Kelet-Magyarország, 2003. február (63. évfolyam, 27-50. szám)
2003-02-15 / 39. szám
2003. február 15., szombat Kelet i Magyarország AUTÓSVILÁG /13 HÍREK A legnagyobb orosz autógyártók egyesítették erejüket, megalakították szövetségüket, hogy javítsák a szektor verseny- képességét. Az Avtovaz a szövetség legnagyobb tagja, majd sorrendben a többi, a GAZ, a Kamaz teherautógyártó és az UAZ. Tavaly a vártnál rosszabb eladási eredményeket jelentettek be, s most együttesen lépnek fel a hatóságoknál, a nemzetközi szervezeteknél, hogy előmozdítsák a gyártmányok külföldi eladását. 0 Múzeummá alakítják át az olasz autósport legendás alakjának, Enzo Fer- rarinak modenai szülőházát. A munkálatok már megkezdődtek, s a műzem nemcsak a világhírű cég és Forma-l-es csapat alapítójának emlékét őrzi, hanem egyben régi autók restaurálására is szolgál majd. Enzo Ferrari 1988. augusztusában, 90 éves korában hunyt el. 0 A brit MG Rover járműipari csoport azt fontolgatja, hogy beszünteti a tárgyalásokat a Daewoo-FSO (a csődbe ment dél-koreai autógyár varsói leányvállalata) megvásárlásáról, és ehelyett Kínában, Szlovákiában vagy Magyarországon építi fel új gyárát. A Rover korábban már közölte, hogy február közepe az utolsó határidő, ameddig várni tudnak a megállapodással. Megújul a Mazda MX-5 Az ára: húszezer euró Budapest (KM) - Az új idők szele a világ legsikeresebb roadsterét is utolérte. A korábbi modellfrissítések után (2004 végén) egy alapjaiban megújított élményautót mutat be a hirosimai gyártó. Minden idők legnépszerűbb roadsterének karrierje 1989- ben, az amerikai piaci bevezetéssel indult. A japánok receptje időtállónak bizonyult. A Mazda MX-5 (az USA-ban Miata) a klasszikus hagyományok követője: két ülés, orrmotor és hátsókerék-meghajtás. Ehhez egy rendkívül egyszerűen és gyorsan kezelhető vászontető, illetve kedvező vételár társult, s persze a siker sem váratott magára. Bátran állíthatjuk, hogy A legújabb Mazda MX-5-ös Fotó: gyári a korábbi, és a jelenleg futó generáció is a piac meghatározó szereplői: napjainkig 700 ezer példány talált gazdára belőle. Nem volt túl egyszerű feladatuk a formatervezőknek, amikor azt a megbízást kapták, hogy álmodjanak egy új köntöst a márka ikonjának. A munka irányításával Moray Callumot bízták meg, aki nem mellékesen a Jaguár vezető tervezőjének, lan Callumnak a testvére. Az ő elképzelései szerint keverednek az új modellben a tradicionális értékek az új idők követelményeivel. A karosszéria ennek megfelelően szélesebb, vaskosabb és izmosabb kivitelű, mint ahogy némileg a hossza is nőtt. Az orr-részen a korábbi cápaszáj helyét a családi arculatot megtestesítő, ötszögletű, stilizált hűtőrács vette át, átrajzolták az első, és a hátsó lámpatesteket is, azonban költségtakarékossági okokra hivatkozva a legújabb MX-5-ös sem kap motorokkal mozgatott kemény tetőt. A korábban említett méretnövekedésből az utasok is profitálnak, aminek eredményeként nem ér össze a benn ülők válla, a lábuknak is több hely jut, sőt a fejtér is elfogadhatóbb értékeket mutat. Annak ellenére, hogy a legfrissebb Mazda-Roadster az RX-8 megkurtított padlólemezére épül, Wankel-motort mégsem kap a kétüléses élménygép. Lesz viszont két négyhengeres benzinmotor, 1,6 és 1,8 literes hengerűrtartalommal, illetve 110 és 200 lóerős teljesítménnyel. A Mazda marketingesei szerint a koronát az teszi fel a műre, hogy az új MX-5 vételárát az