Kelet-Magyarország, 2003. február (63. évfolyam, 27-50. szám)

2003-02-25 / 47. szám

2003. február 25., kedd ÓNIXA /I6 RÖVIDEN 0 Erdőtemető. Immár Zürichnek is van erdőtemetője, mármint erdei temetkezé­si helye. Az alpesi országban egyre nép­szerűbbek az erdőtemetők, mind többen akarják, hogy haláluk után hamvaik a szabad természet ölén nyugodhassanak. 0 Vakrally. Hamarosan vakok is vezet­hetnek autót Berlinben, de csak egy ral- lyn. A március 29-30-i rendezvényre több mint 200 vak és gyengén látó je­lentkezett egész Németországból, hogy összemérje autóvezetői tudását. Hármas ikrek. Hármas ikreknek adott életet egy 52 éves olasz asszony, amit az anya életkora mellett az is rendkívü­livé tesz, hogy az asszony a terhesség előtt semmiféle hormonkezelésben nem részesült. Próbajárat. Utasokkal próbálták ki teg­nap Tsuru városában a japánok legújabb „MAGLEV” szerelvényét. A vonat 502 ki- j lométer óránkénti sebességet ért el a tesz- | telés során Fotó: EPA Bokszol is az idei szuper nagyi Párizs (MTI) - Bokszolni is tud az idei év francia szuper nagyija, de ujjai ezt nem sínylik meg, mert remekül zongorázik, emellett költeni is képes - mármint dal­szövegeket - és a vízisí is jól megy neki, soha semminek se megy neki. A 63 éves Claude Fourvel egykori zon­goratanárnőt a szépségkirálynő-választá- sokhoz hasonló próbatételek sikeres kiál­lása után tüntette ki a zsűri a Szuper Na­gyi 2003 megtisztelő címmel. A győztes nagymama nagy örömmel adta elő maga komponálta dalait és költeményeit. Az unokái számát tekintve kétszeres nagymama amúgy nemcsak bokszol és ví­zisíéi, hanem imád motorozni és sárkány­repülni is. Hogy utóbbira a veje bíztatja- e, nem tudni. Az országos nagymamavia­dal döntőjében Claude Fourvel 17 vetély- társnőjét utasította maga mögé. Búcsúzás. A nepáli Kathmanduban helybéli férfiak búcsúznak el a szelíd leo- párdkölyöktől, amely eddig egy turistaszál­lóban éldegélt, de most már egy állatkert lesz az új otthona MEDER EDY MOSOLYT Vidéki ember árulja az autóját a pia­con. Odamegy hozzá az egyik vevő, és azt kérdezi:- Mennyit fogyaszt ez az- autó városban? Mire az eladó:- Nem tudom, én falusi vagyok. További viccek: humor.szon.hu Kőris lány. A tuzséri Kovács Anett kedvenc időtöltése a zene- hallgatás és a korcsolyázás Fotó: Elek Emil Cgű www.szon.hu lot ^Magyarország Polanski Londonban is aratott * London (MTI) - Egy nappal franciaországi diadalútja után Roman Polanski holokauszt- drámája, A zongorista nyerte a Nicole Kidman Fotó: epa Brit Film- és Tévéművészeti Akadémia (Bafta) idei legrango­sabb díjait is. A Chicago két kategóriában lett első: Catherine Zeta Jones a legjobb női mellékszereplőnek megítélt elismerést vehette át, és a musical kapta a legjobb hang­hatásért járó díjat. A legjobb női főszereplőnek a brit akadémia Nicole Kidmant választotta a The Hours című filmben nyújtott tel­jesítményéért. Kidman verseny­társai között volt Halle Berry (Monster’s Ball), Salma Hayek (Frida), Meryl Streep (The Hours) és Renée Zellweger (Chicago). Peking (MTI) - Hétfő délig 257 halálos áldozatról és több mint ezer sebesültről számoltak be a kínai hatóságok a Hszincsiang- Ujgur