Kelet-Magyarország, 2003. június (63. évfolyam, 127-150. szám)
2003-06-14 / 137. szám
2003. június 14., szombat Kelet «» Magyaromig IFITÉR /10 Márokpapiban táboroznak Ismét kinyitja kapuit az E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület nyári tábora. A Szatmár-beregi Tájvédelmi Körzet szívébe, Márokpapiba várják azon fiatalok jelentkezését, akik szeretik az állatokat és a növényeket, szívesen tartózkodnak a természetben, és kíváncsiak a minket körülvevő világ apró részleteire. A nagy kiterjedésű erdők és festői ligetek környezetében egész hétre szóló változatos programokat nyújtanak a résztvevőknek, amelyben a madárgyűrűzés éppúgy szerepel, mint a terepi kutatások, megfigyelések, túrák, gyógynövény- és gombaismeret, mikroszkópos vizsgálatok, népi és ügyességi játékok, vetélkedők, kézműves foglalkozások, illetve éjszakai vadles. Az első turnus holnap kezdődik, az azt követő is betelt, legközelebb június 29-én megy a következő „gyereksereg”. Maguk készítik az ajándékot Július 6-tól kézműves tábort szerveznek, ahol a gyerekek helyi kézműves hagyományokon kívül olyan egyszerű technikákkal ismerkedhetnek meg, amivel maguk is el tudják készíteni ajándékaikat, a munkákkal díszíteni tudják otthonukat. Azt követően két újab turnust fogadnak a természetvédelmi táborba, majd július 28-án kezdődik a kerékpáros tábor, amely keretében csillag- túraszerűen bekarikázzák a Szatmár-bere- gi-síkság legszebb tájait, kultúrtörténeti nevezetességeit. SIKERLISTA A mai sikerlistát a Rocky üzlethálózat boltjaiban (Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. sz., Búza tér, Nyír-Plaza) eladott kazetták és CD-k alapján állítottuk össze: 1. Metallica: St. Anger _______________ 2. Nagy mulatós lemez (2.) ____________ 3. Majka Papa: Az ózdi hős 4. Roma sztárparádé ___________________ 5. Princess: Hegedűvarázs ______________ A legutóbbi rejtvényünk megfejtéséért a Rocky üzlethálózat ajándékát Papp Gabriella fehérgyarmati olvasónk nyerte. A mai feladványunk: Milyen stílusú zenét játszik a Metallica együttes? A megoldást levelezőlapon küldjétek be a szerkesztőségbe! Mórás sikerek Budapesten Az idén is szép országos tanulmányiver- seny-eredményekkkel büszkélkedhetnek a nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola harmadik osztályos diákjai. Budapesten rendezték meg az Apáczai Könyvkiadó és Szivárvány Heted 7 Határon „Nagy Verseny Kis Matematikusoknak” elnevezésű tanulmányi verseny országos döntőjét, ahol Mátyás Eszter a második, Búr Máté pedig a tizenegyedik helyen végzett a nyolcvannyolc fős mezőnyben. Felkészítő tanítójuk: Jaczkovits Józsefné. A kis diákok a Herman Ottó környezetismereti verseny országos döntőjében is helyt álltak: Mátyás Eszter a harmadik, Búr Máté az ötödik, Kiss Ágnes a hetedik helyet szerezte meg. Valamennyien a 3. b osztály tanulói. Felkészítő tanítójuk: Kovács Zoltánná Vass Éva. Segítség két keréken A Magyar Máltai Szeretetszolgálat 15 éve szegődött a rászorulók szolgálatába. Megalakulásuk óta munkatársaikkal rendszeresen járják a kárpátaljai területeket is, keresve a segítés lehetőségét. Megoldatlan az iskolába járó fiatalok helyzete, hiszen a közlekedési viszonyok katasztrofálisak, az utak rosszak, a tömegközlekedés zsúfolt, és nem is érint minden települést. Ezért kerékpárok gyűjtésébe kezdtek, és aki egy kicsit is ismeri a kárpátaljai helyzetet, tudja, hogy egy ilyen ajándék mit jelent. Várják iskolák, közösségek jelentkezését, akik vállalják, hogy környezetükben összegyűjtik a felajánlott kerékpárokat, és az elszállításukig tárolják azokat. Nyíregyházán a Debreceni Területi Központ megbízásából a helyi szervezet minden hétfőn 16-18 óra között az Arany János út 7. szám alatt, illetve a Szent Imre Gimnáziumban (Ungvár sétány 19.) folyamatosan átveszi az adományokat. Nem tétlenkedik a tetétleni vágó Bogár Zoltán folyamatosan rajta tartja a kezét a kortárs magyar irodalom ütőerén Szakmai kvalitásait szem előtt tartva jóvágású fiatalemberként is jellemezhetjük Bogár Zoltánt, a Kölcsey Televízió 