Kelet-Magyarország, 2003. augusztus (63. évfolyam, 178-202. szám)

2003-08-08 / 184. szám

2003. augusztus 8., péntek liStt^lsfp»fsiá§ MINDENFELŐL /2 HÍREK 0 Elmarasztalás. Egy emberi jogi szer­vezet szerint mintegy 8 ezer civil vesz­tette életét, 20 ezer pedig megsebe­sült az iraki háborúban. Az utóbbiakról az amerikai és a brit megszálló erők nem vesznek tudomást - állítja a tudó­sokból, illetve békeaktivistákból álló nemzetközi szervezet, amely elmarasz­talja az amerikai és a brit hatóságokat. 0 Még nem mond le. A nyugat-afrikai békefenntartók első konvoja megérke­zett a libériái fővárosba. A katonákat ha­talmas üdvözlő tömeg fogadta. Eköz­ben Charles Taylor elnök úgy nyilatko­zott, korábbi ígéretével szemben csak hétfőn mond le, az alkotmány értelmé­ben az alelnök javára. PARLAMENT „Végre Medgyessy is rájött..” Budapest (MTI) - Medgyessy Péter egy év után rájött, hogy kormányozni nehéz; az egy hónapos hallgatás után elhangzott szerda esti és csütörtök reggeli nyilatko­zatai a kormányzati tehetetlenség világos képét jelezték - közölte Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke. Az ellenzéki politikus szerint a minisz­terelnök arról nem szólt, hogy a magyar gazdaság szinte valamennyi mutatója drá­maian romlott. Pokorni Zoltán rámutatott, hogy a tervezettnél sokkal alacsonyabb lesz a gazdasági növekedés, emelkedik az infláció, és „kivonult Magyarországról a tőke, nem bejött”. Egy Irakba készülő ukrán katona lo­bogtat egy nemzetiszín zászlót, mielőtt tár­saival felszáll a repülőgépre. Augusztus 7- én elindult az első 69 fős csapat az ukrán fővárosból, hogy csatlakozzon a nemzetkö­zi békefenntartó haderőhöz. Ukrajna összesen 1660 katonát vezényel a közel-ke­leti országba. Fotó: EPA Van-e titka az öszödi villának? Budapest (MTI) - A Gyurcsány Ferenc által lízingelt balatonőszödi villa értékesí­tésével kapcsolatban a tényeket bárki megismerheti, hiszen a Kehi ezzel kapcso­latos tájékoztatója az interneten hozzáfér­hető - közölte Gál J. Zoltán. „Az ügyben az a kérdés, hogy a fideszes gyűlöletbeszédnek vagy a tényeknek hi­szünk” - tette hozzá a kormányszóvivő. Gál J. Zoltán Szíjjártó Péter fideszes kép­viselő csütörtöki sajtótájékoztatóján el­hangzottakra reagált. Az ellenzéki politi­kus azt mondta: „Gyurcsány Ferenc cége törvénytelenül jutott a balatonőszödi kor­mányüdülőhöz tartozó ingatlanhoz”. Gál J. Zoltán elmondta: az előző kor­mány Kehi-elnöke, Sepsey Tamás „a kor­mányváltás előtti utolsó napon - egy nap­pal május 27-e előtt - lezárt egy olyan vizs­gálatot, amit nem végzett el.” „Amit a Kehi elnöke akkor megfogalmazott, vizs­gálati jelentésnek semmiképpen nem ne­vezném” - mondta Gál J. Zoltán. Álláspontja szerint a két fideszes kép­viselőnek, Répássy Róbertnek és Szíjjártó Péternek is elnézést kell kérnie, „mert ez az egyetlen korrekt és tisztességes politi­kai hozzáállás”. Az áfa 25 százalékos kulcsa 2004-től csökken A miniszterelnök az adócsökkentés híve, de a kormányprogram négy évre szól Budapest (MTI) - Jövőre csak a fiatal, rossz jövedelmi helyzetű családok számára marad fenn a lakáshitelek­hez kapcsolódó adókedvez­mény, ugyanakkor lényege­sen nő a szociálpolitikai tá­mogatás összege. Bevezetik az egyszázalékos ápolásbiztosítást: s az 50 éven fe­lüliek esetében tovább csökken a munkáltatók által fizetendő egészségügyi hozzájárulás - kö­zölte a miniszterelnök csütörtö­kön a Magyar Rádió Reggeli Krónika című