Kelet-Magyarország, 2003. március (63. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-22 / 68. szám
Kelet $t» Magyarország AUTÓSVILÁG 2003. március 22., szombat /I3 HÍREK 0 Kis Volvo. Egy vagy maximum két éven belül eldől, hogy fog-e az S40-esnél is kisebb autót gyártani a Volvo. Hans-Olov Olsson, a Volvo Car Corporation elnökvezérigazgatója elmondta, hogy a jelenlegi 400 ezres évi eladási számaikat a jövőben 600 ezerre kívánják növelni. Ennek egyik útja lehet egy kisebb, alsó középkategóriás autó piacra dobása. 0 Clio Coupé Cabrio. Még tart az idei Genfi Autószalon, de a szakma már a jövő évi, a 2004-esre készül. A Renault- nál tervezik az új Clio generáció bemutatását, ami kapható lesz Coupé Cabrio változatban is. 0 Kicsik a Fiattól. Két új kiskocsijától várja eladásai jelentős fellendülését a gondokkal küszködő Fiat. A kisebbik a Panda és a Seicento közös utódja, egyelőre Project 169 néven. A 3,54 méteres, jobbára négy személynek helyet nyújtó városi kisautó 200 literes csomagtérrel bír, kedvező fogyasztását az 1,1-1,2 literes benzinmotorok és az új 1,3-as common-rail dízel garantálja. Nyárra Smart Mire jön a nyár, addigra az új Smart is megérkezik Magyarországra. A Roads- ternek és Roadster-Coupénak már ára is van, 4,66 és 6,09 milliótól lesznek kaphatóak a kisautók. A Smart alig pár éve jelent meg a minik kategóriájában, máris egy újabb köntösben várja a vásárlókat. A kompakt roadster kategória újonca ráadásul rögtön kétféle karosszériaváltozatban lesz elérhető, hiszen a Roadster mellett egy Roadster-Coupé is színre lép. A Mercedes házi kisautóiba 700 köbcentis j motorok kétféle teljesítménnyel készülnek: a gyengébbik 61 lovas, míg az erősebb 82 lóerős. A Coupé csak az erősebb motorral kerül forgalomba Fotó: gyári Száz lakosra 26 autó Budapest (MTI) - Százezer darabbal, 2,6 millióra nőtt a személygépkocsik száma tavaly Magyarországon. A Központi Statisztikai Hivatal közlése szerint az átlagéletkor magas, 11,7 év volt, ami három évvel meghaladja az EU- tagállamok személygépkocsi-állományának életkorát. A tavalyi volt évtizedek óta az első esztendő, hogy az utakat nem a Ladák uralták a legnagyobb számban, hanem az Opel gyártmányú gépkocsik. Az átlagosan 8,7 éves Opelekből 308 ezer közlekedett a közutakon, míg a 17,3 átlagéletkorú Ladákból 295 ezer. A gyakran előforduló gyártmányok közé tartozott még a Suzuki 219 ezer darabbal, illetve a Volkswagen 203 ezer darabbal. Trabantból 191 ezret tartottak nyilván, 17,2 éves átlagéletkorral. A 100 lakosra jutó 26 gépkocsit számláló ellátottsági mutatóval Magyarországnak nagy a lemaradása az EU tagállamokhoz képest, ahol két lakosra majdnem egy autó jut. A tagjelölt országok közül a személygépkocsiellátottság jóval magasabb Máltán, Szlovéniában, Cipruson és Csehországban. A 2002-ben Magyarországon első alkalommal forgalomba helyezett autók száma 25 százalékkal, 239 ezerre nőtt, magasabb volt, mint 1990 óta bármikor. Típus szerint tavaly az Opel- gyártmányokból került a legtöbb a forgalomba, szám szerint 45 ezer; Suzukiből 36 ezer, Renault- ból 22 ezer, Volkswagenből pedig 19 ezer. A négy gyártmány együttesen a magyar piac 51 százalékát birtokolta 2002-ben. Hirdetés Ifi pjármu ^ . kiválas'thatja, *1 helyid Járműipari szakkiállítás Közlekedés és Innováció Szakmai Kiállítás és Konferencia 2003. április 11-13. Nyíregyháza, Bujtosi Szabadidő Csarnok Nyitva tartás: 10-18 óra. A felnőtt belépővel görögországi üdülést nyerhet! Hirdetés-----www.szon.hu; expoeast@axelero.huA név ismerős - de micsoda különbség...! Pápai György belgyógyász a biztonságot tartja az egyik legnagyobb értéknek egy autóban Furcsa érzésekkel vette át próbahasználatra a Platán Autóház egyik sikerautóját, a Skoda Octavia személygépkocsit a nyíregyházi orvos. Meghökkenése néhány nap után sem múlt el, sőt - ellenkezőleg! Az első pillantás Nem is csoda, hiszen Pápai György, a Jósa András Kórház IV. Belgyógyászati Osztályának belgyógyásza valamikor Skodán tanulta a vezetést és szerzett jogosítványt e típus kormánya mögött. Ez 1989- ben történt, amikor a Debreceni Orvostudományi Egyetem felvételi vizsgájára készült, s emlékeiben bizony az a jó öreg 120-as típus maradt meg.