Kelet-Magyarország, 2003. június (63. évfolyam, 127-150. szám)
2003-06-06 / 131. szám
Fotó: EPA 2003. június 6., péntek MINDENFELŐL /2 0 A NATO nélkül. Először határozott az Európai Unió arról, hogy önálló, a NATO segítsége nélkül felállított katonai alakulat vállal békefenntartó missziót. Az uniós különítmény, amely a Kongói Demokratikus Köztársaságban fog működni, francia tábornok parancsnoksága alatt áll. 0 Martha Stewartot, a Living Omnimedia cég elnök-vezérigazgatóját a bíróság azzal vádolja, hogy bizalmas információkhoz jutott, s ezért adta el 4 ezer ImCIone Systems- részvényét, egy nappal azelőtt, hogy nem engedélyezték az ImCIone egyik új gyógyszerének forgalomba hozatalát. 0 Bush: igazságos volt. Az Irak elleni háború igazságos volt - jelentette ki az amerikai elnök csütörtökön a katari asz-Szajlí- ja támaszpont ezernyi katonája előtt. „Tovább folytatjuk a keresést, és ki fogjuk deríteni az igazságot Szaddám Húszéin tömegpusztító fegyvereiről” - hangoztatta. Kamatemelés is lehetséges Budapest (MTI) - A Nemzeti Bank elnöke szerint a gyenge forint néhány napig elviselhető, de szükség esetén a kamatemelés is elképzelhető. Járai Zsigmond kijelentette: a jegybank kész védelmezni a 250 forint/eurós árfolyamot. Hozzátette, meg akarja várni, hogy milyen hatással lesz a forintra az Európai Központi Bank mára várható kamatdöntése. Járai Zsigmond azt mondta, a Nemzeti Bank elkötelezett az inflációs célok mellett, és tartható az év végi 4 és fél-5 százalékos átlagos fogyasztói áremelkedés. A Pénzügyminisztérium szerint nem a tegnapi intézkedések miatt, hanem a piaci folyamatok nyomán gyengült a forint. Máté Dániel, a tárca szóvivője a Fidesz sajtótájékoztatójára reagálva kijelentette, nem tartanak attól, hogy drágulnak az energiahordozók, mert ezeket dollárban számolják. Az amerikai valuta pedig gyengült az elmúlt időszakban - tette hozzá. Az M1V felélte vagyonát Budapest (MR) - Büntetőfeljelentést tett az Állami Számvevőszék a Magyar Televízió gazdálkodásának ellenőrzése nyomán - közölte a szervezet elnöke. Kovács Árpád a közmédium működéséről elkészült jelentést ismertetve elmondta, hogy az állami támogatások felhasználásánál merült fel a jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének gyanúja. Hozzátette a Magyar Televízió tőkéjének 90 százalékát veszítette el, miközben ingatlanvagyonának 95 százalékát értékesítette. íill ffi Tüntetnek. Több ezer ember, főként zsidó telepesek tüntetnek Jeruzsálemben az izraeli-palesztin béketervezet ellen. A megmozduláson 40 000-nél is többen vettek részt, nem tetszik nekik a zsidó telepek felszámolásának gondolata A szélsőjobb halállal fenyegeti Saront Jaszin sejk a rendezési tervet az „összeesküvés legmagasabb fokának” nevezte Rámalláh, Róma, Jeruzsálem (MTI) - Sok elemző úgy véli, sok vér hull még, míg megalakul a független, békés palesztin állam. „A palesztinoknak Akabában tett izraeli ajánlat nem tartalmaz semmi kézzelfoghatót.” Ezt Jasszer Arafat elnök csütörtökön jelentette ki Rámalláh- ban. Az újságíróknak nyilatkozó palesztin vezető szerint Ariel Sáron izraeli kormányfő nem tett jelentős engedményt az izraeli telepek ügyében a szerdai jordániai tárgyalások során. Arafat - mint munkatársai elmondták - meglehetősen csaló-, dott volt amiatt, hogy nem hívták meg az amerikai elnök közel-keleti tárgyalásaira. - Ahmed Jaszin sejk, a Hamász fegyveres palesztin ellenálló szervezet „szellemi atyja” az összeesküvés legmagasabb fokának nevezte a rendezési útitervet a Corriere della Serában csütörtökön megjelent interjújában, és úgy vélte, hogy Mahmúd Abbász palesztin