Kelet-Magyarország, 2003. március (63. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-07 / 56. szám

2003. március 7., péntek Xtíil^iiifpfÖfMág MINDENFELŐL /2 RÖVIDEN 0 Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök Gerhard Schröder német kancellár­ral kezdett tanácskozást. Német elemzők úgy látják, hogy az Irak-kérdésben las­san közeledik egymáshoz Berlin és Róma álláspontja, miután Berlusconi óvatosan kezd elhatárolódni az amerikai kormánytól. 0 Halálos zuhanás. Kilencvenhét halálos áldozata és egyetlen sebesültje vám az Air Algérie légitársaság Boeing 737-es gépével csütörtökön történt katasztrófának. Az Air Algérie gépe nem sokkal a felszállást kö­vetően zuhant le az Algírtól mintegy 1900 kilométerre délre lévő Tamanrasszet repü­lőtere közelében. Brit segítség a harci gázhoz? London (MTI) - Azt az iraki vegyipari üzemet, amelynek az Egyesült Államok szerint alapvető szerepe volt az iraki ve- gyifegyver-arzenál létrehozásában, Nagy- Britannia építette 1985-ben az amerikaiak háta mögött - írta csütörtökön a The Guardian. A vezető londoni baloldali napilap ko­rabeli titkos dokumentációkat megszerez­ve azt írta: a brit kormány illetékesei tud­ták, hogy az üzemben valószínűleg mus­tárgázt és ideggázokat fognak gyártani. Cáfolják a polgári áldozatokat Gáza (MTI) - Az izraeli hadsereg csü­törtökön cáfolta, hogy harckocsikkal vagy rakétákkal polgári személyekre nyitott vol­na tüzet csütörtökön hajnalban. Palesztin jelentések szerint legalább tizenegy palesz­tin vesztette életét a Gázai övezetben lévő Dzsaballa menekülttáborban, amikor egy izraeli helikopter rakétát lőtt ki a tábor la­kóira. A műveletre azután került sor, mi­után az izraeli Haifában egy öngyilkos hebroni palesztin merénylő felrobbantott egy autóbuszt, és megölt 15 embert. A har­cok következtében két ember meghalt, és legkevesebb 11 személy megsebesült. Az öngyilkos merénylő képe Fotó: epa HÁTTÉR A bombák és a földrengés Moszkva (MTI) - Egy orosz szeizmoló- gus szerint Irak tömeges bombázása erős földrengéseket válthat ki a Föld több kör­zetében. Alekszej Nyikolajev, a földrengésekben illetékes orosz kormányközi bizottság el­nöke elmondta: ha a kőolajlelőhelyeket öve­ző elaknásított területeken robbannak fel a bombák, a detonációk a szokásosnál sok­szor erősebb hatást gyakorolhatnak a föld­kéregre. Irak mellett Irán, Afganisztán és Törökország szenvedheti meg leginkább a földmozgásokat - mutatott rá a tudós. Hoz­záfűzte azonban, hogy gyengébb földlöké­sek az ezeknél az országoknál jóval távo­labbi területeken is kialakulhatnak. így volt az 1991-es öbölháború idején is, amikor a harci cselekményektől 500 kilométerre is lehetett érezni rengéseket. Szenzációs bejelentésre vártak Előzetesen cáfolták, hogy elfogták volna Oszama bin Ladent, a hírhedt terrorista vezért Washington (MTI) - George Bush amerikai elnök csütör­tök estére bejelentett fehér házi sajtóértekezlete kapcsán olyan híresztelések kaptak lábra, hogy az elnök azt köz­li majd, elfogták Oszama bin Ladent, a szaúdi születésű terrorista vezért. A hírt azonban az amerikai kormányzat különböző berkei­ből határozottan cáfolták. Maga Ari Fleischer elnöki szóvivő is úgy fogalmazott, hogy nem várható semmilyen bejelentés sem. A tájékoztató helyi idő szerint este nyolc óra­kor, közép-európai idő szerint hajnali két órakor kezdődött. Bush legutóbb a Fehér Házban november 7-én - a jelenleg ér­vényben lévő Irak-ellenes BT- határozat meghozatalának elő­estéjén - tartott sajtóértekezle­tet, nem számítva azokat a tá­jékoztatókat, amelyeket külföl­di vendégei társaságában adott- jegyezte az AFP. A francia hírügynökség arra is emlékez­tetett, hogy a mostani fehér há­zi sajtóértekezletre akkor kerül sor, amikor az Egyesült Álla­mok egy második határozatot is el akar fogadtatni az ENSZ Biz­tonsági Tanácsával a hamaro­san várható ülésen. Hallatják hangjukat A'qWAR A berkeleyi Kali­forniai Egyetem hallgatói és kör­nyékbeli középis­kolások tiltakoz­nak az Egyesült Államok Irak el­len tervezett há­borúja ellen Berkeleyben. A fekete transzpa­rens feliratának jelentése: „Ne ál­dozzanak vért az olajért” LAPSZEMLE Csak akkor simítják, ha szükséges Párizs (MTI) - Medgyessy Péter kormányfőt pénteken délelőtt Párizsban fogadja Jacques Chirac elnök, este pedig francia partnere, Jean-Pierre Raffarin. Az iraki válsággal kapcsola­tos amerikai és európai állás­ponttal egyaránt szolidaritást vállaló úgynevezett „nyolcak” és „vilniusi tízek” levele óta Medgyessy személyében először látogat a francia elnöki palotá­ba egy uniós belépés előtt álló ország vezetője. A magyar kor­mányfő annak idején visszafo­gottan reagált Chirac február elején Brüsszelben elhangzott indulatos megnyilatkozására, amely a transzatlanti elkötele­zettséget rótta fel - még a fran­cia sajtó ítélete szerint is kevés­sé diplomatikus megfogalmazás­ban - az Unióhoz