Kelet-Magyarország, 2003. március (63. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-12 / 60. szám
2003. március 12.,,szerda Kelet^Maopromág GYÁSZJELENTÉS /15 „Bíztunk az életben, hittünk a gyógyulásban, De ha már abban nem, legalább a csodában. Csoda volt, hogy éltél és minket szerettél. Nem haltál Te meg, csak álmodni mentél.” Mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy a drága jó férj, szerető édesapa, nagyapa, dédapa, testvér, rokon és szomszéd, BARABÁS JÓZSEF volt apagyi lakos hosszú szenvedés után életének 78. évében elhunyt. Temetése 2003. március 13-án, csütörtökön 12.30 órakor lesz az apagyi temetőben a református egyház szertartása szerint. 3080)7 A gyászoló család. Köszönetét mondunk minden kedves rokonnak, honvédségnek, jóbarátoknak, ismerősöknek, szomszé- r dóknak, akik drága halottunk. PETER BELA ny. huszár őrnagy temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. 308041 t Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ANTAL SÁNDOR volt Nyírszőlős, Kollégium úti lakos, 2003. február 17-én 72 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2003. március 20-án 11 órakor lesz a nyírszőlősi temető ravatalozójából, görögkatolikus szertartás szerint. Gyászoló család. 307424 Köszönetét mondunk minden kedves rokonnak, ismerősnek, szomszédnak, akik özv SAJBEN MJHÁLYNÉ szül. Cinkószki Erzsébet temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek. Gyászoló család. 304834 ______________________;______________________________ Köszönetét mondunk mindazoknak, akik SZKURA JÓZSEF temetésén megjelentek és mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. 304841 Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk, CZEPINNÉ BÁCSKÁI GIZELLA temetésén megjelentek, mély gyászunkban őszinte együttérzéssel osztoztak. Gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy, HADABÁS ISTVÁN 51 éves korában elhunyt. Temetése 2003. március 12-én 13.30 órakor lesz a buji temető ravatalozójából. A gyászoló család. 308533___________________________________________________1 ________________ Taxiáraink Nyíregyházán: TK Sóstói út-Vasútállomás 600 Ft Bánki Donét Iskola-Kossuth tér 450 Ft Mg Iskola-Vasútállomás 400 Ft Stadion út-Plaza 500 Ft Vasútállomás-Kórház 500 Ft Vidéki tarifák: (Nyíregyháza központtól a helységközpontig) Ófehértó 4000-4500 Ft Rakamaz 3500 Ft Sárospatak 8000 Ft Tímár 4000 Ft Tiszadada 5500 Ft Tiszadob 6000 Ft Tiszavasvári 4000 Ft Tokaj 4000 Ft Újfehértó 2500 Ft SZABOLCS TAXI (42)313-313 Apagy 2500 Ft Kálmánháza 2500 Ft Balkány 3500 Ft Kemecse 2500 Ft Budapest Reptér Kisvárda 6000 Ft 35 000 Ft Mátészalka 7000 Ft Búj 3000 Ft Nagyhalász 3000 Ft Debrecen 7000 Ft Nagykálló 2500 Ft Gávavencsellő 4500 Ft Nyírbogdány 2500 Ft Hajdúhadház 4500 Ft Nyírtass 4500 Ft Hajdúnánás 4000 Ft Nyírtét 3000 Ft Ibrány 3500 Ft Záhony 8000 Ft „Almaimban sokszor látlak Téged, Fel-felvillan csodálatos lényed. Hangod halk, alig hallható, De az, hogy velem voltál, Csodának mondható." Fájó szívvel emlékezünk SZÉNÁS SÁNDOR volt kisvárdai lakos halálának 3. éves évfordulója alkalmából. Szerető felesége, gyermekei: Sándor, Kriszti, Zsolti, unokái, menyei és veje. 308352 „ Csak az idő múlik, feledni nem lehet, hogy fiatalon tört ketté életed. Egy téli napon életed véget ért, Bánatot ránk hagyva csendesen elmentél." Fájó szívvel emlékezünk DANÓ PÉTERRE aki 5 éve hagyott itt minket. Bánatos felesége, fia, lánya, veje és a család. 308066 Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy ID. KAPCZAR MIHÁLY életének 66. évében 2003. március 10-én elhunyt. Temetése 2003. március 14-én 14.00 órakor lesz a nyírpazonyi köztemetőben a római katolikus egyház szertartása szerint. 