aktuális modell szintjén tartják, vagyis nagyjából 20 ezer euró körüli összegért juthatunk majd a legendás négykerekű legfrissebb változatához. Látni és látszani - nemcsak a KRESZ-ben Nagyon helyesen, néhány éve kötelezővé tették a tompított fény használatát Nyíregyháza (KM - S. B.) - Nem is olyan rég. egy szomszédos ország nagy városában autóztam. Szürkületkor a legtermészetesebb módon bekapcsoltam a tompított világítást. A reakció...?! A legsötétebb este, a legrosszabbul megvilágított helyen is csak helyzetjelzővel közlekednek az autók. Óriási feltűnést keltettem a tompított fénnyel. Villogtak rám az autósok, amint a közelükbe értem láttam, az öklüket rázták felém. Nem zavartattam magam, mert a tompítottál természetesen jobban láttam. Másnap, harmadnap is a nálunk megszokott, a KRESZ-ben előírt fényt kapcsoltam be. S láss csodát, napról napra több őslakost vettem észre, amint tompított fénnyel közlekednek. Látni és látszani. Ez már az autózás hőskorától nem kérdés. Csak sokan elfelejtik ezt, vagy éppen nem akarják tudomásul venni. Nagyon helyesen, néhány éve kötelezővé tették a tompított fény használatát a lakott területeken kívül. Így már messziről észre lehet venni az út szürkeségébe vesző autókat is. A tompított fényszóró használata nálunk nappal csak lakott területen kívül kötelező. Ajánlatos volna máshol is használni... Rendszeresen világítás nélkül közlekedve talán kevesebbet fogyaszt az autónk, mint felkapcsolt tompítottál - elméletileg ki lehet számolni, gyakorlatilag elhanyagolható de az biztos, hogy mozgásunkról, helyzetünkről sokkal kevesebb információt adunk környezetünknek! A KRESZ a városi közlekedésen belüli lámpagyújtást mindenki józan belátására bízza. Csak álló autón A borús, esős, ködös, szmogos, havas őszi-téli hónapokban tapasztalható közlekedési képeket nézegetve úgy tűnik, ez édeskevés. (Persze, lakott területen kívül még autópályán is sok a világítás nélkül száguldozó.) Rengetegen közlekednek világítás nélkül, vagy a tompított helyett csupán a helyzetjelzőt felkapcsolva. Az utóbbi megoldás egyébként a KRESZ szerint is helytelen, hiszen önmagában a helyzetjelző csak álló autón éghet. A részben, vagy teljesen kivi- lágítatlanul autózók valószínűleg nem gondolnak arra, hogy az amúgy is rossz látási viszonyok között a háttérbe olvadva szinte láthatatlanná válnak! Ennek következménye, hogy - sávváltáskor, a tükörbe pillantva - nem, vagy csak későn lehet észrevenni a „lopakodókat”, s dudálás, fékezés, rosszabb esetben nemkívánatos találkozás az eredmény. Utána pedig jöhet a vita, mert elvileg a kivilágítatlan autóé volt az elsőbbség, gyakorlatilag viszont nem lehetett látni. A kellemetlenségek megelőzése érdekében szerencsés lenne Magyarországon is kötelezővé tenni a tompított fényszóró általános használatát - bizonyos, ésszerű határok között. Mint Lengyelországban, ahol október elsejétől február 28-ig nappal, lakott területen is tompítottál kell autózni. Sűrű esőben segít a ködlámpa A lényeg: mennyire szórja a fényt a vízszintes sík fölé? Opel Astra utólagos ködlámpával és betéttel Nyíregyháza (KM) - Csak az tudja milyen jó szolgálatot tesz a ködlámpa, aki már vezetett ilyen szerkentyűvel felszerelt autót. Vagyis, nem pénzkidobás a beszerzése. A ködlámpa sokkal többet jelent, mint ami a nevéből származó funkciót kifejezi. De vegyük sorba. Kétféle kiegészítő fényszóró szerelhető az autókra: