Kelet-Magyarország, 2003. május (63. évfolyam, 101-126. szám)
2003-05-23 / 119. szám
2003. május 23., péntek háttér / 3 0 Párbajozó városok. „Távolsági Kihívás - Matáv Várospárbaj” elnevezéssel Pécs és Nyíregyháza méri össze tudását szombaton, ahol a Búza téri piaccal szemben lehet a helyszín. A győztes város egyik közhasznú intézménye félmillió forintos támogatást kap a Matávtól. 0 Véradás Vasváriban. A Magyar Vörös- kereszt megyei szervezete kihelyezett véradást tart a tiszavasvári ICN Hungary Rt.-nél 8-13-ig. NÉZŐPONT Puszi dédikének M. Magyar László N/legható kis ünnepségnek lehettem részese szerdán Tiszabercelen, ahol születésnapi évfordulót tartottak az idősek klubja szervezésében. A nyugdíjas társak a klub egyik tagját köszöntötték, mégpedig születésének kilencvenedik évfordulója alkalmából. A kilencedik ikszet elért Erzsiké néni a könnyeivel küszködve képeket villantott fel életéből. A sok nélkülözésre, szenvedésére utalva azt mondta, hogy a mostani élet arany az ő életükhöz képest. N/lindebből mi, a későbbi nemzedék tagjai semmit sem érzékelünk, hiszen mi eleve a „jóba" születtünk bele. Mi már természetesnek vesszük a összkomfortot, az autót, a technikai vívmányokat. Napjainkban nem azt mérlegelik a legtöbben, hogy az egyetlen szobában hová tegyék a négy-hat ágyat, hanem azt, hogy magát a négy szobát hogyan rendezzék be. Nem akarom én visszasírni a régi időket, csak azt szeretném tudatosítani: fontos tudnunk, hogy nagyapáink, apáink hogyan éltek, honnan indultak, mert csak így tudjuk igazán becsülni mindazt, amit elértünk, s értékelni mindazt, amely a mindennapi életünket könyebbé teszi. Igaz, számunkra vitatott kérdés, hogy valóban könnyű-e az életünk, mert bizony mi nemigen érezzük annak. Mindig késésben vagyunk, rohanunk mindenhová, alig van időnk egymásra és gyermekeinkre. Idegeskedünk, magas a vérnyomásunk, a bér, a nyugdíj pedig alacsony. Lehet, hogy elődeinkhez képest köny- nyebb immár az életünk, számunkra azonban még titok, megérjük-e a magas kort. Bár olyankor már gyengébb a szem, a láb sem engedelmeskedik az akaratnak, azonban még így is van minden nap valamilyen öröm időseink életében. Legalábbis ezt üzente az a pillanat, amikor a legkisebb dédunoka, az ötéves Istvánka nagy-nagy szeretettel megpuszilta kilencvenéves dédikéjét ott Tiszabercelen. Mai rőzsehordó Rajz: Ferter János Jó hitelező, jó adósokkal Csányi Sándor elégedett a megyei éllovas B&H aktivitásával Galambos Béla e-mail: galambos@inform.hu Nyíregyháza (KM) - Örvendetes számunkra, hogy a lakossági tevékenységünk kiugró növekedésén túl a vállalati üzletágban is igen szép eredményeket értünk el, köszönhetően Szabolcs- Szatmár-Bereg megyének is. Az OTP elnök-vezérigazgatója fogalmazott így hétfőn Nyíregyházán, ahol ügyféltalálkozón vett részt. Csányi Sándor kifejtette: megyénkben a bank országos átlagát meghaladóan sikeres vállalati üzletágban jelentősen növekedtek a betétállományok és közel 9 milliárddal a vállalati kihelyezések. Ugyancsak kiugróan jó a lakossági üzletág eredménye, ahol közel 47 milliárd lakáshitelt engedélyeztek. Mindez kiváló banki munkáról és az ügyfelek bőségéről tanúskodik. » ......................... Akik már fölvették a kedvezményes kölcsönt, azoknak változatlan marad a feltétel, hiszen visszamenőleg nem lehet módosításokat tenni. Csányi Sándor .................................................W- Örvendetes, hogy miközben Szabolcsot úgy tartották számon, mint az ország nem éppen legfejlettebb régióját, a legkorszerűbb banki termékekből - internetes-, mobil bank használat - élen járnak e megye lakói - tért ki az „idegen” szemlélő számára feltűnő folyamatokra Csányi Sándor. - Szerződés