Kelet-Magyarország, 2003. március (63. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-10 / 58. szám
2003. március 10., hétfő Ötí^Mifprosiáf MINDENFELŐL / 2 RÖVIDEM 0 Saul Mofaz szerint Izrael terrorellenes harcának fő célpontja a Hamász nevű palesztin szervezet. A védelmi miniszter azután nyilatkozott, hogy Gázában egy izraeli rakéta végzett Ibrahim al-Makadmé- val, a Hamász egyik alapítójával, a terrorszervezet biztonsági főnökével. 0 Erők a helyszínen. Az Egyesült Államok és szövetségeseinek mintegy 300 ezer katonája, több mint 500 harci repülőgépe és több tucatnyi hadihajója áll készenlétben, hogy Bush parancsára megindítsa az Irak elleni hadműveletet. Bush nyomást gyakorol a BT-tagokra A tizenötből egyelőre csak négy biztos támogatóra számíthat a legújabb határozattervezet Washington (MTI) - George Bush amerikai elnök szombaton fokozta az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) vonakodó tagjaira nehezedő nyomást annak érdekében, hogy fogadják el azt a határozat- tervezetet, amely március 17- ig szabna határidőt Iraknak tömegpusztító fegyverei leszerelésére, ellenkező esetre pedig háborúval fenyegetné meg a közel-keleti országot. Az amerikai elnök szokásos heti rádióbeszédében hangsúlyozta: készen kell állni arra, hogy végső esetben erőszakot alkalmazzanak Irakkal szemben. Bush azt hangoztatta, hogy Szad- dám Húszéin iraki elnök olyan terroristákat pénzel, oltalmaz és képez ki, akik örömmel vetnének be tömegpusztító fegyvereket az Egyesült Államok és más békeszerető országok ellen. „Minden tőlünk telhetőt megteszünk az iraki háború elkerülése végett, de ha Szaddám Húszéin nem szerel le békés módon, erőszakkal fegyverezzük le” - szögezte le. Az Egyesült Államok, Nagy- Britannia és Spanyolország a BT pénteki ülésén beterjesztette saját korábbi határozattervezetük átdolgozott változatát, amely március 17-ig szabna határidőt Iraknak tömegpusztító fegyverei leszerelésére. Franciaország és a BT vétójoggal rendelkező többi tagja ellenzi a tervezet elfogadását. Ez arra sarkallja Bush elnököt és tanácsadóit, hogy egy végső - a nyilvánosság előtt és a színfalak mögött egyaránt zajló - diplomáciai offenzívát indítsanak a vonakodó BT-tagok meggyőzésére, mielőtt még a testület - várhatóan a jövő héten - szavazást tart a határozattervezetről. A határozat elfogadásához az szükséges, hogy a 15 tagú Biztonsági Tanács kilenc tagországa igennel szavazzon a tervezetre, bár az állandó BT-tag Franciaország és Oroszország ezt meggátolhatja, ha él vétójogával. Bush egyelőre négy biztos igen szavazatra számíthat: az Egyesült Államoké mellett Nagy-Britannia, Spanyolország és Bulgária támogatására. Hazája zászlajába öltözve tüntet a békéért Tanja Karabelova, a 2001-es Miss Bulgária szépségverseny győztese a szófiai j amerikai nagykövetség előtt. Egyszemélyes j demonstrációjával azt akarta elérni, hogy j az Egyesült Államok ne indítsa el tervezett : háborúját Irak ellen Fotó: EPA Carter súlyos bírálata New York (MTI) - Élesen bírálta az Irak ellen készülő amerikai háborút az Egyesült Államok volt elnöke, a Nobel- békedíjas Jimmy Carter. Egy ENSZ-felhatalmazás nélküli háború egyértelműen igazságtalan háború lenne, és „szinte példátlan” a civilizált államok történetében - írta a The New York Times által vasárnap közölt cikkében.