Kelet-Magyarország, 2003. április (63. évfolyam, 76-100. szám)
2003-04-14 / 87. szám
Fotó: EPA 2003. április 14., hétfő Idfl«>lSafpf©rf5sá§ MINDENFELŐL /2 RÖVIDEN 0 Még nincs vége. Az amerikai hadsereg nem ütközött ellenállásba Tikrítben, de a háborúnak még nincs vége. Az amerikai-brit hadműveletek olyan körzetekre összpontosulnak, ahol az iraki hadsereg maradványai még ellenállást tanúsítanak - jelezte az amerikai középső parancsnokság. 0 Elfogták. Az amerikai-brit erők vasárnap elfogták Szaddám Húszéin bukott iraki elnök féltestvérét, Vatban Ibrahim Haszant, aki korábban belügyminiszter is volt. Szaddám egy másik féltestvére, Barzan al-Tikríti pénteken életét vesztette egy bombatámadás következtében. Külföldön is nagy figyelem övezte a j magyarországi népszavazást. Sok tudósító fontosnak tartotta fontosnak megemlíteni a nemzetiségi állampolgárok véleményét is. A kép az egyik horvátok lakta nyugatdunántúli szavazókörben készült _________________ Szíria is sorra kerül? London (MTI) - Az amerikai külügyminiszter óva intette Szíriát a megdöntött bagdadi rezsim vezetőinek befogadásától. Irakban az amerikai hadsereg vasárnap hat amerikai hadifogolyra bukkant, és több száz olyan tüzérségi lövedékre, amelyek vegyi hatóanyaggal voltak töltve. Colin Powell amerikai külügyminiszter a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorának adott interjújában azt mondta: „nagyon nem lenne bölcs dolog”, ha Damaszkusz menedéket nyújtana olyan, Irakból menekülő tisztviselőknek, akiket törvény elé kell idézni. A The Observer című baloldali hetilap értesülése szerint az Egyesült Államok akár fegyveres akcióra is kész Szíria ellen. A lapnak egy név nélkül idézett amerikai kormánytisztviselő azt mondta: Washington megígérte Izraelnek, hogy „bármilyen hatásos módon” - szükség esetén katonai csapással is - el fogja érni az Észak-Izraelt veszélyeztető Hezbollah libanoni síita iszlám terrorcsoport szíriai támogatásának felszámolását. A kötelezettségvállalással Amerika Izraelt akarja megnyerni az új közel-keleti békekezdeményezések ügyének - írta a The Observer. Hdt hadifogoly. Az iraki fővárosból északi irányba nyomuló amerikai csapatok megtaláltak hat amerikai hadifoglyot, valamennyien épek és egészségesek. A CNN ezen értesülését megerősítette Tommy Franks tábornok (képünkön) az iraki hadműveleteket irányitó amerikai középső parancsnokság főnöke is Fotó: EPA Határok nélküli szabadság A miniszterelnök szerint legfontosabb az igenek elsöprő aránya Budapest (MTI) - Nem hagyom elrontani a magyar nép örömét a győzelem felett azzal, hogy azt mondják, nem elegen mentek el szavazni a szombati, EU-csatlakozásról szóló népszavazáson. Ezt mondta Medgyessy Péter miniszterelnök vasárnap a Felvonulási téren rendezett ünnepségen.- Ez a nemzet bölcs nemzet, döntött, tudta, hogyan döntsön, és akik elmentek szavazni, azoknak 84 százaléka, elsöprő többsége igent mondott a csatlakozásra. Köszönjük - fogalmazott a kormányfő. Hangsúlyozta, hogy a népszavazáson született döntés a gyermekekről, a fiatalokról szólt, akiknek a szabadsága határtalanná válik, s lehetőséget, esélyt kapnak a szegényebb, nagycsaládban élők is. Úgy vélte, hogy valószínűleg azoknak a többsége, akik távol maradtak a népszavazástól, úgy gondolta, hogy az ő szavazata nélkül is érvényes lesz a referendum. Közölte, hogy kedden - miután