Kelet-Magyarország, 2003. június (63. évfolyam, 127-150. szám)
2003-06-06 / 131. szám
2003. június 6., péntek Met^Magfaíomái SZOLGÁLTATÁS /I3 Előkészítés • Hamarosan virágba borul a nyíregyházi Hősök terének egyik legforgalmasabb, a gyalogátkelő helyek közötti területe is, melyhez a napokban szállítottak megfelelő talajt Fotó: Sipeki Péter Ü# ' WNc iff w Y rmC ■.aa^w.aoi _____________.________________ Nem esik nehezére semmilyen feladat elvégzése. Nem szereti halogatni a dolgokat, mielőbb túl szeretne rajtuk lenni. Némi csalódás érheti a mai nap folyamán, de hamartúlteszi magát ezen. IV. 2L-V.20. Nem sokat teketóriázik, ha a saját érdekében kell eljárni valahol. Minden kiskaput megtalál, mindenkivel jó viszonyt alakít ki. Na&«n sokan ismerik, de talán kevesebben kedvelik. V. 21--VI.21. _____________________________ Jó kedélyben telik a mai napja. Sikerül mindenkit maga mellé állítania, s még azokat is fel tudja vidítani, akik szinte nem is nevettek e^ jót az utóbbi időben. Őrizze a jó hangulatot VI. 22.-VU.22. US' érzi, hoj^ nem értik meg azok, akiktől pedig sokat várna. Saját magára hagyatkozhat csak, ám ez nem elég önnek. Szüksége lenne olyan barátokra is, akikre mindig számíthat VU. 23v-VW.23. _______________________ Kissé elégedetlen a jelenlegi helyzetével, és ennek hangot is ad. A gond csak az, hogy hiába panaszkodik, az égvilágon senki sem tud az ön fejével gondolkodni, tehát segíteni sem tud. VW.24v-IX.23._____________________________ Nem lenne szabad olyan nagy problémát csinálnia minden csip- csup ü&ből. Ha továbbra is ennyire a szivére veszi azokat az ügyeket amelyek szinte szót sem érdemelnek, megbetegedhet IX.24v-X.23. __________ Sok fontos dolgot mellőzött az utóbbi időben. Ha ennyire érdektelen, ne csodálkozzon, ha rövidesen önt sem fogják majd komolyan venni olyan körökben, amelyekben eddigjegyezték. X24vXL22. _____________________________ Nagyon konok mostanában. Nem hajlandó sok mindent tudomásul venni, saját teóriákat állít fel, és csodálkozik, ha azzal mások egyáltalán nem értenek egyet Változtasson a magatartásán. XL23v-XU.21.__________________________ ___ Idáé lenne végre már felszámolnia azokat a káros szenvedélyeket amelyekkel eddig nemigen sikerült megbirkóznia. Nem ártana diétáznia, s a sportot is beiktathatná az életmódjába. XB. 22v4.20. _________________________ Sok szép dolog van az életében, amelyek mellett eddig úgy ment el, hogy szinte észre sem vette. Használjon ki most már minden kínálkozó lehetőséget adódó alkalmat mert megéri. L21V-U.2Q. _______________________________ Ne foglalkozzon azokkal az emberekkel, akik túl sokat fecsegnek, teljesen feleslegesen. Szelektáljon az úgynevezett barátai között s csak azokkal tartsa a kapcsolatot akik megérdemlik. II. 21.-III. 20. Néhány kellemetlen esemény visszavetheti önt pedig az utóbbi időben már olyan szépen eltervezte, hogyan tovább. Ne keseredjen el, mert ezek a dolgok előbbutóbb eltűnnek az életéből. 