Kelet-Magyarország, 2003. június (63. évfolyam, 127-150. szám)

2003-06-18 / 140. szám

2003. június 18., szerda Kelet» Magyarország SPORT 19 Kedden elhunyt Knézy Jenő Budapest (MTI) - Nincs többé „Jó es­tét, jó szurkolást”! Kedd este 18 óra 40 perckor, 59 éves korában elhunyt Knézy Jenő. Knézy Jenő 1944. augusztus 19-én szü­letett Nagyváradon. Középiskolásként a nyíregyházi Kos- suthba járt, majd az Agrártudományi Egyetem Mezőgazda- sági Gépészmérnöki Karán 1969-ben szer­zett diplomát és 1971-ig üzemmérnök­ként dolgozott. Knézy Jenő Fotó: mti Ezután választotta a sportújságírást, a Magyar Televízió sportosztályán riporter­ként, majd főmunkatársként, rovatvezető­ként dolgozott. Neve az utóbbi harminc évben egybefor­rott a televíziós sportközvetítésekkel, ál­landó kommentátora volt a nyári, illetve téli olimpia eseményeinek, labdarúgó vi­lág- és Európa-bajnokságoknak, válogatott és nemzetközi kupamérkőzéseknek csak­úgy, mint számtalan hazai bajnoki össze­csapásnak. Az MTV a kitűnő sportripor­tert saját halottjának tekinti. Futás az olimpia jegyében Nyíregyháza (KM) - Június 23-án, az Olimpia Napján a világ több mint kétszáz országában emlékeznek meg a téli és nyári olimpiai játékokról, az olimpikonokról és az olimpiai mozgalomról. Ennek keretében kerül sor a hagyományos Samsung-futásra, Nyíregyháza is a helyszínek között van, vasárnap 11 órakor lesz a rajt (nevezni 9 órától lehet) a stadion mögötti parkolóból, a 4 km-es távot teljesítők között értékes nyereményeket sorsolnak ki. SZABADIDŐSPORT Bátorban fociztak a határőrök Nyírbátor (KM) - Utoljára 1996-ban rendezték meg a keleti végek őrei a határ­őrség Országos Kispályás Labdarúgó Baj­nokságát. Most hétvégén újra megkapták a jogot. A Nyírbátori Határőr Igazgató­ság által a bátori sportpályán szervezett foci derbire 11 csapat nevezett: a tíz ha­tárőr igazgatóság, valamint az országos parancsnokság legényei. A döntőt a Balassagyarmati és a Buda­pesti Határőr Igazgatóság játszotta. Bir­kóztak rendesen a srácok, de nem tudták dűlőre vinni a dolgot. Következtek hát a hetesek. A balassagyarmati határőrök többször rezegtették meg a fővárosiak há­lóját, így övék lett az első hely és a ván­dorkupa. A dobogó harmadik fokára a Nyírbátori Határőr Igazgatóság csapata állhatott. Bandies a legjobb hazai Az eredményhirdetésre felsorakozott sportolókat Dr. Veres János pénzügymi­nisztériumi politikai államtitkár köszön­tötte, egyben a különdíjakat is átadta. A torna legjobb mezőnyjátékosa Szűcs Zol­tán (Budapesti Határőr Igazgatóság), gól­királya Szalánszki Ferenc Balassagyar­matról, a legjobb kapus Farkas Attila Kis­kunhalasról lett. A legsportszerűbb csa­pat címet kilenc hibaponttal a Budapesti Határőr Igazgatóság érdemelte ki. A ha­zaiak legjobb játékosa Bandies László, a legeredményesebb pedig Sós Sándor volt. 7 A tornagyőztes balassagyarmatiak Immáron tény, hogy Pavlovics visszatér A régi játékosok és támogatók többsége is marad a nyíregyházi kosárlabdázóknál Jánossinak, Kollárnak és Zsoldos­nak van érvényes szerződése a következő évadra is, Jávorszki, Nunez és a tanulmányait vala­mint pályafutását is Debrecenben folytató Adorján viszont távozik a gárdától. Másodedző is lesz Minden valószínűség szerint Horváth Imre vezetőedzőnek lesz segítője is, erre a posztra egy helybéli szakembert fognak fel­kérni a vezetők.