jövőre vagy később csatlakozó kelet-európai országoknak. A magyar diplo­mácia az esetet lezártnak tekin­ti, és ha a francia fél nem tér vissza a kérdésre, a pénteki ta­lálkozón magyar részről feltehe­tően nem hozzák szóba az inci­denst. A NATO nem rendeli alá magát senkinek A törökök (kijvárnák a döntést Ankara (MTI) - A török kormány megvárja az ENSZ BT ülésének eredményét, mielőtt eldöntené, hogy újra a parlament elé terjessze-e az amerikai csapatok törökor­szági állomásoztatására vo­natkozó indítványát. Tayyip Erdogan, a kormány­zó Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) vezetője még a hét elején jelezte, hogy a kormánynak szándékában áll beterjeszteni a parlamentben egy újabb határo­zati javaslatot Irak elleni készü­lő amerikai erők befogadására, miután a törvényhozás szomba­ton az első indítványt elutasí­totta. A hadsereg is támogatta a kor­mány javaslatát 62 ezer amerikai katona állomásoztatására, s en­nek jóváhagyására ösztökélte a törvényhozókat. Erdogan viszont most halogatni látszik a döntést. Brüsszel (MTI) - A NATO egyedülálló szerepet tölt be a nemzetközi intézmények kö­zött, mert képes nemcsak vi­tatkozni, hanem cselekedni is, amiben nem rendeli alá magát semmilyen más szerve­zetnek, még az ENSZ-nek sem. Ezt írta Nicholas Burns ame­rikai NATO-nagykövet, akinek cikke csütörtökön jelent meg a konzervatív amerikai The Wall Street Journal európai kiadásá­ban (WSJE). Bums felidézte az el­múlt hetek mély szövetségi válsá­gát, amikor a 19 tagú NATO csak többhetes elszánt kötélhúzás után, és csak egyik tagja, Franciaország nélkül határozta el, hogy segítsé­get nyújt Törökországnak terüle­te védelméhez, amivel el tudja rettenteni esetleges támadó szán­dékától szomszédját, Irakot. Az amerikai nagykövet értékelése szerint ez volt a vüág legsikere­sebb védelmi szövetsége 54 éves történetének egyik legkomolyabb kihívása, amit végül is jól és Újabb hat rakétát zúztak szét Bagdad (MR) - Irak újabb hat tiltott rakétát semmisített meg; Bagdadtól északra egy támaszpon­ton az ENSZ-ellenőrök felügyele­te mellett zúzták szét az asz-Sza- múd-2 típusú rakétákat. A 150 ki­lométernél nagyobb hatótávolsá­gú rakétái közül Irak eddig 34-et semmisített meg. A közel-keleti ország vezetése azt állítja, hogy összesen mintegy száz üyen fegy­verük volt, az Egyesült Államok­ban azonban ennél jóval többre becsülik a rakéták számát. eredményesen zárt le. Az ameri­kai diplomata szerint a szövetsé­gi szolidaritás felülkerekedett a mély megosztottságon is. A leen­dő új tagok tehát nyugodtan bíz­hatnak abban, hogy a barátok jó- ban-rosszban kitartanak egymás mellett. A legfontosabb a NATO fő ere­je, hogy cselekvésre is kész, meg tudja védeni tagjait, és nem ren­deli alá magát semmilyen más szervezetnek, még az ENSZ-nek sem - húzta alá sokatmondóan az amerikai nagykövet. A nagy háborús készülődés árnyékában további szedi áldozatait a kasmíri konfliktus, amely során mindennapo­sak a fegyveres összecsapások az indiai kormányerők és sza- kadárnak tartott muzulmánok között. Képünkön: egy tűz­harcban lelőtt tanár temetése Fotó: EPA A Terror Háza tavaly megtakarított Budapest (MTI) - A Terror Háza nincs ve­szélyben, sőt anyagi érte­lemben minden más köz- művelődési vagy közgyűj­teményi intézménynél jobb helyzetben van. Ezt mondta Pető Iván sza­bad demokrata politikus, majd közölte: az állami tá­mogatásból csaknem 167 millió forintot nem tudtak elkölteni. Az a múzeum, amelyik 167 millió forintot meg tud takarítani, hihetet­lenül jól áll anyagüag - fo­galmazott Pető Iván, hozzá­téve: megalapozottnak tartja azt a korábbi javaslatát, amely az intézmény költség- vetési támogatásának 150 millió forintos csökkenését irányozta elő. A képviselő jelezte: a meg­takarított összeg felhaszná­lásáról a kulturális tárca dönthet. Ugyanakkor el tud­ja képzelni, hogy a megtaka­rított pénzt is csak indokolt esetben kapják meg. ff* -< y <, Kiadóvezető, felelős kiadó: Szabó Miklós (szabo@inform.hu). Főszerkesztő: Angyal Sándor (angval®infQrmhu). Értékesítési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethne@inform.hu). Terjesztési vezető: Matyasovszkiné Buri Adrienn (adrienn.buri@inform.hu). Marketingvezető: Kercsó Magdolna (kercso@inform.hu). Előfizethető a 06-80/203-655 ingyenesen hívható telefonszámon, vagy e-mailen: keietteri@inform.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 995 forint, negyedévre 2890 forint, fél évre 5490 forint, egy évre 10 590 forint. Kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424. Hlrdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-970, e-mail: kelethird@inform.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@inform.hu Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 47. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László. Telefon: 06-52/526-626. ISSN 0133-2058

Next

/
Thumbnails
Contents