miniszterelnök kormánya csupán az amerikai és izraeli érdekeket szolgálja. „A Rabin tér nevét Rabin és Sáron térre kell változtatni!” „Sáron, a következő te vagy a sorban!” Ilyen és ehhez hasonló feliratok láthatók az utóbbi napokban Izraelben. A biztonsági szolgálat újabb miniszterelnök-gyilkosságtól tart, de már fokozhatatlan a testőrök száma és munkája Sáron körül. A Sin Bét, az izraeli biztonsági szolgálat növelte a jelentős feladatokkal megbízott miniszterek körül szolgálatot teljesítő testőrök számát - közölte szerdán a sajtóval a szolgálat egyik magát megnevezni nem akaró magas rangú tisztje. Ariel Sáron miniszterelnök életére már nem lehet jobban vigyázni, mint ahogy ma tesszük - tette hozzá. Az útiterv elfogadása után megsokszorozódott a szélsőjobboldali zsidó szervezeteknek a program megvalósítása elleni tevékenysége, fokozódott a Sáron elleni uszító hadjáratuk. - Újból találkozni akar egymással a közeljövőben az izraeli és a palesztin miniszterelnök, hogy biztosítsák a közel-keleti béketerv megvalósulását. űní| j j J, J4 ujj Szóljon hozzá! "te Tizenöt áldozat Elszállítják a holttesteket a pokolgépes merénylet helyszínéről az észak-oszétiai Mozdok- ban június 5-én, amikor egy öngyilkos terrorista nő pokolgépes merényletet hajtott végre egy autóbusz ellen, amelyen orosz repülőtisztek utaztak. A jelentések szerint a robbanásban tizenöten vesztették életüket. Az orosz légierő autóbusza Mozdokból egy közeli légitámaszpontra szállított pilótákat. Fotó: EPA A kapcsolataink nem állnak csehül A V4 fontos lehet az EU-csatlakozás után is Kongói emberevők Bunia (MTI) - Kannibalizmus kíséri a kelet-kongói lendu és hema törzs között kirobbant etnikai villongásokat. A gyakran kábítószer hatása alatt álló katonák az általuk meggyilkolt embereket megcsonkítják és bizonyos szerveit - például a szívét - elfogyasztják. A hiedelem szerint a legyőzött ellenség ereje átszáll arra, aki eszik a húsából. Az emberevés mellett a harcok velejárója a civilek lemészárlása, a nemi erőszak és a fosztogatás. Budapest (MTI) - Az Európai Unióról, a cseh-magyar gazdasági kapcsolatok alakításáról, az együttműködés újabb lehetőségeiről, s a visegrádi négyek jövőjéről tárgyalt a többi közt Med- gyessy Péter magyar és az egynapos hivatalos látogatáson Budapesten tartózkodó Vladimír Spid- la cseh kormányfő csütörtökön. A két fél közti plenáris tárgyalást követően tartott sajtótájékoztatón mindkét miniszterelnök kiemelte: a két ország közötti kapcsolatok kiválóak, a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok jól fejlődnek. Medgyessy Péter elmondta, a találkozón felmerült, hogy jó lenne létrehozni egy kormányközi gazdasági együttműködési vegyes bizottságot, amely bátorítaná a vállalatközi, és segítené a két kormány gazdasági szervezetei közti együttműködést. Vladimír Spidla azt hangsúlyozta: a két kormány szinte azonos módon látja az EU-inte- grációval kapcsolatos kérdéseket. A magyar kormányfő elmondása szerint egyformán ítélik meg a visegrádi négyek fontosságát is, s úgy vélik: érdemes azt az EU-csatlakozást követően is fenntartani. PARLAMENT A gondok oka. A Fidesz szerint az Orbán-kormány gazdaságpolitikájának lefejezése okozza a gazdasági gondokat. Áder János frakcióvezető sajtóértekezletén úgy fogalmazott, hogy valódi gazdaságpolitika hiányában a most elfogadott Medgyessy-csomagot újabb megszorító intézkedések követik. Az ellenzéki politikus felszólította a kormányfőt, nyugtassa meg az önkormányzatokat, az ápolónőket, a sertéstenyésztőket, valamint a rendőröket, hogy nem tőlük vesznek el pénzt. Harcok Afganisztánban: 