Kelet-Magyarország, 2003. április (63. évfolyam, 76-100. szám)
2003-04-12 / 86. szám
Fotók: a szerző 2003. április 12., szombat HÉTVÉGE /9 Mozdonyfüst és festékszag Kovács Bertalan Egykoron, jó három évtizeden át mozdonyvezető volt, ám ezt csupán - bár semmi baja nem volt foglalkozásával - kenyér- kereseti lehetőségnek tekintette a záhonyi Tóth Sándor. Igazi hivatásaként mindig is a festészetet tekintette, mert mint mondja: nem csak a mozdony füstje, hanem a festék szaga is igen korán „megcsapta”. Jóllehet szülei nem igazán értékelték annak idején művészi próbálkozásait, ám az elemiben rajzot tanító Széles Endre elhitette vele: igenis van képzőművészi vénája, bár ezt akkor rajkini rejtélyességgel csak ekképpen fogalmazta meg: - Valami van benne! Ezért is szerepeltették a rajzpályázatokon, de a pályaválasztásnál még erősebb volt a korábban is citált mozdonyfüst a festékszagnál.- Autodidaktaként képeztem magam, ám ebbéli tevékenységem közepette is jó tanítóim akadtak, hiszen kézzelfogható közelségben volt a Tisza, a folyóparti táj, a növények, az állatok, s persze egyáltalán nem utolsósorban a záhonyi emberek - fogalmaz festőként való indulásáról a művész. - Stílusom csiszolásában meghatározó volt számomra a Barcsai-féle iskola, de mély nyomot hagyott bennem a francia Camille Corot is - teszi hozzá Tóth Sándor, akit a „legvájtabb szemű” kritikusnak is nehéz lenne beskatulyázni, hiszen tájképeiben és csendéleteiben a pillanat varázsának megragadása mellett szívesen játszik a fénnyel és az árnyékkal, ráadásul záhonyi tájképeire (az ifjú város titulus dacára) az antikvitás jellemző. Fotorealista portréi sem csupán egyszerű arcképek, ugyanis igyekszik megjeleníteni a megörökítésre kiszemelt „áldozata” személyiségének mélyebb jellemvonásait is. Kedvenc portréi között említi a Baksa Sándor zsákmánya, valamint az Ida néném című képeit. Utóbbit egyébiránt a szakma is elismerte: nemrégiben a nyírbátori múzeumban másfélezres merítésből ötszáz alkotás került az ítészek elé. Az Ida néném nem kerülhette el „sorsát”, azon hetven alkotás közé válogatták, amelyek valamelyik fővárosi galériába költözhetnek.- Igazi lokálpatriótának vallom magam, mégis áthajóztam a kisvárdai Első Képző- művészeti Műhelybe, bár alapítója voltam Művésztársak gratulálnak a nyírbátori válogatás után az Ida néném sikeréhez a záhonyi Szebecse Alkotókörnek. Mégis váltanom kellett, mert a várdai műhely tagjaként a korábbinál több alkotótáborba eljuthatok, ahol a híres festőkkel való együttmunkálkodás és együttgondolkodás lehetősége sokat jelent számomra. Tudomásul kellett ugyanis vennünk, hogy olyan régióban élünk, ahol a mi munkáinkra egyelőre nincs fizetőképes kereslet, s a mecénások sem nagyon adják egymásnak a kilincset. Ráadásul a művelődési házi Sze- becse-műteremről is csak múltidőben beszélhetünk - kesereg az alkotó, aki azonban mégsem szakadt el Záhonytól. Mi több, egy záhonyi arcképcsarnok megfestése foglalkoztatja mostanság. Dr. Béres József portréja már elkészült, s ezt az önkormányzat meg is vásárolta a híres tudós nevét viselő kollégiumnak. Arcképcsarnok Mindazonáltal az arcképcsarnok mégiscsak egy komplett egész, ezért a kutatót ismét megfesti, s Záhony nagy szülöttei közül Csergezán Pál, dr. Gyüre Zoltán, Varga Sándor szerepel még a jelöltek között. Tóth Sándor eddig több száz festményt készített, kezdetben akvarelleket festett, ma már inkább az olajfestmények alkotásában lel örömöt. Több mint 350 művét katalógusba rendezte, sőt komputer-világunk számára is elérhetővé tette: CD-n is nyomon követhetjük a mozdonyvezetőből festővé lett nyugdíjas férfiú - korántsem lezárt - alkotói életművét. Tóth Sándor A költészet a lélek magasztos ünnepe Sokan vannak, akik nem akarnak költők lenni, de az önkifejezésre szükségük van Fotó: Sipeki Péter Nagy István Attila A költészet a lélek ünnepe, nagyon mélyről jön antropológiai értelemben is. Éppen ezért én meglehetősen nagy kétségekkel nézem azokat a véleményeket, amelyek a költészet haláláról beszélnek - mondja Jánosi Zoltán. Annak, hogy egyáltalán nem