Kelet-Magyarország, 2003. február (63. évfolyam, 27-50. szám)

2003-02-03 / 28. szám

2003. február 3., hétfő ÉGTÁJ /7 Nyírségi kiadás HÍREK 0 Várják az elsősöket. Az ének-zenei nevelésre nagy hangsújyt fektető nyír­egyházi Kodály Zoltán Általános Iskola (Vay Ádám krt. 18.) felvételt hirdet a 2003 szeptemberében induló első osz­tályaiba. Jelentkezni lehet személyesen vagy az 508-700-as telefonszámon az iskola titkárságán február 22-ig. 0 Kiállítás. Dávid Mihály festőművész kiállítását nyitja meg Székhelyi Edith fes­tőművész február 3-án 16 órától a nagykállói II. Rákóczi Ferenc Művelődési Központ kamaratermében. A rendezvé­nyen közreműködik Fodor Anikó, a Bu­dai Nagy Antal Szakközépiskola diákja. 0 Készül a költségvetés. Az idei költ­ségvetési tervezetet vitatják meg a pa- szabi önkormányzat tagjai február 3-án a 15 órakor kezdődő képviselő-testületi ülésen. A tanácskozáson szó lesz há­rom utca szilárd burkolattal való ellátá­sáról is, amelyet ebben az esztendőben szeretnének megvalósítani. Ünnepi hangverseny Nyíregyháza (KM) - Az 50 éves Filhar­mónia és az 50 éves Szabolcsi Szimfonikus Zenekar ünnepi hangversenyt rendez feb­ruár 4-én 19 órától a nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola dísztermében. Köszöntőt mond Csabai Lászlóné polgár- mester. A műsorban felcsendül Beethoven: Coriolan - nyitány, Mozart: D-dúr fuvola­verseny, Schumann: II. szimfónia. Közre­működik Drahos Béla (fuvola), vezényel Bartal László. * Taneszközök a bevételből Levelek (KM) - Jó hangulatú jótékony- sági bált rendezett a napokban a leveleki Gárdonyi Géza Általános Iskola szülői munkaközössége és tantestülete Napkoron az Aranyalma Étteremben. Hagyomány már az oktatási intézmény életében ez a rendezvény, amely révén tovább lehet fej­leszteni az iskola eszközállományát. Az idei bál szórakoztató műsorában közreműködtek az iskola diákjai, akik a Harmónia és a Mozaik művészeti magán­iskoláknak köszönhetően néptáncot és mo­derntáncot mutattak be. A Mandala Dalszínház tagjai vidám ze­nés összeállítással hangolták rá a közön­séget a mulatozásra. Fokozta a jó hangu­latot Zagyi Jánosné pedagógus, aki egyé­ni énekműsorral kedveskedett a vendégek­nek. A hajnalig tartott bálon jól szórakoz­tak a vendégek, akik a tombolasorsolá­son értékes ajándékokkal lehettek gazda­gabbak. Akik a mulatságon személyesen nem tudtak részt venni, azok téglajegyek vásár­lásával járulhattak hozzá a bevétel növe­léséhez. A jótékony adakozások révén vé­gül 650 ezer forint lett a tiszta bevétel. Az összeg felhasználásáról majd a nevelőtes­tület dönt, az előzetes megbeszélések alap­ján taneszközöket, számítástechnikai esz­közöket vásárolnak az összegből, vala­mint egy részét a diákok jutalmazására fordítják. A Gárdonyi Géza Általános Iskola vezetősége lapunkon keresztül is köszöni mindenkinek a felajánlott forintokat, va­lamint köszöni az iskolai szülői munka- közösség elnökének, Nagyné Gál Borbálá­nak is az áldozatos szervezőmunkát. Jeles napok, ünnepi szokások Újfehértó (KM) - A Jeles napok, ünne­pi szokások című előadás-sorozat követ­kező foglalkozásán a februárról, böjtelő ha­váról tart előadást Borsiné Sveda Anita művelődésszervező február 7-én 14 órától a nagykállói művelődési központban. Karjukat nyújtották A Kálmánházán szervezett véradásoknak rendszere­sen otthont ad a helyi Be­nedek Elek Általános Isko­la és Óvoda, amelynek a dolgozói szintén a karju­kat nyújtják, hogy segít­hessenek a rászorulókon. Természetesen mellettük még nagyon sok áldozat­kész állampolgár tesz ön­zetlenségről tanúbizonysá­got. A közelmúltban meg­rendezett véradáson közel negyven kálmánházi lakos adott vért. Képünk előteré­ben Papp Ferencné, az is­kola technikai dolgozója Fotó: amatőr írtak és rajzoltak Kossuth Lajosról A fogalmazásban feldolgozta a műalkotás készítésének történetét és avatásának körülményeit Mátyás Eszter és Mátay Orsolya Fotó: a szerző M. Magyar László Nyíregyháza (KM) - Az el­múlt esztendőben Kossuth La­jos születésének 200. évfordu­lója alkalmából számos pályá­zatot hirdettek meg általános iskolás gyermekek számára. Az Apáczai Kiadó és a Szivár­vány gyermekújság a 3-4. osztá­lyos diákok számára többek kö­zött fogalmazás- és rajzpályázatot hirdetett meg, amelyen szép si­kert aratott a nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola két 3. b. osztályos tanulója: Mátay Orsolya és Mátyás Eszter alkotása beju­tott a legjobb tíz pályamunka kö­zé, s mind a ketten részt vehet­tek Budapesten az ünnepélyes eredményhirdetésen. Fogalmazás a szoborról Orsolya a fogalmazáspályázat­ra nevezett be, amelynek a témá­ja Kossuth Lajos öröksége volt. Lehetett Írni Kossuth-mondáról, a lakóhelyen található Kossuth- emlékekről.