Kelet-Magyarország, 2003. február (63. évfolyam, 27-50. szám)

2003-02-17 / 40. szám

Fotó: Sipeki Péter 2003. február 17., hétfő Keiet^Mtfyaröfsiág SZOLGÁLTATÁS /I3 „ Hullt a pelyhes in Az idei hőmennyiség eltakarításá­hoz már kevésnek bizonyult az emberi erő, így a munka­gépeké lett ebben a főszerep a Debreceni úton is Hirdetés HASZNÁLT SUZUKI VÁSÁRLÁSA ESETÉN ajándék téligumi garnitúra és eredetvizsgálat!* “ A készlet erejéig HOROSZKÓP M ' VSvr Ti tMC. III. 2L-IV.20. Ön most eléggé lusta. Nagyon elkényelmesedett kedveli, ha min­dent a helyébe visznek. Ha pedig valami nem úgy sikerül, ahogy el­gondolta, dühbe gurul. Önmegtartóztatásra van szüksége. IV. 2L-V.20. Az ón je&e jelenleg egészen jó csillagzat alatt áll. Az azonban önön múlik, ho^1 a kedvező alkalmakat ki is használja, ezért most szakít­son az álmodozással és az önsajnálattal. V. 2L-VI.2L Harcolnia kell most azért hc®r a céljait elérje, önnek azonban ez szerencsére nem esik nehezére. Mindenütt szívesen látott vendég de sajnos van néhány haragosa, ők a veszélyesek. VI. 22.-VII.22. Ismét fejjel akar a fáinak menni. Könyörtelenül és eléggé kritikusan küzd mindenki ellen, akiben konkurenciát vél felfedezni. Meg kelle­ne tanulnia végre kompromisszumot kötni. VII. 23.-VIII.23. Ha önnek van állandó partnere, könnyebben elérhet bizonyos célo­kat Ha nincs, bizony egedül kell végigjárnia az eléggé göröngyös utat Kitartása azonban megkönnyítheti a dolgát Vili. 24.-DC 23. A mai napja nagon zsúfolt lesz. Nem panaszkodhat mert olyan programok is színesíthetik a napját amelyekre már régóta vágott Lehet hog nem jut mindenre ideje, de ezen ne bánkódjon. DC24.-X23. A megosztott teher fél teher, viszont a megosztott siker fél siker. Er­re gondoljon, amikor nem tudja eldönteni, hog mit is kezdjen eg el­ső pillanatra kecsegtetőnek tűnő ajánlattal. X24.-X1.22. Ön nagyon jó emberismerő, most azonban majdnem csődöt mon­dott a tudománya. Úg érzi, hog végképp leblokkolt amikor eg bi­zonyos illető személyiségéről kellene érdemben nyilatkoznia. XI. 23.-XII. 2L Nem kedvez önnek a téli hideg idő. Néha pesszimista gondolatok gyötrik, máskor azonban úg érzi, hog szárnyalni tudna. Sajnos, az utóbbi hangulat nem tart sokáig Próbáljon lazítani. XII. 22.-I.20. Tartsa nyitva a szemét uganis nem mindenki az igaz arcát fordítja most ön felé. Sok irigyet szerzett az utóbbi időben, ők azok, akik á háttérben, alattomosan törnek az ön babérjaira. I.2L-II.20. Eléggé büszke arra, hog mindent sikerül eddig elérnie. Ön most is képes erre, csak éppen azt nem tudja eldönteni, hog mit is szeret­ne. Ne legen egoista, alkalmazkodjon másokhoz. ■ ll.2L-lll.20. Aki mer, az nyeri Ez most önre különösen érvényes, nem szabad te- hát sokáig várnia. Ne habozzon, bátran vágjon bele abba, amit az al­kalom éppen kínál önnek. Legyen mersze változtatnia OLVASÓINK ÍRJÁK Élni tisztességes bérből A kétkezű munkások nevé­ben írok, hiszen magam is az vagyok. A mi bérünk sokszor még a minimálisát sem éri el, és ebből kell a családoknak gazdálkodni. Sajnos a mun­káltatóink néha ezt is sokall­ják. A munkásnak béremelés­re sem jut, mert nincs pénz. Érdekes, a tulajdonos, vagy a cég vezetői viszont tudnak villát