Kelet-Magyarország, 2003. február (63. évfolyam, 27-50. szám)
2003-02-15 / 39. szám
2003. február 15., szombat Kel§t«9liagp!öfsfág HÉTVÉGE /9 Az év vállalkozója Kovács Éva Ahhoz képest, hogy - Ignácz László szavai szerint - szinte véletlenül került a Volánhoz, életének ez nemcsak az első, de mindmáig egyetlen munkahelye. A nyíregyházi Kossuth Lajos Szakközépiskolában érettségizett, majd a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola hallgatója lett. A tanulást azóta sem hagyta abba, jelenleg a harmadik diplomáját szerzi. Rendszeresen sportol, a Magyar Ökölvívó Szövetség elnökségének tagja. „Megérintett a közösség” Ahhoz a korosztályhoz tartozik, amelyiket érettségi után azonnal behívták katonának. Ő, hogy szülei kívánságának eleget tegyen, addig is munkába állt, mégpedig a Volánnál.- Ez 1975-ben történt, s én azóta is itt vagyok - mondja Ignácz László, aki forgalmi, gazdasági szervezőként kezdte, ma pedig a cég első embere, a Szabolcs Volán Közlekedési Rt. vezérigazgatójaként tevékenykedik. - Itt maradtam, mert megérintett a közösség. Rövid időn belül barátokra, sporttársakra tettem szert, jól éreztem magam, akkor már nem szívesen változtattam. Ma is úgy érzem, szép dolog, amit csinálok, a sok év alatt befektetett energiának, munkának igenis van értelme. Biztos vagyok abban is, hogy ahová ebben a megyében, az itteni környezetben és körülmények között eljutottunk, nem számít rossz eredménynek. Nemhogy rossz eredmény, de egyenesen kiemelkedő, amit a cég mostanra elért, hiszen Ignácz Lászlót a közelmúltban - számos korábbi, igen magas kitüntetés után - Az év vállalkozója címmel tüntették ki. A stratégiai és közszolgáltató vállalkozások kategóriájában olyan emberekkel együtt vehette át az elismerést, mint Demján Sándor, Béres József vagy Zwack Péter, akiket túlzás nélkül az egész pénzügyi, gazdasági világ ismer, elismer, akikkel nemhogy egyenrangú teljesítményt elérni, de már egy társaságban szerepelni is elismerés. Ignácz László Fotó: Balázs Attila- A közszolgáltatás nehéz és egyben igen gyönyörű munka, mondhatni, speciális terület. Jó látni, hogy az átalakulás óta eltelt 11 évben honnan hová jutottunk. Egy igazán nagy, szocialista vállalat teljes átalakítása, lebontása, az emberi viszonyok kezelése nem volt könnyű feladat. Történt mindez úgy, hogy például csak az utóbbi két év alatt 1,3 milliárd forintot fordítottunk kizárólag a buszokra, bár ez az összeg fele sincs annak, amire valójában szükségünk lett volna. Az 1180 főt foglalkoztató cég élén álló Ignácz László legfontosabb elvárásnak azt tartja, hogy a folyamatosan változó utazási igényekhez naprakészen alkalmazkodni tudjanak. Figyel a jövőre A Volán élén állva a vezérigazgató szinte naponta kényszerül kisebb-nagyobb csatákat megvívni. A talpon maradás, a piac megtartása folyamatos kihívásokat jelent, a közút és vasút harmóniája, hálózatban történő működése lehet a jövő útja. Ha mindehhez még a környezetszennyezéssel kapcsolatos növekvő elvárásokat, a közelgő európai uniós csatlakozás után szigorodó feltételeket is hozzávesszük, akkor nyilvánvalóvá válik: nemcsak a múlt volt nehéz, a jövő sem lesz könnyű a Volán számára.- Optimista vagyok, hiszen jó a csapat, és jó arányban vannak együtt az újat akarók és a következetes végrehajtók is - mondja. Arról a megjegyzésről, hogy eny- nyi energiával, tudással és rátermettséggel akár saját birodalmat is építhetett volna, Ignácz László a következőképpen vélekedik:- Nem mondom, hogy nem voltak pillanatok, amikor ez eszembe ötlött nekem is. Bizonyára jutottam volna valamire a magánszférában. Ma azonban egyáltalán nem bánom, hogy a fiatalon megkezdett úton maradtam. A karmester soha nem lehet diktátor „Tavaly a zenekar titkosan szavazott, nagyon örültem; hetvenöt százalékot kaptam” Nagy István Attila Kovács László Liszt-díjas karmester Nyíregyházán született, itt élnek a szülei, a szűkebb és a tágabb rokonsága. Kamaszkorában hagyta el a