számban mindenképp az élbolyba tartozik a megye, de a használat gyakoriságát tekintve még lehet javulni. Ámbár igy volt ez kezdetben a bankkártyával is. Gondolom a legkorszerűbb szolgáltatások tekintetében is hamarosan rájönnek majd a kényelem ízére. Befektetési lehetőség Az OTP Bank közép-európai terjeszkedésének aktualitásairól is szólt a elnök-vezérigazgató: „Elmondhatom, hogy elértük a nemzetközi középbank szintet. Lassan kezdtük kinőni az országot, érzékeltük, hogy a piaci növekedésnek vannak határai. Ahogy másfél évvel ezelőtt tettük Szlovákiában, ugyanúgy holnap írjuk alá (május 21-én megtörtént a szerk.) a második legnagyobb bolgár bank megvásárlásáról szóló szerződést. Ez a bank Bulgáriában 3 millió ügyféllel rendelkezik, a piaci részesedése lakossági hitelben közel 80, betétben mintegy 60 százalék. Úgy néz ki, hogy rövid idő alatt Tegnap esett, de nem az OTP árfolyama Fotó: Balázs Attila Bulgária legnagyobb bankjává lesz az OTP tulajdonában, a tervezett korszerűsítéseket követően. Kalandvágyó hazai ügyfeleinknek szeretnénk ezen a téren befektetési lehetőségeket kínálni.” Nyíló kapuk A köszöntő utáni sajtóbeszélgetésen föltett kérdésre, hogy a nem kis harc árán megszerzett bolgár bank után várható-e még az OTP részéről további középeurópai terjeszkedés, Csányi Sándor így válaszolt: „Nem zárultak be, sőt én azt gondolom, hogy éppen ezzel nyílnak ki a kapuk. Hiszen most valóban regionális szereplővé léptünk elő Európában. A környező országokban szeretnénk megjelenni, mint azt már korábban is bejelentettem. ” A hazai bankprivatizációs lehetőségekből az OTP-t a Postabank érdekli, árulta el egy kérdésre válaszolval a bankvezér hozzáfűzve, hogy a lakáshitelezésbe történő bekapcsolódása, illetve a diákhitelezésben betöltött monopol szerepe révén a Postabank fejlődött az elmúlt egy-más- fél év során. „Több lett az ügyfele, mint volt Jcét évvel ezelőtt, ennek megfelelően az ára is más, mint akkor volt. Ahhoz azonban, | hogy tisztán lássunk, be is kell < menni a bankba”, tette hozzá. 1 Először a bankok... A kedvezményes lakáshitele- ^ zésben bekövetkezett módosításoknak még előtte álltunk, amikor a Csányi Sándort ezzel kapcsolatos véleményéről kérdeztük.- Ez a rendszer feltehetően korrekcióra szorul - szögezte le az OTP első embere - hiszen túl nagy terhet jelent az államnak. Csak az nem mindegy, hogy a mértéke milyen. Amennyiben csökkentik az állami támogatást, kétségtelenül a bankok járnak először rosszul, de a végén nyilván a lakosság is. Akik már fölvették a kedvezményes kölcsönt, azoknak természetesen öt évig, változatlan marad a feltétel, hiszen visszamenőleg nem lehet módosításokat tenni. Itt a jövőbeni kihelyezési lehetőségek szigorodnak majd. Elcsitul a műtrágyavihar A Bige Holding a szolnoki TVM, majd pedig tavaly a Péti Nitrogénművek megvásárlása után Magyarország legjelentősebb nagyvállalatainak sorába lépett. Kíváncsiak voltunk, hogy Szabolcs megyének e legnagyobb, folyamatos növekedésben lévő cégcsoportjáról miként vélekedik legfőbb finanszírozója az OTP Bank Rt. vezetése.- Bár a pontos számok nincsenek előttem, elégedettek vagyunk a cégcsoport aktivitásával. Jelentős fejlesztés folyik most Szolnokon a TVM- nél, ahol alapvetően korszerűsítik a termékstruktúrát, amire szükség is van. A Péti Nitrogénművek esetében remélhetőleg a védővám bevezetésre kerül, hiszen a világban mindenütt, az Európai Unióban is védik az ilyen jellegű termékek piacát. Tudomásom szerint itt a mezőgazdasági lobbi akadályozta a vám bevezetését, mert azt várták tőle, hogy lecsökken a műtrágya ára. Ezzel szemben az történt, hogy a kereskedők, importőrök haszna nőtt, a műtrágya ára viszont nem csökkent. Az