Kelet-Magyarország, 2003. február (63. évfolyam, 27-50. szám)

2003-02-27 / 49. szám

2003. február 27., csütörtök MEGYEI TÜKÖR /5 HÍREK 0 Gazdaképzés Nyírcsaholyban. Ezüst­kalászos gazdaképzés indul a nyírcsaho- lyi művelődési házban. Beiratkozni ugyanott lehet február 27-én, 17 órától Fórizs István falugazdásznál. A nyírcsa- holyi és nyírmeggyesi gazdák mellett kor­látozott számban a környező községek gazdái is jelentkezhetnek. 0 Felsősimái esték. Az e címet viselő előadássorozat következő rendezvényét február 27-én, 17 órától tartják a Fel­sősimái Közművelődési Színtéren, ahol Bíró Miklós, a Megyei Agrárkamara ügy­vezető elnöke tart előadást Mezőgazda­ságunk az ELI küszöbén címmel. 0 Véradás. A Magyar Vöröskereszt me­gyei szervezete ma az alábbi helyen és időben várja a véradókat: Ibrány, Közös­ségi Ház, 9-től 15 óráig; Tuzsér, Ifjúsá­gi Ház, 9-től 13 óráig. A Vásárhelyi-tervhez társítjuk Mint az első oldalon olvasható: tegnap a kormány Szolnokon tartott kihelyezett ülésén egymilliárd forinttal felemelte a fel­ső-tiszai gátépítésre előirányzott összeget. A kormányülésen meghívottként részt vevő Gazda László megyei közgyűlési el­nök a Kelet-Magyarországot arról is tájé­koztatta, hogy a hétmegyés felzárkóztatá­si programban részt vevő megyék vezetői közül azokkal, amelyeket a Vásárhelyi-terv is érint, külön megbeszélést kezdemé­nyezett. Szeretnék, ha a nagy tiszai fejlesztési program mellé egy agrár-környezetvédel­mi, vidékfejlesztési és tiszai ökotu-risztikai program társulna, amely jelentős munka­hely-teremtést is lehetővé tenne. A Vásárhelyi-terv megvalósítását egészí­ti ki az a közmunkaprogram, amelyet a kormányülést követően szintén tegnap hir­dettek meg, 500 millió forint értékben. Gazda László kiemelte: megyénkben a Vásárhelyi-terv egész folyamatát nyílt ter­vezési eljárás keretében bonyolítják le, minden lényeges beruházási részt társa­dalmi vita előz meg - tekintettel arra, hogy a gát- és tározóépítések hatása iránt külö­nösen érzékeny a lakosság. Fórum a támogatásokról Nyíregyháza (KM - L.Gy.) - A megyei FM-hivatal falugazdászai és szakemberei tájékoztatják fórumokon az idei agrárgaz­dasági és vidékfejlesztési támogatásokról az érintetteket. Február 27-én, csütörtökön az alábbi te­lepüléseken tartanak tájékoztatót: Ököri- tófülpös, Rápolt (művelődési ház, 14.00 óra), Mátyus (polgármesteri hivatal, 13.00), Fehérgyarmat (Kölcsey Ferenc Általános Iskola, 17.00), Tiszakóród (polgármesteri hivatal, 18.00), Tiszacsécse (polgármesteri hivatal, 13.00), Vámosoroszi (polgármeste­ri hivatal, 13.00), Túristvándi (művelődési ház, 18.00), Botpalád-Kispalád (polgármes­teri hivatal, 17.00), Császló (polgármesteri hivatal, 9.00), Nyírtass (általános iskola, 17.00) , Dombrád (kultúrház, 16.00), Újdomb- rád (kultúrház, 14.00), Győröcske (Faluház, 8.00) , Záhony (polgármesteri hivatal, 17.00), Pap (ifjúsági ház, 17.00), Nyírbátor (polgár- mesteri hivatal, 17.00), Tiborszállás (mű­velődési ház, 18.00), Pócspetri (művelődé­si ház, 17.00), Encsencs (polgármesteri hi­vatal, 14.00), Geszteréd (művelődési ház, 17.30), Nagycserkesz (kultúrház, 17.00), Vaj­dabokor (művelődési ház, 17.00). Utolsó figyelmeztetés. Áprilistól megszigorítják a parkolási rendet Nyíregy- házán. A szerencsésebb tilosban parkolók j még találkozhatnak autójukkal, de (ke- | rék)bilincsben. A pechesebbekét viszont el- j szállítják Fotó: Racskó Tibor Aggasztó a fiatalok „szórakozási kultúrája” Elfogadták a nyíregyházi költségvetést a képviselők a közgyűlés tegnapi ülésén Miként lapunk első olda­lán olvashattuk, tegnap ülé­sezett a nyíregyházi közgyű­lés. A testület fontos kérdé­sek között az alábbiakról is tárgyalt. A drogprobléma visszaszorítá­sára Nyíregyháza város straté­giai tervet dolgozott ki, melyet már korábban elfogadott a képviselő-testület. A tervben sze­replő feladatok ütemezéséről azonban tegnapi ülésükön dön­töttek. A