Kelet-Magyarország, 2003. augusztus (63. évfolyam, 178-202. szám)

2003-08-08 / 184. szám

2003. augusztus 8., péntek Mtl^Mafpiwsiág MEGYEI TÜKÖR /5 HÍREK 0 Véradás. Pénteken Nagydoboson az ál­talános iskolában 8-12, Szamosszegen az öregek napközi otthonában 13-16 óra között várják azokat, akik véradással is szeretnének segíteni embertársaiknak. 0 Múzeumzár. A Jósa András Múzeum ki­állításai augusztus 12-én, kedden techni­kai okok miatt zárva tartanak. 0 Kóruspróba. A Szená-torok Kórusa, amelyik parlamenti képviselőkből áll, au­gusztus 9-én Nyíregyházán tartja próbáját az augusztus 19-én este a Hősök terén rendezendő koncert előtt. A kórus tagja többek között Kovács Kálmán informati­kai miniszter is. Tisza-túra és torta. A nemzetközi Ti­sza-túrán ünnepelte tizedik születésnapját Haraszti Panna, aki eddig minden évben részt vett a nagy kalandban. EUROPRÓBA: IÁTÉKSZELVÉNY A nyíregyházi Európai Információs Pont (EIP) és a Kelet-Magyarország közös Euro- próba című játéka hat fordulójának vala- v mennyi kérdését közreadtuk a gjÁk napokban. Alább közöljük a A ||ggj| A szelvényt, amelyen a megfejté- ' sek au8usztus 14-éig beküld­hetők. A négyzetbe az adott kérdés jónak vélt válaszának jelét kell be­írni. Cím: Európai Információs Pont, 4400 Nyíregyháza, Egyház utca 13-15. A hibátlan megfejtést beküldők között egy kétszemélyes belföldi hétvégét, egy utazó­bőröndöt és egy hátizsákot sorsolunk ki. (Csak eredeti szelvényt fogadunk el.) A sor­solást a jövő héten tartjuk, időpontját később közöljük. Biobaromfi-bébiételeket is készítenek majd immunhiányos és allergiás beteg gyermekeknek Petneháza (KM) - Az or­szág első ökobaromfi-feldol- gozó üzemének építését kezd­te meg tegnap az épület alapkövének ünnepélyes el­helyezésével Petneházán a nyírkércsi Master Good Kft. beruházás első ütemében (év vé­géig) egy 4000 négyzetméteres új üzemcsarnokot építenek hűtő­házzal és kiszolgáló létesítmé­nyekkel 900 millió forintos költ­séggel. Második ütem A családi vállalkozásként működő cég tulajdonosa, Bárány László a beruházásról elmond­ta: az Épker Kft. kivitelezésében két ütemben, együttesen 1,5 mil­liárd forintos befektetéssel meg­valósuló üzem hagyományos „ta­nyasi-”, azaz ökotartással - an­tibiotikumok és ipari tápok nél­kül - felnevelt csirkét, pulykát dolgoz majd fel. Jövőre már termel Az alapkövet a tulajdonossal együtt a Földművelésügyi és Vi­dékfejlesztési Minisztérium he­lyettes államtitkára, Simon Jó­zsef és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke, Gazda Január elsejétől a korszerű gyártósorokon 125 dolgozó kez­di meg a termelést. Az első év­ben 1,5 milliárd forint értékben előállított darabolt, fűszerezett és pácolt termékeket nyugati, illet­ve a hazai megrendelőkhöz szál­lítják majd. A beruházás második ütemé­ben 600 millió forintos költség­gel készül majd el a készélelmi­szereket gyártó üzem, ahol spe­ciális biohústermékeket készít majd további 60 dolgozó. Utolsó simítások az alapkövön (balról jobbra: Bárány László, Gazda László és Simon József) László rakta le. A jövőre részben már termelő - összesen 200 dol­gozót foglalkoztató - üzemben 2005-től biobaromfi-bébiételeket is készítenek immunhiányos és allergiás beteg gyermekeknek. A Üzleti lehetőség a tanyák ízvilágában Hogyan látták a hívatlan vendégek? „Ne beszéljen kirekesztésről az, aki megosztotta a cigányságot” Nyíregyháza (KM - S. M.) - Tegnapi lapunkban olvashat­tak a megyeházán tartott ci­gány szakmai fórum esemé­nyeiről. Az ott