Kelet-Magyarország, 2003. március (63. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-11 / 59. szám

Fotó: EPA 2003. március 11., kedd idet»Magfaiwsi§ MINDENFELŐL /2 RÖVIDEN 0 All al-Momen, egy újon­nan alapított kuwaiti szék­helyű humanitáriánus szer­vezet vezetője arról beszél, hogy a nemzetközi és a he­lyi erőknek közösen kell gondoskodniuk a várható iraki menekült- hullám kezeléséről. 0 Halasztanak. New York-i diplomáciai forrásból származó értesülés szerint egy­re kevésbé valószínű, hogy az ENSZ Biz­tonsági Tanácsa kedden szavazni fog az Iraknak március 17-ei határidőt szabó ha­tározattervezetről. Csütörtököt mondanak New York (MR) - Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia csütörtök előtt nem bo­csátja szavazásra Irakkal kapcsolatos hatá­rozati javaslatát a Biztonsági Tanácsban. A két nagyhatalom eredetileg a tanács ked­di ülésén akart döntést akart kicsikarni a Jack Straw brit külügyminiszter által be­terjesztett módosított javaslatról, amely - angolszász értelmezés szerint - felhatalma­zást adna az Irak elleni háború megindítá­sához. Az új elképzelés szerint a tervezetet csak valamikor csütörtök és szombat között tennék fel szavazásra. A határozat lényege és az abban foglalt ultimátum határideje - március 17-e - azonban nem változik. Segítenek. Szerdán újabb értekezletet tart a NATO a Törökországnak nyújtandó segítségről. Eddig ugyanis nem érkezett annyi felajánlás, amennyi a segítségnyúj­tásról hozott NATO-határozatban szerepel. Törökország Irak jelentette fenyegetés miatt kért védelmi eszközöket. Képünkön: török katona felügyeli az érkező szállítmányokat Hoon szerint soha sincs késő London (MTI) - Még mindig nincs ké­ső ahhoz, hogy Irak bizonyítsa együttmű­ködési készségét a leszerelés ügyében - je­lentette ki hétfőn a brit védelmi minisz­ter. Geoff Hoon szerint azonban az eddi­gi bagdadi engedmények is csak részlege­sek, és csupán arra jók, hogy megosszák a nemzetközi közösséget. Az iráni atom miatt aggódnak Washington (MR) - Irak és Észak-Korea után Irán miatt kezdenek aggódni az ame­rikai politikusok. A Time című amerikai hetilap szerint az arab állam nukleáris programja sokkal előbbre tart, mint azt bár­ki is gondolta volna. Amerikai szakértők szerint főként Izraelnek van oka aggódni az esetleges iráni atomfegyverprogram miatt, mert Irán katonaüag eleve a legerő­sebb azon országok sorában, amelyek sze­rint Izraelnek nincs joga létezni és ennek alapján támogatja fegyverrel és olajjövedel­meivel a Heszbollah nevű radikális csopor­tot. Ez a szervezet lényegében megszállva tartja Dél-Libanont és onnan indítja Izrael- ellenes fegyveres támadásait. Versenyfutás a BT-határozatért Az ENSZ-ellenőrök állítólag eltitkolták a nagy fogást Irakban London (MTI) - A brit és az amerikai kormány arra próbálja rászorítani az ENSZ fegyverzeti főellenőrét, hogy nyilvánítsa Irak elleni döntő bizonyítéknak az ellenőrök által fellelt iraki pilóta néh küli repülőgépet. A géppel állítólag vegyi és bio­lógiai hatóanyagokat lehet cél­ba juttatni. Ez biztosíthatja az új ENSZ-határozathoz a többséget, amire főleg a brit miniszterel­Budapest (MTI) - A tervek szerint mintegy félmilliárd forint értékben kétezer darab vegyvédelmi öltözéket ajánl fel Magyarország Törökor­szág védelmi céljaira. Juhász Ferenc honvédelmi mi­niszter hétfőn elmondta, hogy a kabinet a szerdai kormányülésen dönt a felajánlásról. Ismertetése Orosz vétó New York (MR) - Oroszország az Irak ügyében beterjesztendő új amerikai-brit-spanyol javaslat el­len fog szavazni a Biztonsági Ta­nácsban - jelentette be Moszkvá­ban az orosz külügyminiszter. Igor Ivanov elfogadhatatlannak nevez­te az Irakkal szemben támasztott „ultimátumszerű követeléseket”, amelyek - szerinte - teljesíthetet­lenek. Agrárpiac nőknek lenne szüksége, mert a The Times szerint már omlado­zik a kormánya az iraki válság súlya alatt. A vezető londoni lap hétfői kiadása megismételte, hogy Blix a 7,45 méter szárnyfesztávolságú eszköz létét egy külön, 173 olda­las, a hivatalos pénteki beszámo­ló után terjeszteni kezdett jelen­tés mélyére rejtette, nyilván azért, hogy ne szolgáltasson mu­níciót a háborúhoz. A repülőgép létéről szóló adatok sokkal szerint a Földművelésügyi és Vi­dékfejlesztési Minisztériumhoz tartozó Tartalékgazdálkodási Igazgatóság keretéből biztosítják ezeket a felszereléseket. Hozzátet­te: várhatóan a Külügyminiszté­rium segélykeretéből vagy a kor­mányzat általános tartalékából fi­nanszírozzák a felajánlást. Juhász Ferenc közölte, hogy a gázálarccal is ellátott védőruhá­könnyebbé teszik a Biztonsági Tanács még ingadozó tagjai szá­mára annak a brit-amerikai ál­láspontnak az elfogadását, hogy Irak nem tett eleget a leszerelést előíró ENSZ-határozatoknak - áll a brit lapban. Az egyik ilyen BT-tagország név nélkül nyilatkozó diploma­tája ki is jelentette a The Timesnak, hogy „nagy fogásról van szó”, amely egyértelmű ha­tással lesz a még bizonytalan­kodókra. zatok katonai alkalmazhatósága korlátozott, de polgári hasznosí­tásra kiválóan alkalmasak. A mi­niszter elmondta azt is, hogy a kátasztrófavédelmi törvény sza­bályozza, mekkora készlettel kell rendelkeznie az országnak a la­kosság védelme érdekében ilyen jellegű felszerelésből, így a most felajánlott mennyiséget a későb­biekben pótolni kell. PARLAMENT Kényes ügyek. A Fidesz által jogellenesnek ítélt rendőrségi intézkedések, a rugalmas nyugdíjba vonu­lás rendszere, a magyaror­szági termálvíz, valamint a Budapest Sportaréna szere­pelt többek között az Or­szággyűlés hétfői ülésén el­hangzott interpellációk so­rában. Répássy Róbert (Fi­desz) úgy vélekedett: az el­múlt 9 hónapban a rendőr­ség sorozatban sértette meg az alkotmányos jogokat. Példaként említette a ka- polcsi „árulózás” ügyét, a Millenáris Kht. volt vezető­jének általa megalázónak nevezett rendőrségi moto­zását, és a „szelektíven en­gedélyezett, illetve megtil­tott” háborúellenes de­monstrációkat. Lamperth Mónika vála­szában hangsúlyozta, nem igaz az, hogy a rendőrség sorozatban sérti meg az al­kotmányban rögzített alap­jogokat: ha a bíróság más­ként ítél meg egy tényt, mint a rendőrség, az még nem jelenti azt, hogy jogsér­tő volt a rendőrség intézke­dése. A belügyminiszter kiemelte: ha felmerül egy rendőri intézkedés kapcsán a jogellenesség gyanúja, azt kivizsgálják, s nem marad következmények nélkül, de megvéd minden igaztalanul megtámadott rendőrt, ha jogszerű eljárása ellenére politikai okokból támadják. Répássy Róbert a választ nem fogadta el, a képviselők többsége azonban megsza­vazta azt. Nyugdíj felé. Vidorné Szabó Györgyi (MSZP) ar­ra várt választ: hol tart a középkorú munkavállalók problémáira megoldást je­lentő rugalmas nyugdíjba vonulás új rendszerének kidolgozása. Csehák Judit egészségügyi, szociális és családügyi miniszter vála­szában jelezte, az előreho­zott nyugdíj rendszerében a 62 éves kor helyett a nők már 57 évesen, a férfiak pe­dig 60 évesen nyugdíjba vo­nulhatnak, ha legalább 33 év szolgálati idővel rendel­keznek. Idén januártól a szolgálati évekhez gyerme­kenként 1 évet - de maxi­mum 3 évet - számíthatnak hozzá, amelyekbe a rok­kantsági nyugdíjban