műsorában. A jö­vő évi büdzséről szólva a minisz­terelnök azt mondta: a világgaz­daság rossz állapotban van, és ez nem marad hatás nélkül Ma­gyarországon sem. Gyors döntés A 53. heti nyugdíj kifizetésé­vel kapcsolatban Medgyessy Pé­ter úgy fogalmazott: nem lett vol­na szerencsés a hosszú hezitálás, ezért döntött az idén novemberi kifizetés mellett. „Fokozatosan be. fogjuk vezetni a 13. havi nyugdíjat, (...) és 2006-ra a 13. ha­vi teljes nyugdíjat a nyugdíjasok meg fogják kapni” - tette hozzá. A lakáshitelek kapcsán el­mondta: „A végső döntés az, hogy (...) az adókedvezményt megszüntetjük, kivéve azokat a fiatal, pályakezdő családokat, ahol a jövedelmi helyzet rossz”- közölte a miniszterelnök. Fel­hívta ugyanakkor a figyelmet a szociálpolitikai támogatás jelen­tős emelkedésére. A szociálpoli­tikai támogatás 2004. január l-jé- től egy gyerek után 800 ezer, a második gyerek esetén 1,2 millió forint lesz, és ebben nincs jöve­delem szerinti megkülönböztetés- fűzte hozzá. Viselniük kell A szabad demokratákkal a jö­vedelemadó ügyében folytatott vitáról úgy vélekedett: az SZDSZ a koalíció része, viselnie kell a kormányzás felelősségét. „Az adócsökkentés híve va­gyok” - mondta, hozzátéve: a kormányprogramban azonban négyéves periódusról van szó. Tavaly megszűnt a minimálbér adója, emiatt az szja-terhelés át­lagosan 2-3 százalékponttal csökkent. A kormányfő szólt arról, hogy az áfa 25 százalékos álta­lános kulcsa 2004-ben elkezd csökkenni, míg a nulla kulcs az európai uniós csatlakozás miatt megszűnik. í:ír g&SgggiSSMS Säg» gg ■■ >88gg‘8 Tj Szóljon hozzá! Sok áldozat Nagy erejű robbanás rázta meg csü­törtökön Bagdadban a jordániai nagykövetséget. A detonációt való­színűleg gépkocsiba rejtett pokolgép okozta. Az egymásnak ellentmondó jelentések kilenc és tizenkettő közé teszik a halálos áldozatok számát, és mintegy 32 sebesültről szólnak. Az AP amerikai hírügynökség szemtanúkra hivatkozva arról szá­molt be, hogy a nagykövetséget vé­dő fal előtt parkoló üres minibusz­ba rejtett, távirányítású pokolgép lépett működésbe. Előzőleg aknagrá­nátokkal végrehajtott támadásról szóltak a híradások. Egy neve el­hallgatását kérő amerikai tiszt el­mondta, hogy legkevesebb nyolc holttestet szállítottak el a helyszín­ről. A robbanás helyszínétől minte­gy 100 méterre egy emberi fej he­vert. A tizenegy halottat és 32 sebe­sültet az AFP francia hírügynökség jelentette, kórházi forrásra hivat­kozva. Fotó: EPA HÁTTÉR Változóban az amerikai stratégia Minden iraki érzékeny a hagyományokra Az SZDSZ ragaszkodik az adótáblához A párt nem lát kompromisszumra esélyt Washington (MTI) - Az" Egyesült Államokat egyre job­ban aggasztja, hogy nem csök­ken a koalíciós erők elleni iraki támadások intenzitása. Washingtoni katonai források szerint egyebek között ez indokol­ja, hogy változik az Irakban ed­dig alkalmazott amerikai straté­gia. Az elmúlt hetekben az ame­rikai erők elsősorban Bagdadban, továbbá az ország északi részén lévő Tikrítben és környékén a megbuktatott diktátort, Szaddám Huszeint és támogatóit üldözve számos rajtaütést hajtottak végre, s ezek során több száz irakit vet­A túlélők és az elhunytak hozzátartozói az öt évvel előtti véres merényletre em­lékeztek a kenyai főváros­ban, Nairobiban. Az afrikai amerikai nagykövetségek elleni támadásoknak főként helyiek estek áldozatul. ................. tek őrizetbe. Bár a korábbi re­zsim vezetőjét mindeddig nem