történtekre Balogh Gyula, az OCÖ főko­ordinátora reagált. Tegnap hívatlanul érkezett a megyeházára Balogh Gyula és még néhányan, akik elnöküknek Kolompár Orbánt ismerik el. Azért hallatták a hangjukat - mondta a cigány politikus -, mert június 25-én rendkívüli közgyűlésen, demokratikus mó­don, Kolompár Orbán eddigi ügyvezető elnököt választotta az Országos Cigány önkormányzat űj elnökévé. A többség ekkor a most magát elnöknek nevező Horváth Aladár leváltásáról döntött - mondta Ba­logh Gyula. Úgy véli, Horváth Aladárnak nincs joga a kirekesztésről be­W.......................... Komoly szakmai munka kezdődött a cigányság érde­kében. Balogh Gyula .................................................M szélni akkor, amikor ő maga osz­totta meg az Országos Cigány önkormányzatot elnöksége ide­jén. Sőt, többször hangsúlyozta, hogy nincs cigánykérdés Ma­gyarországon és nincs szükség cigány önkormányzatokra sem.- Mi arra törekszünk - hang­súlyozta a Kolompár Orbán el­nökségét elismerők nevében -, hogy valamennyi cigányszerve­zettel együttműködve, szakmai programok kidolgozásával küzd- jünk a romák helyzetének jobbá tételéért. Az eltelt néhány hónapban ko­moly munka kezdődött, melyek között egyik legfontosabb a me­gyei irodák létrehozása, ahol képzett munkatársak segítenek majd a cigányságnak az ügyinté­zésben, pályázati lehetőségek fel­kutatásában - erről Lakatos Miklós megyei koordinátor szólt. Fontos a roma lakótelepek felújí­tása, utak, járdák építése, laká­sok felújítása, valamint a kép­zési, továbbképzési és elhelyez­kedési tréningek szervezése. Átköltöztetik a nyíregyházi katonákat Az egység bázisa megszűnik, Debrecenbe és Hajdúhadházra mennek Derbecen (HBN) - A Honvé­delmi Minisztérium védelmi felülvizsgálatának eredménye­képpen átalakul a Bocskai- dandár. Az egység nyíregyházi bázisa megszűnik, ugyanakkor a hód­mezővásárhelyi Bercsényi-dandár beleolvad. A nyíregyházi lakta­nyában elhelyezett félezer fős al­egység 2005-ben Debrecenbe és Hajdúhadházra költözik át, a megüresedett épület nem katonai objektumként üzemel tovább - je­lentette be csütörtöki sajtótájékoz­tatóján Benkő Tibor, az eddig Debrecenben, Hajdúhadházon és Nyíregyházán székelő Bocskai- dandár parancsnoka. Mint mond­ta, önálló alakulatként megszűnik a hódmezővásárhelyi Bercsényi Miklós Gépesített Lövészdandár, mely állománya ugyan marad a településen, ám Debrecen szék­hellyel beleolvad a Bocskai István Gépesített Lövészdandárba. Hét egységből négy A minisztériumi szándék sze­rint országosan hét önállóan is al­kalmazható, akár egy hónapig is önfenntartó lövészzászlóaljat kell létrehozni, melyek hazai vagy szövetséges parancsnokság alatt működnének. A hét egység közül négyet a bocskaisok adnának, a dandár így fontos szerepet kaphat a megújuló haderő egyik légion­ét ...........*............ A nyíregyházi lak­tanya megszűnésé­vel senki sem ve­szíti el kényszerű­en a munkahelyét. Benkő Tibor .................................................