.: ________________Spartacus-BKV Előre Szeptember 7 _____________Dunaújváros-Spartacus Szeptember 14.:__________Spartacus-Balassagyarmat Szaptamber 17.:_________________Diósgyőr-Spartacus Szeptembar 20.: ________________Spartacus-Kaposvár Szeptember 2 _________________Szolnok-Spartacus Október 4.: _________________________Spartacus-Pápa _ Kecskemét-Spartacus Október 18.: __________________Spartacus-Tatabánya Október 25.:_________________________Vác-Spartacus November 1.: _____________ Spartacus-Honvéd November S.: _____________________Szeged-Spartacus November 15.: ____________________Spartacus-Dabas November 23.: ____________________Bodajk-Spartacus November 29.: Spartacus-Vasas J Újabb ünnepi futamon versengenek a ralikrosszozók