- Bevallom a Skoda névre ezek az emlékek jöttek elő, annál nagyobb volt a meglepetésem, amikor kipróbálhattam egy Skoda Octavia modellt. Hatalmas a különbség, valóban csak a név maradt ismerős. Ez teljesen más kategória - emlékszik az újabb találkozás pillanataira az orvos. Saját becslése szerint az eltelt időben 80-100 ezer kilométert vezetett le különböző típusokkal, így tehát kellő tapasztalattal felvértezve vizsgálhatta meg a dízelüzemű Octaviát kívül s belül egyaránt. Az egyhetes teszt már akkor kezdetét vette, amikor beült az autóba. Jóleső érzéssel nyugtázta a kényelmet, a tágas belső teret, a megnyugtatóan részletes és jól látható műszerfalat, illetve a középkonzolt. A tekintetet követték a kar mozdulatai, de az autó ezt a próbát is kiállta. Miről is van szó? Arról, hogy az összes kapcsoló, gomb könnyen elérhető, kézre esik a váltó, s valamennyi olyan szerkezet, amely a vezetés biztonságát és kényelmét hivatott biztosítani. Nagyra értékelte, hogy valamennyi forgó-mozgó tartozék (közte a kormány, az ülés) állítható annak megfelelően, hogyan esik az a legjobban az autó vezetőjének. Megnyugtató védelem Ha már a biztonságról esett szó, el kell mondani, hogy Pápai György számára egy autóban az egyik legnagyobb értékmérő a benne ülők védelme. Nos, az Octavia első ülésében végig nagy nyugalommal ült, jótékonyan hatott rá az autó tekintélyt parancsoló orra, a légzsák (amelyből négyet is beszereltek), az ABS fékrendszer, a biztonsági övék simulékonysága és persze a karosszéria több oldali megerősítése.- Szeretek vezetni, az Octaviát is kipróbáltam városi közlekedésben és lakott területen kívül, útra keltem vele nappal és éjszaka - említi az alapos mustrát a belgyógyász. Kollégái sportos vezetőnek tartják, s bár felesége soha sem fél mellette, számára is úgy tűnik, mintha a húga csendesebb utastárs lenne, ha az anyósülésbe kerül mellé... A viccet félretéve tény, hogy Pápai György mentőorvosi szolgálatot is ellát, s erről maga is azt vallja: könnyű hozzászokni a gyors haladáshoz. A mentőautónak ugyanis a legtöbbször a lehető leggyorsabban kell eljutnia céljához, s száguldásához a terep is biztosított, hiszen a többi autó félrehúzódik előtte, utat enged neki. A fél ház utazhat- Nem csoda, hogy a mentős kollégák saját autóba ülve néha elfeledkeznek arról, hogy attól kezdve maguk is az elsőbbség joga nélkül közlekedhetnek - erősíti a mondást, hogy a megszokás nagy úr. Ez olykor veszélyessé is válhatna, de György betartja a KRESZ előírásait, különösen lakott területen belül ügyel erre. Eddig semmiféle baleset részese nem volt, de túl sok kedvezőtlen jelenséget lát az utakon. Egyre többen vezetnek agresszív stílusban, és sodorják bajba magukat s persze másokat.- Talán éppen ezért értékelem nagyra egy autóban a biztonságot - érvel Pápai György, aki családjával, rokonaival, barátaival szívesen vág neki hosszabb utaknak. E vonzalmából kiindulva vizsgálta meg az Octavia csomagterét, amelyről megállapította: „a fél há- zat” elvihetné magával kirándulásra. S közben a csapat többi tagja sem nyomorog, mivel a hátsó ülések is maximális kényelemről gondoskodnak. S ha már az országúti tempónál tartunk, csöndben jegyzi meg: óvatosan kellett a gázpedállal bánnia, s nem ártott sűrűn a sebességmérő mutatójára pillantania, mert az Octavia puhán suhanva, észrevétlenül gyorsult fel s lépte volna át a megengedett legnagyobb sebességet. Teljesen más kategória - zárja értékelését a fiatal orvos, (x) Infobox Motor: 1,9 TDI/90 LE __________ Átlagfogyasztás: 5 1/100 km CQ2-kibocsátás: 140 g/km _______ Listaár: 5.119.000 Ft ___________ Akciós ár: 4.699.000 Ft _________ Alapfelszereltség: mechanikus klíma, ABS, ködfényszóró, dupla légzsák, fényszórómosó, hátsó ablaktörlő, el. ablakemelők elöl, el. állítható fűthető külső tükrök, fényszórómagasság-ál- lítás, kormányoszlopmagasság-állítás, központi zár, mechanikusan állítható vezetőülés, fedélzeti komputer, zöld hő védő üvegezés. Platán Autóház www.platanautohaz.hu 4400 Nyíregyháza, Debreceni út 107. Tel.: (42) 501-700 Fax: (42) 501-707 * I