építeni? Pedig a pénzt mi keressük! A miniszterek új munkahelyek teremtéséről beszélnek, de milyenről? A legtöbb helyen nincs kereset csak túlóra, nincs szombat, nincs nyár a családdal. A vezetőink úgy beszélnek ve­lünk, mint a kutyával. Mi va­gyunk azok az emberek, akik­nek ez jut: „kívül tágasabb, mert ha nem tetszik, el lehet menni!” Hol van az érdekkép­viselet, a szakszervezet? Utcá­ra tehetnek bennünket, s ez senkit sem érdekel. Pedig mi toljuk az ország szekerét, mi­nimálbérért. A magyar szak­munkások, betanított munká­sok nem kellenek! Jó lenne, ha most már bennünket is fi­gyelembe vennének, mert mi is dolgozni akarunk, a gyere­keket eltartani, taníttatni, és élni tisztességes bérből. Nagy Andrásné, Nyíregyháza Veszélyes mágia Kedves Főszerkesztő Úr! Teljes mértékben meg vagyok győződve az Ön jóra törekvő akaratában, melyet az alkal­manként megjelenő írásai is igazolnak. Azonban tapaszta­lom, jelen van a lapban egy különös jelenség is. Míg az én egyszerű, de élő hitre alapo­zott írásaimat erősen meg­csonkítva közük, addig a „Harry Potter” és hasonló mágikus tevékenységről szóló hírt nagy terjedelemmel, öles betűkkel jelentetik meg. Illik tudni, ez az őrület elsősorban J a még kellő életismerettel | nem rendelkező gyermekein- | két célozza meg, azzal a ha­zugsággal, hogy a mágia terü­letén „sztárokká” válhatnak. Ezekből a közlésekből az is kiderül, hogy a Kelet-Magyar- ország mégsem „független” napilap. Erdélyi János, Búj Emberszeretet Hosszú pályafutásom alatt még táppénzen sem voltam, de tavaly szeptemberben sú­lyos beteg lettem. Három hét alatt két műtéten estem át. Az eset testileg, lelkileg össze­tört, még ma is táppénzen va­gyok. Több mint harminc éve dolgozom óvodapedagógus­ként. Elképzelhető, hogy a ki­esésem, milyen gondot oko­zott a vezetőmnek és kollégá­imnak. Mekkora pluszterhet jelentett és jelent még ma is ez a számukra. Én ebből sem- | mit sem éreztem, a betegsé­gem első pillanatától látogat­tak, támogattak, biztattak, egyszóval visszavárnak ma­guk közé. Már ezeket is leír­va könnybelábadt a szemem, de ők ezt még fokozni tudták. Mivel egészségi állapotom megengedi, most már én láto­gatom meg őket néha-néha. A legutóbb meghivást kaptam január 31-re. Sejtettem, hogy miért, de felvetődött bennem a kérdés: még ez is az eszük­be jutott? A születésnapomat velem együtt szeretnék ünne­pelni, erre is szakítanak időt, energiát? Azt hiszem az em­ber még felgyógyulását is si­ettetve visszavágyik az ilyen közösségbe. Ezt teszem én is. Hálásan köszönöm nekik mindazt, amit elesettségem- ben, hosszú-hosszú felépülé­semben tettek értem, csak úgy „emberszeretetből”. És kiknek szól a köszönet Her- czku Pálné óvodavezetőnek, Borikának, Valikának... (33 név), vagyis a nyíregyházi Búzaszem Óvoda valameny- nyi dolgozójának, az én ked­ves munkatársaimnak. Kádárné, Juditka, Nyíregyháza Esernyő ajándékba Szeretném, ha minél töb­ben tudnának arról, hogy mi­lyen csodálatos élet folyik (kb. 3 éve) Szamosszegen a Nőegyletben. Édesanyám és barátnői már egy ideje a sike­resen megrendezett idősek napjáról beszél. A 65 éven fe­lülieknek szólt a meghívó. A fogadtatás és az ellátás kiemelkedő volt, például min­den résztvevő