Kelet-Magyarország, 2003. március (63. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-10 / 58. szám

2003. március 10., hétfő RÖVIDEN 0 Az elnök rajzai. Robben Island erőd­jében kiállítás nyílt Nelson Mandela raj­zaiból - ugyanott, ahol annak idején a dél-afrikai feketék szabadságharcának vezetője 18 évig raboskodott. A Nobel- békedijas volt elnök 1999-ben, állami funkcióinak elhagyása után kezdett el rajzolni, miután Varenke Pasche fiatal fokvárosi művész beavatta a mester­ség alapvető titkaiba. 0 Az AIDS ellen. Megújult a Kapd el a spermát! nevű, AIDS-megelőzési célú számítógépes játék. Első változatát 2001 áprilisa és decembere között 104 ország több mint 18 millió internetező- je töltötte le. A 2002-es második válto­zat is nagy népszerűségnek örvendett, bár arra már csak hárommillióan csap­tak rá - közölték a svájci egészségügyi minisztérium STOP AIDS nevű megelőző kampányának illetékesei. 0 Élvezetesebb a szex. Nagy-Britannia és Németország után március közepé­től Ausztriában is kapható lesz az öblös- és spirálisfejű gumióvszer, amely állító­lag sokkal élvezetesebb szexet tesz le­hetővé mind a férfiak, mind a nők szá­mára. Az új típusú kondom örömeinek megismertetése céljából ingyenes min­tapéldányokat osztogatnak Bécsben egyebek közt a közelgő Shakira-kon- certen, a Robbie Williams-koncerten, va­lamint a Duna-szigeti fesztiválon. Börtön, szabadlábon Párizs (MTI) - Egy párizsi bíróság csü­törtökön ötévi börtönbüntetésre ítélte az 1993 évi világszépét, a ma 30 éves Sandra Murcia Vargast, aki ellen kokaincsempé­szés miatt emeltek vádat. Az öt évből 15 hónapot feltételes szabadlábon tölthet, mi­vel már több mint négy évet francia vizs­gálati fogságban volt. Az ítélet a gyakorlatban azt jelenti, hogy a szép Murcia nem köteles visszatérni a börtönbe, ahonnan 2000-ben elbocsátották. Méltányolta a bíróság a vádlottnak a tár­sadalomba történő újbóli beilleszkedésre tett erőfeszítéseit: a lány ugyanis francia nyelvből érettségi vizsgát tett és jelenleg pszichológiai tanulmányokat folytat. Murcia Vargas két bűntársát - egy 30 éves férfit és egy 27 esztendős nőt - egyen­ként háromévi börtönbüntetéssel sújtotta a bíróság. Az egykori szépségkirálynőt az­zal vádolták, hogy 1996-ban több mint 7,4 kiló kokaint csempészett Európába. Sand­ra Murcia Vargast 1993-ban Miamiban ko­ronázták Miss Univerzummá. MEGÉR EGY MOSOLYT Hogyne...!- Előnyösnek tartja, doktor úr,a kerékpározást? - kérdezi egy ter­mészetbarát orvosától.- Határozottan! - Hogy mást ne mond­jak, legutóbb is három pácienst hozott nekem... Kelet«» Magyarország Mobil-világ. Egy munkás telefonál egy óriás, mobiltelefo­nokat hirdető plakát előtt Hannoverben Fotó: EPA Divatbemutató. Vlagyi­mir Szeregyin és Szergej Vasziljev orosz tervezők 2003-2004. őszi-téli készruha kollekcióját mutatták be Pá­rizsban március nyolcadi­kén Fotó: EPA Emlékmű Dianának London (MTI) - A londoni Hyde Parkban a jövőben kút em­lékeztet majd az autószerencsét­lenség következtében meghalt Diana walesi hercegnőre, miután a városi tanács jóváhagyta az amerikai Kathryn Gustafson mérnök által készített tervet. Az ovális alakú, futballpálya nagyságú emlékmű egyik olda­lán békésen csordogál a víz, a szemközti oldalon pedig vízesés- szerűen zúdul alá, hogy azután a két ellentétes áramlat a meden­cében békésen