stratégia nemcsak a drog, hanem az alkohol, és a do­hányzás elleni fellépést is szor­galmazza. A képviselők aggasztónak talál­ták a fiatalok „szórakozási kul­túráját”. A hozzászólásokban azt emelték ki, hogy a Fogyasztóvé­delmi Főfelügyelőséggel együtt­működve, bezárathatok azok a szórakozóhelyek, melyek kisko­rúakat alkohollal szolgálnak ki, és az önkormányzat pedig helyi rendeletben szabályozhatja a disz­kók nyitvatartási idejét. Támogatják a művészetet Ismét meghirdeti pályázatát a város képviselő-testülete, az épü­letek utcai homlokzatát díszítő művészeti alkotások elkészítésé­re. Az utóbbi években Nyírégy­Fotó: Balázs Attila Sóstó fejlesztési programja is napirendre került háza belvárosa látványosan fej­lődött és több köztéri alkotással gazdagodott. Ehhez hozzájárult az az önkormányzati elképzelés, hogy támogatja faliképek, dom­borművek, cégérek készíttetését, bevonva az épületek tulajdono­sait és bérlőit. A tavalyi év sike­re adta az ötletet, hogy az idén is, 3 millió forintot különítsenek el erre a célra. Szintén a képzőművészek tá­mogatását szolgálja a 2002 ja­nuárjában alapított Képzőművé­szeti Ösztöndíj ez évi meghirde­tése is. A városban 43 tehetséges alkotóművész él, akik az elmúlt években több kiemelkedő közté­ri alkotást készítettek, és jelen­tős országos és nemzetközi kiál­lításokon öregbítették városunk hírnevét. Ezért a városi mecena­túrát kiszélesítve az idén három pályázó nyerheti el az egy éven át tartó művészeti ösztöndíjat. Zárt ajtók mögött tárgyalta a testület, az önkormányzati alapí­tású és önkormányzati résztulaj­donban lévő gazdasági társasá­gok 2003. évi üzleti tervét, és a Nyíregyháza Érdemes Újságíró­ja cím odaítéléséről is zárt ülé­sen döntöttek. ELETUNK AZ EURÓPAI UNIÓBAN (27.) Kis* és középvállalkozások az EU-ban Április 12-én, szombaton, 44 nap múlva lesz hazánk­ban a népszavazás az Euró­pai Unióhoz történő csatla­kozásról. Sorozatunkban cél­szerű tudnivalókat közlünk Gyakori kérdés: mit értünk „kis- és középvállalatokon ” íz EU-ban? A kis- §s középvállalkozá­sok meghatározása az EU-ban 3 kritérium alapján történik: alkalmazottak száma, éves forgalom vagy mérlegfő­összeg, ún. függetlenségi krité­rium. Az alkalmazottak felső ha­tára 250 fő, az éves forgalomé 40 millió euró, míg a mér­legfőösszegé 27 millió euró. Az éves forgalom és a mérlegfőösszeg szempontjából elegendő az egyik feltételnek megfelelni a besoro­lás szempontjából. A függetlensé­gi kritérium pedig azt mondja ki, hogy a KKV alaptőkéjében vagy a társaság irányításában meglévő szavazati részesedés egy vállalat, azaz tulajdonos esetében sem ha­ladhatja meg a 25%-ot. Ugyanez igaz arra az esetre is, ha több - nem KKV - vállalat együttesen éri el ezt az értéket. Fontos megemlíteni, hogy ez a kategorizálás az EU-ban csupán ajánlás jellegű, tehát nem köte­lező érvényű jogszabály. Azon­ban mára már valamennyi tag­állam és a fontosabb közösségi intézmények mind átvették e de­finíciókat. Az alkalmazottak szá­mát tekintve a Magyarországon használt kategóriák határai megegyeznek az EU-ban haszná­latosakkal, míg a forgalomra, a nettó árbevételre, illetve a mér­legfőösszegre vonatkozó határér­tékek - figyelembe véve a gazda­sági fejlettség különbözőségének hatásait - alacsonyabbak az EU ajánlásaiban megadottaknál. (Folytatjuk) A Plato program iránt nagy az ér­deklődés Fotó: Balázs Attila Nem Platói a segítség Kisvállalkozások az EU-ban es Magyarországon Forrás: Külügyminisztérium EU Magyaro. EU Magyaro. EU Magyaro. Alkalmazottak Forgalom Nettó árbevétel Mérlegfőösszeg Mikro-10 fő-10 fő Kis 10-49 fő 10-49 fő-7 millió euró-700 millió euró-5 millió euró-500 millió euró Közép 50-249 fő 50-249 fő-400 millió Ft-4000 millió Ft-27 millió Ft-2700 millió Ft ■ „A _ Jöhet hibás aramszamla Fontos a felújítás Nyíregyháza (KM - N. I. A.) - A város 2006-ig szóló fejlesztési koncepciójának közoktatást érintő területei­vel