Kelet-Magyarország, 2003. február (63. évfolyam, 27-50. szám)

2003-02-06 / 31. szám

2003. február 6., csütörtök Kelet«» Magyarország KM-VIZIT GÁVAVENCSELLÖN /II Tetszetős az új Takarék A Rakamaz és Vidéke Körzeti Takarékszövetke­zet igazgatósága 2001-ben úgy döntött, hogy Gáva- vencsellő központjában egy új, modern kirendelt­séget épít, s a két korsze­rűtlen kirendeltséget ösz- szevonja. Elképzeléseinket korrekt módon támogatta az önkor­mányzat képviselő-testülete. A kölcsönös érdekeken ala­puló partneri kapcsolatnak köszönhetően hat hónap alatt mintegy 30 millió forintból megvalósítottuk a beruhá­zást, és azon túl, hogy a nagy­község lakossága egy korsze­rű kisbankon keresztül intéz­heti pénzügyeit, a település is egy üde, szemre is tetszetős színfolltal gazdagodott. Bevezettük a bankkártya­szolgáltatást, ATM pénzjegy- kiadó automatát helyez­tünk ki - tájékoztatott dr. Pózer József elnök-ügy­vezető. Három évtizedes közös történelem A testület egy városiasodé, komfortos lakóhely megteremtését tűzte ki célul •• i / ínycsiklandó. A környék boltjai mellett a megye, sőt az ország nagyáruházaiban is találkozhatunk a gávaven- csellői Frigo-Hasso Sütő- és Tésztaipari Termelő és Keres­kedelmi Kft. ízletes gyorsfagyasztott termékéivel: a nudli­val, derelyével, pizzákkal Lakások márványdíszei A márvány, a gránit igen kemény kőzet, talán emiatt is „töretlen” a gá- vavencsellői Nyír-Már­vány Kft. fejlődése, amely éppen két évtizeddel ezelőtt alakult. Az akkori sírkőgyártó tevé­kenység időközben szépen tere­bélyesedett, s mára legalább annyian keresik a lakások épl- tése-szépitésekor Petró Attila cégvezetőt, tulajdonost, mint a már fájdalmassá váló nevek Hirdetések Petró Attila COLD BAHAMA BT. >■ Vas műszaki cikkek >• zár, csavar vasalás >- háztartási cikkek >■ vetőmagok >- műanyag áruk, festékek Gávavencsellő, Kápolna u. 10. Tel.: 42/206-014 Ct.: Baka István, Halász Ferenc, Németh Zoltán. Az új évben is várjuk c régi és új vásárlóinkat, s FELLER TUZEP KFT. Várjuk vásárlóinkat 2003-ban is. Kibővített áruválasztékkal, alaptól a tetőig mindkét telephelyünkön. 4484 Ibrány. Tompa M. u. 11. Tel./fax: 200-017, 527-085 4471 Gávavencsellő, Vasút út 84. Tel.: 206-037. Gávavencsellól Sütőüzem Kft. Pminiinnnf'nlln' Tnldi ■■ /KI-na, Ajánljuk Tisztelt Vásárlóink figyelmébe: Cukrászüzemünkben finom süteményekkel, különleges tortákkal állunk Tisztelt Megrendelőink rendelkezésére! Megrendelhető Fotó-torta is! Vállaljuk esküvők, rendezvények süteményellátását, házhoz szállítással, kedvező áron. Kóstolja meg termékeinket! A RAKAMAZ ÉS VIDÉKE KÖRZETI TAKARÉKSZÖVETKEZET Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egyik meghatározó hitelintézete. Célunk, hogy működési területünkön a legkisebb településen is tel­jes körű pénzügyi szolgáltatással álljunk Ügyfeleink rendelkezésére, igényeik maradéktalan, magas színvonalú kielégítése érdekében. Ennek során törekszünk: a gyors, pontos, rugalmas ügyintézésre; barátságos, közvetlen hangvétellel az Ügyfeleink által kialakított kapcsolataink ápolására, fej­lesztésére; biztonságos, jövedelmező működés megteremtésével a piaci helyzetünk további növelésére és jó hírnevünk megerősítésére. Lefler György kőbe vésése céljából. Nemcsak Kelet-Ma- gyarország- ból, de gyak­ran a Du­nántúlról is jönnek kun­csaftok. A cég főidényben 15-17 em­bernek is ad munkát. A cégve­zető most újabb fejlesztést ter­vez, amelyet aztán kőkemé­nyen végre is hajt. Gávavencsellő (KM) - Három évtize, ha a leg­szélső házban lakó gávai átment a szomszédba, már Vencsellőn találta magát. A két történelmi múltú település 1971. áp­rilis 25-én egyesült. Azóta közös történelmet írnak.