csökken a vers iránti érdeklődés ma sem, számtalan bizonyítéka van. A Zrínyi Ilona Gimnázium például már több alkalommal is megjelentetett kis köteteket, amelyekben a diákok írásai kaptak helyet. A költészet iránti igény belső szükségszerűség. A költészet nem csupán szöveg, ahogyan egyes mai esztétikák igyekeznek elhitetni. A költészet modellálás a világról és önmagunkról. Néha az embernek el kell végeznie a szembenézést saját korával, emberi helyzetével, leikével ebben a világban. Szerelmeivel, a jövőjével. Mindezt megteszi a tudomány is, de a költészet a szavakkal, a mondatokkal, a költői képekkel, metaforákkal vázol fel egy olyan helyzetet, amelyben a magunk léte kifényesedik, nyilvánvalóvá válik ebben a világban. Amikor Nagy László leírta azt a sort, hogy „Kezedben a rózsa lefejezve”, akkor arról írt, hogy rá kellett döbbennie: becsapta őket a Rákosi-rendszer, az eszméiket, a személyiségüket. Ez az egyetlen sor kifejezi mindazt, ami akkor az emberekkel történt. Sok a verseskötet Miért olyan kevés ma a verseskötet? Számszerűen nem az, hiszen sokan jelentetnek meg vers- gyűjteményt. Azt szoktam mondani, ha egyszer a belső tartalom is olyan igényes lesz, mint a nyomdai kivitelezés, akkor megnyugodhatunk egy kicsit. Egyébként pedig, ha vannak amatőr festők, zenészek, akkor miért ne lehetnének olyan emberek, akik verseket írnak? Nem akarnak költők lenni, de az önkifejezésre nekik is szükségük van, hiszen az általános emberi igény. Ami a költészet ellenében hat, az leginkább a külső világ, a társadalom kedvezőtlen hatásai. Elsőként a filmek áradatát említhetem, ami a fiatalokat, de a középgeneráció tagjait is éri. A televíziók az igénytelenséghez szoktatják a nézőket. Ennél a színvonalnál a magyar és a közép-európai kultúra is magasabbat képviselt és képvisel ma is. Az, hogy nagy költőknek csupán párszáz példányban jelenik meg a kötetük, nagy baj. De mindezek a tünetek abban a pillanatban eltűnnek, mihelyt egy egészséges kulturális légkör vesz körül bennünket. Ez a kicsi, sarokba szorított, ötvenhatban letaglózott Magyarország a hetvenes, nyolcvanas évtizedekben is jóval fölötte volt ennek. Tudatosító szerep KM: Mikor változhat meg ez a helyzet? J. Z.: - Minden emberi dolog elsősorban az emberen múlik. Hová tűntek a televízióból az igényes versműsorok? A napilapoknak volt kulturális rovata, ahol a klasszikusok mellett a helyi szerzők is rendszeresen megjelentek. A mai napilapok információkat közölnek elsősorban. Ezeknek az információknak nagy része azonban álinformáció. Semmi közünk ahhoz, hogy a nyugati sztár mit iszik, hányszor házasodott. De azt a látszatot kelti, hogy részesei vagyunk bizonyos világfolyamatoknak. Amint veszi magának a bátorságot a média, s hozzá mer Jánosi Zoltán nyúlni azokhoz a művekhez, amelyek ma születnek, akkor már tesz valamit a magyar kultúráért. De problematikus az irodalomelmélet újabb irányzata is, amely szinte sugalmazza, hogy ne foglalkozzak a költők a magyarság égető kérdéseivel. Ratkó József vagy korábbról Váci Mihály költői ereje abban is volt, hogy megnevező, tudatosító szerepet játszottak a társadalmi folyamatok értelmezésében. Ha ez nincs, akkor még nem szűnt meg ugyan a költészet, de ha hiányzik a művekből az a világ, amelyre az olvasó a maga kínjaira, keserűségeire vagy örömeire ráismerhet, akkor az a költészet érdektelenné válik. A mai nyugat-európai irodalomra jellemző, hogy a társadalmi érdeklődés kiszorult belőle. Természetesen, hiszen az alapvető dolgokat sikerült megoldani. De a perem-európai népeknél teljesen más a helyzet. A költészet itt mindig megszólította az embereket. KM: Az Unióban néhány dolgot másképpen látunk majd. A határok átjárhatósága hogyan változtatja meg az irodalom, a költészet lehetőségei? J. Z.: - Bárhogyan is történik, az egészen bizonyos, hogy számos olyan problémánk van, amelyet a svédek, a norvégok vagy a csehek nem tudnak elmondani. Arra csak mi vagyunk képesek. így volt ez a századok során is. Úgy gondolom, hogy a magyar költészet alaphelyzete nem változik meg, a nyugati irodalmi, művészeti