2003. június 6., péntek A NAP Kel: 4.48 Nyugszik: 20.37 0RSZÁ00S ELŐREJELZÉS 15,19°C 29, 34°C Nagyrészt napos, meleg időre számíthatunk.Az időnként megnövekvő gomolyfelhőkből inkább csak nyugaton és északon lehet néhol zápor, zivatar. A hőmérséklet délután 29 és 34 fok közé emelkedik. Élőszavas tájékoztatás: 06-90^504-001 Repülésmeteorológia: 06-90-504-002 A szolgáltatás díja: 360 Ft+Áfa/perc ELŐREJELZÉS A tőlünk északra haladó, gyenge hidegfront csak kevés helyen szól bele az időjárás alakulásába. Sok napsütésre, meleg időre van kilátás. Az időnként megnövekvő gomolyfelhőkből csak néhol lehet zápor, zivatar. A hőmérséklet legtöbb helyen 30 fok fölé emelkedik. Szombat 20, 29°C Derült idő. élénk. É-t Vasárnap 16, 31° C Derült idő, mérsékelt, változó irányú Hétfő 16, 32 °C Változékony idő. mérsékelt. DNy-i Kedd 21,32°C Változékony idő, mérsékelt, ÉNy-i OLVASÓINK ÍRJAK Visszajáró apró Egy érdekes és mégis bosszantó jelenségre lettem figyelmes. Ma reggel az egyik nyíregyházi áruházban vásároltam. Nem beszélve az egyes részlegnél történő lassú kiszolgálásról, a pénztárnál végül betelt a pohár. A pénztárosnő a visszaadásnál megjegyezte, hogy 2 Ft-ot nem tud visszaadni. Láttam, hogy volt pl. 5 Ft-os és egyéb aprója is. Meg sem kérdezte, hogyan tudjuk egyéb módon megoldani a fizetést. Nyeltem egyet, de egyébként bosszantott a dolog, ezért nem tudtam megállni szó nélkül. Visszamenten a pénztárosnőhöz, s megmondtam neki: egy héttel ezelőtt 1 Ft- ot nem adott vissza. Ha naponta minden második vevőnek nem tud visszaadni, akkor mennyit keres így. Gondoskodjon a pénzváltásról, mivel tudomásom szerint sem az 1, sem a 2 Ft-ost nem vonták még ki. Vagy mégis? Van még egy lehetőség: a Heti Hetesnek küldték el az összesét? Ha látom, hogy a pénztáros gondokkal küszködik, akkor megköszönöm, s nem ragaszkodom az apróhoz, de így, amikor önhatalmúlag ő dönti el, hogy nincs, ez bosszantó. Kolléganőm mesélte, hogy ő is igy járt. Egy másik helyen vásárolt, amikor 2000 Ft-ból 5 Ft járt volna vissza. Nem a kolléganőm mondta azt, hogy köszönöm, hanem az eladó? A kolléganőm meg sem tudott szóTizenhárom év óta sok változás történt. A politikusok, ügyeskedők meggazdagodtak, jól élnek, a nép többsége éppen megél, a nagy többsége nyomorog, a fiataloknak semmi jövőjük! (304981983) _____________________ Sajnálatos tényként fogadom el, hogy Juhász Ferenc miniszter úr elfogadhatónak tartja azt: a szabolcsi embernek több száz kilométert kelljen utaznia, hogy munkát kapjon. Hát újra megkaptuk, de pont egy szabolcsi minisztertől nem vártuk ezt! (703396903) ________ Lendval Ildikó szerint-saját ujjal kell nyomni! H. (209168402) ____________ Mehetnek a magyarok Irakba. Remélem Juhász Ferenc a sorok elején halad, példát mutatva! (702101107) ___________ Botránnyal ért véget a bajnokság. Várszegi kivonul a futballból! Az önkormányzatok példát vehetnének. (702101107) _____________________ Hogy mikor lesz jó magyar foci? Ha eltűnnek a legfőbb akadályozók: Bozóki, Mezei, Puhl stb. Mikor lesz rend a pályákon? Ha kemény büntetést alkalmaznak a rendbontókkal és a csapatokkal szemben is. Kivétel nélkül! Itt a pénzbüntetés már kevés! Öcsi. (705182048) _______ Úgy gondolom és érzem, lassan szégyellnem kell, hogy fradista vagyok. Viszont, ha valaki volt a legutóbbi