eltöl­tött éveket is beleszámol­ják. A szaktárca vezetője hozzátette: javaslatot készí­tettek arra is, hogy kedve­zőbbé tegyék a munkáltató által finanszírozott koren­gedményes nyugdíjazás fel­tételeit. LAPSZEMLE Castro is segített Szaddámnak Madrid (MTI) - Fidel Cast­ro kubai és Szaddám Húszéin iraki elnök baráti viszonya többek közt abban is megnyil­vánult, hogy a 60-as évektől kezdve egészen 1991-ig kubai szakemberek segítettek iraki kollegáiknak biológiai tömeg- pusztító fegyverek előállításá­ban - írta hétfőn a La Razón. A spanyol lap emlékezte­tett, hogy a két totalitárius ve­zető barátsága „az antiimpe- rialista időből származik”, amikor mindketten élvezték a Szovjetunió támogatását, és együttműködtek az el nem kötelezett országok mozgal­mában, amelynek a 80-as években Castro volt az elnö­ke. Ekkor kezdődött a két or­szág együttműködése katonai és titkosszolgálati témakö­rökben. Kétezer katonai ruha a törököknek Magyarország egyéni, polgári vegyvédelmi felszerelést ajánl fel Budapest (Krónika) - Az Or­szággyűlés elfogadta az új agrár­piaci rendtartásról szóló törvény­től Az új szabályozás a jogalkotók szándéka szerint elsősorban a pia­ci stabilitást, a kiszámíthatóságot és a termelők jövedelembiztonsá­gát szolgálja. A törvény kimondja, hogy a kereskedők a beszerzési ár alatt nem értékesíthetik a megvá­sárolt árut. Kuratórium Budapest (Krónika) - Megala­kult a Magyar Televízió kuratóriu­mának elnöksége. Miután a Fidesz nem jelölt tagokat a testületbe, az Országgyűlés az MDF két újabb je­löltjét választotta meg. A parla­ment döntött arról is, hogy Hajdú István, a Magyar Rádió korábbi el­nöke legyen az Országos Rádió és Televízió Testület elnökévé. Tárgyaljanak Az izraeli-palesztin béketárgyalá­sok újrakezdését sürgette hétfőn Jasszer Arafat palesztin elnök (balról), aki egyben elítélte az iz­raeli polgárok elleni palesztin tá­madásokat. A politikus a palesz­tin parlament Rámalláhban tar­tott ülésén szólalt fel, amelyet azért hívtak össze, hogy döntse­nek a miniszterelnöki tisztség létrehozásáról. Arafat a közel-ke­leti békefolyamatban közvetítő országoknak is megerősítette, hogy a palesztin fél kész azonnal visszatérni a tárgyalóasztalhoz és késlekedés nélkül megkezdeni a biztonsági egyeztetést Izraellel. Balról a palesztin parlament el­nöke, Ahmad Qorei Fotó: EPA Fáteülw' Kiadóvezető, felelős kiadó: Szabó Miklós (szabo@inform.hu). i ) A4 >■ Főszerkesztő: Angyal Sándor (angval@inform.hu). Értékesítési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethne@inform.hu). Terjesztési vezető: Matyasovszkiné Buri Adrienn (adrienn.buri@inform.hu). Marketingvezető: Kereső Magdolna (kercso@inform.hu). Előfizethető a 06-80/203-655 ingyenesen hívható telefonszámon, vagy e-mailen: keletteri@inform.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 995 forint, negyedévre 2890 forint, fél évre 5490 forint, egy évre 10 590 forint. Kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-970, e-mail: kelethird@inform.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@inform.hu Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 47. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László. Telefon: 06-52/526-626. ISSN 0133-2058 ^ATESZ Irak az ENSZ ellenőreinek jelenlétében újabb 6 asz-Szamúd típusú rakétáját semmisítette meg. Iraknak azért kell felszámolnia asz-Szamúd rakétáit, mert azok hatótávolsága túllépi az ENSZ által engedélyezett 150 kilométert. A bagdadi diákok erre is hivatkozva tüntetnek a békéért a helyi ENSZ iroda előtt Fotó: EPA

Next

/
Thumbnails
Contents