- Az elmúlt harminc év alatt, olykor súrlódásokkal terhelve, de alapvetően összecsiszolódott a két település - fogalmazott dr. Karakó László polgármester, aki e minőségében már a negyedik ciklusát tölti, ugyanennyit a megyei közgyű­lésben, s 2001-től országgyűlési képviselő. A Parlament Ember­jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottságának tagja. Ellentmondások . - Óriási terhet jelent ez igy együtt, s ha az ember életében mérföldkövet jelent is, hogy tag­» .............................................. Az önkormány­zat legégetőbb gondja a mun­kahelyteremtés volt és maradt dr. Karakó László ja lehet a magyar törvényház­nak, mégsem önös érdekből in­dultam a választásokon. Sokat levesz vállamról a helyi képvi­selő-testület, a bizottságok, az intézményvezetők a hozzáállá­sukkal, s kiemelném Szokolné Szanyi Katalin alpolgármester tevékenységét. Most szembesülhetek a tör­vényhozás és a helyi döntésho­zók esetenkénti ellentmondásai­val, amelyet szeretnénk minél szélesebb körben feloldani. Ezek a problémák jönnek elő a Hirdetések Az új takarékszövetkezet fogadóórákon a települések la­kosaival, illetve polgármester barátaimmal beszélve. Ami pedig a kisebb pátriát, Gávavencsellőt illeti, a rend­szerváltozást követően a meg­választott képviselő-testület a leglényegesebbnek egy városia­sodó, komfortos lakóhely meg­teremtését tűzte ki célul. Az alapellátás fejlesztésében, az egészségügyben, az oktatásban, a kultúrában, az infrastruktú­ra kiépítésében jelentős ered­ményeket értünk el. Új szolgáltatók A megyében az elsők között építettük ki a vezetékes gázhá­lózatot a környező hét telepü­lés összefogásával, ettől kisebb körben, de hasonló együttmű­ködés révén valósítottuk meg a szennyvízberuházást. Ez év ja­nuártól a helyi víz- és szenny­vízszolgáltatást már a Nyírségvíz Rt. végzi nálunk, Bujon és Balsán is abból a meg­fontolásból, hogy a kis cégek egyre kisebb súllyal szerepel­nek a mérlegen. A későbbiek­ben felmerülő minőségi köve­telményeket egy kisebb cég TÁN JÁNOS KŐFARAGÓ MESTER ÉS FIA 1 Egyedi gránit, márvány műkő síremlékek Gávavencsellő Dózsa Gy. u. 11. Tel.: 20/9288-679, 42/206-026 1971. óta a lakosság szolgálatában. A Kvadró Diszkont egész évben, havonta új akcióval várja régi és új vásárlóit. VIRÁG-AJÁNDÉK Menyasszonyi, alkalmi csokrok, virágkosarak, koszorúk, sírcsokrok készítése. Ajándéktárgyak, cserepes virágok. Temetési kellékek árusítása, teljes körű temetkezés lebonyolítása, ügyintézése. Vatta mány Zoltán Gávavencsellő, Petőfi u. 737b. Tel.: 42/206-063. A Baromfí-Goop Kft. rendkívüli akciói: Február 10-től 18-ig Red Master előnevelt csirke. Február 10-től nagytestű fehér tyúk és kakas. Február 17-től Master és Foxi előnevelt csibe. Fehér és színes vágócsirke folyamatosan akciós áron. Érdeklődni: 42/353-059, 42/353-060. Nyír-Márvány Kft. 4471 Gávavencsellő, Tisza út 58-60. Tel./fax: 42/206-215,42/572-060 e-mail: nyirmarvany@venternet.hu Gránit-, márvány-, mészkőfeldolgozás, kis- és nagykereskedelem. Félkész-kész gránit és márvány síremlékek I. osztályú minőségben. Kül- és beltéri padló- és fal­burkolat, lépcső, ablakpárkány, mosogató- és mosdópult, asztallap, kandallóburkolat.