Kelet-Magyarország, 2003. május (63. évfolyam, 101-126. szám)
2003-05-27 / 122. szám
2003. május 27., kedd HAZAI TÁJAKON /4 hírek 0 Nyugdíjasok elsősége. Kiemelkedően szerepelt a záhonyi „Eletet az éveknek” nyugdijasklub Aranyősz nevű népdalköre a Cigándon megrendezett regionális népzenei fesztiválon. A határvárosi művészeti csoport 27 hazai, szlovák és kárpátaljai együttes között szerezte meg az első helyet. 0 Közgyűlést tartanak. A Mozgáskorlátozottak Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete csütörtökön 10 órától tartja a közgyűlését a Nyíregyháza, Körte u. 19-21. szám alatt található székházában. 0 Gyászistentisztelet. Nyíregyháza és környéke zsidósága elhurcolásának 59. évfordulóján, vasárnap 11 órától a hitközség a Nyíregyháza, Kótaji út 5-7. szám alatti izraelita temetőben emlékező gyászistentiszteletet tart, a gyászbeszédet Fröhlich Róbert főrabbi mondja. 0 Vackor-busz. Az ÉFOÉSZ megyei szervezete pályázatot nyert az Észak-alföldi Regionális Ifjúsági Tanácsnál, melynek révén lehetővé válik, hogy a Vackor-busz szolgáltatását ingyenesen igénybe vegyék május 28-án. A busz a Göllesz Viktor Általános Iskolától (Nyíregyháza, Báthory u. 30.) indul. További információk a 42/500- 396-os telefonszámon Buda Barna igazgatótól. A KSH ELEMZÉSEIBŐL Az élelem fele nyugatra megy Nyíregyháza (Malakucziné Póka Mária)- A magyar mezőgazdasági és élelmiszeri- pari kivitel 2002-ben Magyarországon összesen 601 milliárd forintot tett ki. A behozatal ennél jóval kisebb (292 milliárd forint) volt, igy külkereskedelmi egyenlegük mintegy 309 milliárd forint többletet mutatott, folyóáron is kevesebbet, mint 2001-ben. Az egyenleg romlását a kivitel számottevő csökkenése okozta, elsősorban a húsexport visszaesése miatt, de nem elhanyagolható hatása volt a gabona- és malomipari termékek exportja csökkenésének is. A főbb termékcsoportokat vizsgálva jelentős mértékben (1,6-szeresére) csak - az összes élelmi- szeripari kivitel mindössze 4 százalékát adó- cukor, cukorkészítmények és méz kivitele emelkedett. A behozatal összességében kissé növekedett, leginkább a zöldség és gyümölcs- féléké (25 százalékkal). A magyar élelmiszeripari export döntő része az európai piacokra irányul, növekvő része, 47 százaléka az EU, 40 százaléka pedig a közép- és kelet-európai országokba. Az Európán kívüli fejlett országokba a kivitel 9 százaléka, a fejlődő országokba pedig 4 százaléka jutott. A EU-ba irányuló export négytizedét az állati eredetű élelmiszerek, egynegyedét a zöldség- és gyümölcsfélék tették ki. A hazai élelmiszeripari behozatalnak szintén 47 százaléka származik az EU országaiból. A hús és húskészítmények magyarországi importjának az EU már több mint kilenctizedét adja. Az EU-ból származó élelmiszeripari behozatalnak legnagyobb részét, kéttizedét a zöldség- és gyümölcsfélék, 15-15 százalékát a hús- és húskészítmények, illetve állati takarmányok tették ki 2002-ben. TÜSKÉS SAROK Csak ne szombaton! CSERVENYÁK KATALIN Vannak az ember életében fix napok. Hétfőtől péntekig például munka, szombaton piac, bevásárlás, takarítás... Maradjunk a piacnál! Szombaton a gutaütés kerülgette az autósokat, mert ismét egy hatalmas sátor hasalt a Búza téri parkolóban, majdnem felére csökkentve ezzel a helyek számát. A tavaly nyáron itt álló sörkert sem nyerte el az autósok szimpátiáját, éppen a fenti okok miatt. Félő, lassan megérkezik a vidámpark is. Igaz, a szerdát és szombatot leszámítva ez a parkoló kong az ürességtől. De szombaton nem. S bár elismerem, tömegközlekedéssel is remekül megközelíthető a piac, de azért olyan jó, amikor nem kell cipe- kedni, csak berakjuk a nehéz kosarakat a kocsiba és hazáig nincs velük gond. Logisztikai központ Fényeslitkén? Megvalósíthatósági