Kelet-Magyarország, 2003. február (63. évfolyam, 27-50. szám)

2003-02-26 / 48. szám

2003. február 26., szerda Kelet «»Magyarország KÖZBIZTONSÁG /6 HÍREK 0 Pelenkát lopott. Ismeretlen tettes ellen indított eljárást a Kisvárdai Rend­őrkapitányság lopás vétség alapos gya­núja miatt. Az elkövető február 22-ére virradóra lefeszítette egy kisvárdai garázs lakatpántját, és az ott állő gépkocsi egyik ablakát betörve, ellopott egy doboz pelenkát és egy gyermekülést. 0 Pancser „mackós”. Ismeretlen tettes február 21-én délután 15 óra és február 22-én 15 óra között befeszítette egy vajai kft. irodahelyiségének ablakát, be­ment az épületbe és megkísérelte kinyit­ni az ott lévő páncélszekrényt. A páncél- szekrényt nem sikerült feltörnie, a kész­pénz és hivatalos iratok hiánytalanul megvannak. A kár 30 ezer forint. Milliós tűzkár Nagykállóban Nagykálló (KM) - Kedden délelőtt 10 óra körül érkezett jelzés Nagykállóból egy cég telephelyéről, mert egy raktárban ütött ki tűz. Az ott tárolt bálásruha égett nagy hővel, és óriási lánggal. A mentésbe a nyíregyházi és a nyírbátori tűzoltók mel­lett bekapcsolódtak a nagykállói önkénte­sek, és a szakolyiak is. A Bercsényi utcá­ban nagy érdeklődést és kisebb riadalmat okozott a 30 fős tűzoltócsapat felbukkaná­sa. Az oltást több irányból kezdték meg, amit nehezített, hogy több vasajtót elekt­romos vágóeszközzel le kellett vágni. Ezt követően lehetett a 30x15 méteres épület belsejét, és a nagy területen égő tetejét ol­tani. A bent maradt áruból sikerült sokat megmenteni, azonban az épület teljesen tönkrement. A kár milliós nagyságrendű. Kozák Attila hadnagy, a tűzoltás vezetője elmondta, a keletkezési ok az lehetett, hogy bent végzett betonozás elősegítéséhez üzemeltettek egy dobkályhát, ami túl kö­zel volt és lángra gyújtotta a ruhaneműt. Harmincán oltották CgD www.szon.hu Mulattak az önkéntes tűzoltók Tiszabercel (KM) - Hagyományteremtő alapokon nyugvó, igen jó hangulatú tűzoltóbált rendeztek Tiszabercelen. A he­lyi önkéntes tűzoltó egyesület parancsno­ka és felesége, a Natkó házaspár kitűnő szervezésének köszönhetően minden résztvevő kitűnően érezte magát. Amíg az ifjú tűzoltók a táncot próbálták, egy jóko­ra disznó bánta, hogy a tiszaberceli láng­lovagok hálózni kívántak. A résztvevők még sokáig emlékezni fognak az elbűvölő nyitótáncra, a kvízjátékra, a polgármeste­rek csatájára, a tombolára, s a fergeteges táncmulatságra. A rendezvényen, a bálo- zók körében megjelent Dombrády László tű. ezredes nyíregyházi tűzoltóparancsnok is, aki éppen egy káresemény helyszínéről csöppent be a bálterembe. A parancsnok ajándékkal is megörvendeztette a tombo­la fődíjainak egyik nyertesét. Az elbűvölő nyitótánc Fotó: tűzoltóság Fény derült a kékesei bérgyilkosságra A fiatalembert hangtompítós fegyverrel egy lövéssel kivégezték családtagjai előtt A főügyész (középen) és a főkapitány (Jobbról) számolt be szövevé­nyes Ügyről Fotók: Fullajtár András Fullajtár András Nyíregyháza (KM) - Bosz- szúból, bérgyilkossal ölet­ték meg L. Miklós 26 éves kékesei lakost múlt év márci­us 25-én éjjel a saját lakásá­ban, felesége és hatéves kis­fia szeme láttára. A tettest már korábban elfog­ták, ám a bizonyítékok „be­gyűjtése” mostanra ért véget. Erről tartott kedden sajtótájékoz­tatót dr. Kovács András megyei főügyész és dr. Tóth Ferenc dan­dártábornok, megyei főkapitány, mivel a két szervezet példaértékű együttműködésének eredménye a sikeres felderítés. Leszámolás történt Az említett éjszakán két álarcos férfi hatolt be a 26 éves L. Miklós sértett laká­sába. A fiatalembert hang­tompítós fegyverrel egy lö­véssel kivégezték családtag­jai előtt. A férfi a szívtájé- ki lövés következtében a helyszínen életét vesztette. A gyilkosok két mobiltele­font magukhoz vettek, majd ' szigetelő