Löki meccsen, tudni kell neki, ki kit hergelt. (702992658) _________________ Tejúton zötyög a göncölszekér! Holdvilág a szobámba is beér! Hullócsillag száguldott el keletre! Rád gondolok, a csillagrétet figyelve! (305775092) lalni. Mi lesz velünk egy év múlva, ha bevezetik az eu- rót? Mi lesz a centekkel? Csak egyszerűen: köszönöm? S. M., Nyíregyháza Éjszakai élet Május 30-án este, a hét utolsó munkanapján ismét megerősödött az éjszakai szórakozóhelyek zajszintje. Nyíregyházán, a Búza tér Új utcai oldalán lakom. Hála istennek jó alvó vagyok, ennek ellenére éjszaka többször felébredek. Sajnos az éjfél utáni ébredésem artikulátlan emberi hangokat, kiabálást, erősödő disszonáns dobzenét érzékelt éjszaka fél kettőkor. Az erősödő férfi és női nevetgé- lést lépések zaja követte az ablakom alatt, melyet váratlanul üvegcsörömpölés váltott fel. Egyszerűen betörték az ablakomat. Mivel először írom felháborodott polgárként soraimat, néhány szót szólnék az előzményekről, melyet a pihenésre vágyó szomszédaim már többször szóvá tettek, jelezték az illetékeseknek. Itt a lakóépületünk függő ereszcsatornáját két éve - erejükkel kérkedő - ismeretlenek két helyen is megrongálták. A gázcsőkivezető nyílását biztosító védőrácsot három helyen letépték. A reggeli állapot: csatatér, hulladék, törött boros-, sörösüvegek, emberi ürülék, hányadék. Mindez bizonyítja a kultúrálatlan és méltatlan szórakozást. Mint 73 éves nyugdíjas elvárnám, hogy a Beszélni mindig esélytelen a némával szemben. Ezért egy idő után ő is némává válik! (705171381)_________________ Ha csak 400 km-re van a Mars, nem szerveznétek oda egy kirándulást? Az elsők között jelentkezek! Számíthattok rám! (202079449) _________________ Gratulálok a Szent László Szakközépiskola 10. e osztályának a sikeres éwégi Vizsgákhoz! (303444777)____________ T. Brigittának Butykára: légyszíves, ne hívd Gabit! Neked ott van Laci, hívd öt! Anita. (204879838) ________________ Sok boldog névnapot kívánunk, Robinak, a legjobb srácnak a világon, Lövőpetribe! Kata és Anita. (303444777) _________ Clnlkel Nagyon, nagyon sok boldog névnapot! Nem felejtettük el, csak tudod a vizsgák... Az erő veled van, az Isten is! Anett, Kata, Vereske, Bözsi. (305762177) _____________________ Bablnak, a Semmelweis u. 12 sz-ban lakó gyönyörű kék szemű szépségnek, sok boldog szünnapot kívánok! (304905419) Nagyhalászba, Hajnal Csabának üzenem: túl vagyunk egy nehéz időszakon, és nagyon örülök, hogy újra egymásra találtunk. Ugye tudod, hogy nagyon szeretlek! A te Cicád. (705018415) Kicsimnek. Azt tanultam, hogy 1 nap 24 óra, 1 óra 60 perc és 1 perc 60 mp! Azt nem tudtam, hogy 1 mp nélküled maga az örökkévalóság! Szeretlek! Krisz. (204711659) ________ Levelekre, Szalontai Balázskának, az óvodából való ballagása alkalmából millió csókot küld, anya, apa, Dominik, Matéka és mama. (204752460) randalírozó fiatalabb korosztály ne zavarjon. A fentiekkel különben is már magánlaksértést követnek el, adott esetben veszélyeztetik testi épségünket. Megkerestem az ügyben a rendőrséget, bejelentettem a problémát, de a kár értéke feltehetően tízezer forint alatti, emiatt