Kelet-Magyarország, 2003. március (63. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-08 / 57. szám
2003. március 8., szombat KÉPES KRÓNIKA /20 Hullámsírban. Az ENSZ kelet-timori béketeremtő erőinek négy dél-koreai nemzetiségű katonája vesztette életét, egy ötödik társuk pedig eltűnt, amikor terepjárójukkal megpróbáltak átkelni egy megáradt folyón. Kitiltás. Kitiltották a malacokat és a disznókat egy brit általános iskolából: sző sem lehet semmilyen sertéses meséről, történetről a tanintézetben. Az ok: az igazgatónő attól tart, hogy a Három kismalac és más hasonló mesék sérthetik a muzulmán gyerekek vallási érzéseit. E Börtönrajzok. Robben Island erődjében kiállítás nyílt Nelson Mandela rajzaiból - ugyanott, ahol annak idején a dél-afrikai feketék szabadságharcának vezetője 18 évig raboskodott. Az egykori elnök állami funkcióinak elhagyása után kezdett el rajzolni. Ünnepség. Az ausztrál énekesnő, Kylie Minogue is szerepelt Párizsban azon az ünnepségen, amelyet a megalakulásának ötvenedik évfordulója alkalmából rendezett a Chloe divatház Fotó: EPA Jön hamarosan a McGyümölcs London (MTI) - Jön a McGyümölcs. A sós és zsíros étkei miatt gyakran bírált amerikai McDonald's gyorsétteremlánc a jövőben friss gyümölcsöt is árul - bár egyelőre csak Nagy-Britanniában. Áprilistól szőlővel és szeletelt almával jelentkeznek a McDonald’s brit éttermei. A 6-7 dekányi friss gyümölcsöt zacskókban, nem egész 1 fontért (320 forintért) fogják árusítani az egészséges életmód híveinek. További újítás a hozzáadott cukor nélkül készülő gyümölcslé, a 266 kalóriás tésztasaláta, amely kevesebb, mint 5 százalék zsírt tartalmaz. Bírálók szerint a cég mostani lépése csak ellensúlyozni akarja, hogy a gyorséttermi ételek (hamburgerek, sült krumpli, cukros üdítőitalok) elhízáshoz vezetnek. A McDonald's egyik fő riválisa, a Burger King egyébként már korábban piacra dobott vegetáriánus hamburgert. Együtt. A mamájához bújva piheni ki a ! játszadozás fáradalmait a kis jegesmedve- bocs az ottawai állatkertben ................ MEGÉR EGY MOSOLYT így is jó- No használ-e az altató? Tud már aludni? - kérdezi az orvos a páciensétől.- Tudok, kérem szépen. Csak éppen az asszonnyal szedetem be minden este - válaszol az elégedetten. További viccek: raor.szon.hu Tokióban „gurulnak ■ A Rolling Stones együttes Japánban koncertezik ezekben a napokban, s tegnap sajtótájékoztatót tartottak a Tokió Hotelben Fotó: EPA Tetoválás újraélesztés ellen London (MTI) - Űjjáélesztés ellen tetováltatta magát egy 85 éves brit özvegyasszony. Az őszhajú Frances Pollack 25 fontot - 8600 forintot - fizetett azért, hogy a mellkasára tetováltatta: Ne élesszenek újra!, mellé pedig egy áthúzott szivet. Az özvegy azért idegenkedik ennyire az újraélesztéstől, mert- mint mondta - nem akar kétszer meghalni. Nyugdíjas évei előtt ápolónőként dolgozott, és nagyon sok olyan ember újraélesztését látta, akit - szerinte - hagyni kellett volna meghalni. - Tetoválásommal nem divatot akarok teremteni, hanem vitát kezdeményezni - idézte a Reuters. Fogságban ült a világszép csempész Párizs (MTI) - Egy párizsi bíróság csütörtökön ötévi börtön- büntetésre ítélte az 1993. évi világszépét, a ma 30 éves Sandra Murcia Vargast, aki ellen kokaincsempészés miatt emeltek vádat. Az öt évből 15 hónapot feltételes szabadlábon