- Szeretnénk megköszönni azok támogatását, akik a B cso­portban sem fordultak el a csa­pattól, segítségüket a következő évadban szeretnénk meghálálni- mondta zárásként Gyarmati Mihály, a kft. egyik ügyvezetője.- Az októberben kezdődő évad­ban alapvető célunk a bent- maradás lesz, ugyanakkor a nyolc közé jutásról sem szeret­nénk lemondani. Nyíregyháza (KM - B. T.) - Ahhoz képest, hogy tavaly a bajnokságot sem a végle­ges kerettel kezdte el a nyír­egyházi férfi kosárlabda-csa­pat, most egy kivétellel már megnevezték a végleges név­sort a vezetők. Tették mindezt a keddi sajtó- tájékoztató apropójából, de a ke­ret kihirdetése előtt még sor ke­rült egy napirendi pontra. Megújított szerződések Boczkó (12) lesz az egyik Irányító felvirágoztatásában, az együtt­működés egyelőre a végéhez ért. Arról azonban nem tettek le a kft. tulajdonosai, hogy újabb névszponzor után nézzenek. A városi önkormányzat részéről Czomba György, a Gyermek-, If­júsági- és Sportbizottság elnöke vetítette előre, hogy a kft. (a töb­bi élvonalbeli csapathoz hason­lóan) második félévi támogatá­sa az önkormányzat részéről a duplájára emelkedik. A második napirendi ponthoz Fotók: Balázs Attila a játékoskeret kialakítása tarto­zott. Itt hangzott el, hogy Pavlovics Predrag visszatér Nyír­egyházára, két év után újra az NYKK színeiben pattogtat a 40 esztendős hátvéd. Más új szerze­mény egyelőre nincs, még egy lé­giós, centerposzton bevethető ko­saras érkezése várható. A tava­lyi keretből Siskának, Boczkónak, Jovanovicsnak, Herczkunak, Sza­kácsnak, Zácóinak, Tóthnak, Kri- vacsevicsnek (ő az ifjúsági- és ju­niorcsapat edzője is egyben), Ennek keretében megújították a szerződést a Marso Kft.-vel (az alapjuttatáson kívül a szponzor külön díjazza majd a bent- maradást, illetve a nyolc közé ju­tást is), a Totisport Kft.-vel (a cég továbbra is öltöztetni fogja a csapatot), illetve a Lindab But­ler Kft.-vel (a svéd-amerikai vál­lalat társaihoz hasonlóan a B csoportban is kitartott a gárda mellett, miért ne tenné ezt az él­vonalban is). Fontos tudnivaló, hogy innentől kezdve Marso Nyíregyházi KK a csapat neve, ff ....................................................... Alapvető célunk a bentmaradás lesz, ugyanakkor a nyolc közé jutás­ról sem szeretnénk lemondani. Gyarmati Mihály ............................ .....ff és bár a korábbi másik névadó­nak elévülhetetlen érdemei van­nak a minőségi kosárlabdázás Ellenvetés nélkül Mielőtt aláírták volna a szerződést Pavloviccsal, a vezetők természetesen meg­kérdezték a tulajdonosok és a mára megmaradt egykori játékostársak (Boczkó, Her- czku, Zácói, Kollár, Krivac- sevics) véleményét, hiszen két esztendeje azért érdekes körülmények között távozott Szolnokra a játékos. Végül senkinek nem volt ellenve­tése, ezek után került sor a papírok szignózására. Három balbekk is kidőlt a sorból Utolsó idegenbeli mérkőzését Pápán játssza a Nyírség-Spartacus Nyíregyháza (KM - B. T.) - Mégha két győzelem is van közte, de azért mégis csak öt mérkőzés óta veretlen a Nyírség-Spartacus NB I. B-s labdarúgócsapata, amelyre még két fellépés vár a mos­tani bajnokságban. Az egyik szerdán, Pápán ese­dékes, ahol szinte ugyanaz a helyzet, mint Nyíregyházán: na­gyon szerették volna kiharcolni a feljutást, de erről már lemarad­tak. Illetve, különbség azért még akad: a Szpari három helyezés­sel és négy ponttal megelőzi el­lenfelét, és ezt a távolságot meg is akarja tartani. Búcsúzik