ezt nem vizsgálják. Szeretnénk ha a hatóság ellenőrző zajszintmérést végezne az éjszakai órákban is, valamint a rendőri jelenlét erősítését, így talán kiszűrhetők és felelősségre vonhatók az agresszív elemek. Román István, és még 23 aláíró, Nyíregyháza JÓI jött A Kelet-Magyarországban olvastam a hirdetést. Felvettük a kapcsolatot a redőnykészítővel. A kedvezmény az volt, hogy részletre lehetett fizetni a munkadíjat, a kiszállást és az anyagköltséget. A vállalkozó fiatalember ideadta a csekket, amit én természetesen be is fizettem, így történt, hogy az utolsót már nem is kellett volna teljesíteni, mert azt pótlásnak hagyta itt. Amikor megkapta a pénzt, azonnal telefonált, s négy nap múlva vissza is küldte az összeget. Ezúton köszönöm a jóságát. Mi kisnyugdíjasok vagyunk, nekünk nagyon jól jött. A mesternek további sikert és jó egészséget kívánok, kérem, maradjon mindig ilyen emberséges! A Saláta család, Tiszavasvári Nyírlbronyba, Bagoly Sándornénak, nagyon sok boldog születésnapot kíván, férje, Bettina és Mónika! (305847495) _________________ Üzenem annak az ismeretlennek, aki írt nekem, hogy először tanuljon meg magyarul írni. Ne adjon tanácsokat nekem, Dr. Laci! (303444777) ______________ Varga Szilviának üzenem Nábrádra, hogy nagyon-nagyon szeretem! Mindig szeretni foglak. Szeretlek, szeretlek, szeretlek! (303444777) _____________________ Nagykállóba, Melindának üzenem, hogy le lehetne szállni F. Csabiről, mert soha nem lesz az övé! A barátnőjét szereti! (303444777) _____________________ Sürgősen gazdit keresek 2 db jegynek az Alsóőrsi HP bulira! (703179394) Foglalkozik-e Nyíregyházán valaki aku- punktúrás kezeléssel? Ha tudsz valakit hívj! (205730519) _________________ Keresem azt a lányt, aki 06.04-én a DBF rendszámú, kék Marutit vezette. Én egy bordó Golffal voltam. Ha magadra is- mersz, írj vagy hívj! (305561283) Borsi Anitának Baktalórántházára! Na- gyón sok boldog névnapot kívánunk, keresztapádéi (303270951) Azt a gyulaházi, barna hajú lányt kere- sem, akivel 06.02-án a 22,15-ös buszt vártuk Kisvárdában. Tetszel, szeretnélek megismerni. Kérlek írj! Szemüveges srác. (205436309) _________________ Ancinak Záhonyba: nem azóta élek mióta megszülettem, hanem mióta itt élsz a szívemben! Azóta tudom, hogy mi az élet, mióta megtudnék halni érted! Tonesz! (203791433) SEGELY ORVOSI ÜGYELET Sürgős esetekben a betegeket Nyíregyházán, a Szent István u. 14. szám alatt látják el az orvosok. Az ügyelet a (42)465-666 és a (42)402- 377-es telefonszámokon hívhatók. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET A héten a Korona gyógyszertár tart ügyeletet Nyíregyházán, a Szabadság tér 2. sz. alatt. GYORSSEGÉLY Veszély esetén a következő telefonszámok hívhatók: Mentők: 104. Tűzoltók: 105. Rendőrség: 107. A megyei ÚTINFORM éjjel-nappal hívható telefonszáma: 42/504-308,42/504-309 (fax is) A MAGYAR AUTÓKLUB országúti segélyhívószáma: 188 A MATÁV-tudakozó telefonszáma: 198. A hibabejelentő: 143 A MÁV Nyíregyházán menetrendi ügyekben a 42/ 421-111-es számon nyújt felvilágosítást. A VOLÁN-információ száma: 42/598-177 ______________ Szolgáltatói ügyeletek