tölthet, mivel már több mint négy évet francia vizsgálati fogságban volt. Az ítélet a gyakorlatban azt jelenti, hogy a szép Murcia nem köteles visszatérni a börtönbe, ahonnan 2000-ben elbocsátották. Méltányolta a bíróság a vádlottnak a társadalomba történő újbóli beilleszkedésre tett erőfeszítéseit: a lány ugyanis francia nyelvből érettségi vizsgát tett és jelenleg pszichológiai tanulmányokat folytat. Távol az otthontól A sonkádi Cseresznye Ágnes egy otthonától távoli községben, Tisza- bercelen tanul Ukrajnában is él Schwarzenegger Bármelyik, tizenhatodik életévét betöltött ukrán polgár kérhet az illetékes hatóságnál új nevet Sylvester Stallone az egész világon népszerű Fotó: epa Kijev (MTI) - Harry Pot- teren kívül van már ukrán Schwarzenegger, Sir Kipling és Schumacher is annak eredményeként, hogy tavaly huszonhatezer ukrán változtatott családnevet. A lecserélt nevek közöt volt Patkányka, Bakkecske, Sír jelentésű. A brit varázslóinason, az amerikai színészen, a brit írón, a német autóversenyzőn kívül népszerű az orosz cári család is: Luhanszk megyében két Anasz- taszija Romanova (II. Miklós lánya) is akad. Többször is Az ukrán terminátor, mármint Arnold Schwarzenegger és Sylvester Stallone Dnyipropetro- vszk megyében él, Zsitomir pedig Sir Kiplinggel, Schumacherrel büszkélkedhet. A kelet-ukrajnai Luhanszk megyének van már saját Putyinja (az eredeti Vlagyimir Putyin foglalkozása orosz elnök), Viszockija (Vlagyimir Vis- zockij orosz énekes-színész volt). Ternopil megyében él George Bush amerikai elnök névrokona, Harkiv megyében pedig Harry Potter varázslóinas nevét vette fel egy középkorú férfi. Az igazságügy-minisztérium adatai szerint 2002-ben 25 956 ukrán állampolgár változtatott családnevet, 4448 keresztnevet, 4624 pedig atyai nevet (esetenként az apáéról a mostohaapáéra). Közülük több mint kétezer notórius névváltoztató: idén már nem először váltott családi, kereszt-, illetve atyai nevet. Szabrina, Szamanta A lecserélt családnevek között szerepeltek furcsa jelentésűek, így Közel (Bakkecske), Mohila (Sír), Kriszko (Patkányka). A keresztnevükkel elégedetlenek közül többen a divatos Laurita, Tatyjana- Lara, Lena, Szabrina, Szamanta, Izabella, Robert neveket választották. Lviv megyében sikerrel járt az a névváhoztató, aki a világhírű ukrán öklöző testvérpár, Klicsko családnevét óhajtotta felvenni. Bármelyik, 16. életévét betöltött ukrán állampolgár kérhet az illetékes hatóságnál új nevet azzal a feltétellel, hogy nem folyik ellene bírósági eljárás és nem büntetett előéletű. Megállásbírság London (MTI) - Manchesterben egy busz utasai alig hittek a szemüknek, amikor a megállóban a várakozó utasok még fel se szólhattak, máris odaszökkent egy közlekedési ellenőr, és rögvest kirótt 40 font (mintegy 14 ezer forint) parkolási bírságot. Hl jjpi íMWÉM flilfl Bármilyen típusú, korú, érvényes műszakival rendelkező gépkocsiját minimum 4MXIUÍ Ft-ért beszámítjuk, bármilyen típusú új Suzuki modellbe.* ’♦Kizárólag hitelkonstrukcióban történő vásárlás esetén. Üzemanyag fogyasztás: 5,5 7,5 ljter/100 km, CCb kibocsátás: 130 178 g/km Nyíregyháza, Orosi u. 29/a. Tel.: 42/508-150, E-mail: carmo@carmo.hu, Mátészalka, Jármi u. 55. Tel.: 44/500-203, Fehérgyarmat. Matolcsi u, 2. Tel.: 44/510-090 IliWtiÉf lo lift » ■ ■■ »»vili* ■ C\nm 1 ^SUZUKI