Kelet-Magyarország, 2003. június (63. évfolyam, 127-150. szám)

2003-06-17 / 139. szám

2003. június 17., kedd HÁTTÉR /3 HÍREK Olcsó vásár. A Vöröskereszt megyei szervezete székházában (Nyíregyháza, Ma­lom u. 3.) új és használt ruhákból, ci­pőkből olcsó vásárt rendez június 17-én és 18-án, mindkét napon 9-től 16 óráig. Fotókiállítás. Bocsi Krisztián és Szűcs Róbert: Szatmár határok nélkül című fo­tókiállítása nyílt a fehérgyarmati Móricz Zsigmond Városi Művelődési Házban. Ügyfélszolgálat. A Megyei Nyugdíjbiz­tosítási Igazgatóság kihelyezett ügyfélszol­gálatot tart június 19-én 9 órától a fe­hérgyarmati és a csengeri polgármesteri hivatalban. NÉZŐPONT Fortuna nem ér rá Pusztai Sándor e-niail: pusztasa@inform.hu Vasárnap délelőtt több mint tucatnyian vesztették életüket közlekedési balesetek nyomán. A legszörnyűbb esetnél a szakér­tői becslés szerint 200-zal száguldott egy Mercedes arra a lagzira, ahonnan az ifjú házasok már hazafelé tartottak. Talán fél napja, hogy kimondták a holtomiglan! amikor bekövetkezett az ütközés. A karam­bolban meghalt a baleset okozója, és a mellette ülő fia. Elhunyt a másik autóban ülő ara és még három ember, mert a ven­dégek autója megpördült a vizes úton. Az ifjú férj még nem tért magához a kómából. Mit érezhet az az anya, akinek fiát nem hozza többé haza a férje? Honnan merít­sen erőt a felépüléshez az, akinek ifjú pár­ja az utolsó útjára vár? S LJgy hallottam, Törökországban négy hullazsákot kell az autóban tartani, az USA-ban pedig van, ahol kiírják a vasúti síneknél: ezen az átkelőn a vonat 60 mér­földdel halad át, akkor is ha ön ott van. Az elrettentés is egy módszer a szabályok be­tartására, ám a közlekedést az önfegyelem, önkorlátozás különbözteti meg a hajtástól. Aki úgy dönt, hogy „teljes gázzal" száguld, utasait és másokat (szemből jövőket) is ve­szélyeztetve teszi ki a halálnak. Megúsz- tuk, mondjuk egy-egy rázósabb előzés, vagy egy szűk kanyar végén. Ha jól emlékezem a fizika törvényeire, ami 200 kilométeres sebességgel mozog, az nagyjából 55 métert tesz meg másod­percenként. Az ütközéskor bekövetkező lassulás olyan, mintha valakit autójába be­csatolva, ledobnánk 151 méter magasból. Nincs ilyen magas épület Magyarországon, és nincs olyan épeszű ember, aki egy ilyen zuhanásra vállalkozna. A szabályok sehol sem engedik meg a 200-as tempót, száraz úton sem. A szakértők mára térségünkben esős időt jósolnak, vezessünk óvatosabban mert lehet, hogy Fortuna nem ér rá! No comment Rajz: Ferter János Miként az első oldalon irtuk, tegnap a Nagy Imre Társaság megyei szerveze­te emlékezett meg a mártírhalált halt miniszterelnök kivégzésének 45. évfor­dulójáról. Nagy Imre és mártírtársai nevét 30 évig tilos volt kiejteni, azon­ban 1989-ben újratemetésükkel meg­nyílt a lehetőség a hősök emlékének ápolására. A nyíregyházi Nagy Imre emléktáblánál a megye, a város és a helyi szervezetek vezetői helyezték el az emlékezés virágait, bízva abban, hogy talán évek múlva a márciusi for­radalomhoz hasonlóan, méltó módon emlékeznek majd a mai fiatalok is 56- ra. A képen Hetei László színművészt Géczy Ferenc(balról) és Lakatos Ist­ván a társaság vezetői hallgatják. Fotó: Balázs Attila Emlékezők Támogatással főzhetnek korszerűbben Tizenhárommillió forintból HACCP rendszernek megfelelő konyhai eszközöket vásároltak Ladányi Tóth Lajos Tiszavasvári (KM) - Kistérségi válságkezelő prog­ramot valósított meg a Tisza- tér Társulás, amelyhez elen­gedhetetlenül szükséges volt az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium se­gítségnyújtása. A társulás feladata az átfogó térségfejlesztés, azaz a munka­helyteremtésnek, a szociális problémák megoldásának, a kör­nyezetvédelemnek, a települések fejlesztésének együttes kezelése, a hosszú távú stratégiai tervezés és az ahhoz illeszkedő probléma- kezelés. Fokozódó igények A tiszavasvári kistérségben a lakosság összetételében jelentős réteget alkotnak az idős, magá­nyos,egészségkárosodott, kisjöve­delmű lakosok, valamint a szociá­lisan hátrányos helyzetben lévő ff-­.................. Pályázati pénzből és saját forrásból készült kistérségi program. Nácsa Balázs ..................................................ff gyermekek. Az érintettek köre év­ről évre bővül, egyre többen igénylik a házi gondozást, az ét­keztetést. A fokozódó igények ki­elégítése érdekében a személyi fel­tételeken túl a tárgyi eszközök fo­lyamatos cseréje és bővítése is je­lentős költségeket igényel, ezért a Tiszatér Társulás pályázatot nyújtott be tavaly a Szociális és Családügyi Minisztériumhoz.