si­került kézre keríteni, több hozzá közel álló személyt letartóztattak. Az amerikai hatóságokat ugyanakkor a velük együttműkö­dő iraki vezetők figyelmeztették arra, hogy a sorozatos rajtaütések egyre inkább az amerikaiak ellen fordítják az iraki közvéleményt. Számos iraki panaszkodott pél­dául amiatt, hogy az elmúlt he­tekben végrehajtott razziák során az amerikai katonák nemcsak a Baasz párt tagjait vették őrizetbe, hanem egyszerű polgárokat is. So­kan kifogásolták, hogy az ameri­kai taktika túl agresszív. Halálos lett az ítélet Báli (MTI) - Egy indonéz bí­róság csütörtökön meghozta az •első, halálos ítéletet a 2002 ok­tóberében Báli szigetén elköve­tett, több mint kétszáz halálos áldozatot követelő robbantás ügyében. A 40 éves, iszlám szélsőséges­nek tartott, jávai illetőségű Amrozit azzal vádolták, hogy ő vásárolta a báli étterem és disz­kó elleni robbantásos merényle­tekben felhasznált furgont és egy tonna vegyi anyagot. Az áldoza­tok többsége külföldi turista volt. A merénylettel az al-Kaida nem­zetközi terrorhálózattal kapcso­latban lévő regionális iszlám szervezetet, a Jemaah Islami- yah-t gyanúsították. Amrozi elis­merte, hogy részt vett a merény­letekben, de tagadta, hogy tagja lenne a Jemaah Islamiyah-nak. Gyöngyös (MTI) - Az SZDSZ semmiféle kompro­misszumra nem lát lehetősé­get a tavaly elfogadott, 2004- re vonatkozó adótábla ügyé­ben - jelentette ki sajtótájé­koztatóján Fodor Gábor. A szabad demokraták orszá­gos ügyvivője, a párt Heves me­gyei elnöke emlékeztetett arra, hogy a parlament az elmúlt év­ben éppen az SZDSZ szorgalma­zására döntött - az idei mellett - a 2004-es adótábla elfogadásá­ról is. Fodor Gábor hangsúlyozta, hogy az SZDSZ nem látja azokat a rendkívül fontos indokokat, amelyek miatt az adótáblát mó­dosítani kellene, ezért a párt nem szavaz meg semmilyen er­re vonatkozó előterjesztést. Fodor Gábor szakemberek ér­tékelésére hivatkozva közölte, hogy a magyar gazdaság 2000 óta rossz pályán halad, aminek kö­vetkeztében veszített versenyké­pességéből. „Ennek a rossz pályának ele­mei a nagyon jelentős terhek, az adók és járulékok, amelyek Ma­gyarországon elég abnormális mértéket öltöttek. Többek között ez az oka annak, hogy csökkent a külföldi tőke érdeklődése Ma­gyarország iránt” - szögezte le Fodor Gábor. A képviselő szerint gazdaság- politikai váltásra van szükség, ennek egyik eleme az adócsök­kentés. Mosolyogva fogadta az ítéletet Fotó: epa , Kiadóvezető, felelős kiadó: Szabó Miklós ( szabo@kelet.szon.hul .- Főszerkesztő: Angyal Sándor ( angyal@kelet.szon.hu ). Értékesítési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet ( nemethne@kelet.szon.hu ). Terjesztési vezető: Matyasovszkiné Buri Adrienn ( adrienn.buri@kelet.szon.hu ). Marketingvezető: Kereső Magdolna ( kercso@kelet.szon.hu ). Előfizetői vonal: 06-40/424-424. Előfizethető e-mailen: keletteri@kelet.szon.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1090 forint, negyedévre 3190 forint, fél évre 6090 forint, egy évre 11 690 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-970, e-mail: kelethird@kelet.szon.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@kelet.szon.hu k Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 47. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. 1MUŰ,ESZ* Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Eiben Tamás. Telefon: 06-52/526-626. ISSN 0133-2058 '

Next

/
Thumbnails
Contents