Nyíregyházán (42) körzetszámmal: Nyírségvíz Rt., ivóvíz-hibabejelentő: 310-456. Szennyvíztelep, hiba- bejelentő: 430-004 Nyírtávhő Kft., távhőszolgáltatási hibabejelentés: 451-644 TIGÁZ, gázszolgáltatási hibák bejelentése: 460-764, vagy 460-765 UTÁSZ, áramszolgáltatási hibák bejelentése: 06-80/210-310 NYERŐSZÁMOK Kenő, Június 4.: 5,10, 11,12,19, 20, 27, 28, 29, 30, 31, 35, 37, 41, 48, 49, 60, 70, 71, 74 Skandináv lottó, 23. hét Első sorsolás: 9, 10, 13, 17, 23, 28, 31 Második sorsolás: 4, 10, 12, 13, 17, 18, 34 Az adatok tájékoztató jellegűek. NYEREMÉNYEK . j jj - - j Skandináv lottó, 23. hét A 7 találatos 26 012 718, a 6 találatos 144 515, az 5 találatos 3492, a 4 találatos 625 forintot ér. Az adatok tájékoztató jellegűek. lelet »Magyarország HÍRÜGYELETES Közérdekű észrevételeivel keresse munkatársunkat, Györke Lászlót az alábbi telefonszámon: 42/501-510/4241 Kézbesítési reklamációval hívja a 06-40/424-424-es kékszámunkat. SMS A KELETNEK __ .rr.A'tfrr... ju íj jiyiAft MA: —9 Napsütés felhőkkel 29, 31°C Szél: mérsékelt, változó irányú ÉVFORDULÓ GOBBI HILDA Kilencven éve született Gobbi Hilda Kos- suth-díjas színművésznő, kiváló művész. A Színművészeti Akadémia elvégzése után a Nemzeti Színház szerződtette, melynek 25 éven át volt tagja. Emlékezetes szerepe volt Mirigy (Csongor és Tünde), Gertrud (Hamlet), Aase (Peer Gynt). Ő hozta létre az idős színészek számára a Jászai Mari Színészotthont, a színésznő egykori villájában rendezte be a Bajor Gizi Színészmúzeumot. NÉVNAP NORBERT, CINTIA Norbert német eredetű név, jelentése: északi fény. A Cintia (Cynthia) a Cynthus hegyén született, az érintetlen erdők, mezők szűz istennője. Egyéb névnap: Fülöp, Ifigénia, Klaudetta, Klaudia, Kolos, Norberta, Norman, Taksony. VÍZÁLLÁS Folyóink jellemző napi adatai: a TISZA Tiszabecsnél -204 cm, állandó, a meder- teltség 7%, a víz hőmérséklete 21,4 C-fok, Vásárosnaménynál -147 cm, apad, 7%, 21,8 C-fok, Záhonynál -262 cm, apad, 6%, 23,2 C-fok, Dombrádnál 21 cm, állandó, 22,1%, 21,8 C-fok; a SZAMOS Csengéméi -57 cm, árad, 4%, 23,2 C-fok, a KRASZNA Ágerdőnél 196 cm, apad, 33%, 23,3 C-fok, a TŰR Garbóknál -74 cm, állandó, 9%, 22,8 C-fok. VízhomwrséMfli Balaton 25 °C Tisza-tó 24 ° C Duna 21-24 °C UTIMFO A 38. főúton Nyírtelek és Nyíregyháza - 34 és 35,5 kilométerszelvény - között gázépítés miatt útszűkület és sebességkorelá- tozás Van érvényben. A 4-es főút nyíregyházi átkelési szakaszán, a Debreceni úton, a Tünde utca és a Metro áruház között befejezési munkálatok miatt sebességkorlátozás és útszűkület lassítja a forgalmat. A Porcsalma-országhatár közötti úton aszfaltozási munkák miatt útszűkületre és sebességkorlátozásra kell számítani. A Zá- hony-Vásárosnamény önkormányzati út záhonyi átkelési szakaszán burkolatszélesítés miatt úszűkület és sebességkorlátozás lassítja a forgalmat. A 41. sz. főút Nyíregyháza-Oros közötti szakaszán csapadékvízcsatorna építése miatt 40 km/óra sebességkorlátozás és előzési tilalom van érvényben. Tizsalúc és Tiszadob között pontonhíd üzemel a Tiszán, teherbírása 10 tonna. TIAFTiPAX Nagycserkesz-Nyírtelek-Rakamaz illetékességi területe. A >