Kelet-Magyarország, 2003. május (63. évfolyam, 101-126. szám)
2003-05-10 / 108. szám
2003. május 10., szombat Kelet« Magyarország közbiztonság /15 0 Vérbosszú. Ópályiban egy udvarról kiszaladó kutya megharapott egy kétéves kislányt. A könnyű lábsérülést szenvedett gyerek apja bottal agyonütötte a kistermetű ebet, melynek gazdája testével próbálta védelmezni az állatot. Ennek során az ő karja is eltört. A Mátészalkai Rendőrkapitányság az apa ellen gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés alapos gyanújával indított eljárást. A kislány sérülésével kapcsolatban a kutya gazdájának felelősségét vizsgálják. 0 Betörőszerszámok. A nyíregyházi kapitányság rendőrei két gyanús személyt igazoltattak a László utcán. A két férfi a parkoló autók között bujkált. Ellenőrzésük során előkerült több olyan eszköz, melyeket feltehetően gépkocsik feltörésére, és rádiós magnók kiszerelésére használtak. A szerszámokat elkobozták, és szakértők vizsgálják, hogy követtek-e el velük bűn- cselekményt. A 20 és 22 éves ukrán állampolgárok tagadják bűnösségüket. 0 Nyitott erkély. Pénteken reggel ismeretlen tettes ment be egy nyíregyházi lakásba a nyitott erkélyajtón keresztül, és arany ékszereket, valamint készpénzt tulajdonított el. A pontos kárérték egyelőre nem ismert. Figyelnek a piacra Nyíregyháza (KM) - A Nyíregyházi Rendőrkapitányság közrendvédelmi osztálya ismét ellenőrzést tartott Nyíregyházán, a Tokaji úti piacon. A rendőrök előállítottak egy férfit, aki az alapos gyanú szerint az „itt a piros, hol a piros” nevű játékkal károsította meg az óvatlan vásárlókat. A férfit szabálysértés miatt gyorsított eljárással állítják bíróság elé. A megyeszékely civil ruhás rendőrei rendszeresen tartanak akciókat a piacon. Elsősorban a zseblopásokat kívánják megelőzni, a tiltott szerencsejátékot visszaszorítani, valamint fellépni a jövedéki termékek jogtalan árusítóival szemben. Hirdetés A TÁRGYALÓTEREMBŐL Foghíjas bizonyíték: testékszer a gatyában A tíz év fegyház büntetés szigorú, de nem eltúlzott a többszörös visszaesővel szemben Fotó: Fullajtár András Fullajtár András Nyíregyháza (KM) - Erőszakos közösülés bűntette és más bűncselekmények miatt a megyei bíróság halmazati büntetésül - mint különös és többszörös visszaesőt - jogerősen 10 év fegyházbüntetésre ítélte, Nagy Antal 36 éves kemecsei lakost. Az ügyet csütörtökön tárgyaló dr. Bodnár Zsolt vezette felebb- viteli büntetőtanács - tagjai még: dr. Remes Zoltán és Szarvasné dr. Takács Zsuzsa - ezzel helyben hagyta a Nyíregyházi Városi Bíróság korábban elsőfokon meghozott ítéletét. A történeti tényállás szerint: a vádlott korábbi 8 éves fegyházbüntetéséből 2002. szeptember 10- én szabadult, amit hasonló bűn- cselekmény elkövetése miatt kapott. Másnapig bírta, amikor újabb erőszakot követett el. Szeptember 11-én este Nyíregyházán a piac környékén kifigyelt egy, munkából hazafelé igyekvő nőt. Követte, majd egy elhagyatott helyen rátámadt, bevonszolta a bozótosba. Fojtogatta, életveszélyesen fenyegette. Előbb fajtalanságra kényszerítette, majd megerőszakolta. Végül egy járókelő riasztotta el az erőszakoskoA tíz évig nem szabadulhat dó férfit, aki elmenekült a helyszínről. Újra lecsapott Nem sokáig maradt nyugton. Szeptember 20-án ismét Nyíregyházára utazott, előbb kocsmá- zott, majd este hat óra körül, egy szintén hazafelé igyekvő hölgy után eredt. Amikor a sértett a lakása kapujába ért, mögé lépett, megfogta a nyakát és valamilyen