Kelet-Magyarország, 2003. április (63. évfolyam, 76-100. szám)

2003-04-23 / 94. szám

2003. április 23., szerda SZOLGÁLTATÁS /13 Dongó-koncert. Méltán kedvelt a népszerű Dongó együttes dalaival a gyerekek között, így nagy örömmel fogadták őket a nyíregyházi Arany János Gimnázium és Általános Iskola tanulói is, amikor ellátogattak iskolá­jukba Fotó: Sipeki Péter Hirdetés HOROSZKÓP ' 'TOvc 1*1 * Uif? áá Ok III. 21.-IV.20. _ Ön most nem bízik a saját erejében. Úgy gondolja, hogy nem fog si­kerülni, amibe belekezd, így hát meg sem kísérli azt, hogy bármilyen új feladatot elvállaljon. Helytelenül gondolkodik. IV. 21.-V. 20. A mai napja kedvezően alakul. Nem kell semmit sem tennie, hogy szinte minden az ölébe hulljon. Ez az érzés peisze nem teljesen ide­gen az ön számára, hiszen nagyrészt eddig is í® volt V. 21.-VI. 21. Nem szívesen beszél a múltbeli eseményekről, s e®általán nem is akar visszaemlékezni néhány olyan dologra, amely kimondottan kedvezőtlenül érintette önt Ezeket a kéréseket elutasítja. VI. 22.-VII.22. Ön alapjában véve hűséges típus, most azonban elképzelhető, hogy a partnerének mégis csak lehet némi oka a féltékenykedésre. Jól gondolja meg, érdemese felrúgni e® régi kapcsolatot VII.23.-VIII.23. Semmiben sem érzi magát hibásnak, e® szerencsétlen véletlen folytán azonban majdnem belekerül egy olyan ü®be, amelyből na­gyon nehezen tudna kimászni. Valaki azonban a segítségére lesz. Vili. 24.-IX23. ______ Ne fialja, he®1 az érzései kerekedjenek felül a józan eszén. Ha ala­posabban átgondolja az utóbbi napok történéseit könnyen rájöhet ho® hol hibázott Még nem késő jóvátenni a tévedést IX 24.-X 23. Ha ismét enged a kísértésnek na®on megbánhatja. Hig®e el, nem mind arany, ami fénylik s önt sajnos elég könnyen be lehet csapni. A hiszékenységénél már csak a jószívűsége nagyobb. X24.-X1.22. Ón most rettenthetetlen, legalábbis a munkatársai szemében, az, ho® a lelke mélyén mit érez, az a magánü®e. Minden esetre i®ek- szik azt a képet tovább alakítani, ami másokban él önről. M.23V-JM.21. _______________________ Na®on gondolkodóba esett e® bizonyos ajánlat kapcsán. Kedve­zőnek ígérkezik ám ú® érzi, ho® megvannak a buktatói is, ezért egyelőre óvatos. Nem mond sem igent sem pedig nemet XI22.-i 20. ________________ Rájött ho® nem ártana időnként némi önvizsgálatot tartania. Való­színűleg elég sok hibára is rájöhetne, ám ú® érzi, ho® vannak még olyan rejtett tulajdonságai, amelyek kiaknázatlanok I. 21.-II. 20. Önnek most semmi veszteni valója. Nem érdemes tehát azon gon­dolkodnia, ho® belevágjone e® bizonyos dologba, va® sem. Bát­ran megteheti, csak nyerhet vele, ne hezitáljon tovább. II. 21.—III. 20. Szinte bűntudatot érez, ha nem sikerül elvégeznie valamilyen előre betervezett munkát Ez főleg az otthoni teendőkre vonatkozik, hi­szen a munkahelyén önről vesznek példát a kollégái. OLVASÓINK ÍRJÁK Húsvéti diótörés Akkor is húsvétot ünne­peltünk, 1945. áprilist írtuk (A napra nem emlékszem pontosan.) A vasárnapi Isten- tiszteletre hívogató beregszá­szi református templom nagy harangja szinte szomorúan szólt, vagy csak nekünk tűnt úgy, akik a templomba igye­keztünk? A templom padso­raiban helyünket elfoglalva a