ismerkedtek meg a vá­ros közoktatási intézmény- vezetői. Tukacs István alpolgár­mester tájékoztatta a részt­vevőket a már elfogadott koncepció egyes elemeiről. - Fel kell készülni arra, hogy az uniós csatlakozás után kihasználjuk az új le­hetőségeket. A város a köz­alkalmazotti bérfejlesztés idei esztendőre áthúzódó hatásait „levezényli” - mondta. A közeljövő felada­ta lesz a Wesselényi Miklós Szakközépiskola, a Vásár­helyi Pál Szakközépiskola felújítása és a Sipkay Bar­na Szakközépiskola tetőtéri beépítése. A ciklus közepéig megépül a nyírszőlősi álta­lános iskola tornaterme is. Nyíregyházán a közokta­tási hálózatban nem lesz szükség az országban má­sutt már elhatározott racio­nalizálásra. Debrecen (HBN) - Idén ta­vasszal áll át a Titász Rt. egy új típusú számviteli rendszerre, ezért nem kizárt, hogy lesznek panaszok az ügyfeleknek kiküldött áram­számlák miatt - jelentették be az rt. vezetői keddi sajtó- tájékoztatójukon. A 750 ezer fogyasztót kiszolgá­ló Titász Rt. az elmúlt évet 70 milliárd forintos árbevétel mel­lett mintegy 3 milliárd forint adózás előtti eredménnyel zárta — mondta Bakács István, az rt. igazgatóságának az elnöke. Egy ff ............................................. Nem igaz az, hogy az EU-csatlakozást követően a villamosenergia ára ugrásszerűen nőni fog Bakács István .............................................ff másik témáról szólva kijelentet­te: a Titász idén új számviteli rendszerre áll át, ezért elképzel­hető, hogy lesznek fogyasztói pa­naszok a kiküldött áramszámlák miatt. Igyekszünk tanulni más áramszolgáltatók hibáiból, de 750 ezres fogyasztói létszám mellett az 1 százalékos hibaarány is 7 ezer 500 joggal bosszankodó ügy­felet jelent. Ez főként a lakossá­gi fogyasztóknál okozhat problé­mát - fogalmazott Bakács István, hozzátéve, hogy ekkora átállást képtelenség hibátlanul lebonyolí­tani. Az áramlopások kapcsán ki­derült, hogy a tolvajok éves szin­ten egymilliárd forint körüli kárt okoznak a társaságnak, a rongá­lási kár értéke pedig tavaly 200 millió forint volt. Az árampiac liberalizációja kapcsán elhangzott, hogy Ma­gyarországon nincsenek meg a feltételei egy látványos árcsök­kenésnek. A szakember ezt há­rom okkal magyarázta: egyrészt Magyarországon nem eltúlzottak az erőművi kapacitások, más­részt az erőműveket hosszú távú szerződések kötik a Magyar Vil­lamos Művekhez, harmadrészt pedig a hazai szolgáltatók árré­se túl alacsony ahhoz, hogy ab­ból engedjenek. Nem igaz az, hogy az EU-csat­lakozást követően a villamos energia ára ugrásszerűen nőni fog. Hosszabb távon azonban a hazai és a nyugat-európai árak kiegyenlítődése a realitás - mondta Bakács István. Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) - A kis- és középvállalkozá­sok fejlesztését szakmai ta­pasztalatcserére, egyéni tá­mogatásra és tanácsadásra alapozva igyekszik elősegíte­ni az a program, amely Plato néven fut. A Plato program Kelet-Fland- riából indult ki, ott tíz éve mű­ködik, és elsősorban a szakmai tudás fejlesztésével erősíti a részt vevő vállalkozók piacképes­ségét. Erről a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában beszélt tegnap Nagyné Varga Katalin kamarai titkár, aki a közelmúlt­ban vett részt egy tanulmány­úton két partnerkamara (Hajdú- Bihar, Bor sód-Abaúj-Zemplén) programmenedzserének társasá­gában. Elmondta: a Plato kis- és kö­zépvállalkozásokra összpontosí­tó program, ahol nagyvállalatok (Belgiumban például a Volvo, a Sidmar, a Callebaut) vezetői rendszeres összejövetelek kereté­ben, szakértő irányításával vál­lalkozásokat érintő kérdéseket vitatnak meg. A Plato elméleté­nek alappillére a hálózati kap­csolat és a szakmai tapasztalat- csere. Visszajelzések alapján el­mondható: ilyen segítséggel a vállalkozók gazdasági-társadalmi helyzete egyaránt javul, s mindehhez hozzájárul a regioná­lis és a nemzeti költségvetési tá­mogatás.

Next

/
Thumbnails
Contents