törekvéseket már a Kádár-korszakban is ismerhettük. A magyar költészetet továbbra sem Brüsszelben fogják írni, hanem Magyarországon. KM: Sok fiatal ír verset, hiszen ez az önkifejezés egyik lehetősége, amikor saját arcát keresi az ember. Ezzel te is így voltál... J. Z.: - Igen. Nehéz erre a kérdésre válaszolni. Az utóbbi években abbamaradt a versírás, de az irodalommal való foglalkozás nem. Korábban többet írtam, most többet olvasok. Izgat a mai magyar költészet világképe, képes vagyok egy vaskosabb kötetet is végigolvasni egyvégtében. Egy verses füzetem volt, később a novellák iránt érdeklődtem, s írtam is néhányat. Aztán az is abbamaradt, de ma is vannak töredékeim. KM: Vannak-e ma olyanok, aki nemcsak verset írnak, hanem költők is? Olyanok, akikre nemzedékek figyelnek? J. Z.: - Vannak. Innen a Nyíregyházi Főiskoláról az utóbbi években két-három olyan fiatal indult el, akikre ma már odafigyelnek. Horváth Orsolyának kö- téte jelent meg, Antal Balázsnak egyszerre hét verse jelent meg az ÉS-ben, novellája a Hitelben. Az idősebbek között ott van Oravecz Imre, aki most kapott Kossuth-dí- jat. Vidéken él, olyan verseket, amelyeket meg lehet érteni. Ez azért fontos, mert az utóbbi évtizedekben erős lett az a divat, amelyben nem versek, hanem szövegek születtek. KM: Nyomdában van a Nyírfatűz című új köteted. J. Z.: - Nagyon fontosnak tartom, mert az önbecsülésünk része. Sokan leszólták régen, s részben ma is ezt a megyét. Azt hiszik, hogy a gazdasági szegénységgel szellemi is társul. Ez egyáltalán nincs így. A megyének, a városnak a kultúrája, benne az irodalom is fantasztikusan gazdag. Katona Béla tanár úr 2000-ben meghalt. Megírta a megye irodalmi topográfiáját, a megye irodalmát összegző munkáját, amely Ratkó Józsefnél ér véget. Én ott kezdtem, ahol ő befejezte. Babits Mihály Jónás imája Hozzám már hűtlen lettek a szavak, vagy én lettem mint túláradt patak oly tétova céltalan parttalan s úgy hordom régi sok hiú szavam mint a tévelygő ár az elszakadt sövényt jelzőkarókat gátakat. Óh bár adna a Gazda patakom sodrának medret, biztos utakon vinni tenger felé, bár verseim csücskére Tőle volna szabva rim előre kész, s mely itt áll polcomon, szent Bibliája lenne verstanom, hogy ki mint Jónás, rest szolgája, hajdan bujkálva, később mint Jónás a Halban leszálltam a kínoknak eleven süket és forró sötétjébe, nem három napra, de három hóra, három évre vagy évszázadra, megtaláljam, mielőtt egy mégvakabb és örök Cethal szájában végkép eltűnők, a régi hangot s, szavaim hibátlan hadsorba állván, mint Ő súgja, bátran szólhassak s mint rossz gégémből telik és ne fáradjak bele esteiig vagy míg az égi és ninivei hatalmak engedik hogy beszéljek s meg ne haljak. Nagy László Ady Endre Virágok, veszélyek A magyar Ugaron Széllel, fűvel haragos napvilág, Elvadult tájon gázolok: Izgalmak szilaj nevelője, Ős, buja földön dudva, muhar. Medve-álmom gyilkosa, gyere már, Ezt a vad mezőt ismerem, Hadd öltözők fel ünneplőbe. Ez a magyar Ugar. Szívjak szerelem-fertős levegőt Lehajlok a szent humuszig: Zajban, viharzó fényben állva - E szűzi földön valami rág. Valami lázas zenebona kell Hej, égig-nyúló giz-gazok, S lezuhan szívem dérszakálla. Hát nincsen itt virág? Csak jókedvem fogyott el, nem a hit, Vad indák gyűrűznek körül, Még fordítom sorsomat jóra, Míg a föld alvó lelkét lesem, Kesely orcámon pirinyó sugár, Régmúlt virágok illata Nekem viharkeltő ciróka. Bódít szerelmesen. Jöjj rám, te boldog rázkódás hamar! Csönd van. A dudva, a muhar, Ha élek, hát legszebben éljek. A gaz lehúz, altat, befed Gyönyörű, ha féktelen szól a szám: S egy kacagó szél suhan el Nyílnak a virágok, veszélyek. A nagy Ugar felett. MÉVJEGY Jánosi Zoltán a Nyíregyházi Főiskola Bölcsészettudományi és Művészeli Kara főigazgatója Született: 1954. Vili. 23. Végzettsége: Kossuth Lajos Tudományegyetem, magyar szak Tudományos fokozatai: 1986 egyetemi doktori, 1994 kanditá- tusi disszertáció Kötetei: Életveszély, 1984: A zuhanás káprázata, 1995: Nagy László mitologikus költői világa, 1996; Idő és ítélet, 2001; Nyírfatűz, 2003.