várost. Debrecenbe ment a konzervatóriumba, aztán a Zeneakadémia következett. A nyári időszakokban mindig akadt valami, ami miatt egyre kevesebb időt tölthe- tett szülővárosában. Nagyon zsúfolt a programja, ezért ritkán jut haza. - Egyszer több napot töltöttem Nyíregyházán, s egészen meglepődtem: ezt a várost „átszabták”. Elindultam egy irányba, s egy idő után ismeretlen volt a környék. Egyre nagyobb lett a város, megváltoztak a házak, új utcák nyíltak. Ahogyan az lenni szokott, nyújtózkodik ez a település is. Annak nagyon örülök, hogy a város népességéhez képest fenntart színházat, szimfonikus zenekart, kórusokat működtet, híres népi- tánccsoportok dolgoznak. Ezek mindenképpen fantasztikus eredmények. Két évtized A karmesterrel egy átlagos hetet vizsgálgatunk. - A múlt héten szombaton és vasárnap lemezfelvételem volt a Budapest Jazz Orchestrával. Hétfőn a BM zenekarral próbáltam, este Sárospatakon volt koncertem. A hét minden napján a BM zenekarral, délutánonként a Matáv Szimfonikusokkal dolgoztam.- Tizenkilenc éve vagyok a Miskolci Szimfonikusok élén. HuKovács László Fotó: Racskó Tibor szonhét éves koromban kaptam ezt a megtisztelő feladatot. Azt hiszem, én vagyok az egyetlen, aki ennyi ideig egy helyben maradt. Tavaly év végén a zenekar titkosan szavazott, mert lejárt a szerződésem. Nagyon örültem, hogy hetvenöt százalékot kaptam. A komolyzene napjainkban óceánban úszkáló sziget. A közönséget nagyon gyakran félrevezetik, a bolondját járatják. Elharapózott egy olyan stílus, amelyik szerint játszani kell mindent, jó hangosan, a karmester mutasson meg mindent, „adja elő” a darabot. Ilyenkor a közönség kevésbé veszi észre a hibákat. A városok hangversenylátogató közönségének általában megvan a „bejáratott” repertoárja. Azokat a műveket szereti, amelyeket már megszokott. A legtöbb helyen kevésbé nyitott a közönség az újdonságokra. Különösen így van ez az alig ismert zeneszerzőkkel vagy művekkel. Kevesen hallgatják a kortárs zeneszerzők műveit. Állva tapsolnak Az igazi, őszinte sikert különösen a turnékon érzékeljük, amikor feláll a közönség úgy tapsol. De előfordul, hogy pontosan kétszer tapsolja meg a meghajló zenészeket, aztán elhalkul. Ez az udvarias taps, függetlenül attól, milyen volt a produkció: szenzációs vagy kevésbé sikeres. Évente hatvan-hetven koncertet adok, ehhez jönnek még a próbák. Az utóbbi öt évben még hozzám tartozik a Rádiózenekar is, ahol kinevezett karmester vagyok. A sok munka mellett jó, ha az eddig megjelent harminc CD-re feltekint az ember a polcra, s egy-egy rosszabb pillanatban ránézhet valamelyikre, s akkor eszébe jut, hogy mennyi minden volt a sikerben. Ilyenkor az embernek visszatér a kedve. Nagyon korán kezdtem. Már huszonkét éves koromban dirigáltam az Operában. Azóta tanulom ezt a mesterséget. A feleségemmel csaknem húsz éve vagyunk együtt. A fiam médiaiskolába jár, televíziózással foglalkozik. Sajnos, kevés időt tölthetek velük. Ha a feleségem nem lenne olyan türelmes, nekem is sokkal nehezebb lenne. Kereskedők, kalmárok, vásári emberek Ötszázötven éve nyert jogosultságot országos vásár tartására Kisvárda mezőváros A Flórián tér 1900 táján, amikor itt vásárokat tartottak Februárban 550 éve történt, hogy Kisvárda mezőváros országos vásár tartására nyert jogosultságot. A jelen írással erre az eseményre kívánunk emlékezni. Kisvárda, illetve annak birtokosai a középkor folyamán különböző kiváltságokat kaptak, ezek közt a vásártartás joga is szerepelt. A Várdai-uradalomnak, a mezővárosnak és a környék lakosságának egyaránt szükségük volt a piacra, ahol a földesúr a nagyobb, magasabb igényeit kielégíthette, a vásárvámból bevételre tehetett szert, a jobbágyok eladhatták terméseiket, a kézművesek vevőt találhattak a termékeiknek. A Tiszán lévő, a Várda- iak tulajdonához tartozó révek (a salamoni kivételével) is segítették azt, hogy a vásározók Kisvárda felé orientálódjanak. Várda, Pócs, Kálló Azt, hogy Várdán mikortól tartottak