a hazai edző- Természetesen nem szeret­nénk tönkre tenni a közösen elért eddigi eredményeinket, és Pápán is igyekszünk majd győ­zelemre törekedni - árulta el a keddi indulás előtt Buús Györ­gy, a nyíregyháziak megbízott vezetőedzője. - Ugyanakkor na­gyon nehéz mérkőzésre számí­tok, és ennek több oka van. Az egyik, hogy három bal olda­li védőnk közül egy sem állhat rendelkezésre, hiszen Szatmári és Gaál sárga lapok, Kosán pe­dig keresztszalag-szakadás miatt nem játszhat. A másik, hogy a Pápa edzője, Pintér Attila az idény végén búcsúzik a csapat­Labdarúgó NB I. B A 37. forduló monotrendjo (szór- da, 17 óra) Pápa-Nyírség-Spartacus Pápa V.: Abrahám A. (Georgiu, Auth). Spar­tacus: Németh - Lakatos, Szatke, Rubint, Kiskapusi - Turóczi, Bébik, Kádár (Vén), Karkusz - Rob, Kocsis. Tatabánya-Monor, Balassagyar- mat-REAC, Diósgyőr-Hévíz, Kecske- mét-Pécs, Haladás-Fót, Szol- nok-Celldömölk, Százhalombat- ta-Bük. A Kaposvár és a BKV Előre szabadnapos. tói, és ez lesz az utolsó hazai mérkőzése jelenlegi gárdájával, ezzel összefüggésben áll, hogy ugyancsak távozik az eddigi tu­lajdonos. Nem tudni, ez a két do­log milyen hatást vált ki a játé­kosokból, de fel kell készülnünk arra, hogy kettőzött akarással fognak játszani. Távolról veszélyesek Arra azért kíváncsiak vol­tunk, hogy milyen szer­kezeti megoldásokkal próbálja majd áthidalni a tréner a balhát­véd-problémát, miként arra is, hogy az ellenfélnek mik az erősségei.- Még nem döntöttem el, hogy milyen összetételben szereplünk majd - adott választ a vezető­edző. - Nyilván, vannak variá­ciós lehetőségek, ezek közül pró­bálom majd a legideálisabbak ki­választani. A Pápa a tavasz fo­lyamán meglehetősen sok gólt szerzett pontrúgásokból, Plókai Attila jelenléte pedig az elemi erejű távoli lövéseket garan­tálja. Tizedszer idegenben- Ellenfelünk igazán hozzá szokhatott a hazai környezet­hez, hiszen tavasszal ez lesz a tizedik otthoni fellépése, mi pe­dig éppen tizedszer látogatunk idegenbe. Természetesen szeret­nénk javítani az eddigi mérle­günkön. A csapat kedd délután indult útnak, a szerda délelőtti prog­ramban a taktikai értekezlet sze­repel, majd jöhet a meccs. A régió és a világ sporthírei, infor­mációk a Szári mindennapjairól Ősszel Turócziék 2-1-re verték a pápaiakat A Kertváros nevezett, döntés még nincs A jövő szerdai közgyűlés elé kerül a Nyírség-Spartacus sorsa Nyíregyháza (KM) - Kedden újabb sorsdöntőnek tűnő megbeszélésre került a nyír­egyházi futball, pontosabban a Nyírség-Spartacus jövője kapcsán. Aztán a város szűkkörű veze­tése ismét úgy állt fel a tár­gyalóasztaltól, hogy továbbra sem született döntés az esetleges tulajdonosváltás, üzletrészeladás vagy fúzió ügyében.- Egyelőre annyi biztos, hogy a jövő hét szerdán esedékes vá­rosi közgyűlés újra napirendjére tűzi a futball kft. sorsának kér­dését - tájékoztatott a megbeszé­lésen jelen lévő Czomba György, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportbi­zottság elnöke. - Többfelé alter­natíva létezik, azok közül kell a legmegfelelőbbet prezentálni a városatyák felé. A frissen feljutott Kertváros jövője is nagyban függhet a dön­téstől. Kedden lejárt a nevezési határidő az NB I. B-ben, és Ger- liczki János az FC elnöke arról tájékoztatott, hogy a Kertváros is benevezett a másodosztályba. Egyelőre tehát két NB I. B-s csa­pata van Nyíregyházának... V

Next

/
Thumbnails
Contents