- ™ Fotók:Lefler György már. nem képes teljesíteni, ám egy nagyobb részvénytársaság kedvezőbb feltételekkel pályáz­hat majd az EU-s forrásokra is. A cégváltás gyors hozadéka máris jelentkezik, hiszen a la­kosság egy forinttal kevesebbet fizet az ivóvízért. Az idei esztendő abban is új­donságot hozott, hogy - noha teljes mértékig elégedettek vol­tunk a korábbi partner OTP-vel - önkormányzatunk számlave­zetését a Rakamaz és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet végzi, amely itt a tőszomszédsá­gunkban húzta fel új épületét, míg a két korábbit, a gávai és a vencsellői részen lévő épületét igen kedvezményesen vásárol­hattuk meg. A gávaiban a rend­őrőrs, a vencsellőiben pedig va­lamely lakossági szolgáltatás kap majd helyet. A lakosság örömmel fogadta a benzinkút három évvel ezelőtti átadását. Örök téma az úthálózat fejlesztése, karban­tartása. Civil szervezetek Az önkormányzat legégetőbb gondja a munkahelyteremtés volt és maradt. Több kis- és kö­zépüzem szépen fejlődik, ám nagy érvágást jelentett a német tulajdonos kilépésével a Nyír- Team Kft. bezárása. Sajnos, a korábban jól működő mind­két téesz megszűnt, ezzel meg­nőtt az egyéni vállalkozók száma. A Rakovszky Sámuel Általá­nos Iskola az elmúlt évtől mű­vészeti funkciót is betölt, mű­ködését alapítvány segíti, mi­ként a település egészét az ön- kormányzati kezdeményezésre életre hívott Gávavencsellőért Alapítvány. A közbiztonság so­kat javult azáltal, hogy az ibrá- nyi rendőrőrs mellett döntött a testület. A munkájukat nagy­ban segíti a jól működő polgár­őrség. A százéves Tűzoltó Egyesület mintegy száz tagot számlál. Társaságba tömörül­tek a vadászok, és egyesülettel rendelkeznek a horgászok is. Beernek a korábbi tervek A budapesti vállalkozó ré­vén végre rendeződni látszik a Dessewffy-kastély sorsa, a Jánostó árterén pedig egy öt- venhektáros kikötő terve kör­vonalazódik. Egy harmadik vállalkozásként a kastélykert mögött uszoda és lovarda épül. Mindez együtt egy ide­genforgalmi komplexumot, és komoly foglalkoztatást jelent a nagyközség életében. A Fetivízig már ez évben elkez­di a Lónyay-főcsatorna mun­kálatait, jelentősen növelve ezzel a nagyközség árvízi biz­tonságát. A Díszpolgári cím adomá­nyozásával pedig a Gávaven­csellőért tévők életen át tartó munkásságát ismerjük el - zárta a polgármester. Sport­és hobbilovak elérhető áron eladók. Érd.: Adrivikk Kft. Gávavencsellő, Toldi u. 24. sz. (Az épülő szabadidő- központ területén.) Tel.: 06-20/9678-715. SZO-MA Bt. Vitái Gyógyszertár Nyitva tartás: hétköznap 8-17-ig, csütörtök 8-14-ig, szombaton ZÁRVA. Gávavencsellő, Petőfi u. 144. Tel.: 42/206-071. 293986 Munkav és tartó ért 0 ed el mi kesztyűk zékok gyártása ékesitése! I.oszt.minöseg, referenciák! Érdeklődni: 42/ 206-018 r Keresse hirdetés- szervezőnket, Dányiné Román Évát 06-20/4246-805 Kelet m Magyarország Gyorsfagyasztón tésztakészítmények, pizzák, derelyék burgonyanudli ( FRIGO-HASSO Kft. 4472 Gávavencsellő, Petőfi utca 1. Tel.: 42/572-013, 572-014 Fax: 42/206-707 E-mail: 1 j ;1 frT»l ­frigo99@axelero.hu BBS

Next

/
Thumbnails
Contents