elkeveredjék egy­mással. Diana modern hercegnő volt, ezért korszerű emlékmű illik hozzá - indokolta tervét a mér­nökasszony. A hárommillió font sterlingbe (mintegy négy és fél millió euróba) kerülő emlékkút a tervek szerint 2004 nyarára ké­szül el. az esi szépé. Mar­kó Mária (20) nagykál- lói lányt egy, a közelmúltban tartott farsangi bálon munka­társai az est szépének választották Dalait a blues nagy egyéniségei játszották Hetvenéves Lloyd Price, akit évtizedekre elfelejtettek, születésnapjára mégis „feltámadt” Price zenei pályáját, ráadásul Koreában kellett szolgálnia. Az ABC Paramount lemezcég­nél vette fel 1957-ben a Just Because című balladaszerű dalt, majd a Stack-O-Lee című régi bluesra irt változatát. Ez utóbbi, a fergeteges Stagger Lee 1958-ban méltán vált a nagy sikerré. Little Richard programjában is szerepel Fotó: archív Kenner (MTI) - A rock and roll-korszakban nem mindenkire jutott egyformán a fényből és a dicsőségből. A korai nemzedék egyik érde­kes és eredeti figurája Lloyd Price, aki hetven évvel ezelőtt, 1933. március 9-én jött világra Louisiana államban, Kennerben. Rajta kívül szüleinek még tíz gyermekről kellett gondoskod­nak. A rövid templomi előgya- korlatokat ő sem kerülte ki, majd mindössze tizenhat évesen megalakította első saját zeneka­rát fivérével, Leóval közösen. Játszotta a Beatles is Mindössze 19 éves volt, ami­kor a rhythm and blues-lista élé­re került a Lawdy Miss Clawdy című, azóta sokszor átdolgozott dalával. A dalt többek között fel­vette repertoárjába Fats Domi­no, Little Richard, és nem hagy­ta ki pályája kezdetén a Beatles sem, de jutott belőle a kései rhythm and blues-előadóknak is. Emellett listás siker volt dalai között az Ooh, Ooh, a Restless Heart, a Tell Me Baby. Kis idő­re a katonáskodás törte meg Olaszul is szállt a dal Nemcsak rock and roll-elő- adók tucatjai dolgozták fel, ha­nem a soul és rhythm and blues legnagyobb egyéniségei, köztük Wilson Pickett és James Brown is hasznot húztak belőle. Egy év­vel később a Personality (Szemé­lyiség) című dalával hódított, amelyet a hazai közönség jórészt a Caterina Valente által énekelt olasz nyelvű változatban ismert meg. Kedvelt dalai között tartot­ták számon az I’m Gonna Get Married, a Where Were You, a Come Into My Heart, a Lady Luck és a Question címűeket is. EGVSZERÜEN NEM ÉRTEM, HOGV FELEJTHETTEM EL LEKAPCSOLNI A REFLEKTORT! Hirdetés MÁR MEGINT LE MERÜLT A KOCSIM ^AKKUMULÁTORA. AMI AZ ÉJSZAKAI FOCIZÁST ILLETI... U?M PAVfSr 716 WCiilőkelehajtó Statesboro (MTI) - Egy új ta­lálmánynak köszönhetően a kö­zeljövőben a hátfájós emberek­nek sem kell szégyenkezniük, hogy nem tudják lehajtani a vé­céülőkét. A segédeszköz egy rúd, végén egy kampó van, amelyet az ülőkébe kell akasztani. dig vait egy jobü ajánlatunk — Bármilyen típusú, korú, érvényes műszakival rendelkező gépkocsiját minimum 4](Rlo(fííXjj Ft-ért beszámítjuk, bármilyen típusú új Suzuki modellbe.* "Kizárólag hitelkonstrukcióban történő vásárlás esetén. Üzemanyag fogyasztás: 5,5 7,5 liler/1 Oö km, CG; kibocsátás: 130 178 g/km ]tU£!ií SUZUKI // tbué) MjMf maiáaétwátitifc. Nyíregyháza. Orosi u. 29/a. Tel.: 42/508-150, E-mail: carmo@carmo.hu, Mátészalka, Jármi u. 55. Tel.: 44/500-203, Fehérgyarmat, Matolcsi u. 2. Tel.: 44/510*090 További viccek: humor.szon.hu

Next

/
Thumbnails
Contents