azért nyilvánvaló, hogy ha az ország egyetlen nitrogén műtrágya kapacitását be kellene zárni, akkor alapvetően kiszolgáltatottá válna a magyar mezőgazdaság. Akkor lenne csak igazán drága a műtrágya. Úgy látom azonban, hogy ebben már egyetértés alakult ki. A Bige Holding gazdálkodása tehát stabil, s egyre inkább az lesz, hiszen még a nyugat-európai árakhoz képest is drágábban kapják a gázt, így a várhatóan jövő évtől bekövetkező gáz iibera- lizáció szintén pozitív hatással lehet a holding tevékenységére - fogalmazott Csányi Sándor. Borongós. Esőben motorozni? Erre is csak a legel- szántabbak képesek. Vagy mégse? Képünk Nyíregyházán készült. Civilek stratégiája Nyíregyháza (KM - S. M) Az ország szinte valamennyi megyéjében párhuzamosan zajlik az a szakmai program- sorozat, melynek tapasztalatai a készülő országos civil stratégia alapjául szolgálnak. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye civil szervezeteinek képviselői tegnap találkoztak Nyíregyházán, ahol „Fókuszban a partnerség” címmel mutattak be olyan együttműködési modelleket, melyek civil szervezetek önkormányzatokkal, és egyéb állami szervezetekkel való hatékony együttműködését vázoltak fel. A munkakonferenciát Giba Tamás alpolgármester nyitotta meg, aki Nyíregyháza önkormányzatának és civil szervezeteinek példaértékű együtt gondolkodásáról szól. Kiemelte azokat a rendszeres találkozókat, - mint a szociális kerekasztal, egészségkárosodottak esélyegyenlőségéért kerékasztal - ahol lehetőség nyílik az információ cserére, a civil szervezetek tájékozódhatnak a pályázati lehetőségekről! és az önkormányzat, ehhez nyújtható támogatásairól. A szakemberek a helyi tapasztalatok mellett az Észak-alföldi Régió Partnerség 2000 programjáról, valamint a szakellátás civil keretek között való működéséről hallhattak előadást. Autók és autópályák Európában Nyíregyháza (KSH - Barabás Ivánné) - Európai uniós tagságunk közeledtével érdekes lehet helyzetünk összevetése a már bennlévő, illetve a velünk együtt befelé igyekvő környező országokéval. Az elmúlt évek fejlődése eredményeképpen néhány területen közeledés történt, de a felzárkózás még messze van. A személygépkocsi-ellátottság Magyarországon alig felét teszi ki az uniós átlagnak, miközben a gépkocsipark átlagos életkora is magas. Ezer lakosra hazánkban 244 személygépkocsi jutott 2001-ben, miközben a tizenötök átlaga 495 volt. Közöttük is legjobban ellátott Luxemburg (659), Olaszország (578), Németország (541), de a legalacsonyabb értéket mutató Görögország (325) mutatója is harmadával magasabb volt Magyarországénál. A 10 tagjelölt ország közötti rangsorban utolsó előttiek vagyunk, csak Szlovákiában alacsonyabb valamivel az ezer lakosra jutó személygépkocsik száma. Az autópályák kiépítettségében is óriási különbségek vannak. Ezer négyzetkilométerre az uniós tagállamok átlagában 16 km autópálya jut, ugyanez hazánkban az 5 km-t sem éri el. Legsűrűbb Belgium és Hollandia autópálya-hálózata, ahol több mint 55 km pályahossz (a magyarországinak tízszerese) jut ezer négyzetkilométerre. Ezt sorrendben Németország (33), Olaszország (22), Dánia (21), Ausztria (20), Spanyolország, Franciaország (18-18), Portugália (16) mutatója követi. A csatlakozni kívánó országok közül Ciprus után Szlovénia a legjobban ellátott (21), a többi országban ezer km2-re 1 és 6 km közötti autópályahossz jut. Móricz-napok. Prózamondó és szavalóversennyel tegnap megkezdődtek a Móricz-napok az érpataki Móricz Zsigmond Általános Iskolában. A versenyek előtt Kolos Virág, Móricz Zsigmond unokája (képünkön balról) az oktatási intézmény képviselőivel megkoszorúzta az iskola névadójának domborművét. Fotó: M. Magyar László HÍREK