szalaggal megkö­tözték az áldozat feleségét és a gyereket. A rendőrség akkor nagy erők­kel fogott* hozzá az ügy felderíté­séhez, ugyanis egyértelműnek lát­szott, hogy leszámolás, bérgyil­kosság történt. Erre engedett kö­vetkeztetni az is, hogy a sértett férfi többszörösen büntetett elő­életű és életvezetésével rettegés­ben tartotta a környezetét. A nyomozás során képbe ke­rült a szintén kékesei P. Gyula és felesége, akikkel haragos viszony­ban volt L. Miklós sértett, mivel egymás üzleti érdekeit sértették. A házaspár többször bérelt fel embereket, hogy verjék meg L. Miklóst, ám a felbérelt emberek csupán a látszatát keltették a bántalmazásnak és elmondták ne­ki, kik és miért bérelték fel őket. Még azt is megjátszották, hogy el­törték a kezét, majd feljelentést tettek a rendőrségen. Később ez kiderült és hatóság félrevezetése miatt indult eljárás. Amikor ezek a „fenyegetések” nem vezettek eredményre, a P. házaspár „megkérte” egymillió forint ellenében K. László sza- bolcsveresmarti, de Budapesten a Készenléti Rendőri Ezred állomá­nyába tartózó férfit, hogy kerít­sen egy bérgyilkost, aki végez L. Miklóssal. K. László elfogadta a megbízást és megtalálta a végre­hajtót, K. Gábor ugyancsak sza- bolcsveresmarti lakos személyé­ben, aki 900 ezer forintot átvett tőle és március 25-én éjjel a szol­noki K. Ferenc társával elkövet­te a gyilkosságot, a ravaszt K. Gá­bor húzta meg. Ukránokra terelte E vallomások alapján K. Lász­ló, K. Gábor és a P. házaspár előzetes letartóztatásba került. Mivel a bűncselekmény egyik elkövetője rendőr, ezért az ügy átkerült a megyei ügyészségi nyo­mozó hivatalhoz. Mindez múlt év november 20- án derült ki, amikor az üggyel kapcsolatban kihallgatták a szol­noki K. Ferencet, aki beismerő vallomást tett a gyilkosságról. A már előzetes letartóztatásban lévő P. házaspár, valamint K. László és K. Gábor vallomásaiból csupán azt tudta meg a rendőr­ség, hogy felbujtóként kapcsolat­ba hozhatók az üggyel, de nem derült ki, hogy ki lőtte le a fér­fit. Nem került elő a fegyver sem. K. Gábor azt állította, hogy ő to­vábbadta a pénzt az ukránoknak az emberölés elkövetéséért. Ezzel az üggyel párhuzamosan nyomozott a rendőrség egy 2002. januárban Kisvárdán elkövetett fegyveres rablásban is. Ott is ha­sonló fegyvert használtak. A sértettektől ékszereket, mobilte­lefonokat és készpénzt vittek el. A feljelentés májusban érkezett, mivel a sértettek féltek a rendőr­ségnek szólni. A kékesei eset nyo­mozása elején erről a rablásról még nem tudott a rendőrség. A kékesei ügy gyanúsítottjainál tar­tott házkutatások során sok aranytárgyat találtak a rendőrök, melyeknek nem volt ismert az eredetük. Később kiderült, hogy a kisvárdai rablásból származtak. Újabb fejleménye volt az ügy­nek, hogy november elején meg­lett a fegyver, ami egész idő alatt egy sírhantban volt elrejtve. V. Ágnes (K. Gábor élettársa) dugta oda a fegyvert, és amikor pénz­szűkében volt, piacra akarta dob­ni. Pechére a 4-es főúton belesza­ladt egy vámellenőrzésbe és elő­került a gyilkos fegyver. A hölgy részleges beismerő vallomást tett. Felbujtóból gyilkos November 20-án képbe került K. Ferenc, akit akkor még csupán a fegyveres rablásban hallgattak ki gyanúsítottként. Nem kis meg­lepetésre jelezte, hogy a kékesei gyilkossággal kapcsolatban is sze­retne vallomást tenni. Elmondta, hogyan történt a gyilkosság, ho­gyan mentek be a lakásba és K. Gábor volt, aki elsütötte a fegy­vert. Ekkor K. Gábor felbujtóból tettes lett. így meglett a fegyver és a beismerő vallomás is. K. Gábor saját maga készítet­te a hangtompítót, ami a fegyver­ből kijövő lövedéket (mag) azono- sítatlanul simára csiszolja. A hü­velyt is hiába keresték, mivel ez­zel a hangtompítóval nem dobja ki a fegyver a hüvelyt és csak egyszer lehet vele lőni, utána