Kelet-Magyarország, 2003. május (63. évfolyam, 101-126. szám)

2003-05-29 / 124. szám

2003. május 29., csütörtök Kelet ^Magyarország HAZAI TÁJAKON /II HÍREK 0 A múltról mindenkinek. A megyei le­véltár munkatársai Nyíregyháza újratele­pítésének 250. évfordulója tiszteletére vá­rostörténeti előadás-sorozatot rendeznek. Az első foglalkozás június 2-án 10 órakor kezdődik a levéltár kutatótermében. A Vasvári gimnázium tanulóit Kujbusné dr. Mécséi Éva főlevéltáros az újratelepülő Nyíregyháza életével ismerteti meg. 0 Száz éve oktatnak. Nagyecseden 1903 óta működik az állami oktatás. A centenárium alkalmából a Danes Lajos Általános Iskolában május 30-án 11 óra­kor ünnepséget rendeznek. Lapcsánka Ecsedről Nagyecsed (Molnár Károly) - A Danes Lajos nevét viselő nagyecsedi iskolában a heti 2 technikaóra arra is lehetőséget kí­nál, hogy a lányok főzési gyakorlaton ve­gyenek részt. Véghné Csehi Katalin tanár­nő irányításával a paprikás krumplitól a lapcsánkáig több étel elkészítését megta­nulják így a diákok. Az elkészítés mikéntjét, s a hozzávaló­kat is „egyeztetik”. Ki mit főzött, azt meg is eszik. A tankonyha ebédlőjében megte­rítenek. Az evőeszközök elhelyezése, szak­szerű használata része a napi történésnek. Megbeszélik az összetevőket, s erre alapoz­va igénylik meg az alapanyagokat. Az is­kola költségvetésében tervezik a működé­si költségeket. A gyerekek minden kony­hai műveletet maguk végeznek. Bíró Lajos igazgatóhelyettes elmondta, hogy a hatodik osztályosokkal kezdtek. A konyha ugyanis tavaly készült el. Az oktatottak körét foko­zatosan bővítik. Terveik szerint szakiskolai jelleggel, nyolc osztályt végzetteknek indí­tanának háziasszony-képzőt. A felszerelése­ket az iskola vásárolta meg. A 4 tűzhely mindegyike fölött szagelszívót is elhelyez­tek. A fiúk ilyenkor technikafoglalkozáson vesznek részt egy másik teremben. Az ér­deklődő fiúk bekapcsolódnak a főzőcskébe, s a lányok is megismerik a technikai tud­nivalókat is. A hideg édesség, az asztal meg­térítése az ötödikeseknél, a tűzhelyhez ke­rülés a hatodikban lesz „tananyag”, hete­dik-nyolcadikban pedig a főzés mellett a sü­temények elkészítését is tervezik. TÜSKÉS SAROK Figyelemfelkeltő reklám A plakátok hirdetnek és figyelmet kel­tenek fel. Némelyik nem a maga megszo­kott és sajnos nem egyedülálló módján... A Jókai tér Nyíregyházán Fotó: Sipeki Péter Locsolás A tikkasztó me­legben a tűzoltó­kocsi segítségével öntözték meg Bal- kányban az út menti virágokat. Fotó: Sipeki Péter Az illegális migráció és az Európai Unió Az uniós szabályok szerint a harmadik országok állampolgárait szigorú ellenőrzésnek vetik alá Záhony (KM - Gy. L.) - A Magyar Hadtudományi Tár­saság határőr szakosztályá­nak nyírbátori szakcsoportja nemzetközi konferenciát szervezett nemrég Záhony­ban, melynek témája az ille­gális migráció, illetve a ha­tárőrség „schengeni” felké­szülése volt. Ez alkalomból beszélgettünk a konferencia előadói közül Ta­kács Ferenc ezredessel, a Határ­őrség határőrizeti főosztályának vezetőjével. Enyhítés és szigorítás A várható közeli határforgalmi változásokról Takács Ferenc a Kelet-Magyarországnak elmondta: - Mivel Záhonyban vagyunk, az ukrán határról beszélek. Nos az uniós szabályok szerint a harma­dik országok állampolgárait a le­hető legszigorúbb ellenőrzésnek kell alávetni. Ez természetesen érinti a tőlük keletre élő országok állampolgárait. Hiszen itt most már nemcsak a Magyar Köztár­saság biztonságát kell garantálni, hanem amit például a francia, vagy spanyol mint a külső határ őrzőitől elvár. Kétségtelen, a leg­jelentősebb változás a vízumkény­szer bevezetése lesz. Az Ukrajná­val szemben bevezetésre kerülő vízumrendszer kidolgozása folya­matban van, most még semmi konkrétumot nem tudok ezzel kapcsolatban mondani.