27 esztendős vágóját. A tévés szakmának az alapjait a Magyar Televízió debreceni körzeti stúdiójánál sajátította el, ahová egyik földije, a szintén tetétleni Bogár Tibor invitálta - idestova hat éve. Eleinte techniff.................................................. Fiatalos, egymást kölcsönösen tisztelő vágói stábot alkotunk. Bogár Zoltán .................................................W kusként serénykedett, később pedig még szorosabb barátságot kötött a kamerákkal, mindekután operatőrként tevékenykedett. Ellenállhatatlan vágy- Elérkezettnek láttam az időt a váltásra, ekkor gondoltam azt, hogy megragadom az alkalmat, és bejelentkezem a Kölcsey Tv- nél. A vágási alapsémákkal korábban is tisztában voltam, pusztán a programkezelésben kellett Minőségi munkára törekszik a vágóasztalon Fotó: Ladányi Tóth Lajos elmélyülnöm - emlékezett vissza iskolában képesített könyvelői, Bogár Zoltán, aki a tetétleni vállalati tervező és statisztikusi gyermekévek után a hajdúszo- végzettséget szerzett, aztán a bé- boszlói közgazdasági szakközép- késcsabai tanítóképző főiskolán diplomázott. Ebből „egyenesen következik”, hogy ellenállhatatlan vágyat érzett minden olyan tevékenységi forma iránt, ami a filmezéssel és a fotózással összefüggésbe hozható.- Ha tehetem, manapság is fotózom - a magam és közvetlen környezetem szórakoztatására. Emellett folyamatosan rajta tartom a kezem a kortárs magyar irodalom ütőerén (kedvencem például Mészöly Miklós, Nádas Péter vagy éppen Parti Nagy Lajos), a közelmúltban pedig az Új Forrásban megjelent három saját novellám. A fő csapásvonalat természetesen a Kölcsey Televízió jelenti, ahol megbecsülnek, és hetedmagammal fiatalos, egymást kölcsönösen tisztelő vágói stábot alkotunk. Nem bánta meg- Mivel a tévénél sok a velem közel hasonló korú munkatárs, jó a légkör, adottak a feltételek a nyugodt munkára. Annak idején korántsem bántam meg, hogy pedagógusi végzettséggel áttértem a tévés pályára. Arra törekszem, hogy minőségi munkák készüljenek a vágóasztalon. A KELET-MAGYAR0RSZÁ6 ÉS A MEGYEI HONISMERETI SZÖVETSÉG KÖZÖS IÁTÉKA (8.) Véget ér a háromfordulós Rákóczketélkedo Háromfordulós vetélkedősorozatot indított a Kelet-Magyaror- szág és a Megyei Honismereti Egyesület, melynek célja, hogy a fiatal generáció figyelme ráirányuljon a Rákóczi-szabadságharc 300. évfordulója kapcsán hazánk egy fontos történeti eseménysorára. A vetélkedő hozzájárul a Nyíregyházán megrendezendő XXXI. Honismereti Akadémia előkészületeihez. A 10-18 éves korosztály számára írta ki a versenyt az egyesület, és a jelentkezőknek az első fordulóban keresztrejtvényt oldottak meg, majd történelmi totót töltöttek ki, ezúttal pedig képfelismerési feladvány várt az érdeklődőkre. A mellékelt képeken szereplő személyek nevét az alábbi címre kell elküldeniük: Megyei Levéltár, Nyíregyháza, Széchenyi u. 4. Jelige: Rákóczi-vetélkedő. Beküldési határidő: június 20. Az ünnepélyes eredményhirdetést június 30-án 10 órától a Honismereti Akadémia megnyitóján tartják. Az egyesület a legjobb öt megfejtőt vendégül látja az akadémia július 3-i egész napos tanulmányútján, ahol a megye nevezetességeivel ismerkednek meg a résztvevők. Ők a Ke- let-Magyarország ajándéktárgyaival is gazdagodnak. Több azonos, jó megoldás esetén sorsolással döntik el, hogy kik vesznek részt a programon, de minden tökéletes megoldás beküldője könyvjutalomban részesül. Hirdetések Flintstones disco Apagy Gryereéa felei sd el a s AmitlU.., i! szabad 5 Szuper bulik Gyönyörű lányok Akciós italok^^ S Bulisdj-k^^ Szuper hangulat j Ingyenes busz indul a I piros háztól 21.00-kor| I és vissza 4.30-kor. I Ingyenes Főtaxi: 444 444,441 “ Mediatamogato: DISGO - TIVADAR Tiszapart. június 14. szomnat Polaroid i&nyK6p62QjJ&ß&K&! nyírnita$2! DJ= Nagy B. Pé’Gé június 21. szombat LÉZER ÉS KONGA PARTY törni Gergelyiugornya, Tis: szombat Sztárvendég: a nyár slágereivel! péntek szombat Az est folyamán 41 fantasztikus Görögországi Hl nyaralást nyerhetsz! Június 06. 16-től minden nap disco! Június Június Ml.TAX A PARTY