vásárt nem tudjuk, de 1327. áprilisában Károly Róbert parancsára 3 megyei vásáron, a vár- dain, a pócsin és a kálióin kikiáltottak egy bizonyos ügyet. Van olyan nézet, amely szerint a tas- si vásár, amelyről Anonymus írja, hogy: „Tas az urának, Árpád vezérnek meghódolt nép kérésére a Nyír és a Tisza között vásárt rendelt. Ennek a vásárhelynek a maga nevét adta ” - a Várdai család tekintélyének növekedésével Kis- várdára helyeződött át. Károly Róbert 1337. július 25- én elrendelte, hogy vizsgálják meg Várdai János kijelentését, mely szerint annak Várda nevű birtokán öröktől fogva minden szerdán hetivásárt tartanak, s ez a sokadalom a környék kárára nincs. A hivatalos emberek igazolták a Várdai által elmondottakat, mire az uralkodó augusztus 18-án elismerte a vásártartás jogát, ill. védelmet biztosított a vásárnak és a vásározóknak. „Szabadon jöjjetek...” 1393-ban Mária királynő Várdai Zsigmond, Mihály, Miklós és Pelbárt szolgálatait viszonozva kiadta azt az oklevelét, amelyben többek közt ez olvasható: „S ti kereskedők, kalmárok és más vásári emberek mindannyian és egyenként biztosítunk benneteket, hogy a nevezett vásárt, Kisvárdai Domokos fiainak birtokát, melyet minden héten szerdai napokon tartanak felkeressétek, oda menjetek, ki ki mind, akik kereskedtek, nyugodtan és szabadon jöjjetek minden félelem nélkül, verjetek sátort azon a helyen és végezzétek és csináljátok ottan a ti kereskedéseteket, eladásotokat, vásárlásotokat és csereügyleteiteket..." A nevezetes, fél évezrednél régebbi oklevél Fotók: KM-reprodukciők A hetivásárok megerősítése, védelme mellett a XV. század derekán új kiváltságot is kapott Várda. Történt ugyanis, hogy V. László az országgyűléssel 1453. január 23-án Pozsonyba vonult át, és itt volt február 20-ig. Ekkor Várdai István tanácsos kihasználva a közte és az uralkodó közötti jó viszonyt vásártartási engedélyt kért. Ezt a király nem tagadta meg, amint ez a február 5én Pozsonyban kiadott okleveléből kiderül: „...egyrészt tisztelendő Várda-i István doktor, Pata-i főesperes kérésére, másrészt a mi Magyarországunk és lakosainak javára és hasznára, Warda mezővárosának Szent László utca, más néven Kápolna utca nevű részén, (ad ricum seu piateam sancti Ladislai regis clio nomine Kápolna vcza) évi szabad vásárt adtunk és engedélyeztük Szí. Tamás apostol ünnepén (XII. 21.) s az azt megelőző napokon, amennyi csak a vásárra szükséges és kell, minden évben, mindazon kiváltságokkal, amelyek megilletik a szabad (királyi) városok vásárait. Ennélfogva titeket kereskedőket, árusokat s vásárlókat, akik erről tudomást szereztek, jelen levelünkkel bátorítunk és biztosítunk, hogy a mondott és engedélyezett vásárt, azaz évi nagyvásárt a Szent László, másképpen Kápolna utcában, Wárda mezővárosában, minden árucikkel és terménnyel látogassátok, keressétek fel, és onnan szabadon visszatérhessetek otthonotokba, vagy máshova, ahova csak akartok onnan menni, a mi különleges védelmünk és tekintélyünk alatt, tiszteletben tartva mások személyi és dologi jogait. ” A kisvárdai kereskedők közül ekkoriban legnagyobb elismertségre az a Kalmár János tett szert, akit az 1468. március 26-án kibocsátott szabadalomlevél azon három esküdt közt nevezett meg, akik a szabadalomlevél kiadása érdekében Várdai István érseket felkeresték. A vonzerő maradt A fent említett szabadalomlevélben külön is kiemelték a kereskedelem, a piac fontosságát: „Elhatároztuk továbbá, hogy a Warda nevezetű városunkban megtartani szokott országos vásár a polgárok, népek és azok közössége számára szabadon tar- tassék fenn...Az ilyen nemű hetipiacok és országos vásárok szabadságának a megsértőivel szemben egyedül a város bírája és esküdt polgárai illetékesek eljárni és intézkedni...” A Várdaiaknak adott címek, rangok, birtokok a család kihaltával nagyrészt semmivé lettek, de a kisvárdai vásárok az elkövetkező évszázadok alatt sem veszítettek vonzerejükből. Néző István, helytörténész, Kisvárda »