szomorúságot sírás váltotta fel, ki-ki felzokogva, míg má­sok elfojtott néma, könnyhul­lató sírással tekintettek a szemben lévő ún. férfi oldal­ra, ahol mindössze néhány idős, öreg ember énekelte a fennálló éneket. Sírtunk, megvolt rá az okunk, a város férfiait 13-60 évig 1944 no­vemberében (legalább is, akik idehaza voltak) elvitték „Málenkij robotra”. Az egy­házi szokás szerint úrvacso­raosztás is volt, némán vo­nultunk a megtérített asztal­hoz, nem szégyelltük, hogy a könnyünk belehullott a boros kehelybe. Ilyen rossz hangu­latban lett vége az Istentisz­teletnek. Amikor haza indul­tunk a templom ajtó mindkét oldalán gépfegyveres orosz katonák tereltek össze ben­nünket, és orosz szavakat ki­abálva hajtottak bennünket egy irányba. Nagyon meg­döbbentünk, a lábunkból el­ment az erő. Az első gondola­tunk az volt, hogy a férfiak után a nőket is összeszedik, vagy az volt a baj, hogy templomban voltunk? Nem kellett messze menni, a templomhoz közel volt a SMS A KELETNEK SMS-küldők figyelmébe! Kérjük SMS-t küldő Tisztelt Olvasóinkat, hogy rövid üzeneteikben lehetőleg közérdekű kérdé­seket vessenek fel. Az egyéb tartalmú üzenetek teljes közlésére nem vállalkoz­hatunk. Nekem van még esélyem arra harmincéve­sen, hogy az EU-csatlakozás nyertese le- ®ek? Va® csak a csecsemők számíthat­nak rá, ho® egyszer európai szinten élhet­nek? (304683095) _______ Létezik az,hogy Takács Rita ellenfele valaha bunyózott? Szerintem az a kiscsaj nem is ismeri a boxkesztyűt. Egyáltalán lé­tezik az a világszövetség? Frugó. (304899716) ________________ Köszönöm annak a fehér mikrobusz vezetőjének, aki 18-án délelőtt a 36os úton megmentett egy amatőr Golfostól, í® nem történt baleset! A ladás. (203812965) ________________ Azért sztár valaki, mert leszbikus, alig tud beszélni stb, szörnyű világ elé nézünk. (702268370) ________________ E® kis gratulációt elfogadok, Nyírkárászban csak egy idegenlégiós ját­szik. (204938319) _____________ Vasárnap délután a Dohánygyár, Kinizsi u. környékén elvesztettem szürke zipzáras fel­sőmet. Kérem a megtalálót, jelentkezzen, fontos lenne! Köszönöm. (303570164) Húsvét második napján 11 órakor Tokaj felől kb. 3 perces, Nyíregyháza irányából e® óra volt a várakozás. Javaslom a forga­lom irányítási tanfolyamot az illetékesek­nek. (302391295) Bankudvar, két sorban eme­letes házakkal. Oda, az egyik házba zavartak fel bennün­ket. A nagy teremben mind­össze egy nagy hosszú asztal volt, rajta tele kosarakban dió. A katonák mutogatásá­ból, beszédéből megértettük, hogy nekünk azt meg kell törni és meg kell pucolni, il­letve zsákokba rakni. A diót a férfiak és idősebb asszo­nyok törték, mi lányok pu­coltuk. Az egyik katona el­kezdett dalolni és felénk ha­donászva megértette velünk, hogy mi is énekeljünk. Ha­mar kitaláltuk, mindez azért, hogy ne ehessünk közben dióbelet. Milyen eszük van, mondogattuk, hisz biztos et­tünk volna belőle, mert dél­után már ugyancsak korgott a gyomrunk. Az idősebb asz- szonyok az ünnepre való te­kintettel dicséreteket, zsoltá­rokat kezdtek el énekelni. Egy idő után a katona lein­tett, megállított bennünket, s magyarázkodásba kezdett. Annyit értettünk „doszta po­litika, davaj muzsika”! Erre mi