tervre nyújtanak be projektet a pályázatelőkészítő alaphoz Tábla Komorónál: a vágány vége 9480 kilométerre van, Vlagyivosztokban Fotó: amatőr Fényeslitke (KM - Gy. L.) - A MÁV a Fényeslitke Északi Rendező Pályaudvarát (a település keleti oldalán) tavalyelőtt bezárta. A 60 hektáros csupasz terület jelenleg kihasználatlan, lényegében semmilyen termelő tevékenységre nem alkalmas. Ugyanakkor a terület fenntartási költsége - őrzés-védelem, gyomirtás stb. - évi 10 millió forint. Hasznosítási lehetőség parlagföld helyett- A terület részben tulajdonosa, részben kezelője a MÁV - mondja Mártha Tibor, Fényeslitke polgármestere. - Mint állami cég, nem pályázhat a terület hasznosítására. A térségben ugyanakkor igen fontos lenne, már csak a foglalkoztatás szempontjából is, hogy egy ilyen jó adottságú terület ne heverjen parlagon. Több településről is műúton megközelíthető, mindössze 2 kilométerre fekszik a 4-es főúttól. A vázolt helyzet adta az ötletet, hogy például nemzetközi logisztikai központként igen jelentős gazdasági szerepet tölthetne be a térségben. A téglalap alakú terület nyugati oldalán a normál vágány megvan, a keleti részére be lehetne vinni a széles nyomtáMártha Tibor vú vasutat is Komoró felől, mely a. szóban forgó részleg határáig van kiépítve. Nagy földrajzi előnye még, hogy az M3-as várható nyomvonalához is közel esik. Nyilván a MÁV-nak sem az az érdeke, hogy ez a logisztikai szempontból értékes terület az enyészeté legyen. Barnamezős beruházás- A területhasznosításra - mint „barnamezős” beruházásra uniós támogatást lehet nyerni. Méghozzá nem is keveset, hiszen mindössze 10 százalékos önerőt kell produkálni. Csakhogy - mint említettem - állami cég nem kaphat támogatást. Viszont a Nemzeti Fejlesztési Terv Regionális Operatív Programjába illeszkedik az ilyenfajta területek újrahasznosítása, a megvaÉrdeklődés Bár az előkészítő munkának még ugyancsak az elején tartanak, már érdeklődnek ukrán, orosz, belga és magyar cégek. A megvalósíthatósági tanulmány pro- móciós anyaga tartalmazza a terület kiajánlását magyar és a külföldi befektetőknek. Ezek elsősorban keleti országok, hiszen ahogy a Komorónál véget érő - illetve kezdődő - széles nyomtávú vágány mellett egy tábla mutatja: „Ennek a vágánynak a vége 9480 kilométerre található a Csendes-óceán partján, Vlagyivosztokban”. lósítására például önkormányzat, kistérségi önkormányzati társulás kérhet támogatást. Most tehát ott tartunk, hogy elkészült a „Nemzetközi Logisztikai és Ipari Fejlesztési Terület” című projektelképzelés. A napokban vázoltuk a MÁV vezérkarának elképzeléseinket, melyben igen nagy segítségünkre volt Gazda László, a megyei közgyűlés elnöke. A vasút fejleszteni akar, és azt az ígéretet kaptuk, hogy megadja az engedélyt. Ugyanis a MÁV-nak, mint tulajdonosnak a hozzájárulása szükséges. (Hétfőn jött a hír: a MÁV hozzájárulását megkapták, most már semmi akadálya, hogy benyújtsák pályázatukat az Európai Pályázatelőkészítő Alaphoz.) Konzorcium, közhasznú társaság?- Az elképzelés szerint - tette még hozzá Mártha Tibor - közhasznú társaságot, vagy konzorciumot alakítanánk, melyet a MÁV, a fényeslitkei önkormányzat, szakmai befektetők (a betelepülni szándékozó logisztikai cégek), esetleg pénzügyi befektetők, más regionális fejlesztési szervezetek hoznának létre. A 10 százalékos önerőt lényegében a betelepülni akaró tőke állná.