ét tosabb feladatában: a nemzetközi béketeremtő és békefenntartó missziókban. Jelnyelvi tolmácsok Nyíregyháza (KM) - Minden szükséglet ak­kor tudatosul, ha a ki­elégítésével baj van. így van ez a hallással is. Az épek társadalma nem mindig gondol azokra, akik­nek a társadalmi beilleszke­dése, a hétköznapi kapcso­latrendszere csak nagy ne­hézségek árán működteth­ető. Szájról olvasnak Jó hír, hogy megkezdte munkáját Nyíregyházán a regionális jelnyelvi tol­mácsszolgálat (Szabolcs u. 2.), amelynek szolgáltatásai a siket valamit a hallássé­rültek részére ingyenesek. Mire vehető igénybe ez a szolgáltatás? Többek között tolmácsolnak siket jelnyel­ven, nagyothallók részére szájról olvasnak. Szükség lehet rájuk a különböző tár­sadalmi eseményeken, az államigazgatási eljárások esetében, az egészségügyi és szociális ellátások igénybe­vételekor, egyházi esemé­nyekkor, családi esemé­nyek alkalmával (esküvő, lakodalom, keresztelő, te­metés), az oktatásban, a munkahelyeken, ahol na­gyothallók dolgoznak. Támogatás Az Észak-alföldi Regioná­lis Jelnyelvi Tolmácsszolgá­lat működését, létrejöttét az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium és a Fogyatékosok Esélye Köz- alapítvány támogatta. VENDÉGSOROK j jSj j j j j j sWí Ffj Énekelni, kórusban Tóth-Máthé Miklós Ha új vezető kerül fontos posztra, legyen az egyházi, vagy világi jellegű, a vezetettek köré­ben rögtön megfogalmazódik a kérdés: kik veszik majd körül? Kiknek a tanácsára hallgat? Eset­leg kik irányíthatják, befolyásol­hatják döntéseiben? Arra ráter­mett emberek-e, vagy pedig ér­demtelenül a tűz közelébe ke­rültek? Már pedig az utóbbiak­nak - tudjuk ezt jól - egyéb gondjuk sincs, minthogy jó por- hanyósra süssék saját pecsenyé­jüket. Nem alaptalan aggodalmak ezek és nem is újkeletüek. Múl­tunkban is számos példa akad, amikor a vezetőket rossz irányba terelték az őket körülvevő ta­nácsnokok. Ez a veszély tehát fenn áll, még a legkisebb vezetői posztok betöltőiben is. Hát még azok között, akik magasra hágtak a ranglétrán! Akik a ma fontos emberei lettek széles e honban. Akikre - éppen mert magasan vannak - jobb a rálátás alulról is. Ezért hát - már csak a rálátás mi­att is -, nem mindegy kiket tu­dunk állandóan a környezetük­ben. Mert a vezetőt igenis jel­lemzi közvetlen munkatársainak a köre. Hiszen jócskán ismerhe­tünk olyan vezetőt, aki azáltal kí­ván többnek mutatkozni, hogy gyengébb képességű emberekkel veszi magát körül. Ezáltal a törpe szellemiségűek közül kitürem- kedhet és biztosabbnak érezheti lába alatt a talajt. Pozíciója azok­tól nincs veszélyben. Aztán van a másik típus, a nagyon jól is-‘ mert. Őt, mint virágot a méhek zümmögi körül a hizelkedők csa­pata. És ez a zümmögő kórus csak az ő dicséretét zengi. Nem csoda ha végül már egészen biz­tos a saját zsenialitásában! Senki sincs, aki esetleges hibáira figyel­meztetné, így végül arról is meg­győzheti önmagát, hogy neki nincsenek is hibái. Pedig hibátlan ember nincs. Vezetőben sem. Ezért hát nagyon is jogos a kérdés: kik veszik majd körül? A közösség szem­pontjából fontos ez és a jó vezető tisztában van ezzel. Ő úgy akar annak a bizalomnak megfelelni, mely mások fölé emelte, hogy ezeknek a mások­nak a hasznára lehessen. Vezetni és nem félrevezetni akarja a rábí- zottakat, ezért igenis gondja van arra, hogy milyen csapatot (diva­tos szóval: teamet) alakít ki maga körül. Az arra érdemeseket választ­ja ki, mert jól tudja, hogy az ő dolga is könnyebbedik ezáltal. Nem lesz ugyan körülötte züm­mögő kórus, de annál egybe­hangzódban énekelhet a veze­tettek nagy kórusa. És ezt a dal­lamot a jó vezetőnek nem pó­tolhatja semmi. A régió és a világ hírei I. forduló: 1 2 3 4 5 □ □ □ □ □ II. forduló: 1 2 3 4 5 □ □ □ □ □ III. forduló 1 2 3 4 5 □ □ □ □ □ IV. forduló 1 2 3 4 5 □ □ □ □ □ V. forduló: 1 2 3 4 5 □ □ □ □ □ VI. forduló: 1 2 3 4 5 □ □ □ □ □ A beküldő neve: .......................................... Lakcíme irányítőszámmal:...........................

Next

/
Thumbnails
Contents