egy fekete esernyőt, egy üveg „nagyma­ma” lekvárt kapott. A falu két legidősebb embere még külön ajándékban is részesült. Az eperjeskei idősek klubjának tagjai színvonalas műsort ad­tak elő. Köszönet a szervezet minden egyes tagjának és a lelkes vezetőnek, Kiss Jenőnének, a polgármester­nek, aki támogatja a közössé­get, valamint Sohajda Béla tiszteletes úrnak. Egy hozzátartozó SMS A KELETNEK 06-20/9646*666 Az én kis gyagyásomnak űtenem Lónyára, hogy nagyon szeretem, és vele akarom leélni az élete­met! Boldog vagyok veled drágám! Szeretlek manókám! Barátnőd: Dorina! Puszi! (305128473)_____________________________ Kováca Lászlónénak Oköritófülpösre nagyon sok boldog születésnapot és névnapot kívánnak gyer­mekei, édesanyja és férje. (205211117) _______ Gyulaházára: nagy Lillának nagyon sok boldog névnapot kíván Tóth Gabriella és családja! (202509758) ____________________________ Veszprémi Lászlónak és Veszprémmé Kun Ildikó­nak első házassági évfordulójuk alkalmából sok boldogságot kívánunk. Anyu. apu, Panni és Ta­más(304722561)_________________________ Kislányunknak. Lillának névnapja alkalmából sok boldogságot, minden szépet, és jót kívánunk! Anett, anya, apa! (303242591) ______________ Nagy Sándornénak Nyirjákóra: nagyon sok boldog névnapot és jő egészséget kívánunk: félje, lánya és veje! Nagyon szeretünk! (204786721) Bema Jánosnénak nagyon boldog névnapot ki­vannak gyermekei és unokái (204418163) Kelet m M&gyaimz hírügyeletes Közérdekű észrevételeivel keresse munkatársunkat, Györke Lászlót az alábbi telefonszámon: 42/501-510/4241 Kézbesítési reklamációval hívja a 06-40/424-424-es kékszámunkat. Zsuzsa, elvesztettem a számodat, kértek, küldd el sms-ben, mert feltétlenül beszélnem kell veled! Mr. T. (202506583) _______________________ Kádár Sándornénak nagyon boldog születésnapot és névnapot kívánnak gyermekei unokái és déd­unokái (204418163) _____________________ Bartu» Andreának! Addig vagy boldog, míg van. aki szeret, ki bajban, rosszban megfoga a kezed. És hogy milyen fontos ez a valaki neked, csak ak­kor tudod meg. mikor már nincs veled! Sünitől (202164474) _________ Ujdombrádra id. Szoboszfai Imrének 70. születés­napja alkalmából nagyon sok boldogságot és hosszú életet kíván lánya: Böbe és családja! (303019714) ____________________ Körözést adtak ki Szabó Katalin mándoki lakos ellen, aki elrabolta a szintén mándoki lakos Vas­vári Róbert szívét! Az eset 8 hónapja történt (303260306) ____________________________ Bánszld Jucinak Nagycserkeszbe nagyon sok név­napot kíván I, Kati (303227394) _____________ Mlhalkó Zoltánnénak Nagyhalászba nagyon sok boldog névnapot kíván keresztfia: Gyuszika! (303019714) ____________________________ Plcur boldog névnapot kíván: nagyapi. anyuci. An­gi , Béci, Zsóka. (208051619) ________ Németh Márknak Nyírturára első születésnapja alkalmából nagyon sok boldogságot és hosszú életet kíván Éva. Misi és Szabolcs! (705193746) Leírni nem tudom mennyire szeretlek, de azt el­mondhatom. hogy soha nem feledlek. Legyen a szerelmünk oly erős és drága, hogy ne tudja első­domi a nagy árvíz árja. (303039731) __________ A legfőbb férjnek és apának üzenjük, hogy na- gyon-nagyon szeretjük! Bence