a parlament minden bizonnyal megadja a felhatalmazást a csatlakozási szerződés aláírásához - este elutazik Athénba, ahol - mint hozzátette - a négy miniszterelnök szerdán együtt vesz részt az aláírási ceremónián. A rendezvényen a miniszter- elnök felesége, Medgyessy Katalin ünnepélyesen felvágta azt az óriás mákos gubát, amelyet egy 134 méter hosszú asztalon osztot- < tak szét. Medgyessy Katalin az “ első adagokat a fóti gyermekvá- £ ros lakóinak nyújtotta át. A miniszterelnök az urnánál Mit sem változtat. Mádl Ferenc köztársasági elnök szerint a szombaton megszületett egyértelmű döntés új történelmi helyzetet hozott létre. Kiemelte: a várakozásoktól elmaradt részvételi arány a népszavazás eredményén mit sem változtat Fotó: EPA Erős és egységes Európában „Egyetlen nép vagy állam sem uralkodhat a másik felett” Brüsszel (MTI) - A magyar szavazópolgároknak az EU- tagság melletti, elsöprő többséggel kifejezésre juttatott állásfoglalása azt a határozott döntésüket tükrözi, hogy egy erős és egységes Európában kívánják építeni jövőjüket. Ezt állapította meg a szombati népszavazás eredményét üdvözlő nyilatkozatában az Európai Bizottság. Vasárnap közzétett üzenetében az EU végrehajtó szerve olyan határkőként értékeli a döntést, amely jelképesen is lezárja Magyarországnak a demokratikus nemzetek európai családjától való tragikus elszakí- tottságát. A referendum eredménye másfelől azt jelenti, hogy a magyarok mostantól teljes értékűen részt vehetnek annak a közös európai jövőnek az építésében, amelyhez gazdag és felvilágosult kultúrájukkal oly nagy mértékben tudnak hozzájárulni. A bizottság megemlíti, hogy magyarok „kulcsszerepet játszottak a vasfüggöny 1989. évi ledöntésében, és azóta is fáradhatatlanul dolgoztak azon, hogy megvalósítsák azokat a nehéz, de elengedhetetlen reformokat, amelyekkel országukat nyitott, modern társadalommá tehetik”. Az üzenet biztosítja a magyarokat afelől, hogy az Európai Unióban teljes mértékben tiszteletben fogják tartani szuverén nemzetként élvezett jogaikat. „Magyarország a kisebbségek uniójához csatlakozik, egy olyan unióhoz, ahol egyetlen nép vagy állam sem uralkodhat egyetlen másik felett sem, hanem valamennyien egyenlő jogokkal és kötelezettségekkel dolgoznak a közös célok megvalósításáért” - szögezi le az Európai Bizottság. ÍGY LÁTTÁK Megszűnő határok. Kovács László szerint, akik igazán akarták Magyarország európai uniós csatlakozását, azok most a népszavazás eredményéről beszélnek, akik nem, azok pedig a részvételi arányról. Az MSZP elnöke úgy fogalmazott: a szombati referendummal Magyarország történelmet írt. Reményét fejezte ki, hogy a nem túl távoli jövőben gyakorlatilag megszűnnek Magyarország és a szomszédos országok határai. Nagyobb részvétellel. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke az MTI kérdésére közölte: nem tudja értékelni az uniós csatlakozással kapcsolatos kampányt. Rámutatott, a kampány intenzívebb volt, mint az ország- gyűlési választások idején általában, és a pártok, a civil szervezetek és az egyházak is egy dolog mellett érveltek. Ebből nagyobb részvételnek kellett volna kijönnie - tette hozzá, megjegyezve, sokak fejében működhetett az, hogy ez egy eldőlt kérdés, hiszen minden erről szólt. Most jön a neheze. Orbán Viktor szerint az országot nem az tartja össze, hogy valaki igennel vagy nemmel