Kelet-Magyarország, 2003. március (63. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-07 / 56. szám

2003. március 7., péntek KISLÉTAI KÖRKÉP /7 Nyírségi kiadás HÍREK 0 Pénzlelet a határban. Kisléta határá­ban szórványként pénzek kerültek elő az elmúlt évben. Tipikusan 17. századi le­letről van sző, a többszöri kutatások után háromszáz érmét sikerült találni. 0 Ungváron fociztak, (jng- váron töltöttek el két napot az iskola futballistái Vojt- kó István Vezetésével. Ba­logh Andrea igazgató (ké­pünkön) szerint maradan­dó élményekkel gazdagodtak, a kísé­rő szülők és szimpatizánsok szintén csapatot alkottak, és megmérkőztek a helyi korabeliekből verbuválódott együttessel. 0 Eltolták a havat. Nem akadozott az ellátás a havas időben, ugyanis a vállal­kozásban működtetett hótoló takarítot­ta el az égi áldást az utakról. Mindez kö­zel háromszázezer forint kiadást jelen­tett az önkormányzatnak. Piaci forgatag. Kirakodóvásárban válogathatnak az áruk között a központban Hetedikként telelnek Nemrég még varázsa volt a kislétai fut- ballnak, hiszen a csapat az NB II-ig me­netelt. A kategória követelmé­nyeinek nem tudtak meg­felelni, ezért átadták az in­dulási jogot a mátészal­kaiaknak, majd zuhanóre­pülésbe kezdett a község együttese. Két év alatt a mélybe kerültek, hiszen ha nincs az átszervezés, ak­kor kiestek volna a megyei első osztályból. Jelenleg az ötödosztályban a középmezőnyt erősítik, és bár hetedik helyezettként négy pont a hátrányuk a már dobogós pozícióban telelő fehérgyar­matiakkal szemben, más már a motiváció a néhány esztendővel ezelőttihez képest. Mindazonáltal továbbra is leginkább a pol­gármester fanatizmusa (és elsősorban anyagi áldozatvállalása) élteti a kislétai futballt.- Ebben a bajnokságban azt a célt tűz­tük ki, hogy főleg a hazai meccseinket hoz­zuk, és ne legyenek kiesési gondjaink. En­gem a komolyabb kihívások inspirálnak, ezért nyáron mindenképpen át kell érté­kelni a helyzetünket, hiszen egy koránt­sem horribilis tőkeinjekcióval akár baj­nokesélyesek is lehetünk - morfondírozott Szécsi Zoltán edző. A holt idényben hozzájuk került Sényő- ről Linzenbold, Hajdúsámsonból Havelant, Nyírbátorból visszatért Szakács, onnan, ahová eltávozott Kurucz, Madudin pedig a Nyírmihálydit választotta. Szécsi Zoltán Az idén is mínusszal kezdték az évet Szombaton falugyűlésen ismertetik a tavalyi eredményeket és a 2003-as elképzeléseket Ladänyi Tóth Lajos Kisléta (KM) - Holnap tizen­hét órakor kezdődik a műve­lődési házban a falugyűlés, ahol ismertetik a település bi­zonyítványát. A programban lehetőséget kap­nak az iskolások, az évek óta si­keresen működő mazsorettek kez­dik a műsort, a harmadikosok pe­dig a Tojásmese elnevezésű ro­mán népmesét dramatizálják, és bemutatkozik a népdalkor is. A fő „attrakció” a polgármesteri beszá­moló lesz, a község vezetője összegzi a tavalyi évet, és vázolja az idei célokat. Nehezebb helyzetben- Amikor az önállósodás után polgármester lettem, az első évek­ben olyan terveket szőhettünk, amire igyekeztünk forrásokat biz­tosítani - közölte Pénzes Sándor. - Az utóbbi időben egyre nehezebb ft.................................................. Az elmúlt esztendő a beruházások éve volt Pénzes Sándor ........................................tt helyzetbe kerültek az önkormány­zatok, és a kislétai sem jelent kivé­telt: 2003-ban például harminchat­millió forint a hiány, és bizony, en­nek a leküzdése lebeg a szemünk előtt. Az első negyedév végén már egyetlen méter földút sem lesz a la­kóházakkal beépített területen.- Az elmúlt esztendő a beruhá­zások éve volt, ezeknek több mint ötvenmillió forint volt a költsége: elkészült egy hatszáz adagos kony­ha (24 899 000 Ft.), eszközbeszer­zésre 6 milliót költöttünk, korsze­rűsödött a közvilágítás (14 500 000 Ft.), szolgálati lakást vásároltunk (2 717 000 Ft.), szilárd burkolattal láttuk el a Kossuth utcát (4 181 000 Ft.), felújítottuk az önkormány­zat és az általános iskola számí­tógépes rendszerét (1 500 000 Ft.), szemétgyűjtőket szereztünk be (3 632 000 Ft.), és emellett még sok apró javításra lehetünk büszkék.- Mivel kinőtte az általános is­kola a kereteit, időszerű lenne a bővítése, ráadásul a tornateremre is megérett az intézmény. Mivel a régi konyha üresen áll, az óvodá­soknak akarunk benne ebédlőt kialakítani.