éles tárgyat a hátához nyomott, megfenyegette: „ne mozdulj, mert kés van nálam”. A sértett végül kiszabadította magát és bemenekült a lakásba. A lány apja egy ideig üldözte a szatírt, eredménytelenül. Később a személyleírás alapján rendőrök fogták el. A vádlott az eljárás során mindvégig tagadta a bűncselekmények elkövetését, azt állította, hogy ártatlan. Ellenben olyan bizonyítékok álltak a bíróság rendelkezésére, amelyek minden kétséget kizáróan igazolták a bűnösségét. Többek között: a sértettek egyértelműen felismerték, s állították, hogy foghíjas, illetve akit megerőszakolt elmondta, hogy a férfi nemi szervén két dudort látott, amikor fajtalanságra kényszerítette. Később beigazolódott, hogy testékszer volt a férfi hímvesszőjében, és valóban foghíjas, úgy ahogy a sértettek mondták. Fiatal kora óta bűnöző A többszörösen visszaeső vádlott eddig két alkalommal volt büntetve nemi erkölcs elleni bűncselekmény, többször lopás és más vagyon elleni bűncselekmények miatt. Gyakorlatilag 18 éves kora óta folyamatosan börtönben, vagy fegyházban volt kisebb megszakításokkal. A bíróság súlyosító körülményként értékelte többek között: az útonálló elkövetést, azt, hogy többször volt ugyanilyen bűncselekmények miatt büntetve, és a feltételes szabadság hatálya alatti elkövetést, külön nyomatékkai azt, hogy az erőszakos közösülést szabadulása után egy nappal követte el. A bíróság a vádlott javára értékelhető enyhítő körülményt nem talált. A megyei bíróság úgy foglalt állást, hogy a tíz év fegyház szigorú, de nem eltúlzott büntetés a vádlottal szemben, aki ezúttal feltételes szabadságra sem bocsátható. Közlekedésbiztonsági vetélkedő Nyíregyháza (KM) - A megyei Balesetmegelőzési Bizottság, a Közlekedési Felügyelet és a FŐTAXI közösen „Közlekedésbiztonsági Vetélkedőt” szervez május 11-én, vasárnap. Az érdekesnek és látványosnak ígérkező vetélkedésre délelőtt 10 órától kerül sor a nyíregyházi Közlekedési Felügyelet Vizsgacentrumában, ahol a Főtaxi munkatársai és családtagjai mérik össze tudásukat és ügyességüket. Az „összecsapáson” lesz elméleti és gyakorlati verseny is. A legvégén kiderül, hogy ki a legjobb „TAXIS család” Nyíregyházán. Hamis dollár Nyíregyháza (KM) - Hamis százdollárost próbált meg beváltani egy külföldi férfi egy nyíregyházi valutaváltóban. A pénztáros értesítette a rendőrséget. Újdonság! Kérje pénzügyi tanácsadóinktól, üzletkötőinktől a Prémium életbiztosítást, amely már az európai életpályákhoz is biztos hátteret nyújt a járadékra válthatósággal, az egyre növekvő megtakarítási hatékonysággal és a hozamgaranciával, amelyet jó eséllyel túl is teljesítünk. A kedvező megtérülést fokozza a jelentős adókedvezmény lehetősége is! A hazai piac vezető biztosítójaként és az Allianz Csoport tagjaként az életbiztosítások területén is azon dolgozunk, hogy az Ön és családja javára kamatoztassuk a csoport több mint 75 országban összegyűjtött befektetési tapasztalatait, nemzetközi szaktudását. Termékeink nem mások, mint az Ön személyes igényeire nyújtott megoldások. Bizonyított hozamteljesítményünk, a különböző élethelyzetekhez igazodó díjfizetési lehetőségeink és változatos szolgáltatásaink az életpálya minden szakaszán gondoskodnak az Ön és szerettei biztonságáról. Allianz Hungária életbiztosítások - Együtt, szövetségben Allianz (ifi) Hungária Társaságunk „A legmegbízhatóbb márka Magyarországon”. (Reader’s Digest reprezentatív kutatás 2002. biztosítói kategória)