308421 A gyászoló család. Mély megrendüléssel és fájdalommal tudatjuk, hogy SZOKOLYI ISTVÁN JÓZSEF nyugalmazott rendőr őrnagy türelemmel és önfegyelemmel viselt szenvedés után életének 76. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatását 2003. március 14- én 10.00 órakor tartjuk az Északi temető régi ravatalozójában. 306723 Emlékét megőrzi két fia, menyei és hét unokája. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, ÖZV. BÁNSZKI MIHÁLYNÉ volt nagycserkeszi lakos temetésén megjelentek és részvétükkel fájdalmunkat enyhítették. Gyászoló gyermekei. 306937______________________________________________ Fájó szívvel tudatjuk, hogy ÖZV. SZŐKE FERENCNÉ életének 89. évében csendesen elhunyt. Temetése 2003. március 12- én 14 órakor lesz a tarpai temető ravatalozójából. A gyászoló család. 308508___________________________________________________ „A kegyetlen halál tőlünk elragadott, emléked szívünkben örök nyomot hagyott." Fájdalommal tudatjuk, hogy testvérünk, KORBELY ETELKA hosszan tartó betegség után 70 éves korában csendesen elhunyt. Temetése evangélikus szertartás szerint 2003. március 14-én 14.00 órakor lesz az Északi temető régi ravatalozójából. 307305 Gyászoló család. „A Te szíved pihen, a mienk vérzik. A fájdalmat csak az élők érzik. Te voltál maga a jóság, a szeretet, Akit elfelejteni soha nem lehet." Fájdalommal emlékezünk BIHARI JÁNOS halálának 4 éves évfordulójára. Szerető családod. 307102 „Élt, küzdött, szenvedett értünk, kiket szeretett." Köszönetét mondunk minden kedves rokonnak, ismerősnek, szomszédoknak, akik szeretett halottunk, HENTER JÁNOSNÉ szül. Does Ida temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. 307390 Hálás szívvel köszönöm minden kedves rokonnak, barátnak, volt munkatársnak, szomszédnak, akik drága jó férjem, BATARI KALMAN temetésén megjelentek, emlékező szavaikkal, virágaikkal szeretetük, tiszteletük sok-sok jelét adták, s akik együttérző részvétükkel engem is segítettek. Gyászoló felesége. 307763 Köszönetét mondunk mindazoknak, akik BALOGH JÓZSEF faesztergályos temetésén megjelentek és mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. 305807 Fájó szívvel tudatjuk, hogy CSERVENYÁK GYÖRGY volt buji, nyíregyházi lakos 84 évesen elhunyt. A végső búcsú időpontjáról később tájékoztatunk. Gyászoló család. 308464 ________________________________ Kegyeleti hirdetéseket minden munkanapon 15 óráig fogadunk! Megbízónk, a Reca Kft. vezető nemzetközi cégcsoport leányvállalata Professzionális szerelés- és rögzítéstechnikai cikkek értékesítését végzi a magyarországi piacon végfelhasználók körében. Részükre keresünk ÜZLETKÖTŐ - ÉRTÉKESÍTŐT Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területére. Feladatok: termékértékesítés, kis és nagy végfelhasználók rendszeres látogatása, szaktanácsadás, új vevők felkutatása, kapcsolatok ápolása. Ideális pályázónk: középfokú műszaki végzettséggel vagy legalább 2 éves műszaki területen szerzett munkatapasztalattal rendelkezik; affinitással bír az értékesítés területén; érdeklik a kihívással járó változatos feladatok; dinamikus, határozott, kitartó és következetes személyiség. Megbízónk nemzetközi háttere, munkafeltételei, piaci lehetőségei, támogatása a kollégák részére hosszú távra biztos alapot nyújt. Várjuk fényképes önéletrajzát bizonyítványmásolatokkal a megjelenéstől számított 8 napon belül: D-TRACE Személyzetfejlesztési Tanácsadó Bt. 1055 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 72., tel./fax: 06-1/311-2004, e-mail: dtrace@axelero.hu Céqinfó: www.reca.hu Milliók 1 kenószémraf 'fgjgggoo 0 ■ ÜÍ4Ö* FORINT Amennyiben legalább S szam sorsolásra vásárol Lenót március 1/én, n di» ixty) M én, akkor automatikusan resst merni külön sorsolásunk« Hl. . ó \ /.000.000 /1 Kés/letek a szórólapokon! Est készpénznek tehetif