szavazott a csatlakozásra, hanem az, hogy mindenki magyar, és mindenki a jövő nyertese akar lenni. A fideszes politikus, volt kormányfő figyelmeztetett arra, hogy a népszavazást követően alig egy év marad hátra az ország tényleges taggá válásáig a valódi felkészülési folyamatra. Mint mondta, a munka neheze még hátravan. Meggyőződése szerint a következő időszakban azon kell dolgozni, hogy a csatlakozásnak mindenki a nyertesévé váljon. Beértek törekvéseik. Egy nem lényegre törő, nem gyakorlatias és nem őszinte kampány ellenére sikeres az európai uniós csatlakozásról szóló népszavazás - mondta Dávid Ibolya. Az MDF elnöke a népszavazást értékelő sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: több mint hárommillió igen szavazat igazolta visz- sza az MDF rendszerváltó törekvéseit. LAPSZEMLE ........... . . ... _. Sikeres volt Madrid (MTI) - A magyar állampolgárok - az alacsony részvételi arány ellenére - határozott igent mondtak Európára - fogalmazott a spanyol állami rádió (RNE) a szombati népszavazás eredményét hírül adva. Hangsúlyozták, hogy a népszavazás eredményének kettős olvasata van: „egyrészt sikeresnek mondható az MSZP tájékoztató kampánya, másrészt az Orbán Viktor által vezetett, jobbközép ellenzéki pártnak nem sikerült elegendő aggodalmat keltenie a társadalom kulcsszektoraiban.” A népszavazásról a vasárnapi lapok közül a konzervatív ABC számolt be, amely hangsúlyozta: minden a papírforma szerint történt. Medgyessy kormányfő elkötelezett európaiságával csak a szélsőjobboldali és a nacionalista mozgalmak szálltak szembe. ÍGY SZAVAZOTT AZ ORSZÁG Budapest __________ 789 695 56,25 82,50 Baranya 157 527________ 48,70 87,78 Bác8-Klskun _____________________166 620____________________38,55 80,65__________ Békés 129 285 40,96 83,27 Borsod-AbaúJ-Zemplén 241951 41,92 ____________ 86,32 Csongrád 142 152 42,15 83,45 Fejér 152 669 45,14 84,65 Győr-Moson-Sopron 177157 50,56 85,16 Hajdú-Blhar 158 364 36,86 ____________ 84,39 Heves 116 711 44,75 84,89 Jász-Nagykun-Szolnok 132 216 40,15 83,29 Komárom-Esztergom 118 472 47,34 85,41 Nógrád _______________________75 018 42,96 85.46 Pest 397 206 46,11 80,63 Somogy _ ________ _________113 016...................______..........42,27______________________82,66__________ Szabolcs-Szatmár-Bereg 160 092 36,21 87,90 Tolna 86 263 43,53 83,02 Vas 108166 50,45 85,05 Veszprém 142 657 48,20 ________ 84,17 _____ Zala 104 015 43,39 84,25 ^ATESZ' ‘ ■ Kladóvezetó. felelős kiadó: Szabó Miklós ( szabo@inform.huk m Főszerkesztő: Angyal Sándor (angyal®infQrm,hu)- Értékesítési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet ( nemethne@inform.hu ). Terjesztési vezető: Matyasovszkiné Buri Adrienn ( adrienn.buri@inform.hu ). Marketingvezető: Kereső Magdolna ( kercso@inform.hu ). Előfizetői vonal: 06-40/424-424. Előfizethető e-mailen: keletteri@inform.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 1090 forint, negyedévre 3190 forint, fél évre 6090 forint, egy évre 11 690 forint. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 0642/501-970, e-mail: kelethird@inform.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 0642/501-510, telefax: 0642/501-973. E-mail: kelet@inform.hu Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 47. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László. Telefon: 06-52/526-626. ISSN 0133-2058