- A pályázati lehetőségek figye­lemmel kísérése és a pályázatok elkészítése nem pluszfeladat, ha­nem kötelező penzum. Januárban főleg a gyermekvédelmi támoga­tás felülvizsgálatával foglalkoz­NÉVJEGY tam, aztán határidőre kellett elké­szíteni a költségvetést, tehát van feladat bőven - tette hozzá Ma- gyamé Lánczi Júlia, aki tizenhar­madik éve Kisléta jegyzője. Pénzes Sándor Kisléta polgármestere Született: 1945. január 27. Végzettsége: szakmunkás-bizonyítvány, mestervizsga Pályája: ipari tanuló (1960-62), kőműves a megyei tej ipari vállalatnál (1962-64). katona (1965-66), a 31. sz. építőipari vállalat kőművese (1966-70), vállalkozó, kőművesmester (1970-96), ügyvezető igazgató (1996-2002), tisztelet- díjas polgármester (1990-98), főállású polgármester 1998 óta) Családi állapota: nős, három gyermekük van, nyár elejére várják a hatodik unokájukat Hobbija: a labdarúgás Dr. Jósa István főorvosként dolgozott A második világháborúnak mintegy hetven kislétai áldozata volt Puszta személynévből jött létre a falunév. A személynév - Leta-Letha - szláv eredetű, az óljut ó (kegyetlen) tő szár­mazéka. A Kis- előtag - mint általában - megkülönbözető jelző. írásos emlékben Kisléta nevét először 1322-ben említik mint bir­tokot. A község határába olvadt Erdőd, mely északra terült el, 1316-ban birtokként említik elő­ször Erdeud néven. Történelmi jelentőség A Hontpázmány nembeli Bán­ki Lökös unokái, illetve Petri Lő­rinc fiai 1336-ban Léta nevű bir­tokukhoz csatolják Erdődöt. A XIV. században a Báthori- aknak, az 1600-as években pedig a Barkóczy családnak — elsősor­ban a község északi és déli te­rületén — és a Lőwy családnak volt itt jelentősebb birtoka. Az 1700-as években négy nagyobb birtokos kezén volt a község ha­tárának jelentős része. Ezek kö­zül történelmi jelentőségű a Jó­sa család. Jósa István a nyírbá­tori minorita templom egyik ol­tárát emeltette. Jósa Miklóst 1887-ben az osztrákok kivégez­ték, fia a Dunántúlra, Csepreg várába menekült. Itt született dr. Jósa István, aki 50 évig (1787-1837) vármegyei főorvos volt. Ebből a fél évszázadból há­rom évtizedet Kislétán élt, innen irányította a megye egészség­ügyét. Nevét az általános iskola 1984-ben vette fel. Az első világháborúban har­minchárom kislétai férfi vesztette életét a harcmezőkön, a második világégésnek mintegy hetven kis­létai áldozata volt az elhurcoltak- kal együtt. Az oroszok 1944. októ­ber 16-án foglalták el a községet, 1949-ben megalakult az első szövet­kezet (Rákóczi), majd 1952-ben az Új Élet. 1975-ben Máriapócs, Pócs- petri és Kisléta tanácsait égyesí- tik. A rendszerváltozás után vált a község újra önállóvá. Nyolc pedagógus kapott számítógépet Tizenegy osztállyal műkö­dik a dr. Jósa István Általá­nos Iskola, az első, a harma­dik és a hetedik számít dup­la évfolyamnak. Kétszáztizennyolcan járnak az iskolába, ahol zömében helybeli pedagógusok tanítanak.- A szolgálati lakásokkal elér­tük, hogy csak hárman járnak át Nyírbogátról és Pócspetriből - jegyezte meg Balogh Andrea is­kolaigazgató. - A beszerzési pá­lyázatnak köszönhetően nyolc pedagógus jutott fejenként há­romszázötvenezer forint értékű számítógéphez, amit mindenkép­pen sikernek könyvelhetünk el. A közelmúltban a farsang olyannyira hatásosnak bizo­nyult, hogy két és fél óráig tar­tott a jelmezbál. Nehéz dolguk volt a zsűri tagjainak, végül a felajánlások lehetővé tették, hogy minden résztvevő kapjon ajándékot. Minden évben a Föld napján megyei természetvédelmi ver­senyt rendeznek, idén a minisz­térium kilencvenezer forinttal járult hozzá a költségek fedezé­séhez. ízlenek a reggeli falatok a 3. b-seknek Lélekgyógyász is Naprakész információkkal rendelkezik Tóthné Takács Anna, hiszen a szakgyógysze­rész akarva-akaraüanul szem­besül a község híreivel, sőt, olykor a betegek magánélete is nyitott könyv számára.- „Társa­dalmi funk­ciót” töltök be, mivel szeretek el­beszélgetni a páciensek­kel, jólesik néhány szót váltani az idősebbekkel - vallotta be a polgármesteri hivatalban gyámügyi főelőadóként dolgo­zó férjével együtt Nyíregyhá­záról ingázó gyógyszertár­vezető. Büszkék két gyerme­kükre, a Kölcsey-gimnázium német tagozatán elsős Orso­lyára és az Eötvös-gyakorló nyolcosztályos gimnáziumá­ban elsős Tiborra. Tóthné Takács Anna Hirdetés _____________________________ HASZNÁLTRUHA ÁRUHÁZ NYÍREGYHÁZÁN A Vassvill Depó emeletén (Állomás tér 7.) ÁRAINK; Hétfő: 500 Ft/kg Kedd: 400 Ft/kg Szerda: 300 Ft/kg Csütörtök: 200 Ft/kg Péntek: ÍOO Ft/kg MINDEN HÉTFŐN TELJESEN ÚJ TAVASZI ÁRUKÉSZLET! HÁDA KFT. T1SZAKAXYÁR

Next

/
Thumbnails
Contents