lányok csárdásokat,vidám nótákat daloltunk. Közben a dió is elfogyott, de már sötét este lett mikor kinyitották az ajtót. Futottunk le a lépcsőn. Félelmünk csak ekkor múlt el. A ház előtt vártak szeret­teink, sírva, nevetve mesél­tük el a diótörést. Tóth Bálintné, Kisar Várni kell Kemecsén, az OTP elé is kihelyeztek egy pénzau­tomatát. Sajnos ez az auto­Keresem azt a szőkésbarnás hajú lányt, akit 17-én 9.15-kor láttam a Bocskai u. 14-15. szám előtt, kék farmernadrágban, farmerkabátban, éppen a járdát seperted. Kérlek íij! (202085958) __________ Gregussné Bakó Szilviának Mezőladányba, na®on sok boldog szünnapot és jó egész­séget kíván, Csaba és Annuska! (202217180) ________________ Édesanyámnak Anarcsra, kívánok boldog születésnapot, Attila és Tamás! (205284276) ________________ Azt a lányt keresem, akivel a kölcseys bu­lin találkoztam. Rajtam piros pulóver volt, rajtad ing. Azt mondtad, ho® Baktán laksz. Ha magadra ismersz, írj! (204935251) Miért fáj a szív, ha igazán szeret? Szeret­lek B. Norbi. Na®on hiányzol nekem! Fáj­nia kell a szívnek ha igazán szeret. (205508199) ________________ Azt a szőke, göndörhajú, fekete ruhában lévő lányt keresem, akivel 04.13án a 10.08-as, 3as buszon (talán egymást néz­tük)! Te elöl, én hátul álltam! A Bessenyei téren leszálltál! Zoli. (702925816) Elkóborolt a Kőműves útról egy 1 éves Husky kan, valószínű Rozsrét va® Butyka környékén bukkanhat fel. Kérem, értesítse­nek ezen a telefonszámon! Köszönöm! (309061197) ________________ Figyelem! Eltűnt kutyákat keresünk! Két hete Köleséből eltűnt e® fekete puli és e® fekete hátú, barna lábú németjuhász kutya, mindkettőnek lánc volt a nyakában. Aki tud róluk, látta őket, kérem értesítsen a következő számon (18 h után): 06-44- 377-685! (304472859) mata nagyon sokat rossz, fő­leg, ha a kismamák várják a GYES-t, vagy éppen a gyer­mekvédelmi támogatást. Az emberek sokszor hosszú órá­kig mérgelődnek a gép előtt, amikor megjelenik a képer­nyőn: „Sajnáljuk, de a gép je­lenleg nem üzemel!”, vagy a „Pár percig nem üzemel”. Mindez történik esőben, hidegben. Bár bent is kiad­ják a pénzt, de sorba kell áll­ni és sokkal költségesebb is. íme a saját pénzünkhöz is ilyen nehéz úton jutunk. Jó lenne, ha az illetékesek is felfigyelnének erre a problémára! Egy kemecsei lakos Egy nap kevés! „Legyen egy jó napjuk!” - halljuk elég gyakran a televí­zióból. Nos, ez nekünk kevés. Mi legyen a többi nappal? Mi ilyeneket nem mondunk, mert - öndicséret nélkül - jóakaratúbb , szívélyesebb nép lakja ezt a megyét. In­kább azt hallanánk szívesen: „Legyen kellemes napjuk! Ilyesfajta jókívánság inkább elmenne. Tudom, mindez a félreértés, a germanizmus ti­pikus nyelvi hibája. Ha lehet kerüljük! Keresztessy Attila, Ófehértó Kedves Olvasóink! Szerkesztőségünk fenntartja magának a jogot, hogy a bekül­dött írásokat rövidítve közölje. E rovatunk az olvasók fóruma, a levelek tartalmával a szer­kesztőségünk nem feltétlenül ért egyet. Klslétára Szabó Andreának és Nyisztor Andreának, sok boldog névnapot kívánok! Niki. (304703599) _____________ K. Csábinak: köszönöm neked a 13 hóna­pot, amit e®ütt töltöttünk és remélem, ho® örökké együtt leszünk! Szeretlek! Edi­na. (303031143) _____________ IQ. Hegyi Györ®nek, az én e®etlen drága cicómnak, kívánok na®on sok boldog név­napot! Imádlak, amíg csak élek! Cicó. (303044041) ________________ Néző Róbertnek Balkányba, sok boldog születésnapot kívánunk, keresztszüleid! (202513239) ________________ Egy lánynak üzenem, miért kellett ezt csi­nálnia velem? Összetörte az utolsó darabot a szívemből, ezt a sebet soha sem tudja meg®ó®ítanií (205935150) ________ Nyírtassra, az én egyetlen Macikámnak üzenem: na®on szeretlek, hiányzol! Te va® szívem kuglófiának egyetlen szem ma­zsolája! Millió csók! Vajáról, a te kis Bogid! (302870452) ________________ Laskodra üzenem Barbinak: Kicsim, ®ó- gyulj meg minél hamarabb! Na®on hiány- zol! Szeretlek! Tomika. (202103805) Nyuszifülem! Nagyon sok boldog születés­napot kívánok, szerető barátod, Jocó! (705242014) ________________ Anita! Ma három hónapja, ho® a feleségem lettél, szeretném, ha harminc év múlva is mondhatnám neked, ho®: na®on szeretlek! A te kis majmod. (205200463) ________________ Moldován Sándornak és Sanyikénak Bogdányba, boldog szünnapot kíván, anya, Zsuzsika és Szabika! (305506284) 06-20/9B46-666 ESS SEGÉLY ORVOSI ÜGYELET Sürgős esetekben a betegeket Nyír­egyházán, a Szent István u. 14. szám alatt látják el az orvosok. Az ügyelet a (42)465-666 és a (42)402-377-es te­lefonszámokon hívhatók. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET A héten a Korona gyógyszertár tart ügyeletet Nyíregyházán, a Szabadság tér 2. sz. alatt. GYORSSEGÉLY Veszély esetén a következő telefonszámok hívhatók: , Mentők: 104. Tűzoltók: 105. Rendőrség: 107. A megyei ÚTINF0RM éjjel-nappal hívható telefonszáma: 42/504-308,42/504-309 (fax is) A MAGYAR AUTÓKLUB országúti se­gélyhívószáma: 188 A MATÁV-tudakozó teíefonszáma: 198. A hibabejelentő: 143 Á MÁV Nyíregyházán menetrendi ügyekben a 42/ 421-111-es számon nyújt felvilágosítást. Ä VOLÁN-információ száma: 42/598-177 Szolgáltatói ügyeletek Nyíregyházán (42) körzetszámmal: Nyírségvíz Rt., ivóvíz-hibabejelentő: 310-456. Szennyvíztelep, hibabeje­lentő: 430-004 Nyírtávhő Kft., távhőszolgáltatási hi­babejelentés: 451-644 TIGÄZ, gázszolgáltatási hibák beje­lentése: 460-764, vagy 460-765 TITÁSZ, áramszolgáltatási hibák bejelentése: 06-80/210-310 EXCLUSIVE Valuta CHANGE vétel-eladás ■ 42/401-396,42/401388 ■ WESTERN UNION PÉNZÁTUTALÁS A leggyorsabb pénzküldési lehetőség világszerte ' Érd.: Nyíregyháza, Vay Ádám kit. 21. {Pirosház taxiállomás felőli oldalában) VALUTAÁRFOLYAMOK 2003. április 22. Valuta ________Vétel Eladás USD, __________225.50 227.99 EUR ___________244.50 246.99 AUD ___________134.20 142.50 CAP _________’ 150.00 159.20 CHF ___________159.35 164.99 CZK _____________ 7.30 8.18 GBP ___________346.66 357.54 HRK ____________31.20 34.54 PLN _____________52.80 63.36 SEK ____________25.94 27.54 SÍT ______________0.95 1.14 SKK __________5.80 6.38 YUD______________3.00 4.20 Árfolyamaink 1 e®ségre értendők . Az árfolyamok változtatási jogát fenntartjuk. NYERŐSZÁMOK Kenő, április 21. 