és anya! (203167914) ____________________________ Popovlcs Bernadettnek Székelybe nagyon sok boldog névnapot kívánnak szüleid és a kistestvé­red mama, papa. keresztapád és barátnője (303413341) Lyttának üzenem, hogy szeretem, és köszönöm az elmúlt 1 évet! Csók K. Robi (202015658) Varga Jánosnak és feleségének Cégénydányádra születésnapjuk alkalmából, jó egészséget, sok boldogságot kíván lányuk Kati, unokái és déduno­kája. Tiszacsécséről. Puszi (303611063)_______ Mándra Juci mamának nagyon sok boldog névna­pot kíván: Norbi, apa. anya! (205113124) Ifj. Klrllla Ferinek (édesnek) szeretem a szép két szemed pillantását, a szád mosolyát, a tested mellegét és a szíved igaz tiszta szerelmét! Cicád! Laczkovics Ancsa! (205522460) _____________ A világ legnagyszerűbb feleségének, Ibikének üzenem: jézusnak köszönöm, hogy vagy nekem! (305753726) ____________________________ Ha szeretsz, add a kezed, ne kérdezd, ki vezet, ne kérdezd hova megyünk! Csak akard, hogy együtt legyünk. Szeretlek Tomi! Rzso (304412307) ____________________________ Boldog születésnapot kívánnak Szikszai Sándor- nak Nábrádra, felesége és lányai. (204173467) Baloghné Molnár Juliannának Szabolcsveres- martra: névnapod alkalmából köszönt téged . szerető férjed (209111302) _________________ Lőrlncz Szabolcsnak Tunyogmatolcsra kívánjuk 16. születésnapja alkalmából életére isten gaz­dag áldását! Szeretettel anya, apa, Gyula, mama (203791259) ____________________________ Janikának Vasmegyerre: köszönöm, hogy már hét éve vagy nekem! Melinda (205627167) ________ Soltész Józsefnek Sényóre, 49. születésnapja al- kalmából sok boldogságot, örömöt és jó egészsé­get kívánT szerető feleséged és gyermekeid! (202240989) ____________________________ Uvegesné Jucikénak Nyírbátorba névnapja alkal­mából szeretettel köszöntik kollégái. (209533771) ____________________________ Vámosatyára Szabö Bélánénak sok boldog szüle­tésnapot erőben, egészségbe, fia és félje (303237726) SEGÉLY ORVOSI ÜGYELET Sürgős esetekben a betegeket Nyíregyházán, a Szent István u. 14. szám alatt látják el az orvo­sok. Az ügyelet a (42)465-666 és a (42)402-377-es telefonszámokon hívhatók. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET A héten a Korona gyógyszertár tart ügyeletet Nyíregyházán, a Szabadság tér 2. szám alatt. GYORSSEGÉLY Veszély esetén a következő telefonszámok hívhatók: Mentők: 104. Tűzoltók: 105. Rendőrség: 107. A megyei ÚTINFORM éjjel-nappal hívható telefonszáma: 42/504-308,42/504-309 (fax is) A MAGYAR AUTÓKLUB országúti segélyhlvószáma: 188 A MATÁV-tudakozólelefonszá- ma: 198. A hibabejelentő: 143 A MÁV Nyíregyházán menetrendi ügyekben a 42/ 421-111-es szá­mon nyújt felvilágosítást. Ä VOLÁN-információ száma: 42/598-177^ ___ ___ Szolgáltatói ügyeletek Nyíregy­házán (42) körzetszámmal: Nyírségvíz Rt., ivóvíz-hibabejelen­tő: 310-456. Szennyvíztelep, hiba- bejelentő: 430-004 Nyírtávhő Kft., távhőszolgáltatási hibabejelentés: 451-644 TIGÁZ, gázszolgáltatási hibák be­jelentése: 460-764, vagy 460-765 TITÁSZ, áramszolgáltatási hibák bejelentése: 06-80/210-310 ■ 42/401-396,42/401-388 « WESTERN UNION PÉNZÁTUTALÁS A leggyorsabb pénzküldési lehetőség világszerte * Érd.: Nyíregyháza, Vay