- A bekerített területen úgynevezett mobil csarnokrendszer lenne, tehát a bérlő, a vevő igénye szerinti méretre alakítható. Ám nemcsak raktározásra, átrakodásra lenne alkalmas a terület, hanem előkészítő-csomagoló tevékenységre is. Mivel a csarnokok tetszés szerint alakíthatóak lesznek, lényegében egy kis irodaház, amolyan információs központ, valamint két-három kereszt irányú ipari út építésére lesz csak szükség. Az elnök velemenye Gazda László, a megyei közgyűlés elnöke példaértékűnek tartja a fényeslitkei kezdeményezést: - A nagyszabású, bátor terv ráirányítja arra az önkormányzatok figyelmét, hogy olyan időszak következik, amikor minden település a saját szerencséjének kovácsa. Maguknak kell elindulniuk és saját fejlődésük sarokpontjait kijelölniük. Ha számba veszik adottságaikat, s megvan bennük a hajlam, hogy olyan, eddig ismeretlen fogalmakkal megismerkedjenek, mint a promóció, konzorcium, s a megvalósításhoz partnerekre is találnak, akkor sikeresek lehetnek. Másként kell gondolkodni az EU-ban, mint eddig. Ráadásul az EU utólag finanszíroz, tehát a fejüket törniük kell a települések vezetőinek, hogy pénzintézetet is találjanak a hátuk mögé. Kommandó az egészségért Nyíregyháza (KM - K. É.) - A dohányzás visszaszorítása érdekében május 21-én - az országos akció keretében - az egész megyére kiterjedő ellenőrzés zajlott Szabolcs- Szatmár-Beregben. Ennek értelmében összesen 251 vizsgálatot végeztek az ÁNTSZ szakemberei, akik 130 munkaegészségügyi egységet és 121 közforgalmú intézményt látogattak sorra azért, hogy kiderítsék: betartják-e az adott helyeken a dohányzás visszaszorítása érdekében törvénybe foglalt szabályokat. Harmada dohányzik Az ellenőrzés során kiderült: a vizsgálat alá vont munkaegészségügyi helyeken a munka- vállalók 33 százaléka dohányzik, míg a közforgalmú intézetekben, iskolákban, egészségügyi intézményekben 21 százalék hódol e káros szenvedélynek. A dohányzásra vonatkozó belső szabályozással az összes ellenőrzött egységek 72 százalékában rendelkeztek. Kilenc bírság Dohányzóhelyiség, dohányzóhely kialakítása az ellenőrzött intézmények hét százalékában nem történt meg, s ugyanilyen arányban nem feleltek meg a kialakított helyiségek azoknak az előírásoknak, amelyeket a törvény megfogalmaz. Mindezen hiányosságok miatt 9 esetben kellett egészségvédelmi bírságot kiszabni, ezen bírság teljes, együttes összege 360 000 forint. Á bírság mellett a felmerült hiányosságok pótlására is intézkedtek az ÁNTSZ szakemberei. Holland alapítványi küldöttség Nyíregyháza (KM) - Május 30-tól június 5-ig megyénk egészségügyi, szociális és gyermekvédelmi szakellátását tanulmányozza a hollandiai Zevenaar városban működő Kárpátia Alapítvány küldöttsége. Az alapítvány a Kárpát-medence rászorultjainak, fogyatékosainak segítésére alakult, először megyénkben tevékenykedtek, majd Románia, Ukrajna és Szlovákia Kárpátokon belüli területére is kiterjesztették munkájukat. Számos adományt juttattak el megyénk kórházaiba, szociális és gyermekvédelmi intézményeibe: hidraulikus kórházi ágyakat, elektromos tolószékeket, intézeti bútorokat, irodaberendezéseket, valamint jó minőségű gyermek- és felnőtt ruhaneműket. Hirdetés CULEVIT® Dr. Kulcsár Gyula biokémikus 1987 óta tartó kutatásaival alátámasztotta a passzív daganatellenes védekezéssel kapcsolatos elméletét, melynek gyógyászati jelentősége az, hogy a védekezési rendszer anyagait tartósan, egyidejűleg és nagy mennyiségben adagolva sikerülhet - a normál sejtek károsítása nélkül - elpusztítani a daganatot. A Culevit® tabletta és krém összetétele azért speciális, mert kizárólag az elmélet szerinti - a szervezet daganatellenes védekezésében is szerepet játszó - anyagokat tartalmazza. (Aminosavakat, vitaminokat, melyek fontosak szervezetünk A Culevit® tabletta és krém kapható a gyógyszertárakban és a gyógynövény-szaküzletekben. (OÉTI-szám: 330/V, 1574/1999) Culevit-tájékoztatás: (06-1) 321-2111 Gyártó: Imtnunal Kft 1074 Budapest, Dohány u. 46. Fax: (06-1) 479-0641 E-mail:immunal@irmn unal.hu Web: www.culevit.com sokféle funkciójához is.)