- A kedvező elbírálás révén a pályázati pénzből és a települé­sek saját forrásából kistérségi program készült, és 13 millió fo­rintból HACCP rendszernek megfelelő konyhai eszközöket vásárolt a kistérségi társulás. Ezáltal a szociális étkeztetéssel foglalkozó konyhák működése je­lentősen javult. Stratégiai program Konkrétan a tiszadadai Idősek Napközi Otthonáról, a tiszaesz- lári Napközi Otthonról, a tisza- dobi Széchenyi István Általános Iskola Napközi Otthonáról, a ti- szalöki Idősek Gondozó Központ­járól és a Kossuth Lajos Általá­nos Iskoláról, valamint a tisza­vasvári Kornisné Liptay Elza Szociális és Rehabilitációs Kht. által üzemelt konyháról van szó említette Nácsa Balázs kistérségi megbízott, a Tiszatér Társulás ügyvezető igazgatója. A települések folytatni kíván­ják a kistérségi fejlesztéseket, hi­szen a stratégiai program jól tükrözi, hogy rengeteg tenniva­ló van még a szociális területen. Az idén tízesztendős, Tiszavas­vári székhellyel működő Tisza- menti Települések Térségfejlesz­tési Társulásának menedzsment­je újabb pályázatokat készít a fej­lesztések megvalósításához. A tények A Tiszatér Társulás tagjai: Hajdú-Biharből Tiszagyula- háza, Újtikos, Polgár, Fo­lyás, Újszentmargita, Tisza- csege, Egyek, Szabolcs- Szatmár-Beregből Tiszaesz- lár, Tiszalök, Tiszavasvári, Tiszadada és Tiszadob. További információ: www.tiszater.hu Búcsú az óvodától A kicsinyeket a népi hagyomá­nyok ápolására nevelő mátészal­kai Északi óvodában a nagycso­portosok gazdag műsorral bú­csúztak. Bemutatták a májusfa- állítás szép hagyományát, népi mondókákkal, már-már feledésbe merülő játékokkal tették színvo­nalassá óvodai utolsó napjukat majd a szerepléstől elfáradva vettek könnyes búcsút, Mártika, Bea óvó néniktől és dajkájuktól Julika nénitől. Fotó: Pandula József McRajzolták Nyíregyháza (KM) - Rendkí­vül sikeres volt az a rajzpályá­zat, amelyet Környezetvédelem mindennapjaimban címmel az ország mintegy 3500 általános is­kolája számára irt ki a ma­gyarországi McDonald’s. A zsű­ri három fődíjat adott ki, és 75 rajzot tartott arra érdemesnek, hogy azokat kiállítsák az ország egy-egy. éttermében. Szabolcs- Szatmár-Bereg megye legjobb rajzait a bökönyi Tálas Anikó, a mátészalkai Sizmár Tünde és Fórián Zsanett kisdiák küldte be a pályázatra. Rajzaik a nyíregy­házi Zrínyi utcai McDonald’s ét­teremben tekinthetők meg. MEGKÉRDEZTÜK: ÖN SZERINT MILYEN A MEGÍTÉLÉSE AZ IDEI ÜNNEPI KÖNYVHÉTNEK? Ö rvendetes, hogy egy­re több kiadvány je­lenik meg, ezúttal 350 új kötetet időzítettek az Ünnepi Könyvhétre. Aki akar, bőven tud kedvére szemelgetni, érdeklődési körének megfelelő olvas­nivalót találni. A ren­dezvénysorozat alkalmá­val előtérbe kerül a szépirodalom, és az író­olvasó találkozók is so­kat számítanak az iroda­lom népszerűsítése érde­kében. Ignácz Lászlóné GYERMEKKÖNYVTÁROS A velem egykorúak eredendően szeret­nek olvasni, viszont a sok elfoglaltság és a nagy leterheltség meggá­tol bennünket abban, hogy minél több könyv­vel ismerkedjünk meg. Az Ünnepi Könyvhéten iskolánkban író-olvasó találkozót rendeztek, ahol Gerlóczy Márton mutatta be Igazolt hiányzás című művét. Érdekes volt szembesül­ni egy 21 éves íróval... Szamos Attila középiskolás A számítógép és a tele­vízió egyre több em­ber kezéből veszi ki a könyvet, ezért az Ünne­pi Könyvhétnek abban rejlik a jelentősége, hogy ráirányítja a fi­gyelmet az olvasás vará­zsára. Csökken az olva­sási kedv, mivel a fel­nőttek közül sokan nem olvasnak, ebből követke­zően rossz példát látnak a gyermekek. Fontos a család és a pedagógus mintaadó szerepe. Dr. Bihari Albertné igazgatóhelyettes T anév közben annyit kell foglalkozni a közismereti és a szak­mai tantárgyakkal, hogy alig marad idő az olva­sásra. A tavalyi könyv­héten Orbán Ottó Ost­romgyűrűben című köte­te keltette fel az érdek­lődésem, a mostanin pe­dig Georg Püchner összes művei voltak ná­lam a „nyerők”. Nyáron Thomas Mann munkáit és Hamvas Béla esszéit is előnyben részesítem. Tóth Endre középiskolás A z Ünnepi Könyhét leginkább a szakma­belieknek fontos, az ol­vasók többsége elmegy az újdonságok és a prog­ramok mellett. Általá­ban az érdektelenség a jellemző, olykor hatal­mas erőfeszítést jelent egy író-olvasó találkozót megszervezni egy közsé­gi könyvtárban. Minde­nesetre én kíváncsian várom a keddi nyíregy­házi Berecz-kötetbemu- tatót! Gosztonyi Enikő MÓDSZERTANI KÖNYVTÁROS

Next

/
Thumbnails
Contents