- Az újságban olvastam a pá­lyázati felhívást, de tanító né­nink, Kovács Zoltánná Vass Éva is említette nekünk. Mivel ked­venc tantárgyam a magyar iroda­lom, úgy gondoltam, írok egy fo­galmazást a Nyíregyháza főterén található Kossuth-szoborról - ele­venítette fel lapunk számára az előzményeket Mátay Orsolya. - Könyvekben kutattam, például átnéztem Margócsy József: Utcák, terek, emléktáblák című kiadvá­nyát. Megnéztem magát a szobrot is, hogyan néz ki. A fogalmazá­somban feldolgoztam á szobor ké­szítésének történetét, valamint avatásának körülményeit. Több­ször is átírtam, mire elkészült a háromoldalas dolgozat. Vízfestékkel, temperával Eszter szintén a Szivárvány új­ságban olvasta a rajzpályázat fel­hívását, s mivel nagy szenvedé­lye a rajzolás, számára nem volt kétséges az indulás.- Akár együtt is beadhattuk volna az alkotásokat, hiszen Or­solya a nyíregyházi Kossuth-szo­borról írt, én pedig éppen azt raj­zoltam le - mesélte Mátyás Esz­ter. - Elmentem a Kossuth térre, s megnéztem a szobrot, a színe­ket. A megfestésekor vízfestéket és temperát is használtam. A szo­bor elé embereket, a háttérbe pe­dig a római katolikus templom tornyát is odarajzoltam. Igaz, az embereket csak foltban ábrázol­tam, hogy ne vonják el a figyel­met a középpontban lévő szobor­ról. A kép elkészítésekor tanácso­kat is kaptam a rajzot tanító Jaczkovits Józsefné tanító nénitől. Az eredményhirdetést január végén Budapesten az Apáczai Ki­adó székházában rendezték meg.- Éva nénivel utaztunk fel a fő­városba az ünnepségre, ahol elő­ször műsor volt - sorolták az él­ményeket felváltva a lányok. - Egy gitárművész Kossuth-nótákat énekelt, s a közönséget is meg­énekeltette. Oklevél, könyv- Hátulról kezdték felsorolni az eredményeket, s amikor már a hatodikat szólították, tudtam, hogy benne vagyok az első ötben - mondta Orsolya. - Ötödik let­tem végül a harmadikosok kö­zött, egy oklevelet és egy köny­vet kaptam.- A rajzpályázat eredményhir­detésénél az alkotásokat ki is ve­títették, így azokat mindenki lát­hatta. Az alkotók mondhattak va­lamit a képükről. Én azt mond­tam, hogy azért rajzoltam meg a szobrot, mert Nyíregyháza főte­rén van - idézte fel az eredmény- hirdetés pillanatait Eszter, aki szinte minden lehetésges rajzpá­lyázaton elindul. A közelmúltban részt vett az „Élményem a doktor néninél” és „Ha a cipő mesélni tudna”című pályázatokon is. Ter­vezi egy országos rajzpályázatra küldendő képeinek témáját is, amelyek között lesz tájkép, csend­élet. Erre a pályázatra Orsolya is benevez, úgy tervezi, hogy édes­apját örökíti meg munka közben. Tüdőszűrések térségünkben Nyíregyháza (KM) - A megyei komplex szűrőszolgálat dolgozói ezen a héten tovább folytatják térségünk településein a tüdőszű­rő vizsgálatokat. Február 3-án Ti- szaeszláron a régi könyvtár épü­letében tartanak tüdőszűrést. Ti- szadobon február 3-tól 7-ig várják szűrésre a helybelieket az idősek klubjában. Tiszabercelen hétfőn tartják a szűrőviszgálatok utolsó napját az egészségházban. Ugyan­csak hétfőn van utoljára szűrés Balsán a művelődési házban. Va­lamennyi településen a szűrések 8 órától 12 óráig tartanak. Hirdetés ANGOL EXTRA HASZNALTRUHA KERESKEDÉS nyílik február 5-én (szerdán) 8 órakor NYÍREGYHÁZÁN a Rákóczi u. 3. sz. alatt (a Kelet Áruházzal szemben) Extra minőségű felnőttruha és -cipő: gl[ljl|JQ Minden szerdán teljesen új, több száz darabos árukészlet! Minden pénteken lakástextil: ||ÜjH|S 209901 Háda Kft. CSALÁDI ÖRÖMHÍR A legnagyobb öröm, ha a család újabb jövevénnyel gya­rapszik. Lapunk térségi mellékletei­ben folyamatosan tesszük köz­zé azoknak a kisbabáknak az adatait, akiknek érkezéséről szüleik hírt adnak nekünk. Kérjük, az alábbi kupont vág­A gyermek családi és utóneve: Születésének dátuma: Anyja neve: Apja neve: _ Lakhelye (csak a település neve): Hozzájárulok, hogy gyermekemről a fenti adatok a Kelet-Magyarországban megjelenjenek: Szülők aláírása:_______________________________________ apa anya ják és töltsék ki, mellékeljék a születési anyakönyvi kivonat fénymásolatát, a kicsi képét, és küldjék el címünkre. (4401 Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6.) A borítékra kérjük, írják rá: Családi örömhír! A gyer­mekek között negyedévenként ajándékot sorsolunk ki.

Next

/
Thumbnails
Contents