- A schengeni szabályok pon­tosan előírják, hogyan kell az úti okmányok érvényességét meg­vizsgálni, megállapítani a sze­mélyazonosságot, ellenőrzini a schengeni vízum meglétét, az uniós tagországokban tartózko­dás feltételeit, aminek lényege, hogy van-e elég pénze a harma­dik országbeli utasnak. Át kell vizsgálni továbbá az utas gépjár­művét, szállítmányát. Ez utóbbit, természetesen, a vámhatósággal Takács Ferenc közösen. Nagy valószínűséggel el kell különíteni a EU-tagországok és a harmadik országbeli állam­polgárokat területileg is. Lesz úgynevezett EU-sáv és a harma­dik országok polgárai számára fenntartott részleg, hogy ne ke­veredjenek össze. Az unió tagor­szágainak állampolgárai ugyanis könnyített ellenőrzésen esnek keresztül a külső határon is. Tökéletesebb eszköztár Az illegális migráció vissza­szorításában elért eredmények­ről Takács ezredes elmondta:- A csökkenésének egyik oka, hogy a határőrség a fejlesztések révén hatékonyabbá vált az ille­gális migrációra épülő ember- csempészettel szemben. Ma már igen kockáztos és nem is „gazda­ságos” vállalkozás ez. A másik ok: a szomszédos országok határőri­zeti szervei kezdenek helyrerázód­ni, egyre hatékonyabban dolgoz­nak a saját, majdani külső hatá­raikon. Mi is arra törekszünk, hogy szakmai segítséget nyújt­sunk ezeknek a határőrizeti szer­vezeteknek, akár technikai eszkö­zökkel is támogassuk őket, már amennyire ezt az anyagiak lehe­tővé teszik. Hirdetés Honnan marad ennyi pénzük, ha Lakáshitelt Az Inter-fcuropa Bank 2,6S%-o$ Lakáshitelét alacsony tórlesztőrészletekkel fizetik vissza, így hónapról hó­napra több ezer forint maradhat a hazikasszában. Sót, a hitelhez - fiatai hazasokként - akár 1,6 millió forint összegű Gyermekvállalási támogatást is felvehetnek. Nyíregyháza, Mártírok tere 9., Tel: 42/314-450 Inter-Európa Bank Rt. A SWIHOM > IMl csoport tagja ARCKÉP Pongó József ÉDOSZ megyei elnök Kisvárda (KM - L. Gy.) - Az egész heti esős idő az el­múlt szombatra derűsre vál­tott. Pazar napsütésben ren­dezhették meg Kisvárdán az Élelmiszeripari Dolgozók Szakszervezetének sportnap­ját, az immár 11. alkalommal megtartott megyei ÉDOSZ- napok keretében.- A jó idő megvolt rendel­ve! - mondta nevetve Pongó József megyei elnök, főszerve­ző. - Ezt pár nappal megelő­zően az idén is Nyíregyházán volt a rendezvénysorozat nyi­tánya, amelyen Kapuvári Jó­zsef országos elnök tájékoztat­ta a 12 megyei alapszervezet SZB-elnökeit és tagjait az ak­tuális tudnivalókról. A szak- szervezeti nap színfoltja volt az ÉDOSZ Baráti Köre tagjai­nak, a jórészt nyugdíjas tiszt­ségviselők találkozója. Ma szintén a Szakszervezetek Há­za ad otthont a zárónap ese­ményeinek, amely a gazdaság- politika jegyében telik - mondta Pongó József. Az 55. születésnapját tegnap betöltő szakszervezeti vezető Kisvárdán él. - Szeretettel és tisztelettel gondolok a tavaly elhunyt szüléimre, akik em­berségre nevelték négy gyer­meküket. Szegény körülmé­nyek között is gondoskodtak Pongó József Fotó: Lefler György taníttatásomról: a kisvárdai Bessenyei Gimnázium után a kecskeméti Műszaki Főisko­lán szereztem gépész üzem­mérnöki diplomát. Az igazi helyemet 1978-tól találtam meg a Várda-Drinknél, bizton­ságtechnikai vezetőként. A másod-, munkavédelmi üzem­mérnöki diplomámat 1991-ben Budapesten szereztem meg. A szakszervezeti mozgalomban 33 éve tevékenykedek társa­dalmi munkát végezve, tíz éve alapszervezeti titkári minő­ségben, hat éve pedig a me­gyei ÉDOSZ elnökeként. Az emberek sorsa gyermekko­romtól érdekel, akkor a tanu­lásban, most másmilyen mó­don próbálok segíteni - mondta. Felesége egy nyíregyházi cég könyvelője, közgazdász fia nagyáruházát vezet, a kiseb­bik fiú kereskedelmi végzett­ségű, de zenével foglalkozik, igen tehetségesként. Népek zenéi a múzeumfaluban Nyíregyháza (KM) - Május 31-én rendezik az első népzenei koncertet és táncházat a mú­zeumfalu központjában kialakí­tott szabadtéri színpadon. Pa- padimitriu Athina és az Akropo­lisz Együttes görög népzenéjét hallhatják a vendégek, majd a koncertet követően a művésznő által vezetett táncházban sajátít­hatják el a görög néptáncok alap­lépéseit az arra vállalkozók.

Next

/
Thumbnails
Contents