- Az Egyesült Államok külpolitikáját több mint kétszáz éven át a kiszámíthatóság jellemezte, és ez nagymértékben hozzájárult mai nagyságához. Most azonban ez a visszájára fordult - állapította meg cikkében Carter, aki 1977 és 1981 között állt elnökként az ország élén. Az exelnök leszögezte: Irak nem fenyegeti közvetlenül az Egyesült Államok biztonságát - jelentette az amerikai lapban közölt cikket ismertetve a Reuters. Akár előbb is támadhatnak Jeruzsálem (MR) - Elképzelhető, hogy az amerikai elnök még a végsőnek tekintett március 17-i határidő előtt kiadja a parancsot az Irak elleni háborúra. Erről izraeli lapok írtak beszámolva a CIA igazgatójának titkos tel-avivi megbeszéléséről. George Thanet még csütörtökön járt Ariel Sáron izraeli miniszterelnöknél, hogy az Irak ellen készülő háborúról tárgyaljanak. Izraeli megfigyelők szerint elképzelhető, hogy Thanet az amerikai támadás időpontját is közölte Saronnal. Állítólag a CIA igazgatója kijelentette, hogy Washingtonnak nincs szüksége ENSZ-beleegyezésre Irak megtámadásához. Többség dönt. Málta ia kossága 52,7 százalékos többséggel igent mondott a szigetország csatlakozására az Európai Unióhoz. A népszavazáson rendkívül magas, 93 százalékos volt a részvétel. Az Európai Unióba újonnan csatlakozó tíz ország közül Málta az első, ahol megtartották a csatlakozási népszavazást. Képünkön: Joe Saliba (balról a második), miniszterelnök és hívei örülnek az eredménynek Fotó: EPA . Magyar hadieszközök Törökországba? Budapest (MTI) - A Honvédelmi Minisztérium valószínűleg hétfőn tájékoztatja a kormányt arról, hogy Magyarország fel tud-e ajánlani valamilyen katonai felszerelést vagy eszközt Törökország védelmének megerősítéséhez. Erről Kovács László külügyminiszter beszélt szombati, szegedi sajtótájékoztatóján. Emlékeztetett arra, hogy a NATO A CIA szerint nő a terrorveszély Washington (MTI) - Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) értesülése szerint az al-Kaida terrorhálózat tagjai terrortámadásokra készülnek az iraki háborúban részt vevő amerikai és szövetséges erők ellen. A CIA jelentése nem állítja, hogy Szaddám Húszéin iraki elnök re- zsimje együttműködne a terroristákkal, mindazonáltal segíthet a kormánynak abban az érvelésében, amely szerint a terrorizmus elleni harc kibogozhatatlanul összekapcsolódik az iraki elnök megdöntésének céljával. Reform Mozgalom az RMDSZ-en belül Marosvásárhely (MR) - A Romániai Magyar Demokrata Szövetség legfontosabb belső ellenzéki csoportosulásaként számon tartott Reform Tömörülés szombati hatodik kongresszusán platformként beszüntette tevékenységét, ugyanakkor mozgalommá alakult. Az alulról szerveződő, keresztény, nemzeti és liberális értékeket valló politikai alakulat nyüt szavazáson egyöntetűen Szilágyi Zsolt Bihar megyei parlamenti képviselőt választotta a Reform Mozgalom elnökéül. Szilágyi Zsolt elmondta: az erdélyi magyar történelmi egyházak támogatását bíró és a demokratikus román politikai pártokkal a magyar kérdésben érdemi párbeszédet folytató mozgalom élére óhajt állni. március 3-án felajánlási konferenciát rendezett Belgiumban Törökország ügyében.- Ezen már nem az átutazásokról, hanem eszközök felajánlásáról volt szó. A Honvédelmi Minisztérium vizsgálja annak lehetőségét, hogy Magyarország milyen katonai felszerelésekkel és eszközökkel tudja Törökország védelmének megerősítését szolgálni - közölte a külügyminiszter.