új­ra fel kell húzni. Mindezek elle­nére a szakértő beazonosította a fegyvert, a tanúk is felismerték... Előre kitervelten, nyereség- vágyból elkövetett emberöléssel gyanúsítják: K. Gábort, bűnsegéd a szolnoki K. Ferenc, a bűncse­lekményre való felbujtással vá­dolható a P. házaspár és a volt rendőr, K. László, míg K. Gábor élettársa, V. Ágnes bűnpártolás miatt felel a törvény előtt. Megújult a mátészalkai kapitányság Kondícióterem is létesült, ahol felkészülhetnek a szolgálatra Mátészalka (M. K.) - Első látásra szembetűnő az a vál­tozás, ami Mátészalka köz­pontjában a József Attila ut­ca 1. sz. alatti épületen bekö­vetkezett. Dr. Szabó Sándor alezredes, mátészalkai rendőrkapitány okkal elége­dett a közel 240 millióból felújított épülettel. Menet közben is igényelték az építők a kapitány és kollégái ta­nácsait, a végső megoldások ki­alakításában. Mostanra minden a helyére került. A városképi külső megjelenés más, mint az 1996-os kezdéskor volt. Funkcionálisan is átren-1 deződött az épület. Jelentős s bővítésre került sor a szociális “j létesítmények terén. Kondícióte- £ rém is létesült, ahol az állomány sportolhat, felkészülhet a szolgá­latra. Teljesen új informatikai egységet kapott a rendőrkapi­tányság. Javultak-az ügyfélfoga­dás feltételei is. Ez vonatkozik az ügyfeldolgozás körülményei­re is. A fogdakapacitás körzeti szerepe megmaradt, ez viszont komoly energiát von el az állo­mánytól. Külső segítséggel A térségben egyedülálló, ener­giatakarékos fűtési rendszer ke­rült az épületbe, a leghidegebb napokban is ideális hőmérsék­let van minden helyiségben. A Megszépült a mátészalkai kapitányság épületének homlokzata is beépített számítástechnikai park illetve telefonkapcsolat a kor színvonalának megfelelő. A ka­pitány hangsúlyozta, hogy a rendszer képes lesz fogadni a jövőbeni fejlesztéseket is. Sajnos a gépjárműparkot nem sikerült ilyen színvonalon alakítani. Elismeréssel szólt Szabó Sán­dor alezredes a térségi önkor­mányzatokról, akik a működés során felvetődött gondok (túlóra­keret, gépjárműfutás) megoldá­sában segítettek. Külön kiemelte a város önkor­mányzatát, akik az építkezés ide­je alatt sokat segítettek a mun­kafeltételek biztosításában. Az évek során egyre fiatalodó állo­mánnyal, a javuló feltételek kö­zött természetes, hogy folytatni kívánják azt a szakmai munkát, mellyel eddig is az ország leg­jobbjai között tartották őket szá­mon. „Szeretnénk, ha a közösségi rendőri funkció, a szolgáltató­rendőri tevékenység előtérbe ke­rülne. A bűnmegelőzés, a tette­sek elfogása azonos terhet jelent, de jó lenne, ha nem az esemé­nyek mögött mennénk, hanem előtte.” - fogalmazott búcsúzóul a kapitány. Dugidgi Nyírbátor (T. J.) - Az Ukrajnából belépő sze­mélyvonatból a Tisza-hi- dat elhagyva ismeretle­nek egy zsákot dobtak ki, amelyért rövidesen egy magyar állampol­gár jött. A zsákot vállra vetve el­indult Zsurk felé. A fejlemé­nyeket a rejtett figyelőben lévő határőrök végig követ­ték, majd lecsaptak a zsák­ban 500 doboz zárjegy nélkü­li cigarettát cipelő atyafira. Néhány nap múlva a vas­úti híd melletti bokrosban egy magyar állampolgárt ta­láltak a határőrök, akinél két táska volt dugig tömve 250 doboz ukrán zárjegyes cigarettával, amelyet állítá­sa szerint a belépő vonatról dobott le valaki. A Tisza- becs és Mátészalka között menetrendszerűen közleke­dő autóbusz poggyászteré­ben pedig 2410 doboz (!) is­meretlen eredetű cigarettá­ra bukkantak a csengeri ha­tárvadászok. Ezenkívül a nyírbátoriak 584, záhonyiak 69, az igazga­tóság bevetési alosztályának munkatársai 542, a barabá- siak 190, a csengeriek 166 doboz ismeretlen eredetű ukrán zárjegyes cigarettát találtak, összesen az 1,7 mil­lió forint értékben. Ez a speciálisan kialakított fegyver gyilkolt

Next

/
Thumbnails
Contents