2, 8, 9, 11, 17, 24, 28, 35, 39, 40, 42, 44, 50, 52, 54, 61, 63, 71, 72, 79 Az adatok tájékoztató jellegűek. Ktkt* lémrnmmm HÍRÜGYELETES Közérdekű észrevételeivel keres­se munkatársunkat, Lefler Györgyöt az alábbi telefonszámon: 42/501-510/4242 Kézbesítési reklamációval hívja a 06-40/424-424-es kékszámunkat. A NAP Kel: 5.42 Nyugszik: 19.44 0RSZA80S ELŐREJELZÉS 3,8°C 16.20C A több-kevesebb napsütés mel­lett gyakran lesz erősen felhős az ég. és főleg keleten lehet eső­re. záporra számítani, zivatar is előfordul. Az enyhébb idő a déli. valamint a nyugati ország részben lesz. Élőszavas tájékoztatás: 06-80-504-001 Repülésmeteorológia: 06-90-504-002 A szolgáltatás díja: 360 Ft+Áfa/perc ELŐREJELZÉS Ciklon alakítja az időjá rást. Gyakran lesz erősen felhős az ég, és többfelé valószínű eső, zápor, he­lyenként zivatar is lehet. Csak kevés napsütés va lószínű. A változó irá nyú szél zivatarban át menetileg megerősödik. A hűvös reggeli órákat mérsékelt nappali fel melegedés követi. Csütörtök 3,15°C y Zivatarok, mérsékelt, É-í W Péntek 4,17 °C Változékony idő, élérik, É-i Szombat 1,18°C . Változékony idő, mérsékelt, változó iránfö“^ Vasárnap 7,17 °C Záporok, élénk, Ny-i m ÉVFORDULÓ BARANYAY ANDRÁS Ma 65 éves a Kossuth- és Munkácsy Mihály- díjas grafikus művész, litográfiával és fotó­val foglalkozik. 1990-től a Ma®ar Képzőmű­vészeti Főiskola e®etemi docense. Témái: testrészletek, kezek, önarckép. 1967-tól vesz részt hazai és külföldi kiállításokon, nem­zetközi grafikai biennálékon. 1993-tól a Szé­chenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagja. NÉVNAP BÉLA A Béla keresztnév származása szerint lehet a Bél régi ma®ar személynév kicsinyítése, jelentése: belső rész. De ha török eredetű, előkelőt jelöl. A magyar történelemben né® Árpád-házi király is viselte ezt a nevet. E®éb névnap: Adalbert, Adalberta, Al­bert, Egon, E®ed, Fortuna, Fortunát, Gel­lert, Győr®, Héla, Ilka, Ilma, Hona, Sándor. VÍZÁLLÁS Megyénk folyóinak jellemző napi adatai: A TISZA vízállása Tiszabecsnél -121 cm, apad, a mederteltség 16%, vízhőmérséklet 7,8 C-fok; Vásárosnaménynál -2 cm, apad 20%, 9,1 C-fok; Záhonynál -69 cm, apad 24% 11,0 C-fok; Dombrádnál 175 cm, apad 35%, 10,0 C-fok. A SZAMOS Csengéméi -3 cm, apad, 9%, 10,9 C-fok; a KRASZNA Áger­dőnél 135 cm, apad 24%, 11,4 C-fok; a TÚR Garbóknál -45 cm, apad, 13%, 10,8 C-fok. Vizhömérséktst Balaton 10 °C Tisza-tó 12 ° C Duna, 10-12 °.C Tisza 8-12 °C Keleti-főcsatorna 11 ° C Északi-tenger 5-9 °C UTINFO Tiszalúc és Tiszadob között pontonhíd üze­mel, teherbírása 10 tonna. A 4. sz. főút Nyíre®háza átkelési szakaszán - a Debre- ceni úton a Tünde utca és a Metro Áruház között, valamint a Kert utcán - forgalom- korlátozással és lassú haladással kell szá­molni. A 49. főút Porcsalma és az országha­tár között útépítés előkészítése, cserjeirtás, fakivágás miatt kell útszűkületre és sebes­ségkorlátozásra számítani, akárcsak a Zá- hony-Vásárosnamény közötti út záhonyi át­kelési szakaszán. A Lesen a záhonyi közúti határátkelő közelében útkorszerűsítés miatt kell lassítani. A 41-es főúton Nyíre®há- za-Oros között útépítéshez készítik elő a te­rületet, ahol cserjeirtás, fakitermelés miatt sebességkorlátozásra, a fadöntés időszakára pár perces várakozásra kell számítani. TRAFFIPAX Mátészalka illetékességi területe. SUZUKIT a W^SUZUKI -tói! 2003. április 23., szerda

Next

/
Thumbnails
Contents