49 halott Kabul (MTI) - Negyven tálib harcos és kilenc, az afgán kormányerők soraiban harcoló mi- licista halt meg szerdán a délkelet-afganisztáni Kandahár tartományban zajlott heves harcokban. Mint egy helyi járási elöljáró az AFP-nek elmondta, kedden este tálibok támadtak rá a kormányerőkre Szpin Boldak járásban, Lói Karez helységre. A kétórás összecsapás után a támadók két szomszéd falu irányában ENSZ-megfigyelőket raboltak el Grúziában Tbiliszi (MTI) - Ismeretlen fegyveresek ENSZ-megfigyelőket raboltak el csütörtökön, a Kodori- szorosban. Ellentmondásos beszámolók vannak arról, hány embert ejtettek túszul a támadók: egyes források szerint hat ENSZ- megfigyelőt hurcoltak el, más értesülések szerint hármat és egy tolmácsot. Egyelőre nincs információ a túszok nemzetiségéről. A nemzetközi megfigyelők orosz békefenntartókkal közösen járőröz- tek az abház és a grúz erők közötti demilitarizált övezetben. menekültek. A helyszínre küldött erősítésekkel szerdán reggel újra kezdődtek a harcok, és egész nap tartottak. Összesen 40 tálibot öltek meg, ezzel csaknem teljesen megsemmisítették az ellenséges egységet, amelyet Afez Abdul Rahim móllá vezetett. Ő el tudott menekülni, helyettesét azonban megölték - mondta a járási vezető. Kilenc katona is meghalt, hatan megsebesültek. Meghalt Möllemann Münster (MTI) - Ejtőernyős ugrás közben csütörtökön meghalt Jürgen Möllemann volt alkancel- lár, a német Szabad Demokrata Párt vezető politikusa. Az ügyészség hivatalnokai és adóügyi nyomozók hatoltak be a déli órákban Möllemann házába, miután a képviselő mentelmi jogát felfüggesztették Berlinben. Möllemann ellen adócsalás és a párttörvény megsértése miatt indult eljárás. Svédo. Dánia Hollandia Németo. . Ausztria Óla $70. Szlovénia Síavattak: mérc. 23. Részvétel: 60% „ Görögo. Szavaznak a lengyelek > * a j j j j j j j j > j j j j .j j s a j j j j j j j > a j j . Az EU-csatlakozási lehetőséget kapott tíz államból kilencben a lakók népszavazáson dönthetnek, hogy az országuk tagjává váljon-e az Uniónak. Ezen a hét végén a lengyelek dönthetnek hazájuk sorsáról. Igen (%) Lettország Szavazás: szept. 20. Támogatottság: 50% 91,3! Litvánia Szavaztak: máj. 10-11. Részvétel: 63% Észtország Szavazás: szept. 14. Támogatottság: 57% hnn 0 Nem I (%> ■m Lengyelország tt Belgium Írország \Luxemburg Portugália j, _ Spanyolé, f Fmncm0 Aj Ciprus ^ Nem lesz szava1 zás, de a felméMálta Szavaztak: márc. 8 Részvétel: 91% Csehország Szavaztak: jón. 13-14. Részvétel: 78% 6,292 Szlovákia Szavasak: máj. 16-17. j Részvétel: 52% Magyarország Szavaztak: épr. 12. (j ^ Részvétel: 46% *#’)) ,16,2 rések szerint a ciprusi görögök több mint 75%-a támogatja a csatlakozást e GRAPHIC NEWS EéfetwMsifwngéi i. Marketingvezető: Kereső Magdolna (J Kiadóvezető, felelős kiadó: Szabó Miklós (: _______________ Főszerkesztő: Angyal Sándor (angval@inform.hu). Értékesítési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethne@inform.hu). Terjesztési vezető: Matyásovszkiné Buri Adrienn (j ___________________ Előfizetői vonal: 06-40/424-424. Előfizethető e-mailen: keletteri@inform.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1090 forint, negyedévre 3190 forint, fél évre 6090 fórint, egy évre 11 690 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-970, e-mail: kelethird@inform.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon': 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@inform.hu Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 47. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Eiben Tamás. Telefon: 06-52/526-626. ISSN 0133-2058 ^kATESZ H