- Azt gondolom föl tudunk valamit ajánlani Törökország védelméhez - mondta Kovács László. Leszögezte: ez nem az Irak elleni esetleges katonai akcióban való részvétel lenne, hanem egy esetleges iraki csapás elhárítását szolgálná. Juhász Ferenc honvédelmi miniszter február 27-én azt mondta: Magyarország nem készül arra, hogy Törökország katonai védelméhez erőket, eszközöket, képességeket ajánljon fel. A vétó ellenére Jeruzsálem (MTI) - Az Egyesült Államok az ENSZ Biztonsági Tanácsának vétója ellenére is meg fogja támadni Irakot - jelentette ki vasárnap Aharon Zeévi izraeli tábornok. Az izraeli katonai felderítés főnöke a kormány szokásos heti ülésén fejtette ki véleményét. A tábornok szerint az amerikaiak rövid időn belül megindíthatják a katonai akciót, bármilyen eredményt hozzon is a szavazás a Biztonsági Tanácsban. Úgy vélekedett: az Egyesült Államok most arra vár, hogy Törökország a támadás megkezdése előtt végül engedélyezi-e az amerikai csapatok számára az ottani támaszpontok használatát. A tábornok szerint az amerikaiak azt szeretnék, ha mind a palesztin, mind a kurd fronton nyugalom lenne, amikor megindul az Irak elleni támadás. Az izraeli tábornok szerdán kijelentette, hogy Irak saját területén nem állított hadrendbe olyan rakétákat, amelyekkel Izrael területét elérheti. 20 000 daiabos kirakó lett a Columbiából A repülésirányító központ adatai a Columbia visszatéréséről nem bizonyultak elégségesnek ahhoz, hogy megállapíthassák az űrrepülőgép katasztrófájának okát. Mivel az űrhajó már a levegőben felrobbant, így darabjait hatalmas területről próbálják meg összeszedni. A mérnökök bíznak benne, hogy a több mint 20 000 részegység alapos, egyenkénti átvizsgálása után sikerül rábukkanni a szerencsétlenség okára. Repülési ©■ Irány 8.52: megszakadt a kommunikáció MEXIKÓ Lemosó terület A roncs darabjai hatalmas területen fekszenek. A keresők minden négyzetmé- I terét átvizsgálják alkatrészek után kutatva. Kennedy űrközpont: a ron- ■, csóknak eddig mindössze 13 ’ százalékát sikerült megtalálni. ' " 1. A roncsdarabok teherL UISIA N A autókon érkeznek a Barksdale*! támaszpontra, ahol lemossák azokat. 2. Az alkatrészt megpróbálják pontosan beazonosítani. Az űrrepülőgépeknek nincs hagyományos „fekete dobozuk", de több mint 100 érzékelő küldi jeleit az irányítóközpontnak. Ha az alkatrész nem olvadt meg a hőségtől, akkor a rajta lévő kódszám alapján könnyű pontosan beazonosítani. 3. Azonosítás után minden információt számítógépen rögzítenek, a darabokat vonalkóddal A repülő fotóját is £ használják az azonosításhoz. 150 ember dolgo- zik 12 órás műszakokban, folyamatosan. Speciális, zárt szobába kerülnek a különösen érzékeny alkotóelemek. Remélik, hogy a komplett rekonstrukció befejeztével nem csak a darabok helyét, de a katasztrófa okát is megtalálják. © GRAPHIC NEWS A felismert darabokat egy speciálisan felosztott felü- I létén főcsoportonként helyezik el. Amiket nem sikerül azonosítani, j azok az ismeretlen egy- | ség fellratü dobozokba kerülnek. Kiadóvezető, felelős kiadó: Szabó Miklós (szabo@inform.hu). Főszerkesztő: Angyal Sándor (angval@inform.hu). Értékesítési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethne@inform.hu). Terjesztési vezető: Matyasovszkiné Buri Adrienn (adrienn.buri@inform.hu). Marketingvezető: Kereső Magdolna (kercso@inform.hu). Előfizethető a 06-80/203-655 ingyenesen hívható telefonszámon, vagy e-mailen: keletteri@inform.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 995 forint, negyedévre 2890 forint, fél évre 5490 forint, egy évre 10 590 forint. Kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-970, e-mail: kelethird@inform.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@inform.hu Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 47. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László. Telefon: 06-52/526-626. ISSN 0133-2058