Autonóm Területet sújtó, a Richter-skála szerinti 6,8 fokos földrengéssel kapcsolatban. A földmozgás epicentruma Dzsiasi várostól 40 kilométerre keletre volt. Basu járásban több mint ezer ház dőlt össze. Középü­letek, iskolák is elpusztultak. A halottak többségére ráom- lott a ház, mivel az emberek még általában otthon tartózkodtak és reggelijüket fogyasztották. Az ál­dozatok között egy iskola tíz kis­diákja is volt. Táncosok. Dél-koreai táncosok Szöulban a nemzetgyűlés épü- ; lete előtt készültek hétfőn a keddi ünnepségre, amelyen beik- ; tátják majd hivatalosan az ország új elnökét Fotó: EPA j Erős földrengés volt Kínában Kiosztották a Grammy-díjakat A legjobb férfi énekesként John Mayer, a legjobb popegyüttesként a No Doubt győzött New York (MTI) - Az eddig gyakorlatilag ismeretlen Norah Jones Come Away With Me című lemeze lett az év albuma. Norah emellett megnyerte a pop vokális kategória Grammy díját és a legjobb popénekesnő­nek járó trófeát; a lemez Don't Know Why című száma lett az év dala és az év felvétele, az éne­kesnő pedig az év felfedezettje. Tarolt a Dixie Chicks lánycsapat is, míg Bruce Sprinsgteené a leg­jobb rockdalért, a legjobb rock albumért valamint a legjobb fér­fi rockénekesnek járó arany-gra­mofon. Grammyt nyert a Ta­kács-kvartett is. A New York-i Madison Square Gardenben közép-európai idő szerint hétfőre virradóra 45. al­kalommal adták át a zenei világ Oscar-díját. Bruce Springsteen már a fődíjak átadása előtt hár­mat elnyert öt jelöléséből The Rising című albumáért, illetve annak cimadó daláért. A fiatal Norah Jones Come Away With Me című albuma a pop kategó­ria legjobb vokális albuma, a Bruce Springsteen Fotók: epa Don't Know Why című szám az év dala és az év felvétele, Norah emellett ugyanezzel a dallal meg­nyerte a legjobb popénekesnőnek járó díjat is. Lemezének producere és hang­Gwen Stefani (No Doubt) mérnöke is díjat kapott. A leg­jobb férfi popénekesként John Mayer, a legjobb popteljesítmé­nyért a No Doubt együttes ka­pott díjat, a legjobb rockénekes­nő Sheryl Crow. Rendőrautó gázolt keresztül napfiirdőzőkön Miami Beach (MTI) - Rend­őrautó gázolt halálra a hét­végén a floridai Miami Beach strandján egy napozó fiatal francia nőt, testvérét pedig életveszélyesen megse­besítette. Hétfői jelentések szerint vál­ságos a sebesült nő állapota is. A két fiatal nő, a 26 éves San­drine Tunc és nővére, a 27 esz­tendős Stephanie a zsúfolt ten­gerparti homokon fekve napfür- dőzött, amikor egy rendőrségi te­repjáró, amely néhány másik rendőr kocsival együtt egy rab­lóbandát üldözött, több száz strandoló szeme láttára keresz­tülhajtott mindkettőjükön. A gázoló rendőrségi kocsi né­hány pillanat múlva megállt, hátramenetbe kapcsolt, és ismét áthajtott, immár csak az időseb­bik idősebbik leány, Stephanie Tunc testén. A fiatal nő sérüléseibe azon­nal belehalt, míg egy évvel fia­talabb húga életveszélyes sérülé­sekkel került a miami Jackson Memorial kórházba. A miami városi hatóságok véradást szer­veztek megmentésére. Karnevál. A Carmen Mi­randa előkarnevál szórakoz­tatja Rio de Janeiro lakóit ezekben a napokban Norah Jones

Next

/
Thumbnails
Contents