táv-, vagy más néven szúrófény, illetve ködlámpa. (A szúrófény közúton nem használható.) Az előbbi a tompított fényszóróval együtt nem, csak a hosszúfényt bekapcsolva világíthat, annak a hatását fokozza. A ködlámpa bekapcsolható a tompított mellett, a szerepe pedig az, hogy rossz látási viszonyok között az autó előtti teret világítsa meg. A ködlámpákat másképp ítélik meg a magyar szabályok, mint az autógyártók gyakorlata: a gyárilag kötött ködlámpa akár a helyzetjelzőfény mellett is használható, nálunk pedig elméletileg csak a tompítottál együtt világíthat. Utólagos csere A magyar szabályalkotók tévednek, mert erős ködben, havazásban, sűrű esőben, amikor a ködlámpa akár életmentő szerephez is juthat, a tompított fény vízszintes sík feletti komponense vakító fényfalat vetít az autó elé. Ilyen esetekben, azt kikapcsolva, csak a földközelben világító ködlámpát használva többet észlelhet az előtte levő útból a sofőr. A ködlámpák cseréje új autóknál is gyakran indokolt lehet, az autógyárak ugyanis nem minden esetben a legjobb ködlámpákat veszik meg a beszállítóktól. Ennek oka, hogy a gyárak időnként a költségmegtakarítást a minőség elé helyezik. Az utólagos csere csak pénzkérdés, mert a megváltozott méretű cserelámpa színre fújható adapterének (ami a már meglevő karosszériarészhez köti az új lámpát) ára 15 ezer forintnál kezdődik. Autóvétel előtti próbánál, ha van erre lehetőség, a ködlámpát is vizsgálni kell. A ködlámpa minőségét nemcsak a fényvetület erőssége, a fény eloszlása határozza meg, hanem elsősorban az, hogy mennyire szórja a fényt a vízszintes sík fölé. Ezzel a rossz tulajdonságával majdnem olyan hatást kelt, mint a rendes fényszóró, amit erős havazásban, záporesőben le is kell kapcsolni, mert láthatatlan fallá világítja az autó közvetlen előterét. Nagyon egyszerű a próba: az autóval rá kell világítani egy fehér lepedőre. A jó ködlámpa sötéten hagyja a síkja feletti részt, a rossz olyan fehér falat világít, mint a tompított fényszórók rossz időben. A ködlámpák kavicsállóságát nagyon nehéz elérni. A fólia vagy a műanyagsapka karcolódik, s ez ront a hatékonyságon. Olyan lámpát érdemes keresni, amelyiknek a frontüvege minél domborúbb, ezzel részben csillapítja a kövekkel való találkozást. A ködlámpára is érvényes, ami magára az autóra is: olyat kell venni, ami tetszik is. Az utólagos cserét vagy az új berakását megkönnyíti, hogy nem szükséges a kapcsoló és vezetékek miatt belekontárkodni az autóba, kapható távirányítóval vezérelhető lámpa is. Terepjáró a Smarttól Budapest (KM) - A DaimlerChrysler konszern kisautója, a Smart négy újabb taggal bővül. Az új Roadster modellek és a négyüléses forfour mellett 2005-től jön a városi autónak szánt SUV változat. A különböző modelleket különböző alvázakra építik. A négyajtós Smart a Mitsubishi Colttal közös alapokon készül, az offroad modell alváza a brazíliai Juiz de Fora-i gyárban készül, ott ahol eddig a Mercedes A és C osztály darabjai készültek. A SUV-Smart négykerék-meghajtású terepjáró lesz, amely a DaimlerChrysler a négyajtós családi kocsival együtt az USA meghódítására szán. A SUV-ba egy 100 lóerős benzines motort szánnak, amelyet Türingiában gyártanak. Az európai piacra azonban kapható lesz egy dízeles változat is, amely a hírek szerint a Mercedes mostani A osztályos modelljével azonos lesz. A négyajtós családi Smart T i I I Mert ugye látni és látszani...