Ádám krt. 21. (Pirosház taxiállomás felőli oldalában) VALUTAÁRFOLYAMOK 2003. február 14-ón Valuta vétel eladás USD 223.00 227.49 EUR 243.00 246.99 AUD 129.40 138.10 CAD 143.50 153.10 CHF 163.67 168.99 CZK 6.80 8.09 GBP 358.22 371.80 HRK 31.00 34.02 PLN 54.00 63.72 SEK 25.90 27.62 SÍT 0.60 1.32 SKK 5.55 6.38 YUD 3.30 4.13 Árfolyamaink I egységre értendők Az árfolyamok változtatási jogát fenntartjuk. NYERŐSZÁMOK Ötös lottó ( 7. hét) 21, 29, 37, 48, 68 Joker: 674698 Hatos lottó ( 7. hét) 9, 22, 38, 41, 42, 44 Pótszám: 7 Joker: 674698 Kenő (február 14.) 1, 2, 3, 5, 10, 21, 22, 27, 28, 30, 32, 40, 46, 47, 55 57, 61, 66, 68, 71 Kenő (Február 15.) 1, 2, 3, 5, 9, 10, 20, 24, 27, 28, 31, 49, 52, 53, 57, 66, 67, 74, 77, 78 Az adatok tájékoztató jellegűek. 2003. február 17., hétfő A NAP Kel: 6.47 Nyugszik: 17.10 ORSZÁOOS ELŐREJELZÉS-13,-6°C -3, 0°C A több-kevesebb napsütés mel­lett többször erősen megnövek­szik a felhőzet, de hószállingó- zás már sehol sem valószínű. Folytatódik az évszakhoz mér­ten is hideg idő, az élénk szél csökkenti hőérzetünket, Élőszavas tájékoztatás: 06-90-504-001 • Repülésmeteorológia: 06-90-804-002 A szolgáltatás díja: 360 Ft+Áfa/perc ELŐREJELZÉS Északkelet felől továbbra is hideg, nagyrészt szá ráz. sarkvidéki eredetű levegő érkezik térsé­günkbe. Ezért ma már hosszabb napos idősza kokra is számíthatunk, csapadék nem lesz. Az időnként megélénkülő északi, északkeleti szél miatt a ténylegesnél is hidegebbet érzünk majd. Kedd -15, -4° C Der ült Idő. élénk. É-i Szerda -15, -4° C Időnként felhős, mérsékelt, É-i Csütörtök -14,-3° C Változékony idő. mérsékelt. ÉK-i Péntek -14,-4° C Változékony idő, mérsékelt, változó i rányer .... MA: Napsütés felhőkkel-3, 0°C Szél: élénk. É-i ............J ÉVFORDULÓ CSERHALMI GYÖRGY Ötvenöt évvel ezelőtt született a Kossuth-dí- jas színész. 1971-ben végzett a Színházművé­szeti Főiskolán, ezután Debrecenben, Veszp­rémben, 1977-től a Nemzeti, 1979-tól a Ma­film, 1989-tól a Katona József társulatában játszott. 1999-tól az Üj Színház tagja. Számos díjjal jutalmazták hiteles, nüvészi alakítá­saiért. NÉVNAP * DONÁT A Donát név latin eredetű, jelentése Istentől ajándékozott. Egyéb névnapok: Egyed, Elek, Ernőd, Lu­kács, Szilvánusz. VÍZÁLLÁS Megyénk folyóinak jellemző napi adatai: A TISZA vízállása Tiszabecsnél - 203 cm, áradó, a mederteltség 6%, vízhőmérséklet 0,0 C-fok; Vásárosnaménynál 62 cm, árad 25%, 0,0 C-fok; Záhonynál -96 cm, apad 21% 0,0 C-fok; Dombrádnál 121 cm, apad 30%, vízhőmérséklet nincs jelezve, A SZAMOS Csengéméi -50 cm, állandó, 13%, 0,0 C-fok; a KRASZNA Ágerdőnél 191 cm, apad 33%, 0,0 C-fok; a TÚR Garbóiénál 9 cm, apad 19%, 0,0 C-fok, HŐfELENTÉS Kékestető 63 cm Mátraszentistván 60-65 cm Sátoraljaújhely 30-35 cm Bánkút 50-80 cm Bükkszentkereszt 40-45 cm Lomnici-nyereg 90 cm Stary Smokovec 60 cm Csorba-tó 80-100 cm Zdiar 55-60 cm Krompach 80 cm Rax 50-70 cm Mariazell 40-60 cm Kaprun 29-330 cm Ravascletto 45-65 cm Sáppáda 15-70 cm ÉTIN FŐ A főutak szárazak, a mellékutak leta­posott havasak, helyenként jegesek. A mellékutak a változó síkos szakaszok miatt óvatos